Szombathely – Kálvária
2015. 04. 26.
Az Úr a Pásztorom,
Jó Pásztor Ő!
Nyájával arra jár,
amerre várva vár
A forrás hűs vize,
a zöld mező.
Mint minden ünnepnek a mi szeretett római katolikus
egyházunkban a jó pásztor vasárnapnak is megvannak évezredek mélyéből
táplálkozó gyökerei. Így hát, hogy megértsük a mai ünnep igazi tartalmát, néhány
gondolat erejéig, bele kell néznünk az idő feneketlen kútjába.
A jó pásztor kép az ókori Keleten az istenek és a királyok
nép javát akaró uralmának, később az ókori görög kultúrában pedig az
emberszeretet szimbóluma volt. A jó pásztor működését látta a biblia népe
számos prófétában, Mózesben, Illésben, Dávidban és még számos igaz prófétában.
A szövetség Istenének, Jahvénak a néppel törődő szeretetében is azt látta, hogy
pásztorként gondoskodik népéről. Ezt a gondolatot tükrözik a 23. zsoltár
gyönyörűs sorai „Az Úr az én pásztorom,
nem szenvedek hiányt, zöldellő
réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet. Az igaz úton
vezérel, nevéhez híven. Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te
velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad.”[1]
A jó pásztor képét vetíti ki a végső időkre a Jelenések
könyvének szerzője, aki „legelteti, és
élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden
könnyet.”[2]
A jó pásztor hivatalát vette át Péter apostol és a tizenkettő, s tőlük pedig a püspökök. Ezért a püspök hivatali jelvénye a pásztorbot.
A nyugalomba vonult püspök, utódjának beiktatásakor a pásztorbotot adja át,
amivel megtörténik a főpásztori hivatal átadása, a vele járó feladatokkal és
felelősséggel együtt. Az ókeresztény művészet, amely nagyjából a 10. századik
tart, egyik legfontosabb Krisztus-jelképe a jó pásztor, megmentett bárányával a
vállán.
A jó pásztor képe gyakran szerepel a keresztelő kápolnák
falán és a keresztelő kutakon, mint annak a Krisztusnak a jelképe, aki
egyházában fogadja a keresztelendőt, táplálja, őrzi és az az élő vizek forrásához
vezeti. De látható a gyóntatószékeken, ahol az elveszett bárányát kereső,
megtaláló és hazavivő jó pásztor a bűnbocsátó Krisztus szimbóluma.[3]
A világegyház a mai napon a hivatások 50. imanapját üli. VI. Pál pápa a II.
vatikáni zsinat alatt, 1963-ban vezette be ezt a világnapot, amikor is Isten
népe egybehangzó fohászként sóhajt az Atyához, hogy továbbra is küldjön
munkásokat fia egyháza számára. Így ezen a vasárnapon a papi-szerzetesi hivatás
kerül figyelmünk középpontjába.
A pásztor tapasztalat nem része a mi világunknak. Ritkán,
talán csak útközben autóból láthatunk legelő állatokat, amelyre felügyel a
pásztor ember, és elmaradhatatlan segédje, a puli kutya. Mégis, hogy jobban
megértsük, miért is nevezte magát Jézus jó pásztornak, miért hívják a papokat lelkipásztornak,
nevesítsünk néhány, a pásztorra tartozó feladatot.
A pásztor feladatai: a nyáj élelmezése, terelni őket a táplálékot
adó legelőkre, a nyáj védelme, tolvajok, vadállatok ellen, az állatok
gyógyítása betegség esetén, segíteni a kis bárányokat világra jönni, az
elkóboroltat megkeresni, vagyis minden feladatot el kell látni, amelyek az
állatok életben tartásához és fejlődésükhöz elengedhetetlenül fontosak.
Ehhez hasonlóan Jézus munkáját folytató lelki pásztorok
gondoskodnak egy adott közösség, a rájuk bízott nyáj lelki táplálásáról
többféle módon is. Szellemi, lelki táplálékként feltárják a szentírás, az
isteni üzenetek titkait. Mint ahogyan a jó házi asszony, alkalmassá teszi a
főzéshez szükséges nyersanyagot a fogyasztásra, éppen úgy, a lelkipásztor is,
amikor magyarázza, értelmezi az isten igéjét, alkalmassá teszi a befogadásra,
feltárva a benne rejlő üzenetet, távlatokat és isteni gondolatokat.
A pásztornak fontos, hogy a nyája időnként megpihenjen. A
lelkipásztor is hirdeti a pihenés, a lelki töltekezés fontosságát, a vasárnap
megszentelését, és ünneppé teszi azt.
A pásztor orvosi tevékenységet is végez, amikor meggyógyítja
a beteg állatot. A lelkipásztor a lélek orvosa a gyóntatószékben, a lelki
beszélgetésekben, a gyászolók vigasztalásában, és még az élet számtalan
helyzetében. A lelkipásztor ajkáról soha sem hiányozhat a jó szó, bárkihez szól
is.
Pásztornak lenni felelősség, hiszen el kell számolni a reá
bízott nyájjal. Ugyanígy a lelki pásztortól is számon kérik a reá bízottakat.
Ám, tudatában kell lennie annak, soha semmiféle kényszerítő eszközt nem
alkalmazhat. Istent mindenki a szabad akarati döntéssel választja, vagy
utasítja el. A lelkipásztor nem az elfogó, hanem a meghívó.
A pásztor nem hajtja, hanem vezeti a nyájat. Hogyan is
mondta Jézus „Nevükön szólítja juhait, és
kivezeti őket. Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik,
mert ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az
idegennek nem ismerik a hangját.”[4] Elindul
előttük, és ha hiteles, Istenre hangolt a hangja, a nyáj követi őt.
Egyszer, egy
turistavezető csoportjával Izraelbe készült, és az utazásba az is
beletartozott, mint látványosság, hogy egy izraeli birkanyájat is megnézzenek.
A csoport vezetője előre mesélte a turistáinak, hogy meg fogják látni, hogy
Izraelben kicsit másképp működik a pásztorkodás, mint más országokban, ugyanis
itt a pásztor mindig a nyáj előtt halad, és a nyáj pedig követi a pásztorát. A
csoport kiérkezett Izraelbe, és a turistavezető megrökönyödésére azt látják,
hogy a pásztor a nyáj elől halad és a pásztor pedig mögöttük megy. A
turistavezető nem értette, hogy most mi is történik, Odamegy a nyáj
vezetőjéhez, és elmondja, hogy eddig ő így és így tudta, és most pont az
ellenkezőjét látja, hogy a pásztor nem elől, hanem hátul megy. Mire azt mondja
neki a nyáj vezetője, hogy jól tudja, és az is igaz, hogy, a pásztor mindig
elől megy, azonban az a helyzet, hogy ő nem a pásztor, hanem a mészáros, és
éppen a vágóhídra tereli a juhokat.
A jó pásztor nem a vágóhidra hajtja, hanem az életre vezeti
a nyáját.
Ahogyan énekelni szoktuk
Ha Ő a pásztorom,
semmi sem árt.
Törődik énvelem,
vigyáz rám szüntelen,
Követem lábnyomát
Mindenen át.
A lelkipásztor az isteni pásztor személyében jár el, az ő
munkáját folytatja, ugyanakkor számtalan akadály nehezíti a munkáját. Éppen
ezért pásztornak, lelki pásztornak lenni nagy felelősség. Tájékozottnak kell
lennie, Isten dolgaiban, „aki kincseiből
újat és régit hoz elő.”[5] Folyamatos
kapcsolatban kell lenni Mesterével, hogy adott helyzetben tudja mi a teendő, és
megfelelően szóljon, mivel a lelkipásztor legfőbb eszköztára a szó.
Visszatekintve az 55 éves lelkipásztori múltamra, saját
tapasztalatként mondhatom, hogy ez soha sem volt egy sima ügy. Mindig akadtak
buktatók, nehézségek, és sajnos nem egyszer a saját emberi gyengeségeim
akadályozták Isten ügyének kibontakoztatását. Ha mégis eredményt sikerült
elérni, az soha sem én értelem el, hanem csak engedtem, hogy az Isten dolgozzon
általam.
Ezt a tisztséget „magától
senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront.”[6] olvassuk
a Zsidókhoz írt levélben. Milyen
érdekes, Isten soha sem a legtökéletesebbeket, a zseniket választja ki, hanem
akiket munkatársnak választ országának építésében. Ha magamba nézek, látom emberi
gyengeségeimet, és sokszor eltűnődöm azon, miért éppen engem hívott meg a
lelkipásztori szolgálatra. Ez az ő titka.
A hivatások vasárnapján, drámai módon lehetne ecsetelni, a
papi és szerzetesi hivatások vészes csökkenését a korábbi időkhöz viszonyítva. Csakhogy
ebben nincsen semmi új. Ma is érvényes, amit annak idején maga Jézus mondott „az aratnivaló sok, de a munkás kevés”. De
hozzá tette „Kérjétek hát az aratás urát,
küldjön munkásokat az aratáshoz.”[7]
A mi dolgunk a kérés. A kiválasztás és küldés már az aratás
urának az illetékessége.
Okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése