Translate

2014. december 24., szerda

Jászolba nézek ünneplő szemekkel

Szentbeszéd meghallgatása


B ÉV KARÁCSONY ÜNNEPE 2014
2014.12.24.
Szombathely Kálvária ünnepi szentmise



Bús szívekben legyen ma Karácsony,
templomokban szentírásos szavak,
ilyenkor az ember Krisztust vár,
díszes ezüst-karácsonyfák alatt.

Jászolba nézek ünneplő szemekkel,
térden állva ölelgetem a szépet,
szoríts magadhoz, szent Karácsony,
hogy boldog legyen ma a lélek.[1]

Karácsonykor az ég és a föld találkoznak egymással. Akkor, először, mintegy 2000 évvel ezelőtt, az égbolt széthasadt, és Isten dicsősége ragyogta be az éjszaka egét Palesztina fölött. Kinek szólt ez az isteni megjelenés? Melyik császárnak? Melyik főpapnak? Földi protokoll szerint mégis csak ők lennének a birodalom és a nép képviselői. Augusztus császár nem ért rá ilyesmivel foglalkozni, egyrészt mert el volt foglalva az összeírással, másrészt az „isteni” címet ajándékozta önmagának, imádást követelt, ennél fogva senki sem lehetett nálánál nagyobb.

A főpap meg… Azóta, hogy az egyik szolgálatot teljesítő papnak, Zakariásnak hívták, látomása volt a szentélyben és megnémult, gyanakvóvá vált ő is, meg az egész főtanács. A vallási vezetők ez idő tájt nem igen lelkesedtek semmi égi beavatkozásért, mert ez könnyen feltüzelhetett volna néhány amúgy is tüzes fejű embert a rómaiak elleni lázadásra, aminek beláthatatlan következményei lehettek volna.

Hát akkor miféle emberekhez mozdultak ki égi nyugalmukból a fényességes angyalok?

Földi protokollal mérve, még kimondani is felségsértés, az égi látogatás a pásztoroknak szólt, akik arrafelé „tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat.”[2] Ezekhez a mindenféle gyanúval megterhelt, az írásokat nem ismerő, vallási dolgokkal nem törődő, a társadalom peremén élő, lenézett, és megvetet emberekhez jöttek az égi hírnökök.

Nem is akármilyen hírrel. „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.”[3] Elképzelem micsoda kapkodás, diplomáciai jövés lett volna, ha a politikailag illetékeseket szólította volna meg angyalai által a Magasságbéli. Teszem fel Augusztus császárt, a szenátust, Heródes királyt, a főpapot, vagy éppen a főtanácsot. A végén, további politikai bonyodalmak elkerülése okán, betlehemi gyermeket kivonták volna a forgalomból, hogy ne okozzon semmiféle politikai zűrzavart, amint arra véres kísérlet is történt Heródes király részéről.

Az Isten címezettjei ezúttal is a szegények voltak, ahogyan Jézus mondta később „a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot”[4]. Ők az érdekeltség nélküliek, a hatalmi szférához nem tartozók, a politikai összeköttetés híján levők. Isten nem politikai és gazdasági erőre bízta az ő üzenetét, akik talán befogták volna a saját érdekeik szekerébe, ahogyan manapság mondják: reklámnak se lett volna rossz.

Ha politikai és gazdasági hatalmasságokhoz jött volna, illett volna az isteni gazdagságot reprezentáló megjelenés: leereszkedni az ég felhőin, kísérve angyalseregektől, pazar fényben… Ehelyett Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Közröhej, mondták volna a mindenféle rendű és rangú hatalmasságok. Az írástudatlan pásztorok pedig, szívűk egyszerűségében, csak annyit mondtak „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!”[5]

Nincs új a nap alatt. Isten ma csak azoknak mutatja meg magát, akik igazodnak a Jézus által adott feltételhez „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom neki magamat."[6]

A pásztorok, a szegények, a kizsákmányoltak lettek az Isten bizalmasai. Igaz, hogy nem igen látogatták a templomot, a tisztességükkel is baj volt, a megbízhatóságukat is megkérdőjelezték. De lehetett bennük valami, amit emberi szem nem láthatott, ám az emberi lét legmélyebb ismerője, a Mindenható, ott is eligazodott, és arra épített, amit szívük legmélyén talált. Ettől kezdve már semmiféle érdek nem sajátíthatta ki karácsonyt, hanem az lett, aminek az Isten akarta. Vagy talán mégis?

Jó lenne néha szembesülni a kérdéssel: mi nekünk, mai embereknek a karácsony? Találkozás az Istennel, vagy a kialakult és megszokott karácsonyi romantika, amelynek semmi köze a lényeghez?

Olvastam valamelyik újságban egy furcsa címet: karácsonyi sminkek. A szerző azt fejtegeti, hogy melyik színű smink illik legjobban a karácsonyhoz. Eltűnődtem ezen és elképzeltem, hogy Szűz Mária micsoda zavarban lehetett volna, olvasva ezt az újságot, ha sehol sem találja a karácsonyi sminkjét. Olvastam azt is, hogy ilyenkor fogy a legtöbb hal. Szegény szent József, mennyit talpalhatott volna, míg betlehemben, ahol folyó, tó, a közel s távolban nincs, beszerezi a karácsonyi vacsorához a halat. Lehet, hogy az is baj lehetett volna, hogy József későn ment karácsonyfát venni, persze a legcsenevészebbet kapta, Mária meg elmondta mindenféle élhetetlennek.
Nem az a baj, hogy ezek a szokások kialakultak. A baj az, ha közben elsikkad a lényeg. Nem kevesen vannak csak a karácsonyi hangulatot igénylik, ám ami mélyben van, addig már nemigen akaródzik lehatolni. Pedig, ahogyan József Atilla fogalmazott „fecseg a felszín, és hallgat a mély.”[7]

Olvastam egy ide illő idézetet.

Nem mi változtattuk meg az ünnepet, és ő sem változott volna magától. Üzleti érdekek alakították át, s mert ettől meg szétfoszlott varázsa, cukormázat parancsoltak rá, hogy kaszálhassanak.[8]
Hát ez van.

Nekem rokonszenves, amit Karinthy Frigyes írt:

Nem tudok én igazi ajándékot osztogatni
Mint a tehetősek aranytollat és cigarettatárcát
Én mindenféle szép szavakat gyűjtögettem
Adogattam olcsón, még nekem is maradt,
Gondoltam ezekből csinálok most valamit
Komponálok egy szép karácsonyi korált
Amit aztán majd együtt fogunk énekelni...[9]
Karinthy Frigyes

Ilyenkor minden család megkomponálja a maga karácsonyi dalának szólamait. Az együtt cselekvés szólamát, az egymásra mosolygás szólamát, a kölcsönös segítés szólamát, a megbékélés és kiengesztelődés szólamát. Ezekből aztán összeáll egy csodálatos dal, az ember dala a Teremtőjének. Az öröm a felett, hogy a paradicsomból való kiűzetés által újra rátalált az Isten az emberre, és az ember az Istenre.

Karácsonykor az égbolt széthasad, és Isten dicsősége ragyogja be most már nem csak Palesztina egét, hanem a földkerekséget mindenütt, ahol Istent dicsőítő, jó akaratú emberek élnek.

Kenyérnek jöttél éhező világba,
világosságnak sötét éjszakába,
fényes hajnalnak, örök ragyogásnak,
vak zűrzavarban bizonyos tanácsnak.
Jöttél útnak, igazságnak, életnek,[10]
okéatya


[1] http://www.poet.hu/vers/152357 Ambrus József Karácsony
[2] Lk 2,8
[3] Lk 2,11
[4] Mt 11,7
[5] Lk 2,15
[6] Jn 14, 21
[7] József Attila A Dunánál
[8] http://www.unnepi-idezetek.hu/Karacsony?oldal=3
[9] http://www.unnepi-idezetek.hu/Karacsony?oldal=4
[10] Túrmezei Erzsébet Kenyérnek jöttél

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum