C ÉV URUNK MENNYBEMENETELÉNEK ÜNNEPE
Szombathely Kálvária 2016. május 8.
Betániánál, amint
megáldotta,
két áldó karját föléjük tartotta,
szemük láttára tőlük távolodva
beitták felhők.
két áldó karját föléjük tartotta,
szemük láttára tőlük távolodva
beitták felhők.
A
negyvenedik napon húsvét után utoljára jelent Jézus apostolainak. Megáldott
őket és, véglegesen és visszavonhatatlanul eltávozott a földi világból az Isten
dicsőségébe.
kezeit amint tárta
hirtelen elszakadt
a földtől. Sehol nem volt.
Kéklő felhő alatt
átölelte a mennybolt.[1]
hirtelen elszakadt
a földtől. Sehol nem volt.
Kéklő felhő alatt
átölelte a mennybolt.[1]
A földről
induló, de az égi dicsőségben végződő eseményt az a tizenegy apostol élte át,
akik vele voltak a Jordánban történt megmerülésétől egészen eddig a pillanatig.
Második megmerüléséig. Akkor a Jordán folyóban merült meg, most pedig az égi
dicsősségben. Ahonnét jött, oda visszatért.
Ismét
bajban vagyok, mint annyiszor, amikor azokat a kinyilatkoztatott igazságokról
kell néhány gondolatot oda tenni a szívetek közepébe, amelyek nem földi események
voltak. Jézus születésétől egészen az eltemetéséig számos, a négy evangélista
áltat írásba rögzített esemény történt, amely a mi világunk része volt.
Látható, hallható, érzékelhető.
A
megtapasztalható tényekből, Jézus konkrét tanításaiból kiindulva könnyebb
értelmezni az életünket, és rátalálni az útra, az igazságra és az életre. Ám,
ami nem a mi tér – idő dimenziónkban történik, mivel igazában nincs
tapasztalatunk, arról nem könnyű megszólalni. Három ilyen volt Jézus életében,
a megtestesülése, a feltámadása és a mennybemenetele. A megtestesülésével
kapcsolatban, ami konkrét az az angyali látogatása Máriánál. Mégsem ennek van
igazi nagy ünnepe, hanem betlehemi születésnek. A feltámadása esetében sem
magát a feltámadást látókat idézzük, mert, hogy az nem látta emberfia, hanem a
találkozásokat a feltámadott Krisztussal, de a mennybemenetel még ennyire sem
kézzel fogható.
Urunk
mennybemenetele leírásánál ószövetségi Isten tapasztattal élnek az evangélisták
„szemük láttára fölemelkedett, és felhő
takarta el szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe” A
felhő az ószövetségben Isten jelenlétének a szimbóluma. Ezzel jelzik, hogy
Jézus belemerült az Istenbe, a szeretet, a béke, a soha el nem múló boldogság,
számunkra csak töredékeiben megtapaszt légkörébe.
Jézus
mennybemenetele leírása olvasható Máté és Lukács evangélistáknál. János és Márk
még csak meg sem említik. Legszemléletesebben Lukács evangélista az Apostolok
Cselekedetei könyvében, amelyet az ötödik evangéliumnak is szoktunk mondani, örökítette
meg az apostolok tapasztalata alapján Jézus mennybemenetelének földi oldalát. A
mai szentmise olvasmányában felolvastuk, amit Lukács írt a mennybemenetelről az
Apostolok cselekedeteiben, ill. ugyancsak az ő megfogalmazásában, az
evangéliumban.
Jézus
mennybe menetelének ószövetségi előképe a trónfoglalás, beöltözés a mennyei
dicsőségbe és új név kinyilvánítása. Pál apostol írta a Filippi közösségnek ”Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott
neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden
térd a mennyben, a földön és az alvilágban.”[2]
Jézus
mennybemenetele azt is jelzi, hogy győzedelmeskedett a démoni erők fölött.
Erről így írt Pál apostol az Efezusban élő közösségnek. Isten, Jézust „a mennyben jobbjára ültette. Minden
fejedelemségnek, hatalom, erőnek és uralomnak és minden néven nevezhető
méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is.”[3]
Jézus
mennybemenetele volt az a pillanat, amikor betöltötte a mindenséget, mint az
Egyháznak és a teremtésnek a feje.
Gyönyörűen
fogalmazott Pál, miszerint Jézus a démoni erők fölé is emelkedett, még a sátánnak
is meg kell hajolnia előtte. Vagy mégse? A sátán mintha szabad kezet kapott
volna.
A hírközlő
eszközök behozzák képben a szóban azt a mérhetetlen gonoszságot, aljasságot és
ocsmányságot, ami ma a világban kőkeményen létező valóság. Ezek után nem csoda,
ha sokan felteszik a kérdést, de hát hol van itt a minden gonoszt legyőző erő?
Nemhogy meghajolnának a sátáni erők a teremtett világ mennybement ura előtt, de
mintha azzal, hogy kihúzta a földi világból a lábát, mintha féktelen tombolásba
kezdenének.
A látszat
valóban ez, csakhogy más erők is dolgoznak ebben a világban. Ferenc pápa mondta
„a jó dolgokból nem lesz hír. A rossz
erőszakossága nem homályosíthatja el a szeretetnek a jeleit. A jó mindig győz,
még ha időnként gyengének és rejtettnek tűnhet is!”[4]
Ha van egy
ember, két ember, sok ember, millió ember, több milliárd ember, akik hisznek a
názáreti Jézus szavának. Annak, aki nyilvános elitélése és gyalázatos
kereszthalála előtt ki merte jelenteni „bízzatok,
mert legyőztem a világot!”[5]
Ugyanaz a János, aki ezeket a szavakat megörökítette az utókor számára, már
első üldözési hullám idején így fogalmazott „ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten fia.”[6]
Majd így folytatja „mert minden, ami
Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a
világot, a mi hitünk!”
Tényleg így
van, vagy csak áltatjuk magunkat?
A győzelem
titka nem a fegyverek erejében van. Amikor a második világháború után sor
került a békekötésekre, valaki megkérdezte Sztálintól, hogy mit fog ehhez
szólni XII. Piusz pápa? A generalisszimus a kérdésre, gúnyos kérdéssel
válaszolt: „Hány hadosztálya van a pápának?” Igaz, hogy a látszólag jól hangzó
poén nem az ő agyából pattant ki. Majdnem 150 évvel azelőtt már elsütötte egy
szintén alacsony, szintén köpcös, szintén számos ország népén uralkodó
korzikai, aki féle Európa ura volt és Napóleonnak hívták. Még a pápák neve is
ugyanaz volt. Napóleon idejében VII. Pius, Sztálin idejében XII. Pius. A kérdés
jól hangzik, csak nem igaz. A pápának nem hadosztályai vannak, de mögötte áll
maga az Isten, aki a jóság és a szeretet erejével győzi le a gonoszt. Nem
véletlenül született a francia mondás „qui
mange du pape en meurt” magyarul: „aki
a pápából eszik, belehal.” Más szóval, aki a mennybe ment Krisztusba harap,
belehal.
Egy másik
történet.
1903.
július 30-án Brüsszel mellett egy is pajtában összeült körülbelül ötven orosz
forradalmár. A ajtó felett egy cetli lógott, ezzel a felirattal: Az Orosz Szociáldemokrata
Munkáspárt Kongresszusa. Az egyik napirendi ponttal kapcsolatos szavazáson,
ahogy E. Radzinszkij írja, Lenin, aki szintén részt vett a kongresszusnak
titulált gyűlésen, véletlenül megkapta a többségi szavazatokat. Követőinek e
kis csoporton belüli még kisebb csoportját ettől kezdve bolsevikoknak,
többségieknek nevezte, szemben a valójában többségi mensevikekkel, akiket
kisebbséginek.
Alig
több mint tizennégy év múlva övé lett egész Oroszország, a Föld egyharmada. Lenin
mauzóleumot kapott a Kreml falánál, aztán onnét is kilakoltatták, az
egyházüldöző kommunista birodalom is összeomlott.
A
mennybemenetellel Krisztus nem egyszerűen visszatért a mennybe. Ő mindig az
Atyjánál volt, mint Fia. De most már ott van úgy is, mint megtestesült és
megfeszített, mint főpapunk és közbenjárónk.
E
visszatéréssel a mi emberi természetünk fölvétetett a szentháromság
életközösségébe, amely az Atyától a Fiúra, a Fiútól az Atyára sugárzik a
Szentlélek izzásában. A földről sem véglegesen távozott Krisztus, mert jelen
maradt Egyházában, a szentségekben. Misztikus módon a világban maradt, a
világért. Az egyház jelenlévőnek tudja és hiszi őt, az urat, a Kyrios-t, akihez
kiált, Kyrie eleison! Uram irgalmazz. Irgalmazz, jónak és gonosznak egyaránt… hogy
a megváltott ember is eljusson oda, ahova Te jutottál el mennybemeneteleddel…
Áldottak legyenek a
füvek és a fák
és áldott legyen a földön minden virág,
és áldott legyen az út, áldott legyen a kő,
mert itt jár halk léptekkel az Üdvözítő.
S áldott legyen az ember ha a mennyei
béke és szeretet izzón átöleli
és ha az emberiségnek hasznára van
s az Isten átöleli lelkét boldogan...
Boruljon elé az ember, a virág, a fa,
legyezd Őt körül tavasz édes balzsama,
csókold fehér ruháját napfény, levegő,
mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő![7]
és áldott legyen a földön minden virág,
és áldott legyen az út, áldott legyen a kő,
mert itt jár halk léptekkel az Üdvözítő.
S áldott legyen az ember ha a mennyei
béke és szeretet izzón átöleli
és ha az emberiségnek hasznára van
s az Isten átöleli lelkét boldogan...
Boruljon elé az ember, a virág, a fa,
legyezd Őt körül tavasz édes balzsama,
csókold fehér ruháját napfény, levegő,
mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő![7]
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése