2014 B év advent 3.
vasárnapja
Szombathely – Kálvária
templom
2014. december 13.
Advent harmadik vasárnapját rózsavasárnapnak is nevezzük. A
bűnbánat komor lila színe helyett ma rózsaszínbe öltözhetne a pap. Virágot is
tehetnénk az oltárra. Mindez azt fejezi ki, közel a karácsony, Jézus születésének
ünnepe. A szentmise szövegeivel Anyaszentegyházunk is örömre bíztat: reményünk
valóra válik.
„Örüljetek az Úrban
szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Az Úr közel van!”[1]
írta Pál apostol a Filippiben élő közösségnek. Ezekkel a szavakkal kezdődött a
mai szentmise. Tanítása egy nagyon is emberi tapasztalatból indul ki: akit már
nagyon várunk, és látjuk az utcasarkon befordulni, örülünk. Gyerekkoromban, ha
valakit nagyon vártunk, a kapuban állva lestünk abba az irányba, ahonnan jönnie
kellett apának, anyának, rokonnak, jó barátnak. Amikor megláttuk örömmel
kiáltottuk, jön, jön, és szaladtunk elébe.
Ma, az adventi szent idő fordulóján valami ilyesmit ad elénk
egyházunk, Az idő sarkán már befordult, akiről a próféták jövendöltek, akit
várva vártak, jön a megváltó. De jó tudni azt, is, hogy
Advent nem a gyertyák lángja,
nem talmi csillogás, vásárlás,
hanem a Messiás érkezése,
Jézus születésére várakozás.[2]
Az örömnek sokféle arca van. A magyar nyelv ebben is
rendkívül gazdag. Mert öröm a kedélyesség, a derű, a jókedv, a vidámság, a móka,
az életöröm, a jókedv, a boldogság, az örvendezés, a gondtalanság, a vidámság,
élvezet, boldogság, mámor stb.
Ugyanakkor az öröm rendkívül törékeny, és hamar elillanó
valóság.
Petőfi Sándor írta:
A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.
Az öröm nem magától terem, tanulni kell. Csíkszentmihályi
Mihály világhírű pszichológus, Az öröm művészete c. könyvében arra az örök
kérdésre keresi a választ, hogy mi az öröm, mitől is leszünk mi, emberek,
elégedettek. Érdemes elolvasni. Segít az örömöt megtanulni.
Ezer eseményben, ezer helyzetben villanhatnak fel az öröm
pillanatai. Csak éppen észre kellene venni az élet apró örömeit is. Az örömmel
kapcsolatban sokféle elvárás is van. Mindenki mást szeretne, ám ha vágya
teljesül, azt mondja, örülök. Aztán születik egy másik vágy, egy másik cél, egy
másik elgondolás, amelyek vagy teljesülnek, vagy nem. Ha teljesülnek örömként
éljük meg, ha nem, akkor kudarcként.
Meg kell küzdenünk minden öröm pillanatért. Életünk folyamán
többnyire csak öröm morzsákat szedegetünk össze és rakjuk össze. Belső kényszer
hajt erre, mert örömre vagyunk teremtve.
Csakhogy a Jézus által meghirdetett örömnek más a forrása és
más a megvalósulási formája, mint amit mi általában örömnek tartunk. Ezt a
fajta örömet nem lehet megvásárolni. Ezért meg kell küzdeni. Amíg mi nagyon
sokszor az örömet érzelemként éljük meg, addig itt többről van szó: a lélek öröméről. Ennek a forrása maga az Isten. Ha
hiszem, hogy Isten van, és életem minden helyzetében szeret engem, az jó
érzéssel, biztonsággal, vagyis örömmel tölt el. Ha belső bizonyossággal vallom,
hogy Istenhez mindig van visszaút, ez eltölt a remény örömével.
Jean-Luc Moens doktor, matematikus, újságíró Az Öröm a XXI. századi nagyvárosban címmel
tartott előadást 2007-ben a budapesti városmisszió keretében.[3]
Előadásában elmondott egy történetet, ahogyan valaki megélte
az örömet, de egészen másfajtát, mint amit általában örömnek gondolnak.
Giorgio alkoholista volt. Elvesztette az állását, és ez
romláshoz vitte. Találkozott egy pappal, aki fenntart egy házat az alkoholtól
függő emberek részére. Ennek a papnak segítségével, lassanként meggyógyult. Egy
kis garzonlakást is tudott bérelni, és újra dolgozni kezdett. Azon a napon,
amikor megkapta első fizetését, lakása küszöbén egy síró kislányt talált.
Édesanyja beteg, és otthon maradt két gyerekkel a nyakán egyedül, és nincs
senki, aki segítsen neki. Giorgio abból a pénzből, amit éppen most keresett,
elment vacsorára valót venni a boltba. Amikor visszaért, megállapította, hogy a
gázpalack üres, visszament hát és vásárolt egy újat és főzött ennek a kis
családnak vacsorát. Másnap találkozott azzal a pappal, aki segített neki és
örömtől ragyogó arccal mesélt: Ez életem legszebb napja! Olyan örömet éreztem,
amit eddig soha nem tapasztaltam. Először életemben hasznos voltam valakinek!
Giorgio tanúságtétele úgy tűnik, megmutatja ezt. Ő
megtapasztalta az Írás igazságát, amit az Apostolok Cselekedetei magának,
Jézusnak tulajdonít: "Nagyobb
boldogság adni, mint kapni."[4].
Jean-Luc Moens az előadásában feltette a kérdést: Nem
vagyunk néha az öröm sérültjei? Tulajdonképpen egy olyan világban élünk, amely
gyakran szomorú. Egy depressziós társadalomban.
Néha Budapestre visz az életem útja. Nem szeretek ott lenni.
Nyomaszt az a hatalmas város. Pedig az utcák tele vannak óriás plakátokkal, a
különféle-és fajta hirdetésekkel, amelyen mosolygó, életvidám és fiatal emberek
ajánlgatnak, mindenféle terméket. Ez a fajta öröm megvásárolható, bár hamar
elillanó.
Keressük a jólétet, a jó közérzetet. Szeretnénk jól érezni
magunk a bőrünkben. A keserű tapasztalat vége nem egyszer kiábrándító. Hiába
gyűjtjük össze fogyasztói javainkat, de az igazi öröm csak - csak nem jön el a
találkozóra. Maurice Béjart francia balett művész, koreográfus, akit a balett
mágusának is neveznek, amellett író, rendező és szövegíró fogalmazta meg nagyon
frappánsan: "korunk drámájának a
lényege, hogy elhitessük az emberekkel, hogy ha megsokszorozzák javaikat,
örömük is több lesz..." [5]
A fogyasztói társadalmunkban az öröm olyan, mint a horizont,
mondta Jean-Luc Moens előadásában, amely mindig távolodik, amikor mi közeledünk
hozzá. Talán azért van ez, mert rossz irányban keressük? Az az öröm, amit Jézus
meghirdetett, egészen más.
Ez az öröm a szeretet gyümölcse. A szeretet forrása pedig egyedül az
Isten, aki a szeretet.
Ha az örömöt keressük, meg kell találnunk a helyes utat.
Erre felé terelget bennünket a mai vasárnap, advent 3. vasárnapja. Kérdés,
engedjük-e magunkat terelgetni, avagy makacsul kitartunk a bennünket körülvevő
világ sehova nem vezető öröm képében.
Karácsony egyértelműen az örömről szól. Már az angyalok is „nagy örömet” hirdettek a pásztoroknak.
Jézus maga a tanítását örömhírnek nevezte. Jézus azt akarta, hogy örömünk
„teljes legyen”.[6] „Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes
legyen”.[7] Hangsúlyozta,
ne csak öröm morzsákat csipegessünk, hanem jussunk el az öröm teljességére.
Nehéz erről beszélni, mert az öröm mindenkinek mást, és mást
jelent. Az örömről mindenki másképpen gondolkodik.
Avilai nagy Szent Terézről feljegyezték, hogy azt kívánta,
hogy a vidám derű uralkodjék az összes kolostorban: ,,Jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől!''
A környezetében nem tűrt meg szomorú arcot: ,,Isten
őrizzen a szomorú arcú szentektől!'' Verte a tamburint, énekelt, verselt,
és vidám kedélyével mindenkit felderített. Ha valaki emiatt szemrehányást tett
neki, így válaszolt: ,,Erre mind szükség
van, hogy elviselhessük az életet''.
Hamis az a felfogás mely szerint a szentek világunt,
szomorkodó, besavanyodott emberek lennének. A szentek, ahogyan szellemesen
mondta valaki „az örvendező emberek
galériáját alkotják”. Jellegzetes tulajdonságuk az öröm. Az állandó
változatlan öröm, amelyet szüntelenül kisugároznak környezetükre: fényt és
derűt árasztva a világban.
Sienai Szent. Katalin szokta mondani: „Hagyjátok, hogy azok, akik az ördöghöz tartoznak, lehajtott és
melankolikus fejjel járjanak. Mihozzánk öröm illik és ünneplés az Úrban...”
A kereszténység egyedül Istenben látja és találja meg az
öröm titkát és forrását. Az öröm elválaszthatatlan Istentől, mert szentségének,
igazságosságának és végtelen tökéletességének a gyümölcse. Az igazi, nem a
mulandó és a gyorsan elillanó öröm elengedhetetlen feltétel Isten keresése.
Akaratunknak az Ő akaratához való igazítása. Aki az evangéliumi szerinti életet
éli, újfajta örömet tapasztalhat meg.
„Érdemes
elgondolkodnunk azon, hogy az emberek sokaságát - akik belekeseredtek
önszeretetükbe, akik önmaguk uraiként, s mégis a gazdátlan kutya riadt
tekintetével élik le életük legjavát, - őket is éppen rajtunk, a mi örömünkön
keresztül szeretné magához vonzani az Isten. De hogy lehetnénk mi Isten
örömének ügynökei, amikor elborult tekintettel, kimerültségtől és át nem adott
gondoktól megkeseredett szívvel magunk is elveszett bárányoknak számítunk? Nem
tehetünk mást, minthogy újra és újra Reá hagyatkozunk és nap mint nap Jézus
nevében kérjük az Atyától az öröm és a derű lelkületét. Ugyanakkor
felsokasodott gondjainkat gyermeki bizalommal adjuk át ismét Neki, hogy
felszabadulhasson bennünk az öröm, mely hitünk védjegye kell, hogy legyen.[8]
Az
örömről alkotott kép akkor lenne teljes, ha bele tudnánk mélyedni az öröm egy
másik dimenziójának a valóságába, amit Tore Renberg norvég író fogalmazta meg: az öröm sohasem felhőtlen, fájdalomra építi
a hídját.[9]Vagyis az örömért meg kell szenvedni. A karácsony öröméért
is, mert
Advent nem flitter,
csillám,
ajándék, roham,
beszerzés.
A szeretet és
megtisztulás ideje.
Szíveddel várd Jézus
jövetelét!
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése