C ÉV HÚSVÉT 3. A JÓ
PÁSZTOR VASÁRNAPJA
Szombathely – Kálvária 2016. 04. 17.
Felkaptam a fejemet erre a címre. Hogyan lehetne
az Istent kilakoltatni a mennyországból, tettem fel a kérdést csak úgy
magamnak. Aztán kiderült, hogy nem is a mennyországból lakoltatták ki, hanem a
földi „istenházából”. De erről egy
kicsit később.
E felütés után máshonnét indítok, mégpedig onnét, hogy Isten
népe közösségének gondozója Jézus akaratából a pap, akit hagyományos biblia
névvel lelkipásztornak mondunk. Jézus magát jó pásztornak minősítette. Pásztornak
küldte szét a világba a 12 apostolt, hogy jó pásztorok módjára hozzanak létre
közösségeket és gondozzák őket. A közösségnek otthon kell. Ezért attól az
időtől, vagyis a 4. századtól, hogy a római birodalomban megszűnt a
keresztények véres üldözése, Isten népe közösségeinek lehetősége nyílt, hogy templomokat
építsen magának, ahol rendszeresen összegyűltek megélni a hitüket és ápolni az
Istennel való kapcsolatukat.
Ezeknek a vallási közösségeknek a gondozója, mindig is a
lelkipásztor volt. Feladatai közé tartozott az Isten házának a gondozása is. Az
Európát elfoglaló, a római birodalmat összeroppantó népek megtérésével a romai
birodalom romjait birtokba vevő országok népei váltak hívőkké. Ez idő tájt nem
volt híja a lelkipásztoroknak sem. Folyamatosan épültek az ókeresztény bazilikák,
a gyönyörű román, gótikus, barokk, majd a modern templomok.
Számos ok következtében 15.- 16. században a felvilágosodás
eszmerendszerével elindult szellemi áramlatok megrendítették a katolikus
egyházat. Ez olyan volt, mint egy erózió, amely kikezdte a katolikus egyház
egységes monolit tömbjét. Még az ezredforduló táján leszakadt annak a keleti
fele, majd, Luther, Kálvin nyomában jöttek a hitújítók és az egyház nyugati
fele is kezdett részekre szakadni. Újabb és újabb hit és eszme rendszerek
árasztották el nemcsak Európát, hanem a többi kontinenst is, a keresztény
közösségek összetartói erői pedig szétszakadni látszottak.
Ennek a folyamatnak egyik szomorú eredménye lett, hogy fogynak
a hívő közösségek, minek okán egyre kevesebb a közösséget gondozó lelkipásztor
is. Egyrészt talán azért, mert, mintha nem is lenne rájuk szükség, másrészt mert
ilyen szellemi légkörben nem is igen születnek hivatások. Ezek után már nincs
is szükség az Istennel és egymással való találkozás házára, a templomokra,
amelyek azután szép sorban lebontásra vagy eladásra ítéltetnek.
53 évvel ezelőtt, 1963-ban VI. Pál megfújta a harci riadót:
emberek, baj van. Fogynak a papok, tenni kellene valamit. Mert, ha nincsenek
papok, szétmállanak a keresztény közösségek is. A helyzetet orvosolandó azt
mondta, hogy az a húsvét utáni vasárnap, amelyiknek az evangéliuma Jézusról,
mint jó pásztorról szól, legyen a papi és szerzetesi hivatások vasárnapja,
amikor is a hívek figyelmét nagyon fel kellene hívni arra, amit Jézus mondott:
„Kérjétek az aratás urát, küldjön
munkásokat az aratásába!”[1]
Aztán, mert vagy nem eléggé állhatatosan kértünk, vagy nem jól kértük, csak nem
szaporodott azok száma, akik ebbe az aratásban, értsd Isten népe közösségeinek
a gondozásába beálltak volna.
Emlékszem rá, valamikor a 80-as évek körül ennek a
templomnak a hívő közössége minden hónapban összegyűlt és a papi hivatásokért
imádkozott. A visszajelzés is megérkezett odafentről, az elkövetkezendő években
3 ifjú választotta a papi hivatást, mintegy válaszolva Isten hívó szavára.
András püspök, püspöki szolgálatának a kezdetén arra kérte a
Szombathelyi híveket, hogy minden hónapban egyszer, jöjjenek össze a
székesegyházban és egy órácskát adjanak oda közös imában az Istennek papi
hivatásokért. Jól indult a történet, de aztán elfogytak az imádkozók, és az
Isten hívó szava a mindenféle nagy zajban elveszett. Isten pedig nem a
hangzavarban, hanem a csendben dolgozik.
A papi és szerzetesi hivatások vasárnapja ma is olyan, mint
egy harci riadó, amely jelzi, hogy az Isten népe közösségét működtető
szakszemélyzet vészesen fogy, tenni kellene valamit. Olyasféle ez, mintha a
kórházakból elfogynának az orvosok, az ápoló személyzet, a betegek meg csak
egyre gyarapodnak, mert a testünk, bizony megbetegszik. Szomorú jelenség a nem
kevés kiégett pap és kiégett hívó.
Közben gyarapodnak másfajta lelki betegek is. Elképesztő
milyen sokan lesznek pl. depressziósak. Csak éppen a lelki betegeket ápoló szakszemélyzet,
a papok száma lesz egyre kevesebb. Helyüket ugyan átvenni látszanak a pszichológusok,
a pszichiátere, de a lelkek romlását ők nem tudják megállítani. Egyszerűen
azért, mert tudásuk van, de bűnbocsátó hatalmuk nincs. Képtelenek bűnöket
megbocsátani, képtelenek az élet urához, minden élet forrásához vissza vezetni
az embereket.
Márpedig ha nincs pap, vallási közösség sincs, ha pedig
nincs vallási közösség, nem kell az Isten háza sem.
Az elmúlt napokban áradt szét a világhálón egy videó,
amelyet magam is megnéztem, és bizony piszkosul összeszorult a gyomrom. Az írás
címe pedig ez volt „Az Isten házából
kilakoltatták az Istent.” Egy 13. századi gótikus templomban, az Észak –
Franciaországi Metz városában fiatalok önfeledtem buliznak, táncolnak
elektronikus zenére. Oltár, szószék, szobrok, minden a helyén. A buli meg
olyan, mint diszkóban.
Pedig történelmet látott templom volt ez. 1356-ban itt hirdették ki a Német-Római Birodalom
alapokmányának számító német aranybullát, húsz évvel később pedig bazilikai
rangra emelték. Túlélt egy 18. századi tűzvészt, átvészelte a francia
forradalmi elmebajt, amikor az „Ész templomává” alakították át, egy 1870-es
ostromot, és két világégést. Sem a lángok, sem a jakobinusok, sem a német
tüzérség, sem az amerikai légierő nem tudta elpusztítani, de a fogyasztó
társadalom évtizedei végeztek vele, a plázákkal már nem tudta tartani a
versenyt.
Metz városában
a nyolcvanas évek végére, annyira megfogyatkozott a templomba járó hívők száma,
hogy a helyi egyházközség az önkormányzat tulajdonába adta az épületet. Isten
házában most már nem az imádság tömjén füstje száll az ég felé, hanem dübörgő
techno zene tölti be a teret.
Nem gondolnám,
hogy ez lehetne az Istentisztelet új formája, még kevésbé azt, hogy ebben Isten
örömét lelné. Jézusnak, ha még mindig emberi füle lenne, egészen biztosan
halláskárosodást szenvedne ebben a zajban.
Három évvel ezelőtt bejárták a médiát a nyugat
franciaországi Geste templomának lerombolásáról készült fotók. A pusztítás nem
a vandálok, a sátánisták, vagy a szélsőbalosok műve volt, hanem az egykor
buzgó, mára hitetlenné vált közösségé. A végeredmény Istent sorra kilakoltatják
a házából. Először a lelkek házából, azt a kő-házából…
Az interneten találtam egy francia nyelvű honlapot, amelyen
összegyűjtötték a lerombolásra, vagy éppen eladásra váró templomokat. De a
teljesség kedvéért felsorolják azokat is, amelyeket átalakítottak, és az újak
is, amelyeket építettek, vagy éppen építenek.[2]
Körbenéztem egy kicsit Belgiumban is. Az ottani katolikus egyház nem kíván nyilatkozni arról, hány templomra várhat hasonló sors, de elvben nem ellenzi a templomok más célra történő hasznosítását.
"Egyes városnegyedekben például a muzulmánok vannak többségben. Érthető, hogy itt a templomokat kevéssé látogatják, tehát más felhasználást kell keresnünk számukra" fejtette ki Tomm Scholtes atya a belga püspöki kar szóvivője. De hozzá tette "Ha könyvtárat csinálna belőle, annak igencsak örülök. Ha azonban éjszakai bár, vagy valami jövedelmező vállalkozás nyílik benne, az már kevéssé tesz boldoggá", tette hozzá.[3]
Egy amerikai piackutató cég felmérése szerint az elmúlt két
év alatt 200 egyháznak kellett eladnia templomait. Az Isten háza lett az ingatlanpiaci recesszió
legújabb áldozata.[4]
Ilyesféle tények hallatán összeszorul a gyomrunk és
kérdezzük: hát Istennek ennyire nem fontosak a templomok? Vagy ennyire felerősödtek
a pokol pusztító erői? Igaz, így látszott ez akkor is, amikor Jézus meghalt a
kereszten és a súlyos sziklatömb dübörgése, amit a sírja elé gördítettek, agyon
nyomta az apostolok minden reményét.
Csak azt ne feledjük, hogy Isten mérhetetlenül nagy tőkét
fektetett be az ember üdvösségének az előmozdítása érdekében: magát az emberré
lett Isten fiát, akit engedett meghalni a kereszten. Tette ezt azért, mert a
választott nép befejezve történelmi küldetését, át kellett, hogy adja helyét
egy olyan Isten – képviseletnek itt a földi világban, amelyet egyetlen nép sem
sajátíthat ki magának, hanem amely egyetemes.
Semmi biztosíték sincs arra, hogy Isten egyházának romos
önmagát kell mentenie. Meg kell újulnia… Vajon nem az a terve Istennek, hogy újuljon
meg Jézus egyháza, aminek pedig pusztulni kell, az pusztuljon? Sokáig úgy gondoltuk,
hogy az egyházunk a II. Vatikáni zsinat szellemében tényleg meg fog újulni.
Számos jel mutatott erre, mint pl. a liturgikus megújulás, a világiak által
kezdeményezett vallási megújulási mozgalmak, és még sok minden más…
Sajnos, egyházunk megújulása még várat magára. Az Isten
viszont a háttérben dolgozik. Egyszerűen azzal, hogy máshova teszi a
hangsúlyokat, mint ahova eddig tettük. Egyházunkban a Szentlélek jövőt ígérő
szelei kezdtek volna fújni elsősorban Szent II. János Pál pápával, most meg
különösképpen Ferenc pápával.
Ferenc pápa felszólított minden papot, minden hívőt, hogy
menjenek ki végre az utcára, az emberek közé, ha már az emberek nem mennek az
Isten házába. Persze senki se mozdult. Jó, akkor összedöntöm a templomaitokat,
mondta talán az Isten, és akkor akár akarjátok, akár nem, egyszerre az utcán
találjátok magatok…
Nem lehetnek ilyesféle gondolatok Isten tervében? Nem tudom.
Esetleg Isten már jól tudja, amit mi még nem látunk, hogy nem is egy pusztuló,
hanem egy ujjá születő egyház tagjai vagyunk, aminek még a kontúrjai sem
bontakoztak ki. Vagy csak nem látjuk őket? Először a réginek kell romba dőlni,
hogy felépüljön az új? Új módon gondolkodó papsággal, új módon gondolkodó,
hitüket új módon megélő hívekkel? Valahogy úgy, ahogyan Ferenc pápa mondogatja
és maga jó példával jár elől.
A papi és szerzetesi hivatások vasárnapján jó lenne
tudatosítani, hogy Isten nem a régit akarja archiválni, hanem az ő mai, hiteles
és „ütőképes” egyházát akarja felépíteni, amelyben hit és erkölcsi tanítása a
régi, de megjelenési formájában új.
Ma egy nagyon kedves család hívott meg ebédre. Az édesapa - nagyapa megmutatta büszkeségét, a kőzetgyűjteményét. Több tíz és több száz évmillióval ezelőtt élt "kőbe fagyott" növények, és állatok. Ma már nincsenek. Kihaltak. Talán egyedül az Isten tartja számon őket. Nem így lehet a mi világunkban is? Isten újjal akarja felcserélni a régit, mert az már elavult, használhatatlan.
Ma egy nagyon kedves család hívott meg ebédre. Az édesapa - nagyapa megmutatta büszkeségét, a kőzetgyűjteményét. Több tíz és több száz évmillióval ezelőtt élt "kőbe fagyott" növények, és állatok. Ma már nincsenek. Kihaltak. Talán egyedül az Isten tartja számon őket. Nem így lehet a mi világunkban is? Isten újjal akarja felcserélni a régit, mert az már elavult, használhatatlan.
Ha valaki veszi a fáradságot és alaposan átelmélkedni Ferenc
pápának az irgalmasság évét meghirdető bulláját, megérti, miről is beszélek.
Napi-parancsod minden
reggel várom,
s minden reggel elhangzik mind a három:
"Jöjjetek!" "Maradjatok!" MENJETEK!"
Hangodra boldogan figyelhetek.[5]
s minden reggel elhangzik mind a három:
"Jöjjetek!" "Maradjatok!" MENJETEK!"
Hangodra boldogan figyelhetek.[5]
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése