B NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA
Szombathely-Kálvária 2018.03.03-4.
Akármikor készülök a
mai evangélium történetének értelmezésérére, fülembe cseng Kodály Zoltán
1934-ben írt csodálatos vegyeskari műve, a Jézus és a kufárok. Kodály Zoltán az
emberi hang eszközeivel találóan fogalmazta meg a kufárok kiűzésének a történet
a templomból.
Nekünk, akikben egy
szelíd Jézus kép alakult ki, meglehetősen furcsa és szokatlan cselekedete ez
annak a Jézusnak, aki azt mondta magáról „Tanuljatok
tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.”[1]
Most meg, mint egy dühöngő őrült beront a templomba, „és kötélből ostort fonván kihajtá őket a templomból.”
A történet
elképzeléséhez tudni kell, hogy a Jézus korabeli jeruzsálemi templom nem
hasonlítható a mai keresztény templomokhoz. Lényegében három részből állt, a
szentek szentjéből, a szentélyből és a meglehetősen nagy pogányok udvarából,
amelyet fallal lezárt oszlopcsarnok vett körül. A szentek szentjébe egyedül a
főpap mehetett be évente egyszer. A szentély az áldozatbemutatásának a helye
volt, míg a pogányok udvarán voltak az állatkereskedők és a pénzváltók. Ez volt
a tanítás helye is volt, itt találhatták meg szülei az elveszett 12 éves Jézust.
A mai ember joggal
teszi fel a kérdést, miért volt erre az állatvásárra szükség a templom
területén? Mert ezt írta elő a törvény. A messziről jött zarándokok itt
vásárolták meg az áldozati állatot, ill. váltották be a pénzüket helyi
valutára. El lehet képzelni milyen lehetett itt a hangulat? Az állatok bőgtek,
mindegyik a maga hangján, minden bűzlött az állati ürülékektől. Itt működött
afféle mészárszék, hiszen az állatot le kellett vágni, feldarabolni, mielőtt
elégették a húsát az oltáron. A teret betöltötte az égő hús szaga. Minden volt
ez, csak nem áhítatra, imádságra indító.
Kodály Zoltán,
kórusművéhez a szöveget a Károlyi féle bibliafordításból vette, némileg átírva:
Elközelge húsvét és felméne
Jézus
Jeruzsálembe a templomba
És ott találá ökrök, juhok,
galambok árusait,
És ott terpeszkedtek a
pénzváltók.
És kötélből ostort fonván
kihajtá öket a templomból,
Mind az ökröket, mind a
juhokat, mind kihajtá
Kavarog a barom, szalad a sok
juh,
Szalad a sok árus, kavarog a
barom.
És a pénzváltók pénzét
szerteszórá,
És asztalaikat feldönté.
És kötélből ostort fonván
kihajtá őket a templomból.
Meglepően szelíddé vált, amikor a galambárusokhoz ért, akiknek csak annyit mondott:
„Vigyétek el ezeket innét!
Ne tegyétek atyám házát
kereskedés házává!”
Szédítő káosz
keletkezhetett: szanaszét „kavarog a
barom, szalad a sok juh, szalad a sok árus”. Jézus haragja mindaddig nem
csillapodik, míg a templom vissza nem nyeri az imaház, a szent hely
méltóságteljes csendjét.
Talán ezért is
alakult ki a keresztény templomokban, hogy a templomba belépve a hívő embert
átjárja valamiféle magasztos érzés: az Isten házában vagyok, az Isten színe elé
léptem. És elcsendesedik, hogy kinyissa lelkét az Isten felé.
De térjünk vissza a
jeruzsálemi templomban történt eseményre. A történet megértéséhez tudni kell,
hogy az állat árus kereskedők kemény pénzeket fizettek azért, hogy itt árulhassák
az áldozati állatokat. Jézus tettével komoly bevételtől fosztotta meg
mindazokat, akik a templomból éltek, a főpapokat, a főtanácsot és még ki tudja
kiket.
Ismét idézek a
Kodály műből:
Írva vagyon: az én házam imádságnak
háza
Minden népek közt.
Ti pedig mivé tettétek?
Rablók barlangjává!
Hallván ezt a főpapok és
írástudók
El akarák öt veszteni, el
akarák öt veszteni,
Mivelhogy az egész nép úgy
hallgatá őt.
Jézus tette
ugyancsak sértette a templomi bevétel haszonélvezőinek az érdekeit. Ezért is
határozták el Jézus vesztét. Igaz, hogy amikor a tettek mezejére léptek már,
vagyis amikor elfogták és bíróság elé állították, nem ez volt a vád, hanem az,
hogy Jézus ember létére Istenné teszi magát, vagyis az istenkáromlás. De ami a
felszín alatt volt, abban vastagon benne voltak a gazdasági érdekek.
Valahol ennél a
pontnál lehet megtalálni, hogy miért akarja megsemmisíteni a pénzben és
gazdaságban gondolkodó mai világ az egyházat? Mert hirdetésének veleje, szíve
és lényege Jézus tanítása: szeresd az Istent és szeresd az embert. Sőt, az
Isten és emberszeretet elválaszthatatlan: csak az ember szeretetén keresztül
lehet szeretni az Istent.
A pénzvilág pedig
csak önmagát szereti. Ahogyan József Attila fogalmazott:
Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;[2]
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;[2]
Hogyan is van ez manapság?
A 20. század második felétől megindult a nagyvállalatok nemzetek felettivé
válása... Hatalmas vállalatbirodalmak jöttek létre, melyek már nem egyetlen
országhoz kötődtek, hanem behálózzák az egész világot. Ezek a gazdaság önálló
szereplőivé nőtték ki magukat, sokszor hatalmasabb vagyonnal rendelkeznek, mint
egy-egy kisebb vagy közepes ország egy éves GDP-je.
Akár mondhatnám azt is, hogy most már nem csupán az Isten templomában megy
a kufárkodás, hanem mint egykor főpapok, most világkufárok határozták el Jézus
vesztét oly módon nemet mondanak az érdekeiket sértő tovább élő Krisztusra, az
egyházra, és igent mindarra, ami az emberben rombolni tudja Istent és az ő
szavát. Mintha láthatatlan olló vágná el a keresztény gyökerekhez, múlthoz,
hithez és kultúrához kötő szálakat.
Márfi Gyula veszprémi érseket idézem. Azt akarják, hogy
„Legyen mindenki egyforma, meg kell szüntetni a nemzetek önállóságát, meg
kell szüntetni az egyházak működését is. Sőt meg kell szüntetni a nemek
különbözőségét is… És van egy olyan elgondolás is, hogy Európába azért kell
behívni az ázsiaiakat és az afrikaiakat, hogy egy tökéletes kevert nép
alakuljon ki, amelynek nincs már öntudata, vagy múltja. Nincsenek hagyományai,
nincs vallása, nincs hite. És ebből egy olyan massza alakítható ki, melyik
kitűnően manipulálható, engedelmesebb munkaerővé, és még engedelmesebb
fogyasztóvá alakítható át.”[3]
Csakhogy Jézus ott és akkor azt is mondta
„rontsátok le ezt a templomot, én harmadnapra felépítem azt” A tanítványok
később, a feltámadás után felismerték „ezt
saját testének templomáról mondta.” Amikor föltámadt halottaiból,
tanítványai visszaemlékeztek, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak, és a
szónak, amelyet Jézus mondott.
Hát ez az, nincs az a gazdasági erő, vagy gazdasági erőtől duzzadó
politika, amely el tudná pusztítani Krisztust és az ő országát. Csakhogy a harc
még folyik, ahol nagyon sok lesz az áldozat.
Nem hívő középiskolás
diákok az osztálykiránduláskor meglátogattak egy templomot. A diákok jó része
messze volt templomtól, Istentől, hittől. Az idegenvezető arról is beszélt,
hogy a templom szent hely. Valamelyik diák megkérdezte, mi az, hogy szent. Erre
már nem tudta a választ az idegenvezető. A velük lévő osztályfőnök azzal
mentette a helyzetet, hogy majd osztályfőnökin megbeszélik. Úgy is történt. A
diákok fogalmazták meg végül is, hogy szent az, amivel nem engedünk viccelődni,
aminek megsértésére fokozottabban érzékenyek vagyunk, ami mindennél értékesebb
az életünkben.
A templom az Istennel
való találkozás helye. És ezzel nem lehet viccelődni. A templomot, és ami ott
elhangzik, komolyan kell venni. Jézus dolga, hogy akár történelmi eseményekkel,
vagy éppen gazdasági összeomlásokkal kiűzze a kufárokat onnét, ahol nincs
semmiféle kufárkodásnak helye. Valahol igaza van Malcolm Forbes amerikai újságírónak,
aki szerint „a pénz olyan, mint a trágya.
Ha egy helyen halmozod fel, bűzlik, ha szétteríted, hasznos.”[4] Valahogy
így gondolkodik Ferenc pápa is. A pénz szét kell osztani, hogy az is tudjon
emberi módon élni, akinek nincs. Érdemes hallgatni rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése