Szombathely
Kálvária templom 2014.09.03.
Kedves Zsolt, Gyöngyi és Márk!
Kedves Atyák, kedves gyászoló testvérek!
„Elhervad a rózsa, lehull a
levél!
Ezért születünk hát, ez az életi
cél?
Csak eddig a pálya, semmit se
tovább,
Vagy itten az ember csak öltözik
át?
Mi itten örök: a halál-e vagy a
lét?
Hol itten a kezdet, hol és van-e
vég?
Mi itt a csalódás, hol itten az
álom,
Vajh innen-e, avagy túl a
határon?”
Az rövid emberi lét és az öröklét mezsgyéjén gyötrődő ember gondolatait
öltötte szavakba a 19. sz. költője, Vajda János. Bennünk is joggal felmerülhet
a kérdés, miért olyan rövid az élet, és mi van az után?
Különösen akkor, amikor elérkezett hozzánk a szomorú hír, amikor úgy
éreztük, mintha jeges kéz kegyetlen görcse szorította volna össze a szívűnket:
Julcsi, Tóth Julcsi, tragikus körülmények egybeesése okán váratlanul eltávozott
a földi világból.
Sokakban merült fel a fájdalomnak és a gyásznak ezekben az óráiban a
gondolat, akkor tesszük a legjobbat, ha összegyűlünk itt a Kálvária templomban,
amelyet Urunk szenvedésének és kereszthalálának emlékére építettek és
szenteltek őseink, és odatesszük fájdalmunkat a jó Isten elé. Hiszem, jó volt,
hogy így tettünk, amikor a mindenható Istennek, az élet és halál az ura elé
tettük le a magunk fájdalmát, és tettük le Julcsi örök sorsát.
Akkor, a fájdalomnak és gyásznak az órájában megköszöntük őt a jó Istennek.
Megköszöntük, hogy 21 évig közöttünk lehetett. Megköszöntük a mosolyát, a
szolgálatkészségét, megköszöntük őt magát.
Sokan úgy éreztük akkor, hogy ugyanolyan szomorúan és árván állunk a
kereszt tövében, mint ahogyan a Szűzanya, és néhány hű tanítvány állt Jézus
keresztjének a tövében, tehetetlenül, fájdalommal teli szívvel. Akkor tudtunk
igazán osztozni a hétfájdalmú szűz fájdalmában, akinek ott és akkor a tőrök
tőre járta át egész lényét.
Akkor, ahogyan a Fájdalmak Anyja lelkén is végig pergett az ő Szent
Fiának az élete, úgy pergett le vele kapcsolatban bennünk is, bennem is, sok régi
emlék.
Julcsit itt a Kálvária templomban 1993. május 29-én kereszteltem meg,
aki hitünk szerint ekkor lett a mennyei Atya gyermeke.
Ebben a templomban készítettem fel az első szentáldozásra, és adtam
neki az Úr testét először a Jézus szent testét az oltáriszentségben 2002. május
18-án.
9 éves volt, amikor 2002. szeptember 14-én, Szent Kereszt
felmagasztalásának ünnepén lett avatott ministráns. Jól emlékeszem rá, hogy
lázasan jött el pici lány, de itt akart lenni, mert szolgálni akart az Úr
oltárának.
2008. május 11-én, a bérmálás szentségében megkapta Isten erőt adó
Szentlelkét, és élte jó szüleinek és családjának példája nyomán, elkötelezett
hívő keresztény életélt.
A bérmálás után is hű maradt az Istenhez, a templomhoz, az ő lelki
közösségéhez. Amikor itthon volt, a vasárnaponként mindig a szüleivel jött a vasárnapi
szentmisére, és járult szentáldozáshoz vasárnapról vasárnapra.
Hitemből fakadó őszinte meggyőződésem, hogy most nemcsak siratjuk,
nemcsak gyászoljuk őt, hanem ebben az érte felajánlott szentmisében, lélekben visszaadjuk
őt a teremtőjének, a mindenható Istennek.
Vigasztalást is csak az Ő, a halál utáni élet végtelen horizontját
megnyitó Isten szava adhat. Megnyugtató, amit a bölcsesség könyvében
olvashatunk „Az igazak lelkei … Isten
kezében vannak”[1] A
halál után nem a semmi a hívő ember osztályrésze, hanem az őt teremtő Isten
ölelése. Ő végtelen szeretetében azt akarta, hogy legyünk, és bontakoztatta ki
földi életünket, fájdalmak és örömök, sikertelenségek és sikerek, derűs percek
és nehéz órák váltakozásában, és majd, ha elérkezik annak is az ideje, megossza
velünk végtelen isteni örömét.
Jézus, az ő szent Fia tárta fel előttünk azt a boldogító tényt, hogy
Isten a mi mennyei Atyánk. A Mennyei Atya pedig szereti gyermekeit, a földi
élet minden helyzetében, még akkor is, ha ez emberileg nehezen fogható fel.
Jézus tudta, hogy kegyetlen szenvedései között is szereti őt a mennyei
Atya, amikor a kereszten utolsót sóhajtva kimondta „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”.
Most nekünk is ezt kell tennünk, a mindenek teremtő Atya kezébe kell
letennünk Julcsi örök sorsát. Amit a szülők, nagy-nagy szeretettel adni tudnak
gyermekeiknek, az a mennyei Atya szeretetének földi villanása volt. Az ő szeretetét
sugározták gyermekük felé. A mennyei Atya szeretete örök, véget nem érő. Már
akkor szerette Julcsit, amikor még csak az ő gondolatában léteztünk. Hisszük,
hogy az ő végtelen szeretete teszi teljessé az ő örök életét, és reményeink
szerint teszi teljessé, majd a mi életünket is.
Nem tudom mi lehetett a Szűzanya lelkében, amikor 33 éves fiának
holtestét jó emberek levették a keresztül, ő pedig ölébe fektette és elsiratta.
De talán felsejlett benne az a mondat, amit a megváltó születésének hírül
adásakor Gábor angyalnak, az Isten követének mondott: „Legyen meg a te akaratod”. Talán most is, földi életének e nehéz
órájában is, akkor örömteli szívvel, most fájdalomtól gyötörten mondta ki „Atyám, legyen meg a te akaratod”.
Bizonyára tudta azt is, hogy elkövetkezik a harmadik nap, a feltámadás
napja. Az a nap, amikor szent fiának agyon gyötört teste, immár megdicsőülten
dicsőségen feltámad. Nekünk is nagyon kell hinnünk abban, hogy nagypéntek és
húsvét, halál és feltámadás elválaszthatatlanok egymástól.
Erre a dicsőséges feltámadásra kaptunk urunktól ígéretet mi is „Aki eszi az én testemet és issza az én
véremet, feltámasztom az utolsó napon.” Julcsi pedig vasárnapról vasárnapra
vette a feltámadás zálogát, Jézus testét a kenyér színében.
Ezért remélhetjük bízvást, hogy benne is beteljesedik, amit Pál apostol
írta a rómaiakhoz címzett levelében „romlásra
vetik el, romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el, dicsőségben támad föl.
Erőtlenségben vetik el, erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el, szellemi
test támad föl.”.[2]
Mennyei Atyánk!
A te végtelen szeretetedbe ajánljuk Julcsit, akit te 21 évre nekünk
ajándékoztál. Fogadd be őt országodba azzal az atyai szeretettel, amellyel a
keresztség szentségében gyermekeddé fogadtad. Ámen.
Julcsi temetésén elmondott ima:
Julcsi temetésén elmondott ima:
Mennyei Atyánk!
Elérkezett az óra, amikor Julcsi testvérünk teste visszatér
a porba, ahogy az írás mondja „porból
lettünk és porrá leszünk”. De csak a teste. Te hallhatatlan lélekkel
ajándékoztál meg bennünket, ajándékoztad meg őt is, amely soha nem lehet az
enyészeté. Éppen ezért tőle csak egy időre veszünk búcsút, mintha elutazott
volna, hosszú és végtelen útra, de hisszük, hogy elérkezik majd a találkozás
ideje.
Talán akkor, amikor bennünket is szólítani fogsz, menjünk és
éljünk veled. Legyen részünk abban a boldogságban, amelyben te öröktől fogva
élsz. Hiszen azért teremtettél bennünket, hogy megoszd velünk végtelen
örömödet. Már itt a földi életben is sok örömben volt részünk, amelyek
mind-mind a te örömödnek kisugárzásai is voltak.
Mennyei Atya! Az örök életben való hittel veszünk most egy
időre búcsút Julcsitól, és a feltámadás hitében helyezzük testét örök
nyugalomra.
A magunk számára pedig kérjük a Te vigasztalásodat. Azt a
vigaszt és azt a lelki erőt, amelyet egyedül csak Te tudsz adni nekünk. Tudod
jól, hogy mi emberek mennyire gyengék és sokszor bizony kicsinyhitűek vagyunk.
Kérünk, erősíts meg bennünket kegyelmeddel. Mint ahogyan Szent Fiadat is
megerősítetted, amikor az eljövendő gyötrelmek láttán az olajfák hegyén vérrel
verítékezett.
Mennyei Atyánk!
Szent Fiad egész földi életében arra tanított szavaival és
példájával, hogy higgyünk abban, hogy Te nagyon szeretsz bennünket. Fájdalmunkat
nem veszed el, hanem átölelsz bennünket, mint ahogyan szent fiadat átölelted a
kereszten, és fájdalmaink elviseléséhez erőt adsz nekünk. Adj lelki erőt
elsősorban azoknak, akik Julcsihoz nagyon közel álltak. Szüleinek, testvérének,
hozzátartozóinak, barátainak és mindenkinek, aki most egy időre elbúcsúzunk
tőle.
Szent Fiad Jézus azt mondta a hegyi beszédben, hogy „boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást
nyernek”. Kérünk téged, vigasztalj meg minket, mert most nagyon rászorulunk
a Te vigasztalásodra. De azt is mondta, hogy neked különös gondod van ránk,
amikor az ég madarainak táplálásáról és a mezők liliomainak a szépségéről
beszélt.
Mintha csak azt mondta volna, ne aggódjatok, ha valakit
elszólítok közületek. Most már én viselem gondját, hozzám tartozik, egészen az
enyém. És csak így lesz egészen a tietek, ha egészen az enyém lesz.
Hisszük azoknak a szavaknak az igazságát, amit Szent Pál
apostol szavaival mondtál, és mondasz ma nekünk is: „Szent nem látta, fül nem hallotta, amit Isten azoknak készített,
akik őt szeretik”
Mennyei Atyánk! A fájdalomnak ebben nehéz óráiban légy
velünk, mindanyiunkkal, akik most gyászolunk. Éreztesd meg velünk a te végtelen
szeretetedet és jóságodat.
Adj erőt, hogy ki tudjuk mondani, amit Jézus a gyötrődés
órájában ki tudott mondani „Mennyei Atya,
ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogyan Te”.
Mennyei Atya! Segíts
bennünket és adj erőt, hiszen te vagy az örök élet és az örök szeretet. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése