"Titkos találkahelyünk az időtlen mindenhol és a megbeszélt időpont az örök pillanat.”[1]

B ÉV ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP

Szombathely – Kálvária 2015.08.02.

Majdhogynem káromkodásnak tűnik Tarr László versének a címe: Randevú az Istennel. Már csak azért is, mert a mi agyunkban randevúzni csak szerelmespárok szoktak. A szentírás az Istennek irántunk való szeretetét nem egyszer a szerelmesek egymás iránti szeretetével fejezi ki. Gyönyörűen érzékelteti ezt az ószövetségi szentírás Énekek éneke című könyve. Nem igen szoktuk olvasgatni, pedig ennyire szépen csak az Isten lelke által ihletett könyv, a férfi és a nő egymás iránti vágyódásával érzékelteti, mennyire szeret bennünket az Isten.

Nem véletlen, hogy Szent Pál Krisztus és az egyház iránti szeretetét a férfi és a nő házastársi szeretetével érzékelteti. „Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz. Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.”[2] A bibliát akár az Isten szerelmes levelének is nevezhetnénk, mivel minden lapjából árad az Isten szeretete teremtményei felé.

Aki szerelmes, abban olthatatlan vágy lángol, amelyet maga a teremtő ajándékozott az embernek. Ilyesféle olthatatlan vágy van az Istenben a teremtménye iránt is, ezért keresi számtalan és minden lehetséges módon a találkozás lehetőségeit.

Jézusban a mennyei Atyának emberek iránti, merjük csak nyugodtan kimondani, olthatatlan szerelme öltött testet. Akit igazán szeretünk, azért mindent megteszünk, azzal szeretünk együtt lenni, azt szüntelenül keressük, ha távol vagyunk tőle.

A mai evangéliumban a Jézus kereső emberekkel kezdődik a történet.

A finom sült hal és a ropogós kenyér emléke még ott volt a zsigereikben, íze a szájukban, ezért „elmentek Kafarnaumba, és keresték Jézust.” Nem a Jézus utáni vágy űzte, hajtotta őket, hanem az érdek, az ingyen kenyér. Jézus, aki „jól tudta mi lakik az emberben”,[3] most is, mint mindig szókimondó: „kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.”[4]

Mi emberek már csak ilyenek vagyunk. Amikor keresünk, többnyire az érdekeink űznek, hajtanak, amikor valami kell, mert hiányzik.

A még beszélni sem tudó gyermek „keresi” az anya hangját, tekintetét, érintését…

·         A nagyobbacska az elveszett játékát…

·         Az iskolás a feladat megoldását…

·         A kamasz a párkeresés első gyámoltalan lépéseit próbálgatja…

·         A fiatal keresi élete párját…

·         A gondolkodó, a filozófus az élet értelmét…

·         A magyarázatot a rosszra

Ki nem mondottan keressük az „elveszett paradicsomot”, a megnyugvást, a lelki békét, a komfortérzést, az otthon melegét.

Szeretem a verseket. A költők hihetetlen könnyedséggel tudják megfogalmazni lényeglátó gondolataikat. Érdemes kézbe venni a Vigília kiadó 500 oldalas verseskötetét, melynek a címe Innen és túl, alcíme pedig Versek az Isten-kereső emberről. A versekből kitetszik az Istent kereső nyugtalanság, megtalálni a megtalálhatatlant, elérni az elérhetetlent. Ennek a hajtó erejét maga a teremtő ültette az ember természetébe, ahogyan még a 4. században Szent Ágoston megfogalmazta "Magadnak teremtettél bennünket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned!"

Ady nem volt egy szent ember, mégis kereste az Istent. Csodálatos verse

Az Istent kereső nagy lárma

Neved sem értem, Istenem,
De van két árva, nagy szemem
S annyi bolondot látok,
Hogy e sok bolondságból
Nagy ijedelmemben,
Uram, hozzád kiáltok.

Próbáltam sokféle mesét,
De, hajh, egyik se volt elég:
Szívemben, idegimben
Kiabáló, nagy lárma
Téged keres, Fölség,
Isten, a tied minden.

Jézus is kereső ember volt. Keresésének lényegét így határozta meg „nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.”[5]

Minden szentmise, minden szentáldozás, minden ima, minden szentírásolvasás Istent kereső esemény. Róla akarok hallani, tőle akarok hallani, vele akarok találkozni.

De Istent kereső esemény a rácsodálkozás a teremtett világra, amely végül is „alkotásainak értelmes vizsgálata.” A 19. zsoltárban olvassuk „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a mennyboltozat. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig.”[6]

Ha nyári estén felnézel a csillagos égre, gondolj az Istenre, mert irántad való szeretetből feszítette föléd az égboltozatot. Keresd mögötte az alkotót. Randevúzz vele, de ne a testi vágy, hanem a lélek vágyának a randevújával, valahogy úgy, ahogyan Tarr László megfogalmazta a Randevú Istennel című versében

Vártál Valahol.
Pontosan érkeztél – mint mindig.
Titkos találkahelyünk az időtlen mindenhol
és a megbeszélt időpont az örök pillanat.

A végtelen tömegben
(mégis oly nehéz felismerni arcod)
türelmesen vársz rám
s én érkezem.

Minden út hozzád visz
s én sietek folyton
noha elkésnem nem lehet,
ha az öröklét karjai ölelnek szívükre.

S Te ismered jöttöm
S érkeztem idejét.

Csak Te tudod merre talállak
S azt, hogy mikor érek oda
Hozzád.

Hogy vágylak-e? – már magam sem tudom.
De, hogy Te vágysz rám – tudom biztosan.
Mint hűséges szerelmes ki párját várja híven,
 
Te töretlen várod, míg hazaérek.

Kóbor szívem világnak adván
messzi űz engem megannyi vihar.
Hogy hozzád hajt-e szél, s majd téged talállak?
- Ott; hová éppen most érkezem?

Nos, ez a kérdés:

Hogy hozzád hajt-e szél, s majd téged talállak?
- Ott; hová éppen most érkezem?

Csak az Istennel való találkozás adja meg megnyugvást és a belső békét.

Ezért kínálta fel Jézus az Isten kenyerét a világnak: „Az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.’’ Ez a kenyér misztikus találkozás lehetősége a szerelmes Istennel.

okéatya

---

[1] Tarr László Randevú Istennel

[2] Ef 5,31-32

[3] Jn 6, 24

[4] Jn 6,24

[5] Jn 5,30

[6]Zs 19,2-5