„Vegyük már le végre Jézust a keresztről!”

C ÉV HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA

Szombathely, 2016. 04. 03.

Aranyosi Ervin egyik versének a címe ez. Ebben a költő azt gondolatot fogalmazza meg, hogy Jézust a bűneink feszítették a keresztre. Akkor vesszük le őt a keresztről, amikor képesek leszünk a bűn – szögeket kihúzni test kezéből, lábából. Erre Jézus adta meg a lehetőséget.

Hogy a „bűn - szögek” tényleg kihúzassanak, annak megvannak a maga fokozatai. Első, felismerése és nevén nevezése a bűnnek, hogy ami bűn, az tényleg bűn. Ezután a szándék, „nem akarom többé”, ki akarok kerülni a bűn útvesztőjéből. De ez még mind kevés, ha nincs egy megbocsátó hatalom. Ezt a megbocsátó hatalmat adta át Jézus az apostolainak feltámadása után első ajándékként, amikor „rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.”

Amikor ezek a szavak elhangzottak, Jézus már nem volt a tér-idő világának a foglya, a feltámadásában megdicsőült testére nem vonatkoztak az anyagi világ törvényei. Sem a tömegvonzás, sem a tér, sem az idő. Feltámadásával az örökké valóság dimenziójában élt, amelyről értesüléseink vannak, de tapasztalatunk még nincs. Mivel feltámadásában már kilépett a földi időből és térből, átmentve az örökkévalóságba, apostolaihoz onnét jön látógatóba. Ezért amit mond és tesz, az egyszer s mindenkorra érvényes, ember által meg nem semmisíthető. Minden cselekedete és szava Isten személyes és megmásítatlan üzenete.

„Rájuk lehelt”

Az ószövetségben az „Isten lehelete” kifejezés alatt mindig az Isten életfakasztó tettét értik a szent szerzők. Olvassuk a Teremtés könyvében, hogy amikor az Isten megteremtette az embert a föld anyagából „orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett.”[1]

Ezekiel próféta leírta könyvében egy érdekes látomását. Látott egy hatalmas mezőt teli emberi csontokkal, amelyek teljesen ki voltak száradva. Akkor az Úr megparancsolta neki, hogy prófétáljon ezeknek a csontoknak. El kellett mondani az Isten szavát „A négy szél tájékáról jöjj elő, lélek, és fújj ezekre a megöltekre, hogy új életre keljenek. A csontmező csontjaiba beléjük szállt a lélek, és életre keltek; a lábukra álltak, mint valami igen nagy sereg”.[2]  

A biblia embere ősi emberi bölcsességet, ugyanakkor kinyilatkoztatott igazságot fogalmazott meg a Bölcsesség Könyvének szavaival: „Hamu a szíve, és hitvány föld a reménye, s élete értéktelenebb, mint az agyag, mert nem ismeri azt, aki őt alkotta, aki tevékeny lelket lehelt belé, s az élet leheletét bele ihlette.”[3]

Rájuk lehelt… Jézus lehelete már az Isten lehelete. Isten lehelete pedig az élet lehelete. Az irgalmasság lehelete, amelyben ott van, hogy Isten megbocsát, újra és újra magához akar ölelni bennünket.

A feltámadása pillanatától a természetfeletti világban élő Jézus lehelete egy másfajta életnek a létre hozója. Amikor az Isten a teremtéskor a anyagvilágból kifejlődött emberbe bele „lehelte az élet leheletét”, gondolkodó, alkotó, önállóan cselekvő emberré vált a teremtmény. Az Istennel való barátsága, személyes kapcsolata természetes állapot volt számára. Csakhogy következett a bűnbeesés, a kiűzetés Isten barátságából, a szenvedés, a gyötrelem, a bűn, bűnre halmozása és az ember, személyében is, közösségében is erkölcsileg zuhant, zuhant lefelé.

Jézus azért ajándékozta az isteni leheletet apostolainak, hogy megbocsássák más emberek bűneit. Ily módon ők legyenek azok, akik közvetítik Isten irgalmát és ez által megnyitják az örök élet kapuját.

Háborúk, hatalmi harcok, kizsákmányolások, kegyetlenségek, napjaink terrorizmusa, életünk részei. Ezt az, emberiség történelme folyamán megismétlődő önpusztító folyamatot akarta megállítani egy újabb isteni lehelet. Istennek új élete, a vele való új barátság lehetőségének a kegyelmi lehelete ez.

Mert, ahogyan Isten lehelete által ajándékozta a földi létet az embernek, úgy a megváltott ember is Isten leheletével kapja ajándékba az új, természetfeletti életet.

„Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni.”[4] Írta Pál apostol a korinthusi levélben. Szépen lassan folyamatosan. Annak arányában és mértékében, ahogyan engedik magukra hatni a krisztusi leheletet.

Ez pedig lehet akár a jó döntések sorozatának kezdete is.

Bizonyára sokan látták a Grace klinika, műfaját tekintve amerikai orvosi dráma filmsorozatot. Ennek egyik epizódjában hangzott el ez a mondat:

„Emberek vagyunk. Hibázunk. Rossz döntéseket hozunk. Nem jól mérjük fel a dolgokat. De ha egy sebész hoz egy rossz döntést, az nem olyan egyszerű. Az emberek megsérülnek. Véreznek. Ezért megküzdünk minden öltéssel. Szenvedünk minden varratnál. Mert egy hirtelen döntés, ami gyorsan és könnyen ugrik be, minden habozás nélkül, az az, ami egy életen át kísért.”

A kegyelem fénye világít rá igazában a jó döntés lehetőségére.

Isten irgalmának különleges jele, hogy döntés előtt megbeszélhetjük vele, meghitt, bensőséges személyes imában. Ezt tette Jézus is pl. akkor, amikor a 12 apostol kiválasztása előtt „az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.” Ha nem ezt teszi, egészen biztos, hogy nem azokat választotta volna ki, akiket ténylegesen kiválasztott. Pl. a forrófejű Pétert, a karriert építő Jánost és Andrást, az áruló Júdást… Mind a 12-nek megvolt a maga emberi gyengesége. Jézus ennek ellenére tanította őket, elküldte őket tanúságot tenni őróla. Ígérte és elküldte rájuk a Szentlelket, aki majd „elvezeti őket a teljes igazságra.”

Jézus gyenge embereket választott ki, hogy annál inkább kitűnjék, az ő egyháza nem emberi mű, hanem irgalmának különleges megvalósulási tere. Az irgalmasság évében különösképpen kinyílhat a lelkünk minden irgalmasság forrására, a mennyei Atyára.

Ferenc pápa, az irgalmasság évét meghirdető bullájában így fogalmazott.

„Elérkezett a megfelelő pillanat, hogy megváltoztassuk az életünket! Itt az ideje, hogy engedjük megérinteni a szívünket. … Itt az óra, hogy meghalljuk azoknak az ártatlan embereknek a sírását, akiket megfosztottak javaiktól, méltóságuktól, érzéseiktől, sőt még az életüktől is. A rossz útján maradni csak illúzió és szomorúság forrása. A valódi élet egészen más. Isten fáradhatatlanul nyújtja felénk a kezét. Mindig készen áll, hogy meghallgasson.”[5]

Ez a nagy lehetőség pedig akkor nyílt meg, amikor Jézus rájuk lehelt és átadta apostolainak a bűnbocsánat hatalmát.

Emlékezz csak vissza, mit hoztál magaddal?
Képzeld el: – Ha vége, mit viszel tovább?
Nem mindegy miként élsz: – Örömmel? Haraggal?
Mire tanít téged az életiskolád?

Képes vagy naponta újra megcsodálni,
azt, amit az élet tálcán tesz eléd?
Képes vagy tanulni, jobb emberré válni,
szabad ember leszel, vagy pedig cseléd?[6]

Mindenkinek arról a keresztről kell levennie Jézust, amelyre irgalmatlanságával ő maga feszítette fel. Neked is, nekem is.

okéatya

---

[1] Ter 2,7

[2] Ez 37, 1 -10

[3] Bölcs 15, 10

[4] 1Kor 15,22

[5] uo. 19.

[6] Aranyosi Ervin Mai napi tanítás