NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA
Szombathely Kálvária templom 2020.03.15.
A rohanó világban megkoptak a fények,
halványak a hitek, és halványak a remények.
Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban,
őszintén szeretni, és bízni a jóban.
Most
már a korona vírus idején úgy érezzük, hogy megkoptak a fények, és beborult az
ég reménytelenül, átláthatatlanul. Ennek következtében nemcsak halványak, de
eltűnni is látszanak a hitek és remények.
Szent
II. János Pál pápa először 1986-ban Assisibe
hívta meg a világ vallási vezetőit közös imára a békéért, ami azóta
rendszeresen meg is ismételtek az utána következő pápák. Meggyőződésem, most is
megérett az idő, hogy imára kulcsolja a kezét a világ számos kisebb és nagyobb
vallásának a híve, hogy hárítsa el a Mindenható az emberiség feje fölül a
korona vírus okozta pusztító vihart.
A világban
elszabadult a pokol és talán ez lesz az eszköz a Teremtő kezében, hogy észre
térítse az embert, aki a szabadság és szabadosság korlátlan birtokosának
képzelve magát, legalizálta a bűnt.
Úgy gondolta, hogy
már neki mindent szabad.
Szabad törvényt
hozni, hogy megengedett a megfogant élet elpusztítása. Szabad engedni, hogy
természetellenes kapcsolat legyen férfi és nő között. A házasság, az egy
férfinek és egy nőnek életre szóló kapcsolata is az emberi önkény áldozata lett
azzal, hogy nem vették komolyan a holtomiglan, holtodiglant, azzal, hogy azonos
neműek léphettek parlamentek hozta törvényes kapcsolatba, azzal, hogy az ember
mérhetetlen gőgjében úgy gondolta, joga van megváltoztatni saját biológiai
nemét. Azzal, hogy a pénz birtokosai feljogosítva érezték magukat
kiszolgáltatottak mérhetetlen kizsákmányolására… Azzal, hogy az ember sárba
tiporja a tételekbe foglalt természettörvényt, a tízparancsolatot… Azzal…, hogy
és sorolhatnám tovább…
De most nem
kritizálni és okoskodni kell, hanem elérkezett az a pillanat egy másfajta
cselekvésre. Amellett, hogy az illetékes szakemberek megtesznek minden
megtehetőt az egész emberiséget fenyegető vész megállítására, a hívő emberek
szerte a világon hallják meg a szót: Térdre, imához!
Nemrég
kísérte végig a világ a magyar orvoscsoport bravúros teljesítményét, a fejüknél
összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztását. Ez az orvoscsoport
folyamatosan azt kérte mindenkitől, hogy imádkozzanak. Mint mondták később,
érezték az ima erejét. Százak és ezrek imádkoztak és csoda megtörtént. A
fejüknél összenőve született ikrek önálló életet élnek.
A csoda
most is megtörténhet, de össze kell fogni azokkal, akik ebben az időben felelős
döntési helyzetben vannak, vagyis bizalommal el kell fogadni a döntéseket.
Ugyanakkor „térde, imához!” belső parancsnak engedelmeskedve, ki-ki a maga
vallásának és hitének megfelelően újra és újra ostromolja az egek urát, a
végtelen hatalmú Isten, irgalmazzon a saját képére és hasonlatosságára
teremtett lénynek, az embernek.
Mert
vannak helyzetek, amikor nagyon kell a segítség odafentről.
A
magatehetetlen babának is kell a segítség odafentről, az édesanyától. A
betegnek is kell a segítség odafentről, az orvostól és az ápolóktól. A
reményvesztett embernek is kell a reményt adó jó szó, a segítés, bíztatás
ezerféle módja. Az életünk tele van olyan helyzetekkel, amikor ki-ki várja a
segítséget valamiféle odafentről. Ám, amikor kimerül minden emberi lehetőség,
kulcsolja imára kezét a teremtmény és fohászkodjon a teremtett világ urához, „Uram
segíts, mert elveszünk!”
„Amikor Jézus beszállt a hajóba, követték őt
a tanítványai. És nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a
hullámok. Ő pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt
mondták: Uram, ments meg minket, elveszünk! De ő így szólt hozzájuk: Mit
féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre,
és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: Ki ez,
hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?”[1]
Az
ember Krisztus lehet, hogy elaludt, de az Örökkévaló Isten, Aki Van, sohasem
alszik. Elérkezett a pillanat, amikor őhozzá kell kiáltani „Uram, ments meg minket, elveszünk!” Ha
nem kiáltunk, tényleg elveszünk. Mert kell a belső fény, az erő és az acélos
akarat azoknak, akiknek az a feladatuk ezekben a vészterhes napoknak, hogy
felelős döntés hozzanak. Kell az erő azoknak, akik hajlamosak arra, hogy
elveszítve fejüket pánikba essenek. Kell az erő annak számos egészségügyi
szakembernek, akik a betegágyak mellett vannak. És kell, nagyon kell az erő
azoknak, akiket a vírus ledöntött a lábukról.
Most
kell kiáltani, „Uram, ments meg minket,
elveszünk!”
Ezért
arra kérek mindenkit, kiáltsanak. Kiáltsanak úgy, hogy betérnek a templomba a
24 órában ott virrasztó Krisztushoz és könyörögnek. Kiáltsanak úgy, hogy a
család tagjai imára kulcsolják a kezüket és imádkozzák, amit szívük diktál.
Kiáltsanak úgy, hogy kezükbe veszik az égi édesanyánk kezünkbe adott eszközét,
a rózsafűzért és legalább egy tizedet elimádkozik a család minden istenáldotta
nap.
Ha
mindezek megtörténnek, én hiszem, hogy megtörténik a csoda. A vészterhes felhők
elvonulnak az emberiség egéről. És megtörik a sátán hatalma, aki a nagy
zűrzavarkeltő, a szétdobáló az ellenségeskedést szító. De ez a fajta nem meg ki
másképpen, mint böjttel és imádsággal. A sopánkodások és kétségbeesések helyett
most ugyancsak itt van a böjtnek és az imádságnak az ideje.
Hogy a
rohanó világban újra kigyulladjanak fények és újra felragyogjanak a hitek és
remények! Hogy az ember újra eljusson odáig, hogy képes lesz őszintén szeretni
és hinni a szóban.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése