B év advent 3. hete hétfő
Volt egyszer egy fogadó, melyet
"Ezüst Csillag"-nak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt
elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye
vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak
elfogadhatók, de mindhiába, mert a várt nyereséget nem tudta elérni.
Kétségbeesésében elhatározta, hogy
kikéri egy bölcs tanácsát.
Miután a bölcs végighallgatta
bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.
- Az lehetetlen - mondta a fogadós.
- Nemzedékek óta "Ezüst Csillag" a neve, mindig is így ismerték az
egész vidéken.
- Nem - állította a bölcs határozottan -, mostantól fogva "Öt Harang"-nak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot.
- Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném?
- Csak próbáld ki, és meglátod - mosolygott a bölcs.
- Nem - állította a bölcs határozottan -, mostantól fogva "Öt Harang"-nak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot.
- Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném?
- Csak próbáld ki, és meglátod - mosolygott a bölcs.
Nos, a fogadós megpróbálta. És a
következőket tapasztalta. Aki csak elment a fogadója mellett, mind betért, hogy
felhívja egy hibára a figyelmét, gondolván, hogy előtte még senki más sem vette
észre. Bent azután kellemesen érintette őket a szívélyes kiszolgálás, és
ottmaradtak egy kis felüdülésre, meghozva ezzel a fogadósnak azt az anyagi
sikert, amit korábban mindhiába keresett.
Kevés dolog van, amiben nagyobb
örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában, tökéletesen megfeledkezve
a saját hibáinkról.
Az advent nem mások hibáinak
kijavításáról szól, sokkal inkább a saját gyengeségeink orvoslásáról. A mások
hibáinak észrevétele régi emberi magatartás. Már 2000 évvel ezelőtt
figyelmeztette a Názáreti Jézus a hallgatóit:
„Miért látod
meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed
észre? 4Hogy mondhatod embertársadnak,
hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van?
5Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a
saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad
szeméből!”
Mindannyiunk
szemében ott vannak a gerendák. Lelkiismeret vizsgálattal, alapos önismerettel
meg is láthatjuk őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése