B ÉV HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA
Szombathely – Kálvária 2015. 04. 19.
„Isten,
Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit
áhitok
S mért áhitok?
- ez magamnál is,
Óh, jaj,
nagyobb titok.”
Nem tudom, mit
éltek át azok, akiknek megadatott, hogy a feltámadott Jézussal találkozzanak. Emlékeikben
nagyon mélyen belenyomódhatott az élő Jézussal való találkozások élménye, a
kegyetlen kereszthalál, az eltemetés és sírt elzáró szikla dübörgése. Most meg
egyik pillanatról a másikra itt van közöttük. Léptek nem hallatszanak, se
zörgetés, se ajtónyitás… mintha a semmiből lépett volna be a tapasztalati világukba.
Mi ez? Valóság,
vagy csupán a képzelet játéka?
A mai
evangéliumi szakaszban Lukács, „aki
mindennek szorgalmasan utána járt”[1]
folyamatában írja le a tanítványok húsvéti hitre való eljutását. Misztikus látomásnak is beillő dialógus a
Feltámadottal, a felismerés és a fel nem ismerés, a megértés és a meg nem értés
kettősségébe foglalva. Már mögöttük van az üres sír tapasztalata, amelynek látványán
Péter „magában igen csodálkozott” [2]. Éppen
meghallgatták és megbeszélték az Emmauszba járt tanítványok úti élményeit a
különös idegennel, amikor egyszerre csak Jézus van közöttük, a létezés
teljes bizonyosságával.
VAN közöttük.
Amikor Mózest a pusztában az égő, de el nem égő csipkebokorból egy titokzatos
hang Egyiptomba küldi népének kiszabadítására, és megkérdezi a nevét. Kire
hivatkozzon majd a fáraónál. A válsz csak ennyi „aki van, az küld téged!”[3]
Jézus, feltámadása után bármikor jelenik meg,
csak ennyit mond „én vagyok, ne féljetek”.[4]
A hangsúly a „vagyok” igén van. Vagyok! Létezem! Bár
meghaltam, de nem lettem az enyészeté, a múlté. Mintha csak azt mondaná „én vagyok az örök jelen”.
Jézus örök jelen mivoltának a megtapasztalása vezette el őket a cselekvő
hitre. A feltámadottal
való találkozás nem öncélú. „megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára
Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”[5]
Mi az, hogy cselekvő hit? Templomba járás? Vallási kötelezettségek elvégzése?
Mi változik ettől?
Olvasgatom felnőtt megtérők
tapasztalatait. Az apostolok idejében csak felnőtt megtérők voltak, számos
ilyen történet olvasható az apostolok cselekedeteiben. A keresztre feszített és
feltámadt Jézust nem gyerekeknek hirdették iskolában, hittanórán, hanem a
felnőtteknek, és megkeresztelkedtek azok, akiket megérintett a kegyelem. A
népvándorlás kori népek tömeges megkeresztelései igazából nem meggyőződésből
fakadó megtérések voltak, sokkal inkább az uralkodók politikai döntései.
Felvilágosodás névvel jelölik
azt az eszmeáramlatot, amely a nyugati filozófiában a 18. században bontakozott
ki. Gondolkodói az értelmet állították a középpontba, amely megkérdőjelezte a
hagyományos intézmények, szokások és erkölcsök létjogosultságát. A mozgalom
vezetőinek a célja az volt, hogy a világot „az
irracionalitás, a babonák és a zsarnokság hosszú időszaka után a fejlődés
útjára vezessék”
Ez a gondolat forradalmi
folyamatokat indított el az emberi értelem, a természet, az Isten, a gazdaság
és a társadalom szemléletében.[6]
A felvilágosodás eszméi átjárták nem csupán a 17. század gondolkodását a politikában, a kormányzásban és a nemzetalkotásban, de hatnak még ma is. Cél lett a tekintélyelvű intézmények visszaszorítása, közöttük az egyházé is. Ennek következtében forradalmak robbantak ki szerte a világon, amelyek a liberalizmus, a szocializmus, a demokrácia és a kapitalizmus megszületéséhez és megszilárdulásához vezettek.
Az egyház pedig folyamatosan teret
veszített egyre csak zsugorodott, számban és hatékonyságban egyaránt. A
társadalom egészéhez viszonyítva megmaradt egy maroknyi csapat.
Ebben a közegben hirdetni a
keresztre feszített és feltámadt Krisztust, sohasem volt egy sikertörténet. Eljutni
a „cselekvő hitre”, csalókának tűnik.
Megerősítik ezt a lesújtó diagnózist a legújabb idők statisztikai adatai: a
hitoktatásra járó gyermekek már nem vallásos családokból jönnek, vallási
szempontból talajtalanok. A megbérmáltak 98 %-a eltűnik a templomokból, nem az
isteni törvények alapján döntenek, hanem a társadalmi hatások nyomán. A
legidősebb generáció tagjai maradnak csak a templompadokban.
Hol van itt a
cselekvő hit ereje?
Itt és ekkor, két ezer év
távlatából erősödik fel Jézus szava: „Ne félj, te kisded nyáj, mert úgy tetszett Atyátoknak,
hogy nektek adja az országot.”[7] Nekünk? Hiszen a föld népességének igen nagy részét más eszmék
vezérlik.
Furcsa és nehezen érthető az
Isten logikája. Miért nem nyúl bele erélyesen az önpusztító társadalom
világába? Miért jó neki, ha kiürülnek a templomok? Miért engedi meg, hogy a
hajdan virágzó kolostorok elnéptelenedjenek?
Talán azért, mert Istennek
nincs szüksége olyan lelkipásztorokra és szerzetesekre, akikből hiányzik tűz.
Az a tűz, amely hevítette az apostolokat, a vértanúkat, a szenteket… Egyáltalán
meg lehet-e szerezni ezt a tüzet? Mint Prométheusz, aki a görög mitológia
szerint ellopta a tűzet az Istenektől az embereknek.
Istentől nem lehet ellopni
semmit. Ő szuverén úr, aki szabad akaratából ajándékoz, vagy veszni hagy.
Bangha Béla jezsuita
szerzetes, a múlt század 20-as, 30-as éveinek híres hitszónoka megírta a „Világhódító kereszténység” c. könyvét.
Rövidtávon nem volt ez egy prófétai könyv. Úgy tűnik, hogy nem a kereszténység
lett világhódító, sokkal inkább a sátáni eszmék, a gyilkos világháború, a
kegyetlen diktatúrák, az isteni törvényeket sutba dobó liberális eszmék, a
kegyetlen terror, kizsákmányoló globális gazdaság… Mintha maga a pokol
szabadult volna el a világban…
Lehet-e ilyenkor bárkit is a „cselekvő hit”-re biztatni? Nem, hogy
lehet, kell is, különben elpusztul a világ. József Attila kertész akar lenni,
hogy az elpusztuló világ sírjára virágot tudjon tenni.
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
legyen a sírjára virág.
Isten nem elpusztítani, hanem
megmenteni és megújítani akarja a világot.
Vannak történelmi korszakok,
amikor szabadjára engedi az önpusztító eszméket, hogy lássa, az ember mire megy
saját erejéből, és egyszer csak, amikor, mint a tékozló fiú, aki
létének mérhetetlen nyomorát élte át, útjára engedi a cselekvő hitet, és
megújul a világ.
Nem érveket idézek, inkább
Harsányi Lajos, nem nagyon ismert győri papköltőt, a Ki az úr című versét.
Kezdetben volt az Isten.
Az Isten volt az Úr.
Azután jött a Tűz, Víz
Az Ég, a kék Azúr.
Majd jöttek a Királyok.
S azok lettek urak.
Aztán elűzték őket,
Kiirtva magjukat.
Majd jött a felséges Nép
És a Nép lett az úr.
Majd jött a szent Szabadság
S akkor az lett az úr.
Azután jött a Terror
S a Terror lett az úr.
Azután jött az Inség
S az Inség lett az úr.
Azután jött a Bőség.
(Nem lett belőle úr.)
Botorkált a megértés.
(Nem lett belőle úr.)
Azután jött a Bankár
S a Bankár lett az úr.
Azután jött a Sátán
S most a Sátán az úr…
De elbukik a Sátán
És nem lesz mindig úr.
És öngyilkos lesz a Bankár
És nem lesz mindig úr.
És elmúlik az Inség
És nem lesz mindig úr.
És fölenged a Terror
És nem lesz mindig úr.
És meghal a Szabadság
És nem lesz mindig úr.
És megszelídül a Nép
És nem lesz mindig úr.
Király nem akad senki
És nem lesz többet úr.
És ránk szakad a kék ég
És nem lesz többet úr.
És füstté lesz a Tűz, Víz
És nem lesz többet úr.
Kezdetben volt az Isten
Az Isten volt az úr.
Örökkön és örökkön
Az Isten lesz az Úr![8]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése