A ÉV NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA
Szombathely-Kálvária templom 2017.
április 1-2.
Az
egykori varsói gettó falán lehet olvasni ezt a feliratot:
Hiszek a napban, akkor is, ha nem süt,
Hiszek a szeretetben akkor is, ha nem érzem
Hiszek Istenben akkor is, ha nem látom.
Ki írta
oda, nem lehet tudni. Nem is ez a fontos, hanem az üzenete, amely a
reménytelenség világából jött. Abból a világból, ahonnét egyenes út vezetett a
földi poklok egyikébe, Auschwitzba, Birkenau-ban, vagy bárhová eme szörnyűséges
helyek közül.
Sokféle szemmel láthatjuk a körülöttünk lévő világ
dolgait. A szeretet, a szomorúság, a reménység, a bizalom, a megértés szemével
stb. ám, ha az anyagi világon túlra akarunk látni, oda csak a hit szemével
tekinthetünk be.
Mi
emberek hajlamosak vagyunk, ha beborul az ég, azt hinni, hogy megszűnt a nap
létezni. Pedig ott van a felhők felett. Olyan is van, amikor annyira észemberek
vagyunk, hogy csak azt hisszük, amit megfoghatunk a kezünkkel, amit érzünk,
amit meg tudunk érteni az eszünkkel.
A múlt
vasárnapnak a témája volt a születésétől vak ember szeme világának a
visszaadása, és rácsodálkoztunk a csodára. Aki még soha nem látott, most lát.
Tárgyakat, embereket, virágokat, fákat, házakat, mindent. Mindent, ami az
emberi szemmel belátható és érzékelhető.
Jézus
nem ált meg a testi szem gyógyításánál, gyógyította a lélek szemét is akkor,
amikor egy másik, az emberi szemmel nem látható, de mégis létező világra
nyitotta ki a születésétől testi vakságban szenvedőt.
Hogyan
is volt?
„Amikor Jézus később, amikor már látott,
találkozott vele, megkérdezte tőle „hiszel az Emberfiában?” „Ki az, Uram,
kérdezte az ember, hogy higgyek benne?” „De hisz látod, felelte, ő beszél
veled.” Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” s leborult előtte. Ekkor történt meg a
lélek vakságának a gyógyítása. Kettős gyógyítás történt, a test szemének és a
hit szemének a gyógyítása.
Ma ismét
egy csodának lettünk a tanúi. A negyed napja halott és eltemetett Lázár
feltámasztásának az eseményével a hit szemének látásélességét fokozta Jézus,
hogy minden eddiginél többet fedezzünk fel Isten emberi szemmel nem látható
világából. Márta, az elhunyt Lázár testvére kételkedett, amikor Jézus
megparancsolta, hogy vegyék el a követ a sírtól, mire Jézus csak ennyit
mondott. „Mondtam már neked, hogy ha
hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” A végkifejlet, „a zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután
látták, amit cselekedett.” A rendkívüli események megtapasztalásával Jézus
sokakban nyitotta meg a hit szemét.
A hitét
gyakorló ember számára folyamatosan élesedik a belső szem, a hit szeme, és
mélyebben látja az Isten dolgait. Idézet a múlt vasárnapi szentbeszédből „a vasárnapi szentmisén való részvétel, a
szentségekhez járulás, az imádság, Isten akaratának elfogadása, a szentírás
olvasása, és még sok ás alkalom, betekintés lehet Isten csodálatos világába.
Nem más ez, mint a természetfeletti világba belelátó szemünk működésének
életben tartása.”
A hit
révén az Isten szemével láthatjuk az eseményeket, és felfedezhetjük azt a
tervet, amelyet rólunk, másokról, sőt az egész teremtett világról alkotott.
A
feltámasztása után Lázár nem szól, nem beszél. De vajon mit gondolhatott, mit
mondhatott volna? Talán olyasmit, amit némely költők a feltámasztott szájába
adnak. Egy költő a Lázár aggodalma.
című versében úgy fogalmazott, hogy Lázár a földi halállal azt élte meg, hogy
szabad, és mindenki másnak, akik a földön élnek, a lelke még ott van a halál
sírkamrájában. Ezért kiált ált odaátról
Kelj fel, János! Kelj fel, Péter!
Férfi, asszony, gyermek: Jöjj ki!
Keljetek fel mindahányan:
kongó, árva lelketeket
mély sír őrzi![1]
Az élet folyamán meg kell tanulni, látni a hit szemével! De
nem az okos ember hozzáállásával, hanem a gyermek rácsodálkozó hitével. Ahogyan
Jézus mondta „ha nem lesztek olyanok,
mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.”[2]
Vagy ahogyan Pál apostol az általa alapított korinthusi közösségnek írta „a mi mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a
dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk. Ha nem a látható
dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a látható: ideigvaló, a
láthatatlan pedig örökkévaló.”[3]
Szent Ágoston a 4. - 5. század határán élő hittudós fogalmazta meg ezeket a gondolatokat: „Ha Jézus test szerint köztünk maradt volna, akkor testi szemünket többre becsülnénk lelki szemünknél. De ő tudja, melyik szem a jobb; azért tűnt el testi szemünk elől, hogy lelki szemünkben a hitet felkeltse. … Hogyha hiszünk, lelki szemünknek jelen van… Ezért senki sem szomorkodjék, hogy ő a mennybe ment és itt hagyott minket. Ő velünk van, ha hiszünk benne.”[4]
Gárdonyi
Géza a Földre néző szem Égre néző lélek című írásában életbölcsességeket
fogalmazott meg. Ebben olvastam.
Nézi a csillagot a paraszt.
Neki csak fehér szikra.
Nézi a csillagot a tudós.
Neki egy távol kerengő világ.
Nézi a csillagot a bölcs.
Neki egy fénylő útmutató az Örökkévalóság felé.
Ilyesmi
az Írás szava is, útmutató az Örökkévalóság felé.
Juhász
Gyula költőt is megragadta a feltámasztott Lázár története. A vers szerint
Lázár megtapasztalta a földi életet, és már belekóstolt az örök életbe is.
Ezért a feltámasztása után, a földi életről, ahova Jézus szava
visszaparancsolta, így beszél „ez az élet
nem kell már nekem” mert a halál utáni életből visszajötten, nincs már jelentősége
a földi életnek:
Úgy bánt e fény az örök fény után
S az ember, aki bámul rám bután.
A sok kiáltó és sok törtető,
Ki mind hiszi, hogy úr és isten ő.
A férgek lenn mind csöndesek nagyon,
Pedig övék ott ország, hatalom.
Engedd, hogy szépen visszatérjek én
S tovább pihenjek békém éjjelén.
Ki áment mondott, az mit kezdjen itt,
Uram, bocsáss meg, engedj el megint![5]
A minap
hallottam a Kossuth rádió katolikus félórájában egy beszélgetést az újonnan kinevezett
kaposvári megyéspüspökkel, Varga Lászlóval atyával. A riport még évekkel
korábban készült. A beszélgetés ama részében, ahol arról volt szó, mi viszi
előbbre az Isten ügyét, meglepő választ adott: nem a nyüzsgés, hanem a
semmitevés. Aztán kifejtette, csak emberi szempontból látszik semmittevésnek,
ha az ember minden nap hosszabb időt szép csendben eltölt a templomban az
oltáriszentség előtt. Ő megtette, és azt érzékelte, hogy Jézus átvette a munkát
olyan eredménnyel, amit ő álmában sem gondolt.
Mert,
aki kiteszi magát az Oltáriszentség kegyelmi kisugárzásának, az attól kezdve a
hit szemével nézi az eseményeket, tervezi a jövőt, Jézusra bízza azt, alakítsa
Ő. Az eredmény jobb lesz, mint amit legszebb álmainkban valaha is elgondoltuk.
okéatya
[1] http://www.poet.hu/vers/100680
Kőszeghy Miklós Lázár aggodalma
[2] Mt 18,3
[3] 2Kor
4,17
[5] Juhász
Gyula Föltámadt Lázár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése