C ÉV ÉJFÉLI MISE 2015
Szombathely
– Kálvária 2015. december 24.
Márai
Sándornál olvastam
“Mindig messze keresik valahol az
Istent, a nagy dolgokban, távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és
végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az
egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben. Azokban a
pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb,
az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk. Ez az a
pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és
érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten.”[1]
Hitem
szerint a karácsonyéj az a pillanat, amikor a hívő ember megérzi, a Betlehemben
megszületett Jézusban valóban „fölénk
hajolt az Isten.
Hitetlen csillagászok
mondogatták, hogy távcsöveikkel sehol sem látták az Isten az univerzum
végtelenében. Az első űrhajós, Gagarin szájába adta a szovjet ateizmus ezt a
mondatot: „Jártam az világűrben, de
űrhajóm ablakából kinézve sehol sem láttam az Istent.” Nem is láthatták,
mert Isten nem úgy létezik, mint a teremtett világ. Isten az emberi szem
számára hozzáférhetetlen fényességben létezik öröktől fogva.
Mégis!
Végtelen
bölcsességében és az irántunk való örök szeretetében úgy gondolta jónak, hogy ember
módjára is akar létezni. Elérhetővé akarta tenni önmagát nekünk, embereknek.
Meg akarata osztani az életét úgy, hogy jelenléte ne legyen számunkra ijesztő
és félelmetes, amint ijesztő és félelmetes volt Mózes és a vándorló nép számára
a Sinai hegyen, „amikor harmadnap
virradatkor mennydörgés és villámlás tört ki, sötét felhő telepedett a hegyre és hatalmas harsonazúgás hangzott fel. A
táborban az egész nép remegett.”[2]
Örök
szeretete választotta ki az emberiség történetének azt a pillanatát, amikor az
Isten ember módra született meg a júdeai Betlehemben, ahol édesanyja „jászolba takarta és pólyába fektette”.
A
keresztény hagyomány az éjszaka közepén gondolta megünnepelni Jézus születését.
Éjféltájban, az éjszaka közepén, amikor a legsűrűbb a sötétség és oszlani kezd
a homály. Nem véletlenül, hiszen ezen az éjszakán kozmikus esemény történik. Az
a pillanat, amikor az északi féltekén a Föld forgástengelye a legnagyobb
szögben hajlik el a Nap sugaraitól Ez a téli napforduló ideje, amikor nagyon
lassan, szinte észrevétlenül rövidülnek az éjszakák és hosszabbodnak a
nappalok.
A téli
napforduló az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti, amihez a
legtöbb ősi kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik, és ünnepségek
kísérik, mint például a zsidó Hanuka, az ókori római Szaturnália, és mindezek
megszentelésére a keresztény karácsony is.
A téli
napéjegyenlőség a kelta hitvilág szerint a fény újjászületésének ünnepe. A fény
visszatérésének örömnapja, amely az élet örök körforgására, az örök
újjászületésre utal. A kelták YULE szóval jelölték ezt a napot, amelynek a
jelentése kerék. Míg az ősi kaldeusoknál, ahonnét a
hagyomány szerint a napkeleti bölcsek is jöttek, a yule szó
"kisded"-et, kisgyermek-et
jelentett. Az új mindig a régi helyébe lép, az élet folyton megújuló ciklusa
vég nélkül folytatódik. Az
új mindig a régi helyébe lép, az élet folyton megújuló ciklusa vég nélkül
folytatódik.
A
keresztény hagyomány az emberi kultúra évezredes gyökereiből kinőve látja a
karácsonyt, a gyermek születését, amely így megtalálta az örök újjászületés
forrását, a teremtő Atyát.
Ahogyan a
régi népi imádságban fohászkodtak magyar eleink:
Karácsonyi éjfélóra
Megszületett Istenfia
Az ártatlan
Kisjézuska.
Erre, az
emberi történelem nullapontjára emlékezik most 2015 karácsony éjszakáján, mind
az öt kontinensen a krisztushívő emberiség. Ahogyan a nap keletről nyugatra
haladva viszi tovább a fény üzenetét, úgy ünnepli Isten népe mindig újabb és
újabb helyen Jézus születését, mígnem ez az ünneplés körülöleli a földet.
Már
mögöttünk van a szenteste otthoni meghitt hangulata, az ajándékozás öröme, a gyeremekszemek
ragyogása. Talán még ott van a szánkban az ünnepi vacsora íze, és most itt
vagyunk annál, aki minden karácsonyok lelke, titka, középpontja, a kicsi
Jézusnál.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre
lefele.
Vigyázzatok hát
emberek,
Titeket keres a szeme![3]
Most már az
emberszeme is van Istennek. Keres titeket, engemet, mindannyiunkat. Szeme
keresi a lelkek szántóföldjét, hogy elvesse bele a jóság, a remény és a
szeretet magvait, mert azt akarta, hogy más legyen a világ, az emberek
szeressék egymást önzetlen igazi szeretettel.
A Kormorán
együttes énekli egyik dalában:
Szeressétek egymást!
Szeressétek egymást!
Szörnyű nagy a
tülekedés, de szeressétek egymást!
Ez az új világ, ilyen
az új világ.
Ez az új világ.
Mert, hogy
tényleg nagy a tülekedés. Mi pedig békére vágyunk. Belső békére és belső
nyugalomra, amely éltet, s amelyből élünk. Meghitt csendes percekre és áldott
órákra. Olyanokra, amiben valamiképpen az Isten szíve dobban, mert helyet
adtunk neki a szívűnkben, a kapcsolatainkban, az életünkben…
Ez már
többé nem tovaillanó karácsonyi pillanat, hanem belső erő, amelyből felfakadnak
a gondolatok, a vágyak, a tettek és a történések. A túlvilágra nyíló szemünk
kegyelmi pillanatot él át, a karácsony titkát
“Itt van Isten köztünk, jertek Őt
imádni, Hódolattal elé állni.
Itt van a középen: minden csendre
térve, Ő előtte hulljon térdre."[4]
És kérje,
hogy
Váltson meg
az elképzelésektől,
Véleményektől
és szokásoktól,
Melyek
magadtól és Tőle eltávolítanak.
Váltson meg
az emberek előítéleteitől
És a
szorongató hittől,
Mely az
életet akadályozza.
Váltson meg
attól az
Istenképtől,
mely fenyeget téged,
És adja,
hogy Istenként
és a
szeretet forrásaként
Tapasztald
meg Őt.
Váltson meg
az élet félelmeitől
És a
haláltól való rettegéstől.
A világban
lévő szörnyűségektől,
a
kegyetlenségtől és az alattomosságtól,
És hozza el
nekünk az a belső békét,
amely
átformálja, gazdagítja és szebbé teszi
emberi
életünket.
Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése