"Vannak emberek, akik szeretik a hatalmat, másoknak pedig hatalmuk van szeretni."

B ÉV ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP

Szombathely – Kálvária 2015. 10. 18.

Kérés

„Nem tudjátok, mit kértek.”

Nem tudom, hogy látta-e valaki a 2003-ban készített amerikai filmet, amelynek a címe A MINDEN6Ó? A történet szerint a népszerű tévébemondó elégedetlen a sorsával. Egy új műsorhoz keresnek vezetőt, jelentkezik, de végül is nem őt választják. Úgy viselkedik, hogy kirúgják, verekedik s egy napon tönkre meg a magánélete is. Istent kezdi el hibáztatni mindenért. Az Úr megjelenik előtte egy érdekes ember képében és okulásul átadja minden hatalmát a káromló tévésnek, ő pedig szabadságra megy. Emberünknek tetszik a korlátlan hatalom. Megpróbál minden igényt kielégíteni, de hamar rájön, hogy Isten feladata nem is olyan könnyű. Megtapasztalja, hogy sok mindent megváltoztathat, de a szabad akarat ellen nem tehet semmit. Csak őszinte kemény munkával hódíthatja vissza az embereket. Ettől kezdve már nem akar Isten lenni és visszaadja a hatalmát az Istennek.

Jutott eszembe ez a film, amikor a két helyezkedő, hatalomra vágyó apostol, Jakab és János kérését olvastam: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” A csodatévő, sokak által körülrajongott Jézus mellett politikai karrierjük pecsenyéjét sütögették. Csakhogy a dolog nem olyan egyszerű. Jézus válasza a lényegre mutat „Nem tudjátok, mit kértek.”

Mi magunk is sokszor, sokfélét kérünk az Istentől. Azt is kérjük, ami magától is megoldódna, de mi többszörösen is be akarjuk biztosítani az ügyünket. Már gyermekkorunkban elkezdtük a kérést. Mikuláskor, karácsonykor, ki – ki megírta a maga kívánságlistáját, remélve, hogy megkapja, amit kért. Ebben lehettek teljesíthető és teljesíthetetlen kérések, amely az Istent helyettesítő szülőknek bizony nem egyszer komoly fejtörést okozott.

Kívánságlistánkat, ha másképpen a nem a vágyakozás szintjén, ma is oda tesszük a jó Isten elé. Kevésbé gondoljuk át, hogy mire van szükségünk, mi válik javunkra és mi a kárunkra?

Bár a szentírásban biztatást kapunk a kérésre. Jézus maga mondta „kérjetek és adatik nektek”. Mi a keserű tapasztalat? Kértem és nem kaptam meg. Óh, de hányszor átéltem ezt. Évekkel ezelőtt egy baleset súlyos sérültjéhez hívtak az intenzívre. 16 éves fiatal lány feküdt kómában az ágyon. Már nem tudott érintkezni a környezetével. Álltam, behunytam a szememet és nagyon kértem a jó Istent, gyógyítsa meg. Mások is kérték. Sokan imádkoztak érte. A fiatal lány néhány nap múlva meghalt.

Nem kértem volna a jó Istentől a gyógyulást egy idős ember esetében. Na, de itt egy fiatal lányról volt szó, aki előtt még ott volt az élet…

Hányszor, de hányszor vagyunk így: kérünk valamit, buzgón, állhatatosan, hosszú időn át Istentől. Amit kérünk, az nekünk fontos, akár életfontosságúnak is érezzük. Az Isten pedig hallgat. Legalább is így érzékelhető.

Amit soha nem szabad elfelejtenünk, Isten nem Pizza futár. Isten, az Isten. Ő a mindenható, aki végtelen szeretettel szeret bennünket

Kértem erőt… és kaptam nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet… és kaptam problémákat, hogy megoldjam őket.
Kértem jómódot… és kaptam agyat és izmot, hogy dolgozzak.
Kértem bátorságot… és kaptam akadályokat, hogy legyőzzem azokat.
Kértem szerelmet… és kaptam bajban lévő embereket, hogy segítsek.
Kértem jóindulatot… és kaptam lehetőségeket.
Semmit nem kaptam meg, amit akartam… De mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Érvényesülés

„aki naggyá akar válni közöttetek, az legyen szolgátok.”

A két apostol, János és András, előkelő helyet foglaltak el az apostoli közösségben. Ez az előkelő hely onnét adódott, hogy bizonyos eseményeknél, mint pl. Jézus színeváltozása, Péterrel együtt csak ők lehettek jelen. De ők Jézus bizalmasai is voltak. Talán ez lehetett az oka, hogy helyzeti lehetőségeiket kihasználva pozícióikat biztosítsák. Ekkor még Jézusban a győzedelmes földi királyt látták, aki mellett nem árt, ha minél korábban kezdik el politikai érvényesülésük pecsenyéjét sütögetni.

Tulajdonképpen nincs ebben semmi rossz. Az egészséges embernek természetes, Isten adta tulajdonsága az érvényesülés, az előbbre jutás vágya. Ezt azt jelenti, hogy különbek akarunk lenni a többi embernél, vagy akár korábbi önmagunknál. A baj ott van, amikor ez a kívánság sokszor törtetéssé alacsonyodik, nemegyszer gonosz eszközökhöz nyúl.

De az is előfordul, hogy aki maga rest, vagy képtelen előrelépni, gáncsot vet a többinek, s úgy igyekszik megelőzni őket. A gyanú, a rágalom mocsarába nyomja a másikat, csakhogy többnek látszódjék. A dolgok természetes rendje szerint az ilyesmi rossz vért szokott szülni. Ez történt ebben az esetben is „amikor a tíz (tanítvány) ezt hallotta, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra.”

Jézus többszörös zsenialitással oldja fel a hírtelen támadt feszült helyzetet. Nem a két törtető tanítványt marasztalja el, nem is megsértődöttek lelkét kezdi el simogatni, hanem egy harmadik utat mutat: „aki naggyá akar válni közöttetek, az legyen szolgátok… És aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája.” A beszűkült két apostol leragad az érvényesülésük kitiprásánál, a többit pedig, még ha joggal is, elönti a harag hulláma. A harag pedig, mint tudjuk, rossz tanácsadó.

Jézus nem szidja meg az apostolokat azért, hogy versengenek egymással. De különös szóval megtanítja őket arra, hogy a szeretet versenye a nagylelkűségben, a szolgálatban bontakozik ki. Az lesz az első, aki már nem is saját elsőségével törődik, hanem önfeledten tud segíteni a többieken.

A „ki a legnagyobb” kérdése a mai korban különös módon és sajátos keserűséggel vetődik fel, hiszen semmiféle társadalmi gát nem szab határt az egyén ambíciójának. Ami szomorú, hogy veszedelmesen csökkent azoknak az értékeknek a száma, amelyekben versengeni próbálunk egymással. Jézus viszonylagossá tesz mindenféle emberi méltóságot, címet, rangot, elismerést, hatalmat és tekintélyt. Mert ugye, ami az ember szemében kimagasló, nem biztos, hogy az Isten előtt is az

Magatartásunk kettős síkon mozog: az egyiken érvényesülhet a külsőség. A cím, a gőg, a büszkeség, a látszólagos siker vagy sikertelenség. A másik síkon Isten mércéje, a tiszta szeretet. Ebben nincs helye az alattomos számítgatásnak és az önző törtetésnek. Jézus megmutatta, hogy ez mit jelent, önmagát állítva mintául: „az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.” Igazi elismerést érdemel, aki képességeit és Istentől kapott adományait mások javára és nem csak saját előmenetelére használja. Jézus utal az apostolok mindennapi tapasztalatára: „azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak velük.” De hozzá teszi. „A ti körötökben ne így legyen.”

Ezzel már utal arra, hogy ez legyen az apostolok igehirdetése nyomán megalakuló közösségek alapszabálya.

Lefordítva a hétköznapi nyelvre: ne könyököljetek, ne büszkélkedjetek, ne fölényeskedjetek, és ne szégyenítsetek meg senkit. Jézus tanítványainak hosszú időbe tellett, amíg útját megértették. A világ elmúlik és ezzel annak minden dicsősége. A szeretet viszont örökre megmarad: örök dicsőség.

„Ha valaki tudja, miként működik az univerzum, akkor bizonyos értelemben uralja az egész mindenséget”, mondta Stephen Hawking kozmológus, a világegyetem keletkezésének és működésének a kutatója.

Ezt a gondolatot így alkalmaznám a mai evangéliumi üzenetre: ha valaki tudja, miként működik az emberi természet, bizonyos értelemben ura lehet önmagának. Képes kordában tartani a benne működő erőket, és azokat a jó szolgálatába állítani. Erre adott Jézus egy sajátos megoldást: "aki naggyá akar válni közöttetek, az legyen a szolgátok. És aki első akar lenni közöttetek, legyen mindenki szolgája". Naggyá válni, persze nem a környezet, hanem az Isten szemében.

Okéatya