2018. NAGYBÖJT 5.
VASÁRNAPJA
Szombathely-Kálvária 2018. március 17.
Valamelyik boltban állok a vetőmagok előtt. Kicsi tasakok,
rajtuk a jövő, milyen szépségeket fakadnak a parányi magocskákból. Bennük van
elrejtve az élet csírája, amelyből megfelelő környezetben élet fakad.
A hívő ember tudja, hogy honnét ez az életerő, mert
olvasója, hallója Isten könyvének. „Akkor
megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést
hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is
lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint,
és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának
megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.”
Isten szavának ereje van, belőle új élet fakad. Szava
törvény, minden élet éltető ereje. Csakhogy úgy alkotta meg a Teremtő az élet
törvényét, hogy a teremtmény képes legyen tovább adni az életet, maga elpusztul
és utódaiban él tovább.
A pusztuló és a születő élet folyamatát éli át Jézus is itt
a földön, a tér-idő, a mulandó, a folyton változó világban. Jézus egy olyan
világból jött, ahol az élet örök, soha el nem pusztuló és halálával újnak
életet adó. Itt a földi világban pedig minden halandó, és az élet
továbbadásával ujjá születő. Amikor saját emberi mulandóságát éli át, felkiállt
,,Eljött az
óra, hogy az Emberfia megdicsőüljön. Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe
hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz”, mondta Jézus
a mai evangéliumban.
Ezért lett emberré, ezért született meg azon titokzatos
éjjelen Betlehemben, hogy „sok termést
hozzon”.
Az elvetett búzaszemek soha nem tűnődnek el a sorsukon.
Miért kell liszté őrlődniük, forró kemencében ropogóssá sülniük… Ők nem tudják,
hogy táplálékként életet adó erővé válnak. Pedig, ha értelmük lenne, talán
belegondolnának abba, hogy a földbe hullott egy búzaszemből, hány búzaszem lesz
majd odafent a kalászban. Azt mondják a hozzá értők, hogy 30-40. De a búzaszem
ezen nem gondolkodik. És lesz, aminek a teremtő áldása folytán lennie kell,
finom kenyér, vagy földbe hulló, a búza életet folytató mag. Ám az ember, a
gondolkodó ember, az legyőzhetetlen erejét látja a folytonos ujjászületésben.
Hamvas Béla írta:
„Minden kis búzaszem a
tavaszi verőfényben, az áldott esőtől öntözött földben élni akar. Kis gyökerével
a földbe kapaszkodva nyújtózik a kék égbe, hogy meghozza parányi virágait, majd
szemet, gyümölcsöt terem. Ő is, mint, minden élő élni, növekedni, kibontakozni
akar. Vágya, álma: virágot, gyümölcsöt adni a világnak. (…) Gyümölcsét
megosztja veled, és te is boldog leszel, mert a te gyümölcsöd az, hogy ő
gyümölcsöt terem.”
Ugyanez ismétlődik az emberek világában is. Világra hozza a
szülő gyermekét, felneveli… de miközben ezt teszi, utoléri őt is a
búzamag-sors: belőle új élet fakadt, elfárad, megöregedett, küldetését
teljesítette.
Jézus más távlatokban gondolkodik. Nem a pusztulás és
újjászületés, hanem az örökkévalóság távlatában. Azt akarja, hogy az a megszámolhatatlanunk
sok ember, akik erre a világra születtek, és születni fognak ne legyenek az
enyészeté. Isten nem a pusztulásra, hanem az életre, az örök életre teremtette
az embert.
„Most
megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától? De
hiszen ezért jöttem, ezért az óráért.”
A kánai menyegzőn azt mondta, „még nem
jött el az én órám.” Három esztendő pergett le az idő homokóráján az óta,
amikor eljött az idő, az élet odaadásának az ideje. Ha valaki, akkor Jézus
ismeri az élet titkát, meg kell halni, bele kell pusztulni, hogy három éves
magvetése bőséges termést hozzon.
Ady Endre a Sorsunk című versének utolsó sorai:
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.
Így is lehet látni az életet. Értelmetlen, sötét és
terméketlen.
Jézus ennek az ellenkezőjét akarja, hogy az életünk ne
értelmetlen, sötét és terméketlen legyen, hanem értelmes, fényben járó és
termékeny.
Az önzőségnek, a rossznak, a visszásságnak meg kell bennünk
halnia,
s akkor kivirulunk. Lemondás nélkül, áldozat nélkül senki
nem lesz nagy Isten előtt és nem lesz erős a szeretetben. Erre szolgál a
nagyböjti szent idő. Még két hét és ünnepeljünk urunk feltámadását. Négy hetet
tudunk magunk mögött a nagyböjtből. Érdemes visszanézni a megtett útra.
Ugyanolyan vagyok, mint akkor? Avagy gyengült az önző énem?
Nagyobb-e a béke a szívemben? Jobban bele tudok-e simulni Isten reám vonatkozó
akaratába?
Érdemes efféle kérdéseket feltenni magunknak, hogy
felmérjük, tényleg haladtunk előre, vagy még mindig egy helyben toporgunk?
B. Gy.: A földbe hulló búzaszem imája
Uram, Jézus! Te vagy az élet és a halál Ura! Utolsó óráidban
is biztosítasz engem arról, hogy nagyon szeretsz, és arra tanítasz, ha
követlek, mindig veled maradok, és ott leszek, ahol te vagy.
Arra bátorítasz, hogy ne féljek önmagamnak meghalni, mert
aki csak önmagának él, egyedül marad. De aki le tud mondani önző önmagáról, a
világ mulandó dolgaihoz való ragaszkodásáról, aki tud áldozatot hozni, és jó
mag módjára nem fél a ,,földbe hullni'',
az bőséges termést hoz.
Erősíts meg engem ebben az elhatározásomban, hogy legyen
erőm minden körülmények között másokért élni, hogy bőséges termést hozzak, így
általam is megdicsőüljön a te neved!
Kereszthalálod ereje által vond magadhoz az egész világot,
hogy mindenki jó gyümölcsöt teremjen, és minden nyelv téged dicsérjen és
áldjon![1]
Az élet csalódásai miatt önpusztító életbe süllyed francia
költő, Charles Baudlaire, a 19. század második felében a Lázadó c. versében le
tudta írni.
Tudd meg: szeretni kell, a gúny fintora nélkül,
a púpost, a hülyét, a gonoszt, a szegényt,
hogy majd Jézus elé dús diadalmi ékül
jótetteid terítsd az út szőnyegeként.[2]
a púpost, a hülyét, a gonoszt, a szegényt,
hogy majd Jézus elé dús diadalmi ékül
jótetteid terítsd az út szőnyegeként.[2]
Jézus képes volt rá, hogy szeresse a púpost, a hülyét, a
gonoszt, a szegényt. Ezért hullott tehetetlen búzamagkét a földbe, hogy bőséges
termést hozzon az emberi lelkekben.
Ki érti itt a belső összefüggéseket? Ember nem, csak maga az
Isten. Az ember nem tehet mást, mint alázattal meghajol az ő urának végtelenül
szent akarata előtt.
Bölcsöm a
jó, tiszta föld,
amelyben pihentem,
s melyből a vetőmag elhaltával
frissen, üdén kikeltem.
Zöldellö zsenge koromban
fejem hetykén, egyenesen hordtam,
s aztán, ahogy érlelődtem,
Előtted mind mélyebbre hajoltam.
A szél lágy rengésében
álmodozva ringok,
míg a búzavirágok közöttem kéklenek,
és a pipacsok pirosló mécsei fénylenek.
Gazdag életet ígérek!
Megrendülve hallgatom,
hogy egy napon az asztalon,
kenyér leszek, betévő falat...
Istenem, köszönöm végtelen jóságodat,
meg azt, hogy a Tiédhez hasonlóvá
tetted sorsomat.
Veled viselem a nap hevét
és az élet minden keresztjét.
Majd engem is ide-oda hordanak,
csépelnek, halálra ítélnek,
de létem legnagyobb öröme,
hogy ott leszek majd csűrödben.[3]
amelyben pihentem,
s melyből a vetőmag elhaltával
frissen, üdén kikeltem.
Zöldellö zsenge koromban
fejem hetykén, egyenesen hordtam,
s aztán, ahogy érlelődtem,
Előtted mind mélyebbre hajoltam.
A szél lágy rengésében
álmodozva ringok,
míg a búzavirágok közöttem kéklenek,
és a pipacsok pirosló mécsei fénylenek.
Gazdag életet ígérek!
Megrendülve hallgatom,
hogy egy napon az asztalon,
kenyér leszek, betévő falat...
Istenem, köszönöm végtelen jóságodat,
meg azt, hogy a Tiédhez hasonlóvá
tetted sorsomat.
Veled viselem a nap hevét
és az élet minden keresztjét.
Majd engem is ide-oda hordanak,
csépelnek, halálra ítélnek,
de létem legnagyobb öröme,
hogy ott leszek majd csűrödben.[3]
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése