Translate

2020. március 21., szombat

János püspök atyánk üzenete a hívekhez




Először is idős, beteg, bajban levő embertársainkhoz szeretnék szólni. Nagy szeretettel gondolunk rájuk, együtt érzünk velük, imádkozunk értük. Igyekszünk mindent megtenni az egészségük megóvása érdekében.

A második gondolatom az orvosoké, ápolóké. Hálásan köszönjük az ő bátor helytállásukat, szolgálatukat! Kívánunk nekik sok erőt, türelmet, kitartást ebben az embert próbáló helyzetben.
Szeretnék ezután reflektálni a járványra és az emberiség erre való reakciójára. Jelenleg az emberiség nagyon érzékenyen reagál a környezetünk megóvásának fontosságára, a klímaváltozásra, az egészségünket fenyegető veszélyekre. Ez önmagában nagyon jó. Jó, hogy az emberiség egyre inkább érzi, hogy a teremtett világban és az emberi testben is van egy gyönyörű, objektív rend, egy törékeny harmónia, amelyet az embernek tiszteletben kell tartania, ha nem akarja elpusztítani környezetét és önmagát.

Mintha azonban hiányozna annak tudata és átérzése, hogy ez a gyönyörű és törékeny isteni harmónia nem csak a természetre és az ember biológiai valóságára vonatkozik, hanem van egy gyönyörű rendje az emberi szellem életének is. Mintha élesen szétválasztaná a mai ember a valóságot, és annak csak a felszínével, a biológiai, természeti dimenziójával foglalkozna. Pedig van a valóságnak még sok mélyebb és fontosabb rétege. A Mozart Requiem, vagy a Michelangelo Pietá gyönyörű. Ez a szépség nem mérhető, nem bizonyítható kísérleti úton, mégis valóság. Egy család békéje, a szülők egymás iránti szerelme és hűsége is valóság. Sokkal fontosabb valóság, mint az, amit megmérhetünk és megszámolhatunk.

Vannak az emberiségnek nagyobb bajai is, mint a koronavírus, de sajnos ezekre a bajokra szinte teljesen érzéketlenek vagyunk. Körülbelül hat másodpercenként meghal egy gyermek a Földön éhen, vagy a legalapvetőbb gyógyszerek híján. Az emberiségnek meg lenne a lehetősége arra, hogy ezen segítsen. Van a Földünkön bőségesen elég élelmiszer mindenki számára. Van elég repülőgép, hogy a szükséges segítség mindenhová eljusson. Mégsem mozdul meg a világ, hogy segítsünk a legszegényebb testvéreinken. Talán azért, mert ez az ő életüket fenyegeti, nem a mienket.
Mennyi lelki vírus terjed a világhálón, mennyi pusztító tartalom! Ennek megállítására sem tesz semmit a világ, pedig gyerekek, fiatalok, emberek millióinak lelkét, szellemét, családi életét rombolja, megsebzi. 1956 óta több mint 6 millió ártatlan, védtelen kicsi gyermek életét vették el még a születésük előtt.

Van mindebben valami nagy aránytalanság, hangsúlytévesztés: Mi az, amire megmozdul a világ, és mi az, amire nem.

A járvány eszünkbe juttatja a földi létünk törékenységét, sebezhetőségét, múlandóságát. Ez a földi lét nem végállomás. A földi életünk út, amelynek során megtanulhatunk szeretni, ajándékká tenni az életünket, hogy majd a halál kapuján át Isten végtelen, örök szeretetébe beléphessünk. A halál kapujában Ő vár minket kitárt karokkal. Mintha a mostani, sokszor pánikhoz közeli hangulatból nagyon hiányozna az örök életbe vetett hit. Mintha sok ember lelkéből eltűnt volna a derűs és nyugodt bizalom abban, hogy Isten tenyerén van a világ és az életünk, Ő alkotott minket, Ő hívott elő a semmiből, és Őbenne lesz a beteljesedésünk. Ő az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, a beteljesedés. Pedig az örök élet sejtése, reménye, tudása ott rejtőzik minden ember lelkében, kiirthatatlanul. Mennyire fontos lenni most, a járvány napjaiban ezt a lelkünk mélyén szunnyadó, talán eltemetett hitet, sejtést, bizalmat újra a felszínre hozni, megszólaltatni!
A 2. Világháború idején került kórházba Peter Wust, híres filozófus és a Hitlerrel szembeni ellenállás egyik vezéralakja. Az egyik bombázás alatt elfelejtették őt is levinni az óvóhelyre. Az orvos, amikor észrevette, hogy fent felejtették, lélekszakadva rohant fel, hogy megoldja a leszállítását. Odafutott az ágyához, és azt mondta az akkor már teljesen mozgásképtelen híres tudósnak: „Elnézést, Uram, megfeledkeztünk Önről, de hamarosan biztonságba helyezzük!” Peter Wust elmosolyodott, és csak ennyit mondott: „Én abszolút biztonságban vagyok!” Milyen jó volna, ha a járvány feszült, nehéz pillanataiban is ott lenne bennünk a hit derűje, bizalma, békéje!

A járvány lehetőség is. A családok olyan sok időt lehetnek most együtt, mint nagyon ritkán, talán soha eddig. Mennyire fontos lenne ezt az időt értékessé tenni! Alkalom ez az összezártság a közös játékra, a közös Bibliaolvasásra, énekre, imádságra.

Fedezzük fel a Szentmise nélküliség fájdalmas napjaiban, hogy Krisztus sok más módon is jelen van: a felebarátban, a Szentírás szavaiban, akkor, ha ketten-hárman összejövünk az ő nevében, a szegényben, a szenvedőben, akin segítünk.

Legyen ez a rendkívüli Nagyböjt a csend, a megtérés, az egymás iránti szeretet és együttérzés, a kölcsönös segítés ideje mindannyiunk számára!

János püspöik

2020. március 15., vasárnap

"... Újra felragyogjanak a hitek és remének!"


NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA
Szombathely Kálvária templom 2020.03.15.

A rohanó világban megkoptak a fények,
halványak a hitek, és halványak a remények.
Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban,
őszintén szeretni, és bízni a jóban.

Most már a korona vírus idején úgy érezzük, hogy megkoptak a fények, és beborult az ég reménytelenül, átláthatatlanul. Ennek következtében nemcsak halványak, de eltűnni is látszanak a hitek és remények.

Szent II. János Pál pápa először 1986-ban Assisibe hívta meg a világ vallási vezetőit közös imára a békéért, ami azóta rendszeresen meg is ismételtek az utána következő pápák. Meggyőződésem, most is megérett az idő, hogy imára kulcsolja a kezét a világ számos kisebb és nagyobb vallásának a híve, hogy hárítsa el a Mindenható az emberiség feje fölül a korona vírus okozta pusztító vihart.

A világban elszabadult a pokol és talán ez lesz az eszköz a Teremtő kezében, hogy észre térítse az embert, aki a szabadság és szabadosság korlátlan birtokosának képzelve magát, legalizálta a bűnt.

Úgy gondolta, hogy már neki mindent szabad.

Szabad törvényt hozni, hogy megengedett a megfogant élet elpusztítása. Szabad engedni, hogy természetellenes kapcsolat legyen férfi és nő között. A házasság, az egy férfinek és egy nőnek életre szóló kapcsolata is az emberi önkény áldozata lett azzal, hogy nem vették komolyan a holtomiglan, holtodiglant, azzal, hogy azonos neműek léphettek parlamentek hozta törvényes kapcsolatba, azzal, hogy az ember mérhetetlen gőgjében úgy gondolta, joga van megváltoztatni saját biológiai nemét. Azzal, hogy a pénz birtokosai feljogosítva érezték magukat kiszolgáltatottak mérhetetlen kizsákmányolására… Azzal, hogy az ember sárba tiporja a tételekbe foglalt természettörvényt, a tízparancsolatot… Azzal…, hogy és sorolhatnám tovább…

De most nem kritizálni és okoskodni kell, hanem elérkezett az a pillanat egy másfajta cselekvésre. Amellett, hogy az illetékes szakemberek megtesznek minden megtehetőt az egész emberiséget fenyegető vész megállítására, a hívő emberek szerte a világon hallják meg a szót: Térdre, imához!

Nemrég kísérte végig a világ a magyar orvoscsoport bravúros teljesítményét, a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztását. Ez az orvoscsoport folyamatosan azt kérte mindenkitől, hogy imádkozzanak. Mint mondták később, érezték az ima erejét. Százak és ezrek imádkoztak és csoda megtörtént. A fejüknél összenőve született ikrek önálló életet élnek.

A csoda most is megtörténhet, de össze kell fogni azokkal, akik ebben az időben felelős döntési helyzetben vannak, vagyis bizalommal el kell fogadni a döntéseket. Ugyanakkor „térde, imához!” belső parancsnak engedelmeskedve, ki-ki a maga vallásának és hitének megfelelően újra és újra ostromolja az egek urát, a végtelen hatalmú Isten, irgalmazzon a saját képére és hasonlatosságára teremtett lénynek, az embernek.

Mert vannak helyzetek, amikor nagyon kell a segítség odafentről.
A magatehetetlen babának is kell a segítség odafentről, az édesanyától. A betegnek is kell a segítség odafentről, az orvostól és az ápolóktól. A reményvesztett embernek is kell a reményt adó jó szó, a segítés, bíztatás ezerféle módja. Az életünk tele van olyan helyzetekkel, amikor ki-ki várja a segítséget valamiféle odafentről. Ám, amikor kimerül minden emberi lehetőség, kulcsolja imára kezét a teremtmény és fohászkodjon a teremtett világ urához, „Uram segíts, mert elveszünk!”

„Amikor Jézus beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai. És nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: Uram, ments meg minket, elveszünk! De ő így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?”[1]

Az ember Krisztus lehet, hogy elaludt, de az Örökkévaló Isten, Aki Van, sohasem alszik. Elérkezett a pillanat, amikor őhozzá kell kiáltani „Uram, ments meg minket, elveszünk!” Ha nem kiáltunk, tényleg elveszünk. Mert kell a belső fény, az erő és az acélos akarat azoknak, akiknek az a feladatuk ezekben a vészterhes napoknak, hogy felelős döntés hozzanak. Kell az erő azoknak, akik hajlamosak arra, hogy elveszítve fejüket pánikba essenek. Kell az erő annak számos egészségügyi szakembernek, akik a betegágyak mellett vannak. És kell, nagyon kell az erő azoknak, akiket a vírus ledöntött a lábukról.

Most kell kiáltani, „Uram, ments meg minket, elveszünk!”

Ezért arra kérek mindenkit, kiáltsanak. Kiáltsanak úgy, hogy betérnek a templomba a 24 órában ott virrasztó Krisztushoz és könyörögnek. Kiáltsanak úgy, hogy a család tagjai imára kulcsolják a kezüket és imádkozzák, amit szívük diktál. Kiáltsanak úgy, hogy kezükbe veszik az égi édesanyánk kezünkbe adott eszközét, a rózsafűzért és legalább egy tizedet elimádkozik a család minden istenáldotta nap.

Ha mindezek megtörténnek, én hiszem, hogy megtörténik a csoda. A vészterhes felhők elvonulnak az emberiség egéről. És megtörik a sátán hatalma, aki a nagy zűrzavarkeltő, a szétdobáló az ellenségeskedést szító. De ez a fajta nem meg ki másképpen, mint böjttel és imádsággal. A sopánkodások és kétségbeesések helyett most ugyancsak itt van a böjtnek és az imádságnak az ideje.

Hogy a rohanó világban újra kigyulladjanak fények és újra felragyogjanak a hitek és remények! Hogy az ember újra eljusson odáig, hogy képes lesz őszintén szeretni és hinni a szóban.

okéatya


[1] Mt 8,23-27

2020. március 7., szombat

Ettől kezdve semmi sem lesz már ugyanaz

A ÉV NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA

Aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét
Szombathely – Kálvária 2020. 03.08.

Jézus tanításával sokan megismerkedtek és megismerkednek, de kinek-kinek mást és mást jelent Jézus személye. Vannak, akik Jézus személyét Buddha és Mohamed közé helyezik, esetleg egy sorba állítják őt néhány látnok és szektavezér személyével. Jézus személye azonban egyedi. Nem hasonlítható a közismert történelmi vallásalapítókhoz sem, mint pl. Buddha vagy Mohamed. Istennel, akit ő Atyának nevez mindennél sajátosabb a kapcsolata. Maga Jézus ezt az Atya és fiú kapcsolatának mondta.

Mindannyiunknak van valamilyen Jézus képe, ami, jó esetben, folyamatosan fejlődik, mélyül. Vallási élményeink szaporodásával, hitünk érlelődésével, Jézus személyének újabb és újabb vonásai világosodnak meg. Talán nekünk is megadatik az a kegyelem, hogy elérkezzünk hitünk Tábor hegyére, ahol valamilyen módon átéljük, amit átéltek Péter, Jakab és János a színeváltozás tapasztalatában. Ettől kezdve semmi sem lesz már ugyanaz. Sem isteni parancs, sem erény, sem bűn, sem világ, sem az életünk. Ahogyan az apostoloknak megváltoztatta életét ez az élmény, úgy a miénket is meg fogja változtatni, ha eddig még nem tette volna meg.

A nagyböjti készületnek tulajdonképpen az lenne a célja, hogy alakuljon, formálódjék, tisztuljon Jézus képünk. Ebben segít a mai evangélium, Urunk színeváltozásának természetfeletti eseménye, amely Jézus isteni dicsőségének felragyogása emberi testében még a feltámadás előtt a tábor hegyén. A Szentírás a színeváltozást nem Jézus Krisztus misztikus élményeként, hanem a tanítványoknak adott kinyilatkoztatásként írja le, amire később is örömmel emlékeznek vissza.[1] Ez jelzi azt is, hogy milyen mélyen nyomódott lelkükbe az élmény.

Ennek az eseménynek négy eleméről, a ragyogó fényről, Mózes és Illés megjelenéséről, a felhőről és az Atya szózatáról és a végkifejletről szeretnék ma néhány gondolatot megosztani.

Most ruhája izzón szertefénylett
Tündökletesen hónál fehérebb
Arca sugárzó tiszta tiszta fény lett
S alakját égi tűz verte ki


Fény az ősi kultúrák és vallások számára, az istenség kifejeződése, a víz mellett élet föltétele, a tudás és az értelem jelképe. Amikor a szentírásban a fényről olvasunk, nem fizikai értelemben vett fényről van szó. Az ószövetségi szentírásban olvassuk az Istenről „Ragyogása olyan, mint a napfény, kezéből sugarak törnek elő, abban van ereje.”[2] Az ószövetség bölcsességi könyveiben a fény azonos a bölcsességgel. A bölcsesség pedig az örök fény ragyogása „fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha.[3] Ez a soha ki nem alvó fény Jézusban testesült meg, aki joggal állíthatta magáról „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”[4] A Tábor hegyi jelentben Krisztus arcának ragyogása, ruhájának fehérsége emlékeztet arra, hogy földi alakja ellenére is égi lény. [5]

Jelentős szerepe van a fénynek egyházunk liturgiájában és mindennapi vallási gyakorlatunkban is. Nagyszombat esti liturgia első része a fény ünnepe, amely kifejeződik a tűz megáldásával, a húsvéti gyertya meggyújtásával és a pap énekével, aki háromszor énekli „Krisztus világossága.” Amikor az elhunytakért imádkozunk, kérjük Isten, hogy „az örök világosság fényeskedjék nekik” A mennyei Jeruzsálem egyetlen fényforrása a Bárány lesz.templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma. A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány.[6] írta János evangélista a Jelenések Könyvében. Ezt a természetfeletti fényt tapasztalták meg az apostolok a Tábor hegyén.

A második eleme a jelenségnek Mózes és Illés, az ószövetség két oszlopa, megjelenése. Vendégek a választott nép történelmének a múltjából és az örökkévalóságból. A szentírás magyarázók úgy értelmezik, hogy a megjelenésük Jézus Krisztus messiási igazolása. Mózes képviseli a törvényt, az ószövetségi tanítást. Illés a képviseli a prófétákat, a Messiásra vonatkozó jövendöléseket. A velük való beszélgetés ténye és témája jelzi, hogy Jézus egész tevékenysége nem magányos vállalkozás, hanem mélyen gyökerezik Isten örök tervében. Személyében Isten embert megváltó örök terve teljesedik be.

A harmadik eleme a színeváltozásnak a felhő az általános vallástörténetben az istenség titokzatos megmutatkozásának jele, az ember számára megismerhetetlen világ fátyola. Az Ószövetségben Isten látható alakban való megjelenésénekek a kísérőjelensége. Az Újszövetségből egyet említek. Amikor Jézus földi küldetését befejezve visszatért az atyához, „felhő takarta őt el szemeik elől”.[7] Elfedte őt az a fátyol, amelyen emberi tekintet át nem hatolhat.

Még álltak
De dörrent a Hang s arcra estek
Mint golyótól találtak
S a világot belőlük
E Hang söpörte ki

A hang, amely ezt mondta ,,ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok''. Ezek a szavak szó szerint megtalálhatók az Ószövetségben. Mintegy igazolásul hangzik el az Atya ajkáról, hogy amit a régi próféták jövendöltek, az most beteljesedik. Izaiás prófétánál olvassuk az Úr szolgájáról szóló első énekben „Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.”[8] . Már az Egyiptomból való kivonulás után, a törvényadáskor elhangzik Mózes ajkáról prófétát támaszt neked az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok.”[9]

Krisztus arcának ragyogása és ruhájának fehérsége emlékeztet arra, hogy földi alakja ellenére is égi lény,[10] sőt arra is, hogy ő az Emberfia, aki égi magasságokba emelkedik.[11] Annak ellenére, hogy Krisztus Jahve szolgájának útjára, a szenvedés útjára és nem pedig a győzelmes király útjára lép, ő az Isten Fia, a megígért próféta, akinek kijár az isteni dicsőség.[12]

Az apostolok pedig

Csak álltak ott és állva is
Félholtan hevertek
S aranyló ködbe távol
Állt a három sátor
Egy Moséhnak egy Illésnek
Egy Neki
Kit keresztre vertek.

És mi lett a végkifejlet?
Aztán menni kellett. Vissza
Le a völgybe
Hol minden törpe, emberi…[13]

Ahol Az emberben, a szürke-szomorúban, Nem látjuk többé az Isten fiát.”[14]

De a végkifejlet mégsem ez, hanem a húsvét, az örök hajnal, amikor megtudták, kicsoda Krisztus, aki harmadnapon feltámadott.


[1] L. Mk 9,2-7; Mt 17,1-9; Lk 9,28-36; 2Pt 1,16-
[2] Hab 3,4
[3] Bölcs 7,10
[4] Jn 8,12
[5]V.ö. Dán 7,9; 10,5; ApCsel 1,20; Jel 3,4
[6] Jel 21,22-23
[7] ApCsel 1,9
[8] Iz 42,1
[9] MTörv 18,15
[10] V.ö. Dán 7,9; 10,5; ApCsel 1,20; Jel 3,4
[11] Dán 7,13
[12] V.ö. Magyar Katolikus Lexikon színeváltozás szócikk
[13] Puszta Sándor Színeváltozás
[14] Reményik Sándor Lefelé menet

Blogarchívum