„A megbocsátás az az illat, amelyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa”

A ÉV ÉVKÖZI 7. VASÁRNAP

Szombathely – Kálvária

2014. február 23.

Az ember a bűnbeesése óta Isten történelmi léptékben tanít bennünket. Az emberiség történetét olvasva, szinte csak évezredekben mérve érhető tennen Isten végtelenül türelmes pedagógiája, aki folyamatosan vezeti az embert egy jobb, egy tisztességesebb emberi gondolkodás irányába. Mégis, mintha nem vásnának ki belőlünk ősi emberi ösztönök, mint például a harag, az ellenségeskedés, a bosszúállás ösztöne. Jóllehet Jézus erre vonatkozólag is határozott tanítást adott: „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek… aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! ⁴¹S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira! Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg!”[1]

A bosszú vágya tüzeli az ellenséges magatartást, amire Jézus megint csak világos tanítás adott: „Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!”[2]

Talán ezek a legnehezebben megvalósítható tanításai Urunknak: ne állj bosszút, szeresd az ellenséged, sőt, imádkozzál érte. Annyira nehezen megvalósíthatók, hogy szinte egy élet kell hozzá, hogy beérjenek, és az ember képessé tegyék arra, hogy isteni nyugalommal nézze a körülötte zajló eseményeket, és képes legyen a békesség szavainak kimondására. Hogyan is szoktuk mondani? Amit Jancsika nem tanult meg, azt János már nem tudja megtanulni. Más szóval, bizonyos készségeink kifejlesztését már gyerekkorban kell elkezdeni. E téren mérhetetlenül nagy felelőssége van a szülőknek.

Hitünk egyik alapigazsága, hogy az ősbűn, az Istennel való baráti kapcsolat megszakadás eredményeképpen, értelmünk elhomályosodott, akaratunk rosszra hajló lett. Más szóval, az ember kikerült abból a védettségi állapotból, amit az Istennel való barátság jelentett számára.

Hogy mennyire így van, végig követhető az emberiség történetében.

Az a kor, amelynek az ószövetség népe is része volt, a törvénykezését és a büntetés kiszabását, az un. talio jogi elv, a szemet szemért, fogat fogért-elv, a megtorlás joga határozta meg. Büntető jogi alapelv volt ez az ókorban. Eszerint az elszenvedett sérülésért vagy kárért az elkövetőnek ugyanazt a sérülést kell elszenvednie, ill. ugyan azt az értéket kell kárpótlásul adnia. A talio elvet leírt formában a Kr. e. 2000 körül, tehát már 4 ezer éve készült, egy ókori uralkodó, Hammurapi törvényoszlopán olvashatjuk. Ebből néhány idézet. Pl. „Ha egy szabad ember kiveri egy szabad ember fogát, üssék ki az ő fogát is.” Ha egy építőmester egy polgárnak házat épített, de nem jól építette, úgyhogy az összedőlt és maga alá temette a ház tulajdonosát, az építőt öljék meg. Ha a háztulajdonos fia halt meg, öljék meg az építő fiát; ha a háztulajdonos rabszolgája halt meg, az építő rabszolgát adjon a rabszolga helyett; ha javak semmisültek meg, az építőnek kártérítésül ugyanazokat a javakat kell adnia, és újból föl kell építenie saját költségén a házat.[3]

Különböző társadalmi szinten viszont a kompenzáció elve érvényesült, vagyis valamilyen formában elégtételt kellett adni, a törvény ezt is pontosan meghatározta.

Az ószövetségi büntető törvények hátterében is a tálió törvény állt: „életet életért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, horzsolást horzsolásért” [4]

A Jézus korában még érvényes tálió törvény helyett egy újfajta megoldásra tanít a „szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” elv meghirdetésével. Szemléltetően részletezi is:

Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira! Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg! [5]

Sajnos a bosszút lihegő, megtorló, ellenséget gyűlölő magatartási ösztön 2000 év után is még mindig ott van bennünk, emberekben. Ezt az ösztönt, a mai időkben, az emberi gonoszság bármikor elő tudja hívni, fel tudja erősíteni. Gondoljunk csak Hitler propaganda gépezetére, amely képessé tette az embert arra, hogy milliókat szisztematikus kiirtson. Ez működteti az afrikai Ruandában a tuszik és hutuk egymást irtó háborúit, napjaink terrorizmusát és győlöletkampányait, egészen a már régen okafogyottá vált családi haragokig.

Mintha Jézus Krisztusnak a mai napig nem sikerült volna megszelídíteni az embert. Talán az ő tanítása gyenge? Nem, hanem a magát kereszténynek, azaz krisztusinak valló ember a gyenge, aki csak addig hajlandó befogadni Jézus tanítását, amíg nem kell változtatnia saját magán.

A baj ott van, hogy kereszténységünk sok vonatkozásban csak formális, külsődleges. Békességet kívánunk egymásnak szentáldozás előtt, de tudatunk mélyéig ez nem igen hatol le. A képtelenség a megbocsátásra. megmarad sokszor a templomon kívül is.

Miért nem jó a harag, a megbocsátani nem tudás, a bosszú? Erre vonatkozólag összegyűjtöttem néhány nagyon szemléletes tanítást.

Márai Sándornál, a 20. század egyik legismertebb, és legolvasottabb magyar írója fogalmazott így: „… A bosszút úgy kell nevelni, mint a rab oroszlánt, mindennap véres hússal kell etetni, az emlékek véres cafataival, hogy el ne veszítse vérszomjas hajlamait”

A bosszú a harag egyik megnyilvánulási formája. Aki nem tud szívből megbocsátani, aki képtelen arra, hogy felejtse a megbántást, az eteti a lelke mélyén rajtőző vérszomjas oroszlánt „az emlékek véres cafatjaival”.

Francis Bacon [6] a 16. szádban élt brit filozófus, államférfi fogalmazott így: „aki bosszút melenget, az maga tartja sebeit nyitva.

És bölcsesség ismeretlen szerzőtől: “Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.”

Mahatma Gandhit, a múlt század nagy gondolkodó mondta: “Hitünknek valljuk, hogy a megtorlás a lét törvénye. Holott létünk törvénye: önmagunk legyőzése.”  Ugyancsak ő mondta “A szemet-szemért elv megvakítja az egész világot.”

Nekünk adatott meg, hogy átlépjük a Krisztus utáni 3. évezred küszöbét.

Nekünk adatott meg, hogy számítógépeinkkel elérjük a világ bármely pontján történt eseményeket. Nekünk adatott meg, hogy repülőgépekkel órákon belül eljussunk a földünk legtávolabbi pontjaira, sőt az űrhajókkal utazásokat tegyünk a világűrbe. Nekünk adatott meg, hogy a technikai fejlődés ugrásszerű fejlődésének részesei legyünk.

Miért őrizzük hát szívünkben a harag és bosszúállás ősi szellemét, amely képes arra, hogy öljön és pusztítson? Miért nem tudjuk zsigereink legmélyébe beleültetni, amit Jézus tanított: „szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért.”

Miért nem tudunk sokszor túllépni a pusztító állati ösztönökön, hiszem emberek vagyunk, akiknek értelmük van?  A kérdésre ki-ki maga adja meg a választ. Egy biztos, haa erre képesek lennénk, és használni tudnánk a józan eszünket, fiai lennénk a mennyei atyánknak. Ha erre képesek lennénk, paradicsommá tudnánk tenni a földet, lehozva ezzel ide a mennyországot. Erre csak egy lehetőség látszik megvalósíthatónak: ki-ki kezdje el a maga életében valóra váltani Jézus tanítását. Még ma? Nem, most rögtön.

okéatya

---

[1] Mt 5,38,-42

[2] Mt 43-44

[3] V.ö. Magyar Katolikus lexikon ius talionis címszó

[4] Kiv 21,23-24

[5] Mt 5,39-42

[6] 1561-1626