Translate

2015. május 16., szombat

"Csókold fehér ruháját napfény, levegő, mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő"



B ÉV HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA, URUNK MENNYBEMENETELÉNEK ÜNNEPE

Szombathely - Kálvária,
2015. május 16.
Boruljon elé az ember, a virág, a fa,
legyezd Őt körül tavasz édes balzsama,
csókold fehér ruháját napfény, levegő,
mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő![1]

Sajtóhír: 1961-ben először repült ember az űrbe, Gagarin személyében. Évtizedekig tartotta magát legenda, hogy Gagarin odafent az űrben azt mondta: „Én nem látok innen semmilyen Istent.” Az űrhajós egykori barátja, Valentin Petrov egy 2006-os interjújában azt mondta, hogy voltaképpen a mondatot maga Hruscsov találta ki.[2]

Hittan sztori.
Krisztus mennybemenetelét magyarázza az atya hittanórán. Az űrkutatási és világűrbeli ismeretekkel hézagosan rendelkező Pistike megkérdezi: akkor most Jézus valamelyik bolygón van? És tessék mondani atya, folytatta, Jézus a fénysebességnél is gyorsabban száguldott az űrben? Mire az atya csendesen hozzáfűzte, amikor Jézus a mennybe ment, nem űrutazásra indult, és emberi eszközzel nem mérhető sebességgel „száguldott”.

Hitbéli ismeretben járatlanok hajlamosak Jézus mennybemenetelét a teremtett világon belüli eseményként értelmezni. Ezt a logikát sugallja ui. Lukács evangélista az apostolok cselekedeteiben, aki így fogalmazott: a „szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában.”[3] Lukács evangélista Jézus mennybemenetelét, mint szemmel látható tényt ábrázolja. De nem is mondhatta el másképpen, mint azzal a szókinccsel, amivel rendelkezett, ill. azokkal az irodalmi ismeretekkel, amivel legjobban ki tudta fejezni mondanivalóját.

Pedig milyen egyszerű:

hirtelen elszakadt
a földtől. Sehol nem volt.
Kéklő felhő alatt
átölelte a mennybolt.[4]

Lukácsnak, mint művelt, az Írásokon pallérozott elme előtt bizonyára ott lebegett az a jelenet, amikor a Szövetség Istene, felhőbe rejtőzve szállt le a Sinai hegyre. Felhőbe rejtőzve vette birtokba a vándorlás idején a szent sátort és később a templomot is. A biblia embere számára, a felhő Isten rejtekhelye. Pedig az inkább Isten jelenlétének a jele volt. Isten nem a teremtett világban létezik, ezért az érzékeink számára elérhetetlen. Egyedül a hitet befogadó értelem vallja létét és országát. A hit pedig nem más, mint az Istentől jövő információ befogadása.

Aquinói Szent Tamás, a középkor filozófusa és hittudósa Istenről, mint rejtőző istenség”-ről beszél.[5] Joggal, hiszen Isten léte nem tapasztalati tény, hanem kinyilatkoztatott igazság.

Ma arra emlékezünk, hogy Jézus, földi küldetését befejezve, visszatért az Atyához. Ez az esemény éppen úgy, mint feltámadása misztérium, vagyis kívül esik az emberi tapasztalat körén. Már nyilvános működése idején előre jelezte, „én nem leszek mindig veletek!”[6] Ugyanezt mondta Mária Magdolnának feltámadásának a délelőttjén „felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.”[7] Máté evangélista leírása szerint egy ezzel ellentétesnek látszó kijelentést is tett Jézus: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”[8]

Hogyan lehetséges ez, elment és mégis itt van? Talán egybe esik a jelenléte és távolléte?

Az egyház, az apostoli időktől kezdődően úgy éli meg, hogy Jézus úgy van jelen, hogy távol van, és úgy van távol, hogy jelen van.[9] Nehéz ezt megérteni? Nem, hogy nehéz, de nem is lehet, csak hittel elfogadni. Isten világában összenőnek, amik szétszakadtak, és harmóniában lesznek, amik itt még ellentétben vannak.

A véges teremtett világban minden egyszerre csak egy helyen lehet. Jézus távolléte azonban nem a teremtett világban keretei között megvalósuló távollét, mint amikor valaki elmegy valahonnét valahová. Akkor nem itt van, hanem másutt. Jézusnak, a megtestesült, 33 évig valóságos emberként földön élő 2. isteni személynek a tőlünk való távolléte átalakult isteni távollétté, ami egészen más, mint a fizikai távollét. Isten világában való jelenléte a teljes, a teremtett világban való jelenléte diszkrét, láthatatlan, csak a hit szemével látható. Isten tervében ennek is helye van.

Szemléletesen fogalmazott Anne Michaels kanadai író, költő: „Amikor egyedül vagy, a tengeren, a sarki sötétben, egy távollét életben tarthat. Akit szeretsz, karbantartja az elméd.”[10] Nyilván azért, mert, akit szeretünk azzal gondolatban sokat foglalkozunk . Ha a mennybe ment Jézusra vonatkoztatom, úgy is igaz: „Amikor egyedül vagy, a tengeren, a sarki sötétben, vagy bárhol a világban, Jézus távolléte életben tarthat. Akit szeretsz, már, mint Jézus, karbantartja a hitet.”

Rejtőző Isten a mi Istenünk, tanítja a Biblia. „Isten azért rejtőzik, hogy keresésére ösztökéljen”, mondja Ágoston. És hozzáteszi: „azért végtelen, hogy még akkor is tovább keressük, amikor már megtaláltuk.”

Hasonlattal érzékelteti ennek a valóságát a mi Kisfaludy Sándorunk.

Úgy cselekszik a távollét
A szerető szívekkel,
Valamint a szél fuvalma
A lángoló tüzekkel:
Ha csak kicsiny s gyenge a láng,
A szél mindjárt elfojtja;
De ha immár elharapózott,
Azt még inkább felbojtja.[11]

Azt a másik világot, ahová Jézus ment azért is nehéz megértenünk, mert  a mi világunk, amelyben élünk nem lát messzire: bezárta magát a tapasztalat kereteibe. A tudomány az embert szinte csak pszichológiailag és szociológiailag tudja értelmezni. Mintha be lennék zárva valamiféle kijárat nélküli magányosságba. Hit nélkül tényleg ott vagyunk.

Isten végtelen világára Jézus nyitotta meg az emberi elmét, s ennek egyik fontos eleme az Ő dicsőséges mennybemenetele volt .

Mérhetetlen egyszerűséggel fogalmazza meg a Urunk Mennybemenetelének üzenetét a 18. századi magyar költő, Pálóczi Horváth Ádám, korának nyelvezetével.

Mennybe menése az ember Fiának
Záloga lelkünk mennyei jussának,
Melyet szerzett, mint kezes, vérével
És közöl minden igaz hívével.
Ő emberré, mi atyánkfiává lett,
Atyjának minket örökösivé tett;
Maga előttünk mennybe felméne,
Nekünk is helyet hogy készítene.[12]
okéatya


[3] ApCsel 1, 10
[5] Aquinói Szent Tamás Adoro te devote
[6] Jn 12,8
[7] Jn 20, 17
[8] Mt 28, 19-20
[9] V.ö. Zsid 7, 26
[12] Pálóczi Horváth Ádám (Kömlőd, 1760. május 11. – Nagybajom, 1820. január 28.) költő, író, hagyománygyűjtő.
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Blogarchívum