Translate

2014. december 22., hétfő

B év advent 4. hete kedd



Megfényesedünk tőle
 
    
Egy lelkipásztor minden erejét felemésztették a rázuhanó anyagi bajok és betegségek. Szinte agyon nyomták a terhek. Csak teste-lelke utolsó erőfeszítésével tudott már egy-egy szentmisére készülni. Egy este hiába húzta meg a kis templom apró harangját, nem jött senki, egy árva lélek sem az istentiszteletre. Csak várt, várt a sűrűsödő szürkületben, hogy csak egy neszező lépést hallana, de süket csend vette körül. 

Akkor leborult a nyikorgó padra, ráborult a kopott fára, és sírt. Rázta a zokogás. Amikor valamiképpen össze tudta szedni magát, kitámolygott a templom elé. S hangosan kifakadt belőle:
- Istenem, mit csináljak? 
Mintegy különös ámenként kigyulladt az első fény a falu egyik házacskájában, benne pedig egy HANG: 

- Ha nem tudsz beszélni nekik Rólam, beszélj most róluk Nekem.

Egész testében reszketve, ahogy a faluban egymás után kigyulladtak a fények, beszélni kezdett róluk. 
- Ott, Uram, mindenki gyűlöli egymást! Könyörülj rajtuk! 
- Amott, Uram, a férfi most is a szőlőben bujkál a szeretőjével és sír a felesége. Én már csődöt mondtam. Te még segíthetsz rajtuk. 
- Az a ház, Uram, lopott kukorica árából épült. Uram, tisztítsd meg a szívüket és kezüket. 
- Ott, Te jobban tudod, mint én, az öreg szülők halálára várnak. Könyörülj és irgalmazz nekik! 

Így imádkozta járta végig a falut, attól az estétől kezdve minden lámpagyújtáskor. Utána mindig határtalan békességet érzett. Valami különös módon pár hét múlva újra járogatni kezdtek a templomba az emberek. 

Egyik este a falu egyik öreg parasztasszonyától megkérdezte: 
- Miért volt az, hogy hónapokig alig jártak a templomba, sőt olykor senki sem jött, most meg egy kicsivel többen jönnek, mint eddig? 

Az asszony azt válaszolta: 
- Mert most valahogy más a beszédje. Most megfényesedünk tőle a lelkünk.

Ez érvényes a lelkipásztorra, de érvényes mindenkire. Bajod van valakivel? Beszélj róla az Istennek. Megbántott valaki? Beszélj róla az Istennek. Haragszol valakire? Beszélj róla az Istennek. Nem tetszik valaki? Beszélj róla az Istennek! És megfényesedik a lelke.

Jézus is ezt tette. Sokszor visszavonult egyedül, és beszélt rólunk az Istennek.
Azért is jött el e földi világba, hogy elméletben és gyakorlatban megtanítson, hogyan kell egymásról beszélnünk az Istennel. Hogy megfényesedjék a lélek.

Jut eszembe, vajon az idei adventben megfényesedett a lelkünk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum