Providence: Én tükre vagyok minden mosolyoknak

C ÉV KARÁCSONY 2015 ÜNNEPI MISE

Szombathely – Kálvária 2015. december 25.

Lélekben zarándokoljunk el most Betlehembe. A 2000 év előtti Betlehemre 2 évezred rakódott rá. Ami ma látható, a betlehemi bazilika, amely a Születés Barlangja fölé épült. A barlang kőpadlóján van egy arany lemezekkel fedett csillag. Körülötte ez az írás olvasható: „Itt született Jézus Krisztus, a világ világossága.”

Karácsony előtt minden évben meggyújtják a betlehemi lángot a jászol mellett. Innét repülővel juttatják el a világ fővárosaiba. Budapesten cserkészek hordták szét a templomokba. Az ukrajnai Munkács püspöki templomában lángosztó ünnepség volt. Ez a betlehemi láng eljutott a mi templomunkba és, amit sokan vittek haza otthonukba. Ez a mély értelmű szokás jelzi: a karácsonyi éj sötétjében fellobbant a Fény Betlehemben, majd innét szétáradt tíz, száz, ezer láng a világon, hogy lángba borítsa a földkerekséget.

A drezdai Zwingerben található Correggio:[1] A szent éj c. festménye. Különlegességét a csodás fényjáték adja meg. A jászolban fekvő kis Jézus arca világít, mint a ragyogó Nap. Róla a fény a Szűzanya arcára vetődik. Mária továbbsugározza a fényt a pásztorokra, akiket szinte elvakít a ragyogás. De az ő arcuk sem nyeli el a fényt, ráárasztják a bárányokra. Azok pedig a háttér élettelen tárgyait is halvány fénybe burkolják.

A zseniális festői megoldás képszerűen ábrázolja, amiről Lukács evangélista így ír: „Az Úr angyala odaállt a pásztorok elé, és az Úr fényessége beragyogta őket.” János apostol ugyanezt filozófiai nyelvre fordítva így fogalmaz: „Benne Élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Az igazi Világosság, amely minden embert megvilágosít, a földi világra született.” Karácsony és a fény – valahol a mélyben nagyon összefüggenek egymással.

Mitől karácsony a karácsony? A fénytől, amely Jézusból árad.

Karácsony lényegét nem a havas táj, a családi ünneplés, az ajándék, a békesség fejezi ki, hanem a Világ világosságának születése. Két nagy középkori teológus vitatkozott azon, hogy miért testesült meg Jézus.

Az egyik, Aquinói Szent Tamás[2] azt állította: azért, hogy a bűnbeesett embert megváltsa és az Atyát kiengesztelje.

A másik Duns Scotus[3] ferences hittudós ezzel szemben azt mondta: Jézus akkor is eljött volna a földre, ha nincs bűn, és nincs szükség a megváltásra. De hát abban az esetben mi lett volna Jézus feladata? Egyrészt Jézus emberi ajkával adta volna meg Istennek a méltó hódolatot. Másrészt igazolta volna, hogy az emberi élet annyira értékes, hogy méltó az Isten számára is azt magára venni.

Ma már egyértelműen állíthatjuk: Duns Scotus közelebb jár a teljes igazsághoz. A Betlehemben kigyulladt csillag fénye az ember nagyságát.

Mi, keresztények nem lehetünk naivak. Tapasztaljuk az anyagi szűkösséget és a nyomort, a betegségeket és kilátástalan helyzeteket. Átéljük az elmagányosodást és a részvétlenséget. Megdöbbenve találkozunk az erkölcsi züllés megnyilvánulásaival. Nem is szólva a nemzetközi bonyodalmakról: terrorizmus, túszszedés, háborús gócok, testvérnépek egymást öldöklése. Úgy tűnik, hogy a betlehemi láng fénye még erőtlennek látszik.

Ennek ellenére derű van a lelkünkben, mégpedig éppen a karácsony miatt. Azzal, hogy Jézus megszületett, elfogadta ezt a világot a maga történelmével, minden emberi gonoszságával, és azt hirdette, hogy az emberi életnek van értelme. Talán nem túlzó azt állítani, hogy Isten Betlehemben elkötelezte magát az ember mellett. Fölégette maga mögött a visszavonulás hídját abban az értelemben, hogy többé nincs lehetősége Istennek, hogy eltávolodjék az embertől. Isten végső szeretete biztosítva van a világ számára.

Nézzük a képet! A fény a betlehemi Kisded arcáról rásugárzik a legkiválóbb emberi lényre, a Boldogságos Szűzre. Róla pedig a pásztorokra, rajtuk keresztül pedig az egész emberiségre. Remekül fejezte ki a festő azt a pillanatot, amikor „Az Úr dicsősége beragyogta őket.” Addig csak Mózes arcát árasztotta el a fény, aki a Sinai hegyen mintegy megfürdött az Isten fényében. a tízparancsolat két kőtábláját rejtő frigyszekrényt, a salamoni templomot, árasztotta el a fény. Meg a Szent Sátor fölött világított éjszaka. Tehát a szent helyekre. Most kiáradt a profán, evilági környezetre is.

Jézus terve, hogy az ő fénye a a mi arcunk tükrén át a profán világra is kiáradjon. Erre utalt Jézus, amikor apostolainak azt mondta, hogy: „Ti vagytok a világ világossága.” Ezzel azt akarta kifejezni: „Adjátok tovább a jó hírt!” Ez karácsony kihívása: tovább adni a fényt! Azt a fényt, amely belülről fakad.

Mózes a Sinai hegyen találkozott az Istennel. Erről ezt olvassuk „Mózes, arcának a bőre sugárzó lett, amikor Istennel beszélt. Amikor Áron és Izráel fiai meglátták, hogy sugárzik Mózes arcának a bőre, féltek közel menni hozzá.”[4]

Kérdés: vajon sugárzunk-e a templomból kijövet?

Amikor Kalkuttai Teréz anya Magyarországon járt, a Városmajori templomban valaki megkérdezte tőle, hogyan tudná ő segíteni az indiai nyomorgókat. A nővér azt válaszolta: „Találja meg mindenki a saját Kalkuttáját!” Nem kell mindenkinek Ázsiába menni, hogy Jézus fényét rásugározza a kilátástalanság sötétjében élőknek. Talál saját környezetében is olyanokat, akik várjak a segítségét. Ha mást nem tud tenni, legalább mosolyogjon rá szomorú embertársára. Az emberek karácsonykor főként azt várják tőlünk, hogy a betlehemi lángot adjuk nekik tovább A karácsonyi mise után, vagy bármikor máskor, holnap, holnapután, elborult arcokat látunk magunk körül.

Mécs László premontrei szerzetes költőnek számos verse ott van a szívem közepében. Ezek egyik A gyermek játszani akar című.

A vonat futott. A kupé-dobozok

szűkek voltak. A gyermek unatkozott.

Tavaszi csermely-életnek szűk volt a part.

A csermely áradt. A gyermek játszani akart.