Szombathely – Kálvária 2014. 01. 25.
A mai evangéliumban két önálló egység van. Az egyik Jézus
programjának meghirdetése, a másik az első négy apostol meghívása. Ma csak az
első résszel kapcsolatban szeretném megosztani a gondolataimat veletek, ami
mindössze három mondat. De e mögött a három mondat mögött Jézus nyilvános
működésének kezdő energiája feszül. Menjünk sorban.
„Miután átadatott
János”
Szenvedő szerkezet, a mondatnak nincs alanya. Ezért nem
tudható, hogy Jánost, a keresztelőt ki adta át kinek. A biblikus magyarázók
szerint ebben az átadásban Isten cselekedetét kell látnunk, amit úgy kell
értelmeznünk, hogy Isten hozzájárult ahhoz, hogy ez megtörténjék. Heródes
politikai rendőrsége elfogta Jánost, börtönbe került, majd a megsértett nő
ármánykodása folytán lefejezték. Gyakorlatilag kivonták a forgalomból.
Ugyanez történt Jézussal is „eljött az óra! Íme, az Emberfia a bűnösök kezére adatik”.[1]
Sohasem szoktuk feltenni a kérdést, hogy ki adta át Keresztelő Jánost Heródes
rendőrségének, de azt sem, hogy ki adta át Jézust az főtanács által elfogására
kirendelt csapatnak?
A szentírás magyarázók szerint egyik sem a körülmények
szerencsétlen összejátszása miatt történt, hanem maga Isten adta át éppen úgy
keresztelő Jánost, mint Jézus a kivégzésre. Miért? Misztérium, titok, ami emberileg
elfogadhatatlan. Csakhogy Isten egyrészt az örökkévalóság látószögéből,
másrészt összefüggéseiben látja az emberi történéseket. Pontosan tudta, hogy az
emberileg zátonyra futott helyzetek hogyan alakuljanak, hogy az jöjjön ki
belőle, amit ő ki akar hozni.
Egy biztos, nincs az az elrontott, vagy elromlott helyzet,
amiből Isten ne tudna valami jót kihozni. Persze nem azt, amit mi szeretnénk,
hanem azt, ami a legjobb. A földi világban összetört kép, majd odaát fog ismét
összeállni teljes egésszé. Jézus ki tudta mondani „legyen meg a Te akaratod”. Nagy hitének kell lenni annak az
embernek, aki erre képes. De aki képes rá, annak együttműködése felértékelődik
az Isten szemében.
„Jézus Galileába
ment.”
Úgy látszik Jézus csak akkor lép színre, amikor már János nem
prédikált. Okosság van ebben. Jánosnak rengeteg követője volt. Csak villongás
és veszekedés forrása lett volna, hogy ki tartson Jézussal, és ki Jánossal. Jézus evangéliuma hirdetése
színteréül is más országrészt választott. Míg János az déli tartományban, Júdeában
tanított, Jézus az északiban, Galileában kezdte meg igehirdetését.
Figyelemre méltó, hogy a működését elkezdő Jézus «Isten evangéliumát”, Isten örömhírét
hirdeti meg. Nem a sajátját, Istenét. Az Atyáét, aki őt küldte, aki mindent
átadott neki. Erre volt küldetése. A Fiú soha nem a maga, hanem mindig az Atya
nevében szólt.
„Betelt az idő.”
Isten királyságának közelségét az idő beteljesülése tette
lehetővé. Ez nem azt jelenti, hogy Isten naptárában elérkezett az örömhír
meghirdetésének időpontja. A „betelt”
az idő, valami olyasfélét jelent, hogy megérett minden feltétel az evangélium
hirdetésére.
Ahhoz, hogy ezt megértsük, bele kell helyezkednünk a
korabeli gondolkodásba, azaz hogy akkor min, mit is értettek. A mi logikánk,
fogalmaink értelmezése nem az, ami akkor volt.
A korabeli görög gondolkodásnak az idő fogalmára két szava volt. Egyik a kronosz, a másik a kairosz. A magyar mindkettőt időnek nevezi. A kronosz, az idő
folyamatát jelenti. Ezért is nevezik az órát, amely méri az idő múlását kronéméternek. A latinban is egy fogalom van az idő szóra. A latinban a tempus jelenti az időt. Meccsek közben, ha időt kérnek, akkor a T betű jelét mutatják, ami a
latin tempus szó első betűje.
A kairosz ősi görög szó, ami a „megfelelő, helyes, alkalmas pillanat” - ot jelenti. Az események
közötti azon meghatározatlan időpillanatot, amikor valami különleges történik.
Míg a kronosz természetszerűen a az idő mennyiségét, addig a kairosz a minőségét jelöli.
Talán ez a legjobb kifejezés rá: minőségi idő.
A magyar nyel is ismeri ezt a megkülönböztetést. Pl. elérkezett
az aratás ideje, legfőbb ideje, mindent a maga idejében stb.. Ezek pontos dátummal ki nem
fejezhető állapotot jelölnek, ami mégis az időben történik.
Azért fontos ezt a megkülönböztetést világosan érteni, mert
a görög nyelvű szentírás, amikor így fogalmaz „betelt
az idő”, a kairosz szót használja. Jézus esetében valami ilyesfélét kellene mondanunk, beérett
a megváltás ideje, beérett az idő a megváltásra.
Istennek nincs se határidő naptára, se órája. Se digitális,
se másfajta. Nem az időben él, hanem az örökkévalóságban. Éppen ezért nála nem
a naptári idő számít, hanem az időben történő események beérése. Nem a kronosz, hanem a kairosz.
Az örökkévalóságban sincs idő. A mi fogalmunkkal kifejezve
az örökkévalóságnak nem egymás utánja, hanem mélysége van. A valóság mélységét
élik át azok, akik Istenhez juthattak. Isten örökkévalósága, emberileg szólva, a
mérhetetlen mélység. Ez a mélység nem az eltemetés, hanem a felfedezés mélysége.
Ez adja meg a mennyország változatosságát és a szépségét.
Ám Jézus azzal, hogy megfogant, foglya lett az időnek. Annak
az időnek, amely a teremtéssel kezdődött. Vállalta, hogy az idő foglya
legyen fogantatásától a feltámadásáig, amíg vissza nem tért az örökkévalóságba.
Hogyan is mondta? „Betelt
az idő”, amit akár úgy is mondhatott volna beérett az idő, itt az ideje. Így
Isten királyságának közelsége emberileg is egyértelmű időmeghatározást kapott.
A „betelt idő”
jelentése alapján Isten országa nemcsak közeledik, hanem már maga az itt lévő valóság. Isten
uralma nem leszálló angyali seregek, égi harsonák és megnyíló sírok kísérte
kozmikus esemény, hanem rejtett kezdet, amelybe nem az emberi tapasztalat,
hanem csak a hit tud behatolni.
„Elérkezett az Isten
királysága”
„A betelt idő" -ben földi
történés van. Nem is akármilyen. Attól a pillanattól, hogy Jézus megkeresztelkedésekor megnyílt az ég és az
Atya hangja hallatszott, az ég kommunikálni kezdett a földdel. „Elérkezett az Isten országa” nem más, mint az isteni
kommunikáció folytatása Jézus által. Ez az a földi pillanat, amikor elérkezett
hozzánk az „Isten királysága.”[2]
Jézus ezt így értelmezte „nem fogják azt mondani, íme, itt van, vagy ott van. Az Isten királysága
ugyanis bennetek van” [3]
Amit a legújabb fordítások szerint „köztetek
van” kifejezéssel fordítanak. Ez ugyanannak a valóságnak egy másik
dimenziója. Isten királyságának megvalósulási „tere” ui. a közösség. Azzal, hogy Jézus meghirdette, már
elkezdődött az Isten királyságának kibontakozása. A meghirdetéssel tette bele az isteni
kovászt az emberiség tésztájába, és vetette el a mustármagot.
Eme új, és nem ismert dolgoknak vagyunk mi is hallói vasárnapról,
vasárnapra. A fölfedezés ideje minden vasárnap. Az Isten mélységébe való alámerülés öröme.
Agyilag nem igen tudjuk megérteni. Benne kell élni, aminek következtében az
ember képes lesz arra, hogy folyamatosan átélje Isten királyságának a
valóságát.
Isten királyságnak titkát Jézus számos hasonlattal tárta
fel. Ha közelebb akarjuk hozni szívünkhöz Isten királyságának örömét, el
kellene merülnünk, a mustármagról, a szántóföldbe rejtett kincsről, a tíz
szűzről, és még sok más példabeszédben elhangzott tanításban. Erről szól az évközi idő, amikor
végigkísérjük Jézust tanítói körútján, jelképesen leülünk a lábához és
hallgatjuk őt, miközben feltárul előttünk Isten királyságának a titka.
„Ha a mesében a
sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb
ellenség, amivel nap, mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a
sietség szörnye. Egyre kevesebb idő van leülni, és "csak úgy"
kötetlenül beszélgetni, együtt vacsorázni, nevetgélni, mesélni.”[4]
Aki erre nem képes, képtelen lesz a jobbik részt választani, ami nem vétetik el
tőle soha.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése