A sikerorientált tanítványok, avagy „ki a legnagyobb?”

B ÉV ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

Szombathely – Kálvária 2015. 09. 20.

Verseghy Ferencnek[1] a 18 – 19. sz. fordulóján élt tudós költő, író és műfordítónak, pálos szerzetesnek van egy mély bölcsességet rejtő epigrammája:

"Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
Míg üres, és ha megért, földre konyítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolásgyermek.
Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát."

Nem nehéz kitalálni, hogy hallva a mai evangéliumot és az idézett négysorost, mi lesz a mai témám. „Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: „Miről beszélgettetek az úton?’’ Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük.”[2]

A ki a nagyobb, a hatalmasabb, a politikailag, vagy gazdaságilag erősebb kérdése, a mi versenyre épülő világunkban egyrészt állandó kérdés, másrészt állandó kísértés. Míg a felolvasott evangéliumi eseményben a híres, és hatalommal rendelkező ember képe kísérti meg a tanítványokat addig a mai valóságban a pénzzel, hírnévvel, népszerűséggel, természetes, vagy akármilyen más hatalommal rendelkező ember képe a vonzó.

Ki, a szellemi értelemben vett „nagy” ember?

A vonzó nagyságot különböző korokban különbözőképen vizionálták. Viktor Hugo[3] pl. ezt írta „nagy emberek azok, akik sokat éreztek, sokat éltek” Német László író a nagyságot a „reménytelenségben falhoz állított népek harcában” látta. Nekem legjobban az a meghatározás tetszett „Az emberi nagyság gyakran kicsinynek tűnő apró tettekben ölt testet, és így formálja a világot.” Talán azért, mert ez adja vissza leginkább Jézus válaszát a nagyság kihívására: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.”

A rejtett szolgálatoknak ugyanolyan fontos szerepe van az emberi közösségek építésében, mint amilyen szerepe van egy épületben az alapnak. Az alap a földben rejtezik, láthatatlan, de mégis nélkülözhetetlen. Ha nem elég szilárd, repedezhetnek a falak, és összedőlhet a ház. A szolgálat, mint alap tartja fenn az emberi közösségeket, mindenekelőtt a családot.

A szülők tudják legjobban, hogy a családért, a gyermekekért végzett, egyáltalán nem látványos, csendes szolgálat mennyire pótolhatatlan.

Jézus, miután helyre igazította az apostolok gondolkodását az esetleges csillogó jövőről: „odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: ,,Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”[4] Ez bárki számára elérhető lehetőség, egyenlő eséllyel.

Jézus a gyermeki magatartásban is meglátja a nagy lehetőséget. Sőt! A bűnösben nem csak felfedezi a lelki nagyság ígéretét, de meghalni is képes érte. A Jézust látó, halló apostolok, teljesen emberi módon, a saját sikerüket akarták építeni, miközben Jézus óriási áldozatot hozott lelki nagyságuk érdekében. Amit eléjük élt, szavakba is öntötte „tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” Jézus nem szidja meg az apostolokat azért, hogy versengtek egymással, de megtanítja őket arra, hogy az igazi, embert és társadalmat építő verseny, a nagylelkűségben és a szolgálatban bontakozik ki.

A tudós teológus, Jelenics István, piarista atya ugyanezt a gondolatot, más látószögből nézve, így fogalmazta meg:

„A „ki a legnagyobb” kérdése a mai korban különös módon és sajátos keserűséggel vetődik fel. A mai világban többnyire semmiféle társadalmi gát nem szab határt az egyén ambíciójának. De veszedelmesen csökkent azoknak az értékeknek a száma, amelyekben versengeni próbálunk egymással. Így aztán igen kevésnek elégülhet ki az ambíciója, nagyon sokan kénytelenek vesztesen félreállni. Sok régi korlát ledőlt, de a megelégedett emberek száma aligha növekedett.”[5]

A gyermeki lelkületet Carl Jung,[6] a híres svájci származású pszichológus sajátos módon látja. Szerinte az emberi személyiséget két erő irányítja, Ezt a két erőt ő latinul senex, azaz idős vagy felnőtt ember, és puer aeternis, azaz örök gyermek kifejezéssel illet.

Az idős bölcs, okos és számító, minden lépése előtt mérlegel, sőt gyakran az a vége, hogy nem lép. Más oldalról az örök gyermek merész, sokszor hibázik, de többször él a lehetőségekkel. Az idős óvatosabb és szereti a biztonságot, míg az örök gyermek kész arra, hogy változzon és cselekedjen. Az időst jobban érdekli a versenyzés, a hatalom, a siker, míg az örök gyermek kész együttműködni és ünnepelni. Az idősnek nagyobb a felelősségérzete, míg a gyermek vidámabb.

A nagy családokban gyakran megtörténik, írta Jung, hogy a szülők az első gyermekkel a felnőtt ember mentalitásával bánnak, míg a többi gyermekkel pedig az örök ifjú mentalitásával. Ahhoz, hogy teljesen emberiek legyünk, hogy teljes legyen életünk, ezeknek az erőknek egyensúlyban, harmóniában kell lenniük.

Jung meglátását az apostolokra alkalmazva, bennük az idős mentalitása volt túlsúlyban, és hiányzott „az örök gyermek”. Jézus ezúttal a második alkalommal beszél nekik egyértelműen a szenvedésről, a halálról és a feltámadásról, ami reá vár Jeruzsálemben. A tanítványok nem értik Jézus, de mégsem kérdeznek Tőle semmit. Nem ez a jellemző a felnőttekre? Nem mernek nagyon sokszor kérdezni, nehogy elárulják a tudatlanságukat. Az idős másik megnyilvánulását is látjuk a tanítványokban, amikor arról kezdenek vitázni maguk között, hogy melyikük a legnagyobb. Látjuk, hogy miként viszonyultak egymáshoz: inkább versenyeztek, mintsem együttműködtek volna. Jézus jó pszichológus volt. Belelátott az emberbe. Tudta, hogy az emberben működő két erőnek, az idősnek és az örök gyermeknek, együtt kell működnie.

Tréfásan szokták mondani, hogy az egyik oka az volt annak, hogy Isten megteremtette Évát, mert félt, attól hogy Ádám eltéved a hatalmas édenkertben, mivel a férfiak nem szeretnek kérdezősködni a helyes útvonalról.

A gyermeket befogadni kifejezés, Jung elemzése alapján arra biztat jelenti, hogy fogadjuk el személyiségünk gyermeki részét. Ezzel kevesebbet számítgatunk, kevésbé érdekel az egyéni méltóság és a gyalázat, kevésbé félünk a kudarctól és a haláltól, kevésbé próbáljuk megragadni a hatalmat és a sikert. Ha ott van bennünk a gyermeki gondolkozás, akkor képesek leszünk belépni, a sötétbe is. És így, csakis így lesz lehetséges Jézusban hinni, s Őt követni!

A mai kultúrát még inkább, mint a tanítványok zsidó társadalmát az idős ember mentalitásának favorizálása jellemzi. A tanítványokhoz hasonlóan sikerorientáltak vagyunk, és az eredményeket úgy mérjük, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal. Jézus ma arra hív, hogy adjunk helyet életünkben a gyermeknek, amely tud bízni, nevetni és együttműködni másokkal. Akár kilenc évesek vagyunk, akár kilencvenkilenc évesek, akár családunk elsőszülött akár legkisebb gyermekei vagyunk, Jézus arra hív, hogy szívünkben maradjunk mindig fiatalok, ne pedig elgyötört koravének.  

Abraham Lincoln[7] a polgárháború idején sűrűn látogatta a kórházakat, hogy sebesült frontharcosokkal beszélgessen. Egy alkalommal az orvosok egy fiatal katonához vezették, aki a halálán volt
— Mit tehetek önért? — lépett az ágyához Lincoln. A fiatalember nyilvánvalóan nem ismerte föl az elnököt, s erőlködve préselte ki magából a szavakat:
— Írna az anyámnak, kérem?
Tollat, papírt hoztak, s az elnök gondosan jegyezni kezdte, amit a haldokló diktált.
— Drága Édesanyám! Szolgálatteljesítés közben súlyosan megsebesültem. Félek, hogy nem épülök fel többé. Kérlek, ne gyászolj miattam, csókold meg helyettem Maryt és Johnt! Isten áldjon Téged és Apát!
A katonának nem maradt ereje folytatni, úgyhogy Lincoln aláírta a nevében, és a lap aljára odakanyarította: „Az Ön fia helyett leírta: Abraham Lincoln.”
A fiatalember kérte, hadd láthassa a levelet, és megdöbbent a lábjegyzeten.
— Valóban ön az elnök?
— Igen, én vagyok — felelte csendesen Lincoln, és megkérdezte, segíthet-e még valamit.
— Legyen szíves, fogja meg a kezemet! Úgy könnyebben szembenézek a véggel.

A kórterem nyüzsgése fölé magasodó alak ott állt az ágynál, fogta a fiú kezét, és bátorító szavakat suttogott neki, míg végleg le nem hunyta a szemét.

Ez a történet is igazolja a korábban mondottakat:

„Az emberi nagyság gyakran kicsinynek tűnő apró tettekben ölt testet, és így formálja a világot.”

okéatya

---

[1] Szolnok, 1757. április 3. – Buda, 1822. december 15. magyar költő, műfordító és nyelvész.

[2] Mk 9, 33 - 35

[3] francia költő, regény- és drámaíró
1802. február 26. — 1885. május 22.

                                       

[4] Mk 9, 36 - 37

[5] http://www.ertekkereso.hu/doc/predikaciok/Vasarnap/

[6] Carl Gustav Jung (Kesswil, Svájc, 1875. július 26. – Küsnacht, Svájc, 1961. június 6.) svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus.

[7] Abraham Lincoln (Hodgenville mellett, Kentucky, 1809. február 12. – Washington, 1865. április 15.) 1861-től 1865-ig az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke, az első republikánus elnök.