A ÉV ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP
Szombathely – Kálvária 2017. január 22.
Jézus elkezdi
küldetésének megvalósítását azzal, hogy kilép a magánszférájából.
Tulajdonképpen kétszer lépett ki a magánszférájából. Egyszer, amikor „megtestesült a Szentlélek ereje által”,
kilépett az Atya és a Szentlélek háromságos intim közösségéből, ahol emberileg
felfoghatatlan kölcsönös szeretetben öröktől fogva létezett. Másodszor pedig,
amikor kilépett a megszokott földi közösségből, a zárt názáreti világból, ahol
talán 10 éves korától, az egyiptomi száműzetés után Józseffel és Máriával
letelepedett.
Erre
emberileg nézve is szükség lehetett, mivel a magaslaton fekvő és közutaktól
elszigetelt Názáret nem volt alkalmas hely a széleskörű igehirdetés számára. Olyan
helyet kellett keresnie, ahol nagyobb a forgalom, ahol többen járnak. A szárazföld
belsejétől, Damaszkusztól, a tengerhez vezető út mellett elhelyezkedő, kereskedelmi
és közigazgatási központnak számító Kafarnaum választása nyilván stratégiai
megfontolásból történt. A város az északi Galilea tartományában volt, ahol,
mint határmenti területen keveredtek a zsidók és a pogányok. Jézus nyilván szem
előtt tartotta, hogy küldetése nem csupán Izrael fiaihoz szól, hanem a
pogányokhoz is.
A hely
megválasztása mellett fontos volt az időzítés is. Keresztelő János fogságban
van, amivel megszakadni látszik az Isten országáról szóló igehirdetés. Csakhogy
Jézus nem a jánosi igehirdetést folytatja. Nem zárkózik be a Jordán völgyébe, amint
azt János tette, hanem a jánosi igehirdetést mintegy „letétbe helyezve” átlépi annak fizikai és szellemi határait, és
bejárja Izrael egész földjét. Jézus szeme előtt a földkerekség minden embere
lebeg, akikhez el akarja jutattni vinni az örömhírt: Isten szeret bennünket,
Istennek fontosak vagyunk, Isten meghív bennünket az ő soha véget nem érő
közösségébe.
Személyében
a második isteni személy, a Fiú jött el, hogy meghívjon minden embert az
Atyához.
Nyilvános
működésének első pillanatától a jövőt építi.
Egyetlen
mondatban fogalmazta meg programját: „Térjetek
meg, mert elközelgett a mennyek országa”. Megtérés, görögül metanoia, nem
valami részleges erény, hanem alapvető
lelki beállítottság: nyitás az Isten felé. Ő jól tudja, hogy az ember az Istentől eltávolító erők terheltségével
születik. A megtérés Isten felé irányuló mozgás, afféle irányváltoztatás,
Isten irányában való haladás.
A
program meghirdetésé után azonnal „csapatot” toboroz. Járkál a Genezáreti tó
partján, megáll itt, megáll ott, figyeli az embereket, a munkájukat, a
viselkedésüket. Valahol a lelkében mérlegre teszi egyiket is, másikat is.
Melyiket szólítsa meg? Ez számára a kérdés. De hallgat a lelke mélyéről feltörő
halk impulzusra, amely már nem a fejéből pattan ki, hanem lélek mélységeiből
fakad fel. Talán afféle megérzés, annak a hangja, akit őt küldte, az Atyáé.
Két
testvérpárt szólít meg először, Simont és Andrást, Zebedeust és Jánost. Még nem
fertőzte meg agyukat semmiféle eszme. Teljességgel nyitottak és tiszták, akikre
rá lehet majd bízni az öröklét titkait, hogy hitelesen hirdessék, amikor majd
eljön annak az ideje.
Meghívás
nagyon is egyértelmű «Jöjjetek utánam, és
én emberhalászokká teszlek titeket».[1]
Nem mellékállást kínál nekik a halászat mellé. Nem ígér busás jövedelmet, de
megígéri, hogy „emberhalászokká”
teszi őket. Magyarázattal nem szolgál, hogy ez pontosan mit is jelent. De úgy
tűnik, hogy ezerszázalékos elkötelezettséget vár el tőlük. Ők pedig otthagyva
munkát és családot, hálóikat és atyjukat, melléje szegődtek.
A többi
nyolc kiválasztására majd később kerül sor. A módszer ugyanaz, sima
megszólítás. Azóta kétezer év pergett le a föld történetében. A kezdő 12
elindult tértető útjára, megszólítottak és tanúságot tettek szavaik igazságáról
és hitelességéről. Kialakult Jézus alapította egyház alap szerkezete, az
egyházmegyék, a részegyházak, és a még kisebb egységek a plébániák, élükön a
püspökökkel és a felelős lelkipásztorokkal, csúcson legfelső felelső vezetővel,
aki kulcsok hatalmát kapta, a földi helytartóval, jelenleg Ferenc pápával.
Ennek a
hatalmas intézménynek a módszer a régi:
megszólítás. Amit lehet hallatlanba venni, lehet félre érteni, lehet félre
magyarázni, lehet elutasítani… Soha sem kényszer, hanem felajánlás, mint
lehetőség. Lehetőség egy más fajta gondolkodásmódra, életformára, mint ami
éppen az adott társadalom gondolkodásmódja és életformája.
És ez
manapság nem könnyű feladat.
A
modern társadalom az önálló személyiségeket dicsőíti. Az egyéniséget, amely
éppen abban nyilvánul meg, hogy senkit sem utánoz, hanem van bátorsága szembe
fordulni minden tekintéllyel. Sokan vádolják a katolikus egyházat, hogy csak
olyan híveket tud elviselni, akik követik főpásztorukat, plébánosukat, követik
a tanító hivatal utasításait. Emiatt nem tekintik megfelelő intézménynek az
egyházat, mert nem egyéniségeket, hanem, mint mondják „értéktelen szolgai utánzókat” nevel.
Akik
ezeket a vádakat hangoztatják, megfeledkeznek arról, hogy az egyház mindig
Krisztus követésére szólít fel, és nem az emberek követésére. Legfeljebb csak
annyiban, amennyiben azok valóban követik az isteni Mestert.
Ám, ha
jól meggondoljuk a modern társadalom is kénytelen hirdetések és propaganda
útján követésre ajánlott típusokat a társadalom elé tárni, mert különben
irányíthatatlan lesz az emberi közösség. A kérdés csak az, hogy ezek a látszat
szabadságot prédikáló kampány „messiások” hoznak-e akkora áldozatot céljaikért,
mint Jézus Krisztus. És céljaik éppoly értékesek-e, mint Jézus Krisztusé? Ha
mindkét kérdésre igenlő választ lehet adni, érdemes követni őket.
Manapság
egyetlen cégnek a vezetője sem úgy választja ki munkatársait, hogy sétálgat,
mondjuk a csónakázó tó, vagy éppen a Balaton partján, és megpillantva valakit
felismeri benne az ideális munkatársat és megszólítja, gyere hozzám dolgozni,
magas fizetést adok neked.
Jézus
nem evilági termelő „céget”
alapított. Nem úgy gondolkodott, mint a korunk vállalkozói. Míg Jézus egykor
személyesen, ma egyháza által ajánlja fel az örök élet reményét, hozzá egy
szebb, egy tisztességesebb, egy emberségesebb életformát. Jézus nem egy jól
fejlődő gazdaságba keres munkatársakat, hanem az örök élet csíráit veti el a
szívekbe. Legfeljebb hozzá teszi „akinek
füle van a hallásra, hallja meg.”
Teszi
mindezt azért, mert erre van küldetése, megbízatása az Atyától. Az egyház sem
tehet mást, mint hirdeti, és mondja azt, amire megbízatása van alapítójától,
mesterétől és fönntartójától: Jézus Krisztustól. Nem mondhatja másképpen, csak
ahogyan Jézus Krisztus is mondaná. Nem igazodhat semmiféle földi érdekekhez,
emberi szempontokhoz.
Lehet ezért
az egyházat maradinak, életidegennek kikiáltani. Csakhogy amit ma sokan
üdvözítő eszméknek tartanak, hamarosan az emberiség szemete lesz, amire, mint
hajdanvolt ócskaságra már nem emlékezik senki.
Nem is
olyan régen, alig néhány évtizede, milliók kiáltották a diktátorra „Heil Hitler”, Sieg, heil! Éljen Hitler!
Győzelem! Stb. Ma már a történelem szégyenfoltja. Aztán jött a szabadság
korszaka, a mindent szabad, amit a törvény nem tilt. És elaltatták a
lelkiismeret szavát, és jött a káosz, az összevisszaság.
Aztán
jött a világgazdaság korszaka, a „vásárolj
és dobd el” elve. Sok minden kívánatos talán drága, a birtoklás vágya a
belső hajtó erő, de néhány év után mindent el lehet dobni. Talán nem is meglepő
módon, de tömegek mentek hamis messiások után, míg az igazira azt mondták,
idejétmúlt, avítt. Aztán a hamis megváltók hirdette eszmék hamar elvavultak,
míg a jézusi, aki csak úgy látszólag találomra szólította meg a halászokat ott
a Genezáti tó partján, örök ifjú, és mindig időszerű maradt.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése