Translate

2014. szeptember 6., szombat

Homilia Tóth Julcsi temetési miséjén és ima az ő temetésén




Szombathely Kálvária templom 2014.09.03.

Kedves Zsolt, Gyöngyi és Márk!
Kedves Atyák, kedves gyászoló testvérek!

„Elhervad a rózsa, lehull a levél!
Ezért születünk hát, ez az életi cél?
Csak eddig a pálya, semmit se tovább,
Vagy itten az ember csak öltözik át?
Mi itten örök: a halál-e vagy a lét?
Hol itten a kezdet, hol és van-e vég?
Mi itt a csalódás, hol itten az álom,
Vajh innen-e, avagy túl a határon?”

Az rövid emberi lét és az öröklét mezsgyéjén gyötrődő ember gondolatait öltötte szavakba a 19. sz. költője, Vajda János. Bennünk is joggal felmerülhet a kérdés, miért olyan rövid az élet, és mi van az után?

Különösen akkor, amikor elérkezett hozzánk a szomorú hír, amikor úgy éreztük, mintha jeges kéz kegyetlen görcse szorította volna össze a szívűnket: Julcsi, Tóth Julcsi, tragikus körülmények egybeesése okán váratlanul eltávozott a földi világból.

Sokakban merült fel a fájdalomnak és a gyásznak ezekben az óráiban a gondolat, akkor tesszük a legjobbat, ha összegyűlünk itt a Kálvária templomban, amelyet Urunk szenvedésének és kereszthalálának emlékére építettek és szenteltek őseink, és odatesszük fájdalmunkat a jó Isten elé. Hiszem, jó volt, hogy így tettünk, amikor a mindenható Istennek, az élet és halál az ura elé tettük le a magunk fájdalmát, és tettük le Julcsi örök sorsát.

Akkor, a fájdalomnak és gyásznak az órájában megköszöntük őt a jó Istennek. Megköszöntük, hogy 21 évig közöttünk lehetett. Megköszöntük a mosolyát, a szolgálatkészségét, megköszöntük őt magát.

Sokan úgy éreztük akkor, hogy ugyanolyan szomorúan és árván állunk a kereszt tövében, mint ahogyan a Szűzanya, és néhány hű tanítvány állt Jézus keresztjének a tövében, tehetetlenül, fájdalommal teli szívvel. Akkor tudtunk igazán osztozni a hétfájdalmú szűz fájdalmában, akinek ott és akkor a tőrök tőre járta át egész lényét.

Akkor, ahogyan a Fájdalmak Anyja lelkén is végig pergett az ő Szent Fiának az élete, úgy pergett le vele kapcsolatban bennünk is, bennem is, sok régi emlék.

Julcsit itt a Kálvária templomban 1993. május 29-én kereszteltem meg, aki hitünk szerint ekkor lett a mennyei Atya gyermeke.
Ebben a templomban készítettem fel az első szentáldozásra, és adtam neki az Úr testét először a Jézus szent testét az oltáriszentségben 2002. május 18-án.

9 éves volt, amikor 2002. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén lett avatott ministráns. Jól emlékeszem rá, hogy lázasan jött el pici lány, de itt akart lenni, mert szolgálni akart az Úr oltárának.

2008. május 11-én, a bérmálás szentségében megkapta Isten erőt adó Szentlelkét, és élte jó szüleinek és családjának példája nyomán, elkötelezett hívő keresztény életélt.

A bérmálás után is hű maradt az Istenhez, a templomhoz, az ő lelki közösségéhez. Amikor itthon volt, a vasárnaponként mindig a szüleivel jött a vasárnapi szentmisére, és járult szentáldozáshoz vasárnapról vasárnapra.

Hitemből fakadó őszinte meggyőződésem, hogy most nemcsak siratjuk, nemcsak gyászoljuk őt, hanem ebben az érte felajánlott szentmisében, lélekben visszaadjuk őt a teremtőjének, a mindenható Istennek.

Vigasztalást is csak az Ő, a halál utáni élet végtelen horizontját megnyitó Isten szava adhat. Megnyugtató, amit a bölcsesség könyvében olvashatunk „Az igazak lelkei … Isten kezében vannak[1] A halál után nem a semmi a hívő ember osztályrésze, hanem az őt teremtő Isten ölelése. Ő végtelen szeretetében azt akarta, hogy legyünk, és bontakoztatta ki földi életünket, fájdalmak és örömök, sikertelenségek és sikerek, derűs percek és nehéz órák váltakozásában, és majd, ha elérkezik annak is az ideje, megossza velünk végtelen isteni örömét.

Jézus, az ő szent Fia tárta fel előttünk azt a boldogító tényt, hogy Isten a mi mennyei Atyánk. A Mennyei Atya pedig szereti gyermekeit, a földi élet minden helyzetében, még akkor is, ha ez emberileg nehezen fogható fel.

Jézus tudta, hogy kegyetlen szenvedései között is szereti őt a mennyei Atya, amikor a kereszten utolsót sóhajtva kimondta „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”.

Most nekünk is ezt kell tennünk, a mindenek teremtő Atya kezébe kell letennünk Julcsi örök sorsát. Amit a szülők, nagy-nagy szeretettel adni tudnak gyermekeiknek, az a mennyei Atya szeretetének földi villanása volt. Az ő szeretetét sugározták gyermekük felé. A mennyei Atya szeretete örök, véget nem érő. Már akkor szerette Julcsit, amikor még csak az ő gondolatában léteztünk. Hisszük, hogy az ő végtelen szeretete teszi teljessé az ő örök életét, és reményeink szerint teszi teljessé, majd a mi életünket is.

Nem tudom mi lehetett a Szűzanya lelkében, amikor 33 éves fiának holtestét jó emberek levették a keresztül, ő pedig ölébe fektette és elsiratta. De talán felsejlett benne az a mondat, amit a megváltó születésének hírül adásakor Gábor angyalnak, az Isten követének mondott: „Legyen meg a te akaratod”. Talán most is, földi életének e nehéz órájában is, akkor örömteli szívvel, most fájdalomtól gyötörten mondta ki „Atyám, legyen meg a te akaratod”.

Bizonyára tudta azt is, hogy elkövetkezik a harmadik nap, a feltámadás napja. Az a nap, amikor szent fiának agyon gyötört teste, immár megdicsőülten dicsőségen feltámad. Nekünk is nagyon kell hinnünk abban, hogy nagypéntek és húsvét, halál és feltámadás elválaszthatatlanok egymástól.

Erre a dicsőséges feltámadásra kaptunk urunktól ígéretet mi is „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, feltámasztom az utolsó napon.” Julcsi pedig vasárnapról vasárnapra vette a feltámadás zálogát, Jézus testét a kenyér színében.

Ezért remélhetjük bízvást, hogy benne is beteljesedik, amit Pál apostol írta a rómaiakhoz címzett levelében „romlásra vetik el, romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el, dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el, erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el, szellemi test támad föl.”.[2]

Mennyei Atyánk!

A te végtelen szeretetedbe ajánljuk Julcsit, akit te 21 évre nekünk ajándékoztál. Fogadd be őt országodba azzal az atyai szeretettel, amellyel a keresztség szentségében gyermekeddé fogadtad. Ámen.

Julcsi temetésén elmondott ima:


Mennyei Atyánk!

Elérkezett az óra, amikor Julcsi testvérünk teste visszatér a porba, ahogy az írás mondja „porból lettünk és porrá leszünk”. De csak a teste. Te hallhatatlan lélekkel ajándékoztál meg bennünket, ajándékoztad meg őt is, amely soha nem lehet az enyészeté. Éppen ezért tőle csak egy időre veszünk búcsút, mintha elutazott volna, hosszú és végtelen útra, de hisszük, hogy elérkezik majd a találkozás ideje.

Talán akkor, amikor bennünket is szólítani fogsz, menjünk és éljünk veled. Legyen részünk abban a boldogságban, amelyben te öröktől fogva élsz. Hiszen azért teremtettél bennünket, hogy megoszd velünk végtelen örömödet. Már itt a földi életben is sok örömben volt részünk, amelyek mind-mind a te örömödnek kisugárzásai is voltak.

Mennyei Atya! Az örök életben való hittel veszünk most egy időre búcsút Julcsitól, és a feltámadás hitében helyezzük testét örök nyugalomra.

A magunk számára pedig kérjük a Te vigasztalásodat. Azt a vigaszt és azt a lelki erőt, amelyet egyedül csak Te tudsz adni nekünk. Tudod jól, hogy mi emberek mennyire gyengék és sokszor bizony kicsinyhitűek vagyunk. Kérünk, erősíts meg bennünket kegyelmeddel. Mint ahogyan Szent Fiadat is megerősítetted, amikor az eljövendő gyötrelmek láttán az olajfák hegyén vérrel verítékezett.

Mennyei Atyánk!

Szent Fiad egész földi életében arra tanított szavaival és példájával, hogy higgyünk abban, hogy Te nagyon szeretsz bennünket. Fájdalmunkat nem veszed el, hanem átölelsz bennünket, mint ahogyan szent fiadat átölelted a kereszten, és fájdalmaink elviseléséhez erőt adsz nekünk. Adj lelki erőt elsősorban azoknak, akik Julcsihoz nagyon közel álltak. Szüleinek, testvérének, hozzátartozóinak, barátainak és mindenkinek, aki most egy időre elbúcsúzunk tőle.

Szent Fiad Jézus azt mondta a hegyi beszédben, hogy „boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek”. Kérünk téged, vigasztalj meg minket, mert most nagyon rászorulunk a Te vigasztalásodra. De azt is mondta, hogy neked különös gondod van ránk, amikor az ég madarainak táplálásáról és a mezők liliomainak a szépségéről beszélt.

Mintha csak azt mondta volna, ne aggódjatok, ha valakit elszólítok közületek. Most már én viselem gondját, hozzám tartozik, egészen az enyém. És csak így lesz egészen a tietek, ha egészen az enyém lesz.

Hisszük azoknak a szavaknak az igazságát, amit Szent Pál apostol szavaival mondtál, és mondasz ma nekünk is: „Szent nem látta, fül nem hallotta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik”

Mennyei Atyánk! A fájdalomnak ebben nehéz óráiban légy velünk, mindanyiunkkal, akik most gyászolunk. Éreztesd meg velünk a te végtelen szeretetedet és jóságodat.

Adj erőt, hogy ki tudjuk mondani, amit Jézus a gyötrődés órájában ki tudott mondani „Mennyei Atya, ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogyan Te”.

Mennyei Atya! Segíts bennünket és adj erőt, hiszen te vagy az örök élet és az örök szeretet. Ámen.




[1]Bölcs 3,1
[2] Rom 15, 42-44

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum