A ÉV URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉNEK ÜNNEPE
A nagy pillanatoknak nagyon hosszú az
előélete. Minden ember életének igazi nagy pillanata, az Istennel való
találkozás odaát, a földi élet után. Ennek a pillanatnak hosszú előélete a
földi élet sok kisebb nagyobb isten-találkozásaiból tevődik össze.
Éppen
úgy, mint Jézusnál…
Amit
karácsonykor ünnepeltünk, nem volt más, mint Jézus rejtett 30 évének a kezdete.
A történet, amit ma felidéztünk az evangéliumban, a jánosi keresztségben való
részesedése pedig, az elkövetkező 3 év kezdete. Erről a három évről aránylag
részletes és bőséges ismereteink vannak. Éppen elegendők ahhoz, hogy választ
kapjunk ilyesféle kérdésekre, ki az Isten? Mik az emberi élet alapszabályai?
Van-e értelme a szenvedésnek? Mi történik velünk a halálunk után? Stb.
Jézus
megkeresztelkedésének leírása az ő rejtett életének a lezárása, ugyanakkor
nyilvános működésének nyitánya is. Úgy látszik Jézusnak 30 év felkészülési időre
volt szüksége a 3 éves tanítói működéséhez. Azért tűnik ez szokatlannak, mert
mi másképpen szocializálódtunk. Egy diplomás ember tanul kb. 14 - 17 évig, majd
dolgozik 40 – 50 évig, a nyugdíjazásáig.
Csakhogy
amíg mi a tanulással mindössze néhány évtizedes alkotó életre készülünk fel a
tanulással, addig Jézusnál másképpen volt. Ő a 30 évvel nem egy kenyérkereső
munkára készült fel, hanem prófétai hivatásra, Isten emberek iránti
szeretetének a meghirdetésére, amit sem nem könyvekből, sem bölcs tanítóktól
tanult, hanem a folyamatos és elmélyült kapcsolatából az Atyával.
De talán
akkor, amikor elkezdte a 3 éves igehírdető munkáját, még akkor sem volt készen.
Mint, ahogyan egy diplomás ember sincs készen, bármennyire úgy gondolja, hogy minden
ismeret birtokában van azzal, hogy kézbe kapja a diplomáját. Szüksége van még
tapasztalatokra, kudarcokra és sikerélményre, hogy mélyebben, tisztábban és
átfogóbban lássa az élet dolgait. Meg azt, hogy merre, hová…
Jézusnak,
mint embernek 30 évre volt szükséges, hogy ráébredjen ő kicsoda és megértse a
küldetését, aminek lényege volt, hogy a földi élet bevezető az örök életbe.
Jézus
minden bizonnyal egy belső hang szólította, hogy menjen Jánoshoz, vegyüljön el
a tömegben, akarjon bűnös ember módjára részesedni a jánosi keresztségben. De
ez a hang, mint minden ember és valamennyi próféta esetében, nem a
magasságokból jövő megvilágosítást jelentette, hanem a szokványos kommunikációs
utat, amely az Istennel és az embertársakkal való szembesülésben érkezik. Az
imádság és a vallási tapasztalat az a közeg, amelyben bárki eljuthat a
felismerésre, mikor és hogyan kell újra, meg újra irányba hoznia önmagát az
Isten felé történő haladásban.
8 napja
kezdődött el számunkra a Gergely naptár szerint újév. Sok-sok köznappal, és
néhány ünneppel. Ha azt akarjuk, hogy a mennyei Atyánknak kedve teljen bennünk,
szeretnünk kell a hétköznapokat.
Ha az
Isten szemszögéből szeretnénk látni önmagunkat, az életünket, akkor Jézusi
módra kell gondolkodnunk. Ebben a látásmódban a megszokott felfogás az életről,
gyermekkor, ifjúkor, felnőttkor, öregkor, a kibontakozás, a kiteljesedés és a
leépülés, nem állja meg a helyét.
Ez csak
a testi életre vonatkozik.
Jézus
tanított meg bennünket arra, hogy egész földi életünk felkészülés az örök
éltre, az Istennel való személyes együttlétre, a benne való kibontakozásra. Az
emberi élet kiteljesedése, kibontakozása az Istennel való közösségben valósul
meg. Még a leghétköznapig dolgok is. Ahogyan Pál apostol fogalmazott „Azért akár esztek, akár isztok, akármit tesztek,
mindent az Isten dicsőségére tegyetek.”[2]
Hogy ez
tényleg ne csak ábránd, hanem valóság legyen komolyan kellene venni, a Sören
Kirkegaard dán filozófus bölcsességét, aki szerint az életet visszafelé lehet csak megérteni, de előrefelé kell élni.[3]
Mert, ahogyan Juhász Gyula fogalmazott
„Múló világ felett
Örök csillagok élnek,
Hiába hullanak
Hervadt lombok, remények,
Mindig akar, szeret, dalol az élet!
Akár
úgy is mondhatjuk, hogy Jézus esetében 30 földi évnek kellett eltelnie, amig
kialakult benne a felismerés, tulajdonképpen kicsoda ő, és mi az életének a
célja, értelme.
Jézusnak
is végig kellett járnia az emberi tanulás minden fázisát. Egészen biztos, hogy
neki sem volt könnyű felfogni Isten útmutatását, jóllehet az evangéliumi iratok
nem árulkodnak belső vívódásairól. Neki is éppen úgy, mint minden embernek
szüksége volt a hivatásbeli tájékozódásra.
„Ez az én szeretett Fiam!” Mondta az égi
hang. De vajon, mint ember tudatában volt-e Jézus annak, hogy, mennyire szereti
őt az égi Atyja? Az Égi Atya nem csak szeretett Fiának mondja Jézust, hanem még
meg is toldja: „akiben kedvem telik…”
És ezt
mivel érdemelte ki? Egyszerű mesterember volt, csendes polgár, mint millió más.
Csendes szomszéd, mint millió más. A dicséret az Istenfiúnak szólna? Neki is
biztatás kellene? Nem gondolnám. A dicséret annak szólt, aki most lesz azzá,
akit ígért az Atya, és akit népe várt.
Újév elején
vagyunk, amely folytatódik sok-sok köznappal, és néhány ünneppel. Ha azt
akarjuk, hogy Égi Atyánknak kedve teljen bennünk, szeressük a hétköznapokat. Mint
ahogyan Jézus is szerette a 30 év szürke hétköznapjait, hogy beérjen azzá,
akinek, s csak akinek csak neki lennie kellett.
Mi is a
szürke hétköznapokon válunk azzá, ami csak mi leszünk és senki más. Ahogyan
templomunk üvegablakán olvasható a Simon András idézet:
Egyedülálló hangszer vagy Isten kezében.
Engedd, hogy a Lélek által
megszólaljon benned az üzenet,
amelyet rajtad keresztül szeretne közölni az Úr.
Engedd, hogy a Lélek által
megszólaljon benned az üzenet,
amelyet rajtad keresztül szeretne közölni az Úr.
Talán
itt a templomban, talán másutt, talán az élet csendes pillanataiban vagy
viharos óráiban. A hívő ember számára valami ilyesmiről szól az újesztendő, a
2017 –es. Azzá válni, ami Isten örök terve velünk, hogy teljes legyen az
életünk.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése