C ÉV ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP
Szombathely – Kálvária 2016. február 06.
Vannak
versek, amelyek bizonyos alkalommal szeretek újra olvasni. Tettem ezt az elmúlt
napokban Babits Mihály Balázsolás című versével, hogy jobban ráhangolódjam a
Balázs áldásra, arra a szertartásra, amelyet egyházunk szentelménynek nevez,
szemben a szentségekkel. A kettő nem ugyanaz.
A versben
a költő Szent Balázs püspökhöz fohászkodik. Gyönyörűen idézi fel a gyermekkori
Balázs áldás élményét, de azt is hogy bár hite szerint a szent megmentette
mindenféle gyermekkori torok betegségtől, ő bizony elfelejtette ezeket mind
megköszönni. Most azonban, amikor súlyos gégerákban szenved, és már-már műtét
előtt áll, Szent Balázshoz fohászkodik.
„Mert orv betegség öldös íme engemet
és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!”
Ma, a
szentmise végén mi is ugyanezt tesszük. Istennek vértanú szentjéhez
fohászkodunk, hogy közbenjárása óvjon meg minket a torunkat érintő minden
bajtól, betegségtől.
A Balázs
áldás kapcsán szeretném kifejteni az áldás fogalmát, ill. kifejteni, hogy mi is
az a Balázs áldás az egyház életében?
Az áldásra
a magyar nyelvben két fogalom van, az áldás és a szentelés. Tulajdonképpen mind
a kettő ugyanazt jelentik. Az áldás latinul bene – dictio, magyarul: a jó mondása, a jó kívánása, a jó kérése
Istentől valakire, vagy valamire.
Hatását
tekintve kétféle áldásról beszélhetünk. Az egyik amely személyt vagy tárgyat
maradandóan kiemel világi rendeltetéséből és Isten szolgálatára rendeli. Ezek
pl. az oltárszentelés, a papszentelés, a templomszentelés, vízszentelés stb.
A másik,
amikor azért imádkozik az egyház az áldás imával, akár a személy, akár a tárgy
fölött, azok Isten terve szerint bontakozzanak ki.
Ilyen volt
pl. szentcsalád vasárnapján a családok megáldás, ma pedig lesz majd a
balázsáldás. Az előbbiben arra kérte az egyház papja minden áldás ősforrását,
magát az Istent, hogy a családok tagjai a kölcsönös szeretet szellemében
bontakozzanak ki. A balázsáldással pedig egy szent közbenjárást kéri, hogy
járjon közben értünk az Istennél, mentse meg az áldást fogadót a torokbajtól és
minden más bajtól.
A
balázsáldás teológiai megfogalmazása szerint szentelmény, amelyet az egyház
alapította szent jelek egyike, amelyekkel azokat lelki hatásokat jelzik,
amelyet az egyház kér a pap által elmondott könyörgő imával.
A
szentségek is jelek. A szentelmény és a szentség többek között az a különbség,
hogy míg a szentelményeket az egyház alapította, a szentségeket pedig maga
Krisztus. Az egyháznak nincs joga szentségeket alapítani, mivel azok kegyelmet
közvetítenek. A kegyelem, lévén Isten ingyenes ajándéka, csak ő határozhatja
meg, hogy milyen feltételekkel, milyen jelek nyomán osztja ki azokat.
A
szentelmények esetében az Egyház imádságával segít előkészíteni a lelket a
kegyelem befogadására, ill. azzal együtt működni.
A magyar
nyelv nem tesz pontos különbséget a szentelés és a megáldás között. Ám a magyar nyelvnek van egy találó kifejezése arra, amikor nem
rendeltetésszerűen, vagyis nem a teremtő akarata szerint működnek a dolgok.
Erre szoktuk mondani, hogy itt, vagy ott „áldatlan
állapotok uralkodnak”.
Az áldás
nem varázslat, nem szómágia. A mágia a mágusok tudománya. A mágia és varázslat
gyökere valamiféle természetfeletti hit, ami szerint bizonyos személyek,
tárgyak, vagy rítusok képesek az elérendő céllal semmiféle kapcsolatban nem
lévő eszközökkel titokzatos, rendkívüli hatásokat kiváltani.
Minden
áldásnak forrása, eredete maga az Isten. A teremtés könyvében olvassuk az első
emberpárral kapcsolatban „Isten megáldotta őket Isten szólt
hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és
vonjátok uralmatok alá.”[1] Mondta Isten az első emberpárnak…A
szentírás tanúsága szerint ebből az isteni áldásból fakadt minden élet. De „Isten megáldotta és megszentelte a hetedik
napot,[2]
is, aminek okán a hetedik nap, a mi esetünkben a vasárnap, úgy szintén
áldott nap lett, az Isten erejében való részesedés napja.
A biblia
számos áldás eseményt őrzött meg számunkra, amelyeknek a lényege, hogy az
áldással Isten kezdeményezése és művének kibontakozása valósult meg. Amit Isten
elkezdett, abból az lesz, amit ő meg akar valósítani.
De vannak
olyan áldások, amelyeknek a kiteljesedését, megvalósulását összekötötte az
Isten az emberi együtt működéssel. Ilyen a két életállapotra vonatkozó áldás, a
papszentelés és a házasok megáldására, a házasság szentségének
kiszolgáltatásakor. Mindkét esetben elkezdődött valami, amire az egyház ráadta
az Isten áldását, ám, ha nem működnek együtt az Istennel, az általa
meghatározott szempontok szerint, akkor sajnos hamvába hullanak a legszebb és
ígéretes kezdetek is.
Ma a
szentmise végén a pap, Isten nevében, az egyház megbízásából áldást oszt. Tesszüi
ez azért, mert az elmúlt héten, február 3-án volt Szent Balázs vértanú püspök
emléknapja, és ilyenkor úgy magán az emléknapon, mint az azt követő szentmisén
van balázsáldás.
Szent
Balázs a korai
kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a
névadásban és a népszokásokban figyelemreméltó elevenséggel maradt meg. Életére
vonatkozóan azonban alig rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek történetinek
tekinthetők.
Többféle
változatban tudósít a legendás Szent Balázs szenvedéstörténete arról, hogy
szentünk örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt,
hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta.
Ezt
követően Balázs Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi
barlangba, jóllehet ez a tette nem egyezett annak a kornak püspök eszményével.
Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget.
Vadállatok őrizték, amelyek háziállatok módjára engedelmeskedtek neki.
Sajnos
azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem
Agricola helytartó poroszlói is, aki 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a
keresztényüldözést, amelyet korábban még Licinius császár rendelt el. Jóllehet
a római birodalom nyugati felében Nagy Konstantin császár 313-ben a
keresztényeknek a szabad vallásgyakorlatot törvényben biztosította.
Az
oroszlánokból, tigrisekből, medvékből és farkasokból álló derék testőrség nem
tudott segíteni a remete- püspökön, mert ő ellenállás nélkül engedte, hogy
elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják. Mivel Balázst nem bírták
hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került.
Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl.
Rabságában sok-sok csodát tett, amelyekről a legendája beszél. Vízbefojtás
általi halálra ítélték, de végül is lefejezték.
Szent
Balázs tisztelete nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten azonban
legkésőbb a 6. századtól, nyugaton a 9. századtól már úgy ismert, mint a
torokbajok ellen védő szent.
Elterjedt
ereklyéinek kultusza is. Ereklyéit számos európai városban őrzik és tisztelik.
Így pl. Mainzban, Trierben, Lübeckben, Párizsban és Raguzában, ahol a város védőszentjévé
is lett. Számos templomot szenteltek a tiszteletére.
Annak
alapján, hogy egy kínzó torokfájás esetén segített, a késő középkorban a
tizennégy segítőszent közé sorolták. Ezek ismeretében meglepő, hogy a
Balázs-áldás mindmáig élő liturgikus szokása csak a 16. században keletkezett
Balázst
a középkorban rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolták;
pásztorbottal, a 15. századtól, és keresztbe illesztett gyertyákkal, másutt
gerebennel, emlékezésül arra a vaskampóra, mellyel a legenda szerint kínzatása
alkalmával a testét tépték.
A
hívő nép még ma is szívesen fogadja a szent áldását a Gyertyaszentelő
gyertyáinak szelíd fényében.
Segíts, Balázs!
Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz
pogány
kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a
fulladás
csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl
vagy mindenen,
okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit
nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is,
hogy nem is
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése