A ÉV
ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP
Szombathely
– Kálvária 2017. február 4 – 5.
„Ti
vagytok a föld sója” mondta Jézus mindjárt a nyolc boldogság felsorolása
után. Só, a föld mélyéről előbányászott, vagy éppen a tenger vizéből kinyert
anyag. Ételeink és az élő szervezet nélkülözhetetlen eleme. Az emberi
szervezetben mintegy 100 gramm só található. A só bevitel rendkívül fontos. Nem
lehet sem több, sem kevesebb annál, mint ami éppen szükséges. A sónak az ételek
ízesítésében is jelentős szerepe van, mert kihozza a többi fűszer igazi ízét,
amitől nemcsak fogyaszthatóvá, de élvezhetővé is válik az étel.
Jézus nem azt mondta, hogy
igyekezzetek olyan szerepet betölteni az életben, a társadalomban, a családban,
mint a só, hanem kerek perec kijelenti, hogy „ti vagytok a föld sója”. Nem óhajt, nem parancsot ad,. nem is
jövendöl, meglátjátok, ilyenekké lesztek, hanem kijelenti, ilyenek vagytok. A
föld sója.
Egy római anekdota szerint,
amikor Michelangelo a 16. század elején elkészült a vatikáni Sixtus kápolna
mennyezetén Ádám teremtésének a képével, a megrendelő, II. Gyula pápa
megkérdezte a festőt: tényleg ilyen szépnek látod az embert? Mire a művész ezt
válaszolta: én olyannak igyekszem ábrázolni az embert, amilyennek az Isten
akarta látni.
A „ti vagytok a föld sója” kijelentéssel tulajdonképpen azt embert fogalmazza
meg, akit az Isten elgondolt. Bár a mai evangéliumi szakasz végig kijelentő
módban fogalmaz, de benne rejlik a felszólítás: ti legyetek a föld sója! Annál
is inkább fontos ez, mert a teremtő Isten álma az istenképmás emberről, mint
időzített bombával, a szabad akarat megadásával, a első bűn elkövetésével,
szerte is foszlott, és az istenképmás ember ettől kezdve magában hordta a
romlás mételyét, mert értelme elhomályosodott, akarata pedig rosszra hajló
lett.
Ezt a megromlott állapotot jött
helyre állítani Jézus, többek között azzal, hogy új távlatot nyitott az ember
számára. Nem egy varázsütésre, egy pillanat alatt. Egy folyamatot indított el,
amelyben a „sószerepbe” helyezte az embert.
A só ízt ad, a só tartósít, a só
létfeltétel az élő lények számára. Talán valahogyan így gondolta el Jézus az ő követőinek
szerepét a társadalomban. A Jézushoz tartozása okán olyan szerepet kell
betöltenie, mint amilyent a só betölt az étel számára. Megőrzi a romlástól,
átjárja és élvezhetővé teszi.
A hiteles keresztény ember nélkül
a társadalom híján van azoknak a lelki és erkölcsi erőknek, amellyel
felvértezhetné magát a rá leselkedő veszélyekkel szemben. A hiteles hívő
jelenlét egyáltalán nem mellékes, vagy közömbös dolog. Sóhoz hasonlóan nem
helyettesíthető semmi mással. Ha megfogyatkozik, senki sem veheti át a
szerepét.
A só nem gyöngyszem, nem
talentum, amelyet az ember megőriz vagy kamatoztat, hanem a táplálkozás
tartozéka. Tevékenysége alárendelődik a megsemmisülésnek, az eltünésnek vagy az
étellel való összeolvadásnak. A keresztény ember sem azért a föld sója, mert rejtőzködő,
másoktól eltávolodó életre hivatott, hanem mert képes arra, hogy elvegyülve az
emberi család különféle bőrszínű, adottságú és földrészen lakó tagjai között
segítséget nyújtson mindabban, amiben szükséget szenvednek.
Jézus azzal a megállapítással,
hogy „ti vagytok a föld sója”, olyan
valamiről beszél, amely megváltoztatja az őt körülvevő közeget. Így ment át a
köztudatba is: a só, mint a legalapvetőbb fűszer adja meg az étel igazi ízét. A
„föld sója” pedig az, ami, ill. aki
az életet értelmessé, jóvá és élvezhetővé teszi.
A mai evangélium kulcskérdése:
Hogyan lehetünk mi a föld sója? Más megfogalmazásban: hogyan tehetjük jobbá a
világot? Olyanná, ahol kevesebb az önzés, az ártó szándék, a mások letiprása,
megalázása és kizsákmányolása. Nem kell rendkívüli dolgokra gondolni. Elég, ha
a mindennapi élet dolgaiban, a családban, a munkahelyen, nem többel, mint a
viselkedésünkkel az adott pillanatban egy csepp emberséget ajándékozunk. Egy
csipet emberség-sót, ami éppen akkor és ott hiányzik.
A buszon átadott hely, az ideges munkatárs
hisztijének szeretetteljes elviselése, porszívózás otthon, csak néhány tipp, de
az igazi válaszokat mindenkinek magának kell megtalálnia. A világ világossága
kifejezés talán még konkrétabban is értelmezhető: igazságosság, több tudás,
tanítani az embereket, eligazítani az szellemi és hitbeli tévelygőket,
felszámolni a babonás tévhiteket...
A nyolcvanas évek elején volt a
Kossuth rádióban egy nagyszerű műsor, Egy
csepp emberség címmel.
Hiteles emberek fogalmazták meg röviden az emberség titkát. Azt a titkot, amely
széppé tudja tenni az életünket. Azt a csipetnyi sót, ami éppen akkor kell,
hogy íze legyen az életünk egy-egy adott pillanatának. A műsorban elhangzottak
könyv alakban is megjelentek. Ebből idézek.
„Egy madártani tudós megfigyelései közben egy érdekes jelenségre lett
figyelmes. Amikor a fülemüle fiókák kibújnak a tojásból, a fülemüleapukák éjjel
– nappal énekelnek nekik. Tudni kell, hogy a fülemüléknél csak a hímek
énekelnek. Ennek a tudósnak nem hagyott nyugtot a kérdés, miért énekel a
fülemüle apuka éjjel nappal? Miért nem elég csak nappal?
Kivett
három fiókát a hímek közül. Bevitte a lakásába és táplálta őket. Három hét
múlva visszarakta őket. Majd eljött a kirepülés ideje, és ez a három, amelynek
hiányzott az apukás három hét, olyan rikácsoló hangot adott, hogy a nőstények
elmenekültek tőlük.
Ilyen
helyzetben nincs házasság, nincs fészek, nincs nemzedék, nincs folytatás. Mert
az a kis állat azzal a csöpp agyával tudja, hogy nekem hat-hetem van, hogy
beénekeljem a szükséges dallamot a fiókák fejébe, hogy legyen folytatás, hogy
biztosítsuk a jövőt.”[1]
Nekünk csak pillanataink,
élethelyzeteink vannak, ami lehetőség, hogy oda tegyük környezetünk életébe azt
a csipetnyi sót. A biztatást, a mosolyt, a szeretetet, az odafigyelést, a
megértést, ölelést, a részvétet, mikor mire szükség van… Mindenkinek ott és
akkor, amikor és ahol van… Különben elhidegülnek és rideggé válnak az emberi
kapcsolatok, és a jó szó helyett csak rikácsolás lesz, amitől mindenki menekül.
Azok tudnak igazán szeretni,
akiknek, talán a szüleik, talán mások, talán a barátok, talán a környezet
szüntelenül beénekelték azt a dallamot, amely ízessé, széppé és gazdaggá tette
az életüket.
Odacsippentették azt a csipetnyi
sót.
Tamási Áron egy gondolatát idézte
az ugyancsak erdélyi író, Sütő András: „aki
közöttetek emberként hitvány, az magyarnak is alkalmatlan”. É hozzá tette „Egyenes beszéd, ősi követelmény, nem afféle
spártai huncutkodás ugyebár, ahol megdicsérték, kitüntették a sikeres
tolvajlást.”
Érvénes igazság ez átfogalmazva
is, „aki közöttetek emberként hitvány, az
kereszténynek is alkalmatlan.” Ez is egyenes beszéd, ősi követelmény. Ami,
ha nincs jelen a mindennapi életben, minden ember pillanat az „ízetlenné” vált „só”, ami
használhatatlan, amit ki kell dobni, ami nem való már semmire.
A föld sója, és utána rögtön a
világ világossága a Hegyi Beszéd keretében hangzik el. Logikája szerint úgy
tűnik, inkább egy „élcsapatnak” szól.
Mivel Jézus mégis a nagy nyilvánoság előtt mondta el, annak az lehet az oka,
hogy a világjobbító parancs nem csak apostoloknak, és később a papoknak, egyházi
embereknek szól, hanem mindenkinek.
Van ebben a tanításban egy jókora
bátorítás is. Egy csipetnyi só megváltoztatja a nagy tál étel ízét, egy pici
lámpa fénye betölt egy nagy szobát. Nem keseregni kell azon, hogy micsoda
kisebbségben vagyunk a világ elsöprő többségű otrombaságával szemben, hanem oda
tenni, nem többet, mint a csipetnyi szeretet sót.
Aki megéli a krisztusi normákat, elég
figyelemfelkeltő, hogy az ember többsége elkezdjen érdeklődni: miért nem lop?
Miért nem hazudik? Miért nem üt vissza, a keresztény? Miért van benne több
optimizmus, derű? Ennél hatékonyabb tanítás aligha létezik.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése