C ÉV HÚSVÉT VASÁRNAPJA
2016
Szombathely – Kálvária 2016. 03. 27.
„Amit szeretnénk,
szívesen elhisszük”, tartja a régi mondás. Nem ilyesféle állapotban
lehettek az apostolok is Mesterük halála és eltemetése után, amikor azt hirdették
mindenfelé, hogy feltámadt? Olyan mélyen élt bennük a Jézussal eltöltött három esztendő,
hogy elhitették magukkal is, a környezetükkel is, miszerint meghalt ugyan, a
sírból meg rejtélyes módon eltűnt, a Mester feltámadt.
A ravasz főpapok, a Jézus eltűnését jelentő őröknek „sok pénzt adtak és meghagyták nekik: „Mondjátok:
éjnek idején, amíg mi aludtunk, eljöttek tanítványai és ellopták.”[1] Az evangélista még hozzá teszi: „Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van
terjedve a zsidók között.” A „mind a
mai napig” alatt Máté evangéliumának a megírását kell érteni, valamikor
30-40 évvel Jézus elítélése és halála után.
A szóbeszédek rendkívül makacsok, ami mögött van egy nagy
adag szellemi lustaság. Ahelyett, hogy utána néznénk, igaz-e egy állítás, vagy
nem, van-e igazságtartalma vagy nincs, ha jól hangzik, hát tovább adjuk. Így
van az alkalmi pletykákkal, de lehet akár történelmi személyekkel vagy
szentekkel is.
De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy milyen volt az
apostolok hozzáállása, mindjárt harmadnapon az asszonyi szóbeszédhez? Lukácsnál
olvassuk, hogy amikor harmadnap hajnalban az asszonyok mentek a sírhoz, hogy az
akkor idők szokása szerint balzsammal és illatos olajokkal megkenjék Jézus holttestét,
amint azt a kegyeleti szokás előírta, a sír üres volt, Jézus sehol. A magdalai
Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok
elmondták mindezt az apostoloknak. Azt állítottak, hogy két férfi jelent meg
neki fénylő ruhában, akik közölték velük „Miért
keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, feltámadt!”
Az apostolok nem voltak hiszékenyek, józan gondolkodású
keménykötésű halászok voltak, akik „üres
fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.” Vagy ott van
Tamás, aki nem volt velük, amikor Jézus feltámadása után megjelent
apostoltársainak. Azok elújságolták neki a hírt, mire ő kételkedve a
hallottakban így válaszolt „Hacsak nem
látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és
oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Ez mai nyelvre lefordítva
valahogy így hangzana „no, de gyerekek,
ezzel akartok engem megetetni. Ugyan már? Feltámadt? Azért ezt ti sem
gondoljátok komolyan?”
Talán elég ez a két idézet annak bizonyítására, hogy Jézus
feltámadása nem az apostolok vágyainak a kivetítése volt, hanem maga a kőkemény
valóság. Jézusnak gondja volt arra, hogy apostolai tapasztalati úton is
meggyőződjenek arról, hogy ugyanazzal a Krisztussal találkoztak, mint akit,
mindenüket otthagyva, családot, munkát, megélhetést, 3 éven keresztül vele
voltak és tanúi lehettek csodáinak és hallói a szavainak.
Hála Isten nekünk nincs szükségünk semmiféle bizonygatásra a
tekintetben, hogy Jézus feltámadt. Mi hisszük, mi ünnepeljük őt.
Ez az ünneplés, és nem csak felidézése a közel 2 ezer éve Jeruzsálemben
történteknek, hanem vasárnapról – vasárnapra bekapcsolódási lehetőség a
feltámadt Krisztusból fakadó kegyelmi energiákba. A megújulásnak, az újra
kezdésnek a napja ez. Ámbár urunk feltámadásnak nagy napja a húsvét, mégis a
keresztény nép kezdetektől, minden vasárnap Jézus feltámadását ünnepli.
Milyen érdekes, a három, egy Istenben hívő világvallásnak, a
zsidónak, a kereszténységnek és a muszlimoknak meg van a maga szent napja. A muszlimoké
a péntek, a zsidóké a szombat, a keresztényeké a vasárnap. Mindegyik más
tartalommal és más kötelezettségi súllyal.
A koránban az áll, hogy „Ha
elhangzik a hívás a pénteki imára, akkor siessetek Allah megemlékezésére és
hagyjátok a kalmárkodást!”[2]
Miért pont a péntek? A Korán szerint: Azon a napon
teremtetett Ádám, azon a napon lépett be a Paradicsomba, azon a napon űzetett
ki onnan, s a Végső Óra is a pénteki napon fog bekövetkezni.” Allah
kötelességünkké tette a pénteki imát, melyet minden héten közösségben kell
elvégezni.”[3] Ezt az alkalmat Isten jelölte ki a muszlimoknak, hogy
összetartozás-érzésük növekedjen.[4]
Miért a szombat a zsidók heti ünnepnapja? Ez áll Mózes 2.
könyvében: „Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteld azt.
Hat napon át dolgozz és végezd minden munkádat, a hetedik nap azonban szombat
az Örökkévalónak, ne végezz aznap semmilyen munkát… mert hat napon át alkotta
az Örökkévaló az eget és a földet… és a hetedik nap megpihent…”.[5]
És nekünk, keresztényeknek miért a vasárnap?
A választ éppen a mai nap titka adja meg, mert az akkori naptár
szerint a hét első napján, a szombati nyugalmat követő napon támadt fel Jézus.
Ez a mi vasárnapunk. Sőt, mi több a hét első napján, vagy ahogyan ma mondjuk,
vasárnap jött el a Szentlélek.
A vasárnap megünneplésének az őskeresztényekig visszamenő
gyökerei vannak. Egy pogány római író, Plinius, Kr. u. 111-ben írta Rómában a
keresztényekről „Vasárnap reggel
összejöttek a feltámadt Krisztus ünneplésére, imádkoztak és énekeltek, valamint
Krisztus utasítására bemutatták a vérontás nélküli szent áldozatot”
A húsvét, a feltámadás napja, a vasárnapok vasárnapja. Az új
teremtés napja, az anyagi világ megistenülése, hiszen Jézus Krisztus emberi
teste e napnak hajnalán dicsőült meg és alakult át megdicsőült emberi testté.
A megdicsőülés pedig nem más, mint Isten dicsőségében való
részesedés. Ebben eddig két emberi testnek lett része, Jézusnak, és édesanyjának,
a boldogságos Szűzanyának.
Ígéretet kaptunk Jézustól, „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van,
és én feltámasztom őt az utolsó napon.”[6]
Más szóval részesévé tesz saját megdicsőült testének.
Miben áll ez? Pál apostolnak
megadatott részese lenni Isten dicsőségének. A Korinthusiakhoz írta „Tudok egy Krisztusban élő emberről, aki
tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, testen kívül-e, nem tudom,
Isten a tudója, elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy ez az ember –
testben-e vagy testen kívül, nem tudom, Isten a tudója, elragadtatott a
paradicsomba és kimondhatatlan szavakat hallott, amelyeket ember el nem mondhat.[7]
Talán ez az élménye fogalmaztatta meg vele azokat a mondatokat, amikor a
megdicsőült emberi testről ír, „Romlásra
vetik el, romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el, dicsőségben támad föl.
Erőtlenségben vetik el, erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el, szellemi test
támad föl.[8]
Talán e gondolatok fényében világosabban látjuk, hogy húsvét
ünnepe nem nyuszi és tojás, nem néprajz, hanem ami azok mögött van, a lényeg:
a teremtett világ megdicsőülésének a kezdete. Húsvét titkát idézzük
fel az év 52 vasárnapján: ember, azzal, hogy ünneplőbe öltözöl, azzal, hogy részt
veszel áhítattal a legszentebb áldozatnak, a szentmisének a bemutatásán, lélekben
megújulsz vasárnapról vasárnapra. Vasárnapról vasárnapra megadatik, hogy újra
kezdj és közelebb kerülj, nem térben és nem időben, hanem a megdicsőült
Krisztushoz.
Az ő megdicsőülése húsvét hajnalán nem a tér idő világában „történt”.
Ezért sem lehetett annak ember – tanúja. Jézus feltámadása már természetfeletti
esemény volt. De nyitva hagyta az utat maga mögött, megadva mindenkinek a
lehetőséget az oda való bejutásra.
A húsvét, a feltámadás ünnepe, a vasárnap pedig a
feltámadott urunk dicsőségében való részesedés lehetősége.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése