Translate

2018. május 12., szombat

"Csókold fehér ruháját napfény, levegő..."


B ÉV HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA, URUNK MENNYBEMENETELÉNEK ÜNNEPE
Szombathely-Kálvária, 2018. május 13-14.

Boruljon elé az ember, a virág, a fa,
legyezd Őt körül tavasz édes balzsama,
csókold fehér ruháját napfény, levegő,
mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő![1]

Sajtóhír:
1961-ben először repült ember az űrbe, Gagarin személyében. Évtizedekig tartotta magát legenda, hogy Gagarin odafent az űrben azt mondta: „Én nem látok innen semmilyen Istent.” Az űrhajós egykori barátja, Valentin Petrov egy 2006-os interjújában azt mondta, hogy voltaképpen a mondatot maga Hruscsov találta ki.[2]

Hittan sztori
Krisztus mennybemenetelét magyarázza az atya hittanórán. Az atyát hallgatva, Pistike, aki már látott képeket a világűrben száguldó űrhajókról,  rögtön jelentkezett is, hogy megkérdezze, és akkor most Jézus valamelyik bolygón van? És tessék mondani atya, Jézus a fénysebességnél is gyorsabban száguldott az űrben? Mire az atya csendesen hozzáfűzte, amikor Jézus a mennybe ment, nem űrutazásra indult, és emberi eszközzel nem mérhető sebességével „száguldott”.

Hitbéli ismeretben járatlanok hajlamosak Jézus mennybemenetelét a teremtett világon belüli eseményként értelmezni. Ezt a logikát sugallja első olvasatra Lukács evangélista az apostolok cselekedeteiben, aki így fogalmazott: a „szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában.[3] Lukács evangélista Jézus mennybemenetelét, mint vizuális, vagyis mint szemmel látható eseményt írta le.  De nem is mondhatta el másképpen, mint csak azzal a szókinccsel, amivel rendelkezett, ill. azzal az irodalmi ismerettel, amivel legjobban ki tudta fejezni mondanivalóját.

Pedig milyen egyszerű

Hirtelen elszakadt
a földtől. Sehol nem volt.
Kéklő felhő alatt
átölelte a mennybolt
.[4]

Lukácsnak, mint művelt, az Írásokon pallérozott elme előtt bizonyára ott lebegett az a jelenet, amikor a Szövetség Istene, felhőben szállt le a Sinai hegyre, felhőbe rejtőzve vette birtokba a vándorlás idején a szent sátort és később a templomot is. A biblia embere számára, a felhő Isten rejtekhelye. Isten nem a teremtett világban létezik, ezért az érzékeink számára elérhetetlen. Egyedül a hitet befogadó értelem vallja létét és országát. A hit pedig nem más, mint az Istentől jövő tanítás el és  befogadása.

Aquinói Szent Tamás, a középkor filozófusa és hittudósa Istenről „rejtőző istenség”-ről beszél.[5] Joggal, hiszen Isten léte és világa nem tapasztalati tény, hanem kinyilatkoztatott igazság.

Ma arra emlékezünk, hogy Jézus, földi küldetését befejezve, visszatért az Atyához. Ez az esemény éppen úgy, mint feltámadása misztérium, vagyis kívül esik az emberi tapasztalat körén. Még nyilvános működése idején előre jelezte, „én nem leszek mindig veletek!”[6] Ugyanezt mondta Mária Magdolnának feltámadásának a délelőttjén „felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.”[7] Máté evangélista leírása szerint egy ezzel ellentétesnek látszó kijelentést is tett Jézus: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”[8]

Hogyan lehetséges ez, elment és mégis itt van? Talán egybe esik a jelenléte és távolléte? Igen, valahogy így van.

Az egyház, az apostoli időktől kezdődően úgy éli meg, hogy Jézus úgy van jelen, hogy távol van, és úgy van távol, hogy jelen van.[9] Nehéz ezt megérteni? Nemcsak nehéz, de nem is lehet, csak hittel elfogadni.

A véges teremtett világban minden egyszerre csak egy helyen lehet és egy időben történhet. Jézus mennybemenetele azonban nem a teremtett világban megvalósuló távollét, mint amikor valaki elmegy valahonnét valahová. Akkor nem itt van, hanem másutt. Jézusnak, a megtestesült, 33 évig valóságos emberként földön élő második isteni személynek a tőlünk való távolléte a feltámadással átalakult isteni távollétté, ami egészen más, mint a fizikai távollét. Isten világában való jelenléte a teljes, a teremtett világban való jelenléte, láthatatlan, csak a hit szemével látható.

Szemléletesen fogalmazott Anne Michaels kanadai író, költő: „Amikor egyedül vagy, a tengeren, a sarki sötétben, egy távollét életben tarthat. Akit szeretsz, karbantartja az elmédet.[10] Ha ezt a mennybe ment Jézusra vonatkoztatom, úgy is igaz: „Amikor egyedül vagy, a tengeren, a sarki sötétben, vagy átéled emberléted legsűrűbb magányát, hited karbantartja nemcsak az elmédet, hanem az életedet is.

Rejtőző Isten a mi Istenünk, tanítja a Biblia. „Isten azért rejtőzik, hogy keresésére ösztökéljen”, mondja Ágoston. És hozzáteszi: „azért végtelen, hogy még akkor is tovább keressük, amikor már megtaláltuk.”

Azt a másik világot, ahová Jézus ment azért is nehéz megértenünk, mert a mi világunkban, amelyben élünk nem lehet messzire látni. Be vagyunk zárva a tapasztalati világ lehetőségeiben. Ameddig a szemünk ellát, ameddig a fülünk hallani tud, ameddig érzékeljük az ízeket, az illatokat, ameddig a kezünk tapintani tud. Ebből kilépni a tudománynak sincs lehetősége. Ha nem lenne hitünk, be lennék zárva valamiféle kijárat nélküli magányosságba.

Isten végtelen világára Jézus nyitotta meg az emberi elmét a tanításával, és végül elment oda, amiről tanított. Elment abba a világba, amiről szent Pál ezt írta „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta”. De ezt a világot Isten azoknak készítette, akik őt szeretik.[11]

Mi emberek nem tehetünk mást, mint engedünk a felszólításnak

Boruljon elé az ember, a virág, a fa,
legyezd Őt körül tavasz édes balzsama,
csókold fehér ruháját napfény, levegő,
mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő!

okéatya

2018. április 21., szombat

"Az Úr a Pásztorom, jó Pásztor Ő!"


B ÉV HÚSVÉT 4. (JÓ PÁSZTOR) VASÁRNAPJA
Szombathely – Kálvária
2018. április 22.
Az Úr a Pásztorom,
Jó Pásztor Ő!
Nyájával arra jár,
amerre várva vár
A forrás hűs vize,
a zöld mező.

Mint minden ünnepnek a mi szeretett római katolikus egyházunkban a jó pásztor vasárnapnak is megvannak évezredek mélyéből táplálkozó gyökerei. Így hát, hogy megértsük a mai ünnep igazi tartalmát, néhány gondolat erejéig, bele kell néznünk az idő feneketlen kutjába.

A jó pásztor kép az ókori Keleten az istenek és a királyok nép javát akaró uralmának, később az ókori görög kultúrában pedig az emberszeretet szimbóluma volt. A jó pásztor működését látta a biblia népe prófétákban, mint pl. Mózesben, Illésben, Dávidban és még számos igaz prófétában. A szövetség Istenének, Jahvénak a néppel törődő szeretetében is azt látta, hogy Isten mintegy pásztorként gondoskodik népéről. Ezt a gondolatot tükrözik a 23. zsoltár gyönyörű sorai „Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet. Az igaz úton vezérel, nevéhez híven. Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad.”[1]

A jó pásztor képét vetíti ki a végső időkre a Jelenések könyvének szerzője, aki „legelteti, és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.”[2]

A jó pásztor hivatalát vette át Jézustól Péter apostol és a tizenkettő, s tőlük pedig a püspökök. Ezért a püspök hivatali jelvénye a pásztorbot. A nyugalomba vonuló püspök, utódjának beiktatásakor a pásztorbotot átadja, amivel megtörténik a főpásztori hivatal átadása, a vele járó feladatokkal és felelősséggel együtt. Az ókeresztény művészet, amely nagyjából a 10. századik tart, egyik legfontosabb Krisztus-jelképe a jó pásztor, megmentett bárányával a vállán.

A jó pásztor képe gyakran szerepel a keresztelő kápolnák falán és a keresztelő kutakon, mint annak a Krisztusnak a jelképe, aki egyházában fogadja a keresztelendőt, táplálja, őrzi és az az élő vizek forrásához vezeti. De látható a gyóntatószékeken, ahol az elveszett bárányát kereső, megtaláló és hazavivő jó pásztor a bűnbocsátó Krisztus szimbóluma.[3]

A világegyház a mai napon a papi és szerzetesi hivatások 55. imanapját üli. VI. Pál pápa a II. vatikáni zsinat alatt, 1963-ban vezette be ezt a világnapot, amikor is Isten népe egybehangzó fohászként sóhajt az Atyához, hogy továbbra is küldjön munkásokat fia egyháza számára. Így ezen a vasárnapon a papi-szerzetesi hivatás kerül figyelmünk középpontjába.

A pásztor tapasztalat nem része a mi világunknak. Ritkán, talán csak útközben autóból láthatunk legelő állatokat, amelyre felügyel a pásztor ember, és elmaradhatatlan segédje, a puli kutya. Mégis, hogy jobban megértsük, miért is nevezte magát Jézus jó pásztornak, miért hívják a papokat lelkipásztornak, nevesítsünk néhány, a pásztorra tartozó feladatot.

A pásztor feladatai: a nyáj élelmezése, terelni őket a táplálékot adó legelőkre, a nyáj védelme, tolvajok, vadállatok ellen, az állatok gyógyítása betegség esetén, segíteni a kis bárányokat világra jönni, az elkóboroltat megkeresni, vagyis minden feladatot el kell látni, amelyek az állatok életben tartásához és fejlődésükhöz elengedhetetlenül fontosak.

Ehhez hasonlóan Jézus munkáját folytató lelki pásztorok gondoskodnak egy adott közösség, a rájuk bízott nyáj lelki táplálásáról többféle módon is. Szellemi, lelki táplálékként feltárják a szentírás, az isteni üzenetek titkait. Mint ahogyan a jó házi asszony, alkalmassá teszi a főzéshez szükséges nyersanyagot a fogyasztásra, éppen úgy, a lelkipásztor is, amikor magyarázza, értelmezi az isten igéjét, alkalmassá teszi a befogadásra, feltárva a benne rejlő üzenetet, távlatokat és isteni gondolatokat.

A pásztornak fontos, hogy a nyája időnként megpihenjen. A lelkipásztor is hirdeti a pihenés, a lelki töltekezés fontosságát, a vasárnap megszentelését, és ünneppé teszi azt.

A pásztor orvosi tevékenységet is végez, amikor meggyógyítja a beteg állatot. A lelkipásztor a lélek orvosa a gyóntatószékben, a lelki beszélgetésekben, a gyászolók vigasztalásában, és még az élet számtalan helyzetében. A lelkipásztor ajkáról soha sem hiányozhat a jó szó, bárkihez szól is.

Pásztornak lenni felelősség, hiszen el kell számolni a reá bízott nyájjal. Ugyanígy a lelki pásztortól is számon kérik a rábízottokat. Ám, tudatában kell lennie annak, soha semmiféle kényszerítő eszközt nem alkalmazhat. Istent mindenki a szabad akarati döntéssel választja, vagy utasítja el. A lelkipásztor nem az elfogó, hanem a meghívó.

A pásztor nem hajtja, hanem vezeti a nyájat. Hogyan is mondta Jézus „Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját.”[4] Elindul előttük, és ha hiteles, Istenre hangolt a hangja, a nyáj követi őt.

Egyszer, egy turistavezető csoportjával Izraelbe készült, és az utazásba az is beletartozott, mint látványosság, hogy egy izraeli birkanyájat is megnézzenek. A csoport vezetője előre mesélte a turistáinak, hogy meg fogják látni, hogy Izraelben kicsit másképp működik a pásztorkodás, mint más országokban, ugyanis itt a pásztor mindig a nyáj előtt halad, és a nyáj pedig követi a pásztorát. A csoport kiérkezett Izraelbe, és a turistavezető megrökönyödésére azt látják, hogy a pásztor a nyáj elől halad és a pásztor pedig mögöttük megy. A turistavezető nem értette, hogy most mi is történik, Odamegy a nyáj vezetőjéhez, és elmondja, hogy eddig ő így és így tudta, és most pont az ellenkezőjét látja, hogy a pásztor nem elől, hanem hátul megy. Mire azt mondja neki a nyáj vezetője, hogy jól tudja, és az is igaz, hogy, a pásztor mindig elől megy, azonban az a helyzet, hogy ő nem a pásztor, hanem a mészáros, és éppen a vágóhídra tereli a juhokat.

A jó pásztor nem a vágóhidra hajtja, hanem az életre vezeti a nyáját.
Ahogyan énekelni szoktuk

Ha Ő a pásztorom,
semmi sem árt.
Törődik énvelem,
vigyáz rám szüntelen,
Követem lábnyomát
Mindenen át.

A lelkipásztor az isteni pásztor személyében jár el, az ő munkáját folytatja, ugyanakkor számtalan akadály nehezíti a munkáját. Éppen ezért pásztornak, lelki pásztornak lenni nagy felelősség. Tájékozottnak kell lennie, Isten dolgaiban, „aki kincseiből újat és régit hoz elő.”[5] Folyamatos kapcsolatban kell lenni Mesterével, hogy adott helyzetben tudja mi a teendő, és megfelelően szóljon, mivel a lelkipásztor legfőbb eszköztára a szó.

Visszatekintve az 58 éves lelkipásztori múltamra, saját tapasztalatként mondhatom, hogy ez soha sem volt egy sima ügy. Mindig akadtak buktatók, nehézségek, és sajnos nem egyszer a saját emberi gyengeségeim akadályozták Isten ügyének kibontakoztatását. Ha mégis eredményt sikerült elérni, az soha sem én értelem el, hanem csak engedtem, hogy az Isten dolgozzon általam.

Ezt a tisztséget „magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront.”[6] olvassuk a Zsidókhoz írt levélben. Milyen érdekes, Isten soha sem a legtökéletesebbeket, a zseniket választja ki. Az ő titka, hogy iért. Jézus egy éjszakát töltött az Atya imádásában, aztán lejött a hegyről és kiválasztotta azt a 12-t, akiket apostoloknak nevezett, annak ellenélre, hogy emberi szempontból nem ez volt a legtökéletesebb választás. Ha magamba nézek, látom számos emberi gyengeségemet, és sokszor eltűnődőm azon, miért éppen engem hívott meg a lelkipásztori szolgálatra. Ez az ő titka.

A hivatások vasárnapján, drámai módon lehetne ecsetelni, a papi és szerzetesi hivatások vészes csökkenését a korábbi időkhöz viszonyítva. Csakhogy ebben nincsen semmi új. Ma is érvényes, amit annak idején maga Jézus mondott „az aratni való sok, de a munkás kevés”. De hozzá tette „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.”[7]
A mi dolgunk a kérés. A kiválasztás és küldés már az aratás urának az illetékessége.

Okéatya


[1] Zs 23, 1- 4
[2] Jel 7,17
[3] V.ö. Magyar Katolikus Lexikon Jó pásztor címszó
[4] Jn 10, 3 5
[5] Mt 13, 51
[6] Zsid 5,4
[7] Mt 9, 37 - 38

Blogarchívum