KARÁCSONY 2.
VASÁRNAPJA
Evangélium Szent János szerint
1Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, 2ő volt kezdetben Istennél. 3Minden általa lett, nélküle semmi
sem lett, ami lett. 4Benne az élet volt, s az élet volt az emberek
világossága. 5A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem
fogta fel. 6Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a
neve. 7Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról,
hogy mindenki higgyen általa. 8Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. 9(Az Ige) volt az igazi világosság,
amely minden embert megvilágosít. 10A világba jött, a világban volt,
általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. 11A tulajdonába
jött, de övéi nem fogadták be. 12Ám akik befogadták, azoknak
hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, 13akik
nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem
Istentől születtek. 14S az Ige testté lett, és
közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az
Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit
kegyelem és igazság tölt be. 15János
tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam,
mert előbb volt, mint én.” 16Mindannyian
az ő teljességéből részesültünk,
kegyelmet kegyelemre halmozva. 17Mert a törvényt Mózes közvetítette,
a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. 18Istent
nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén
van. [1]
Szombathely – Kálvária 201401.05.
Megünnepeltük Urunk születését. Elkísértük a
pásztorokat a jászolhoz és a pólyába takart gyermekhez. Fogadtuk Máriával és
Józseffel együtt a háromkirályokat. Értetlenül néztük Heródes eszetlen
gyermekgyilkolását, és búcsút intettünk lélekben a Szentcsaládnak, amelyik Egyiptomba
emigrált. Jézus gyermekségének történetére való emlékezés ezzel lezárult. Végre
jó lenne már kicsit eszmélődni, és feltenni a kérdést: ki is ez Betlehemben
született gyermek, aki a Jézus nevet kapta? A sok csodálatos esemény, ami születése
kapcsán vele történt egészen elbűvölt, meghatott bennünket.
A kérdésre János evangélista adja meg a választ a felolvasott
evangéliumi szakaszban. A részlet afféle bevezető, vagy ahogyan a
szentíráskutató szakemberek mondják, prológus az evangéliumához.
A prológus jelentése előhang, bevezetés. Korábban a
dráma megkezdése előtt prológusban mondják el a darab előzményeit, esetleg
célját, mondanivalóját, alapgondolatát. A XX. sz.-i drámairodalomban ritkán
alkalmazzák. Néha ünnepélyes alkalmakra külön prológust írnak a szerzők. A
zeneirodalomban híres Ruggiero Leoncavallo "Bajazzók" című operájának
prológusa.
János evangélista bevezető szövegének az utókor adta a
prológus elnevezést. Ezzel a szöveggel ráhangolta az olvasót arra, ki is az a
Názáreti Jézus. Az egész bevezetőnek himnikus szárnyalása van, természetesen figyelembe
véve azt a célcsoportot, akiknek az evangéliumát írta.
Mivel János Efezusban élt Jézus édesanyjával,
Máriával, jelenlegi ismereteink szerint ott írta meg görög nyelven az
evangéliumát. Efezus félmillió lakósával, korának hatalmas könyvtárával nem
csupán a római birodalom 2. legnagyobb városa volt, a görög filozófia és
kultúra fellegvárának is számított. Ha János a művelt, a gondolkodást, a
bölcselkedést szinte művészi szinten művelő városban írta meg a Jézus eseményt,
akkor ez számára feltétlenül kihívásnak számított. Ha azt akarta, hogy korának
értelmisége is elfogadja Jézus tanítását, akkor a számukra is értékelhető irodalmi
és filozófiai szinten kellett azt megírni. Talán ezért is kezdi egy csodálatos
bevezetővel, amely elsősorban szakirodalmi körökben logosz himnuszként is ismert.
Szent János evangélista a logosz himnusszal, mintegy kézen
fogja olvasóit és bevezeti őket Isten titokzatos világába. A saját Isten
élményét, Isten tapasztalatát fogalmazza meg. Küzd, mert le kell írnia a
leírhatatlant, el kell mondania az elmondhatatlant. Ehhez a korabeli görög
bölcselet szókincsét hívja segítségül. Evangéliumát így kezdte:
„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.”[2]
Első levelében pedig ezt írta „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk,
amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek.”[3]
Az ige a
magyarban, nyelvtani értelemben a szófajok közé tartozik. cselekvést történést,
állapotot jelöl. Az ige szóhoz a
vallástörténetben nagyon korán hozzátapadt a „varázsszó”, „bűvös szó”, „varázsige” jelentése
is. Vagyis olyan jelentés, aminek mágikus hatást tulajdonítottak.
Az eredeti görög szöveg az igét a logosz szóval
jelöli, amely sokkal többet mond, mint a magyar ige. A görög filozófiában, a Szent
János előtti mintegy 400 – 500 évvel a Platón ógörög filozófusnál[4] a logosz „megalapozott igazságot
tartalmazó kijelentés” jelöl. A mintegy 100 évvel később élt Arisztotelésznél[5]
a logosz jelentése jóval tágabb. Jelenti „kimondott
szó”-t, a „gondolat”-t, a „gondolkodási képesség”-et. De jelenti ”fogalmat”, ami jelentést hordoz, de
hozzá kell érteni a
beszélőt, amit beszél, és akihez beszél. Ebben a megfontolásban a logosznak
tehát kapcsolata van a gondolkodással és a beszéddel.
Erre egyedül az ember képes, aki az Isten képe mása,
akinek éppen ezért értelme van: gondolkodik, tervez, alkot, dönt, stb. Ami
nekünk embereknek korlátozott ajándék, azt az Isten a végtelen teljességében
birtokolja. Istenképségünk egyik jele, hogy mindebben részesítette a teremtett
világának a csúcsát, akiért, és akinek a világot megteremtette, az embert.
János a logosz fogalmat kölcsön veszi a görög
filozófiából és a következőket állítja: a Logoszról: isteni személy, léte örök,
Istennél volt és istenségében azonos az Atyával. Ő a Fiú. A teremtésben minden
általa lett. Ő az élet és a világosság hordozója az emberek számára. Az idők
teljessége elérkeztekor megtestesült, emberré lett, hogy a maga isteni életében
részesítse az embereket.[6]
Hitigazságok szempontjából igen fontos hely János evangéliumának előszava. A
bibliát olvasó emberben egyre erősebb az a bizonyosság, hogy Isten kapcsolatot teremtett a világgal. Az Ószövetség valóságos tárháza Isten különböző megjelenéseinek, aminek számos módja
lehet: vízió, álom, eksztázis vagy sugallat, esetleg angyal útján, továbbá a természeti jelenségekben és történelmi eseményekben. Az
Ószövetségben Isten soha sem nyilatkoztatta ki gondolatait, üzeneteit
csoportoknak, tömegeknek. Mind csak az egyes személyekhez szólt. Az
Újszövetségben Jézus által beszél hozzánk, úgy a tömegekhez, mint az egyes
személyekhez. Szól a tudósokhoz és az írástudók csoportjához, a gazdagokhoz
éppen úgy, mint a szegényekhez, a pozícióban lévő hivatalnokokhoz éppen úgy,
mint a mondjuk a kereskedőkhöz.
Térjünk vissza a mai evangéliumhoz, a Logosz –
himnuszhoz.
„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.
Ő kezdetben az Istennél volt.” Pontosan úgy
kezdi, mint ahogyan a Biblia kezdődik a Teremtés könyvének első mondatával. „kezdetben teremtette Isten az eget és a
földet…”[7]
János minden bizonnyal tudatosan kapcsolja a prológust a Teremtés könyvének
első mondatához, hiszen arról akar hírt adni, ami ott „volt”, mielőtt a világ „lett”
volna. Ezzel emeli ki a Logosznak, vagyis Jézus időelőttiségének, örökkévalóságának
a tényét.
Jézus mindössze 33 évig élt az időben és térben, a mi
fizikai világunkban. Mennybemenetelével pedig visszatért az örökkévalóságba,
ahova minket is meghívott. Jézus örökléte nincs kitéve az idő múlásának. Ezt ő
így fogalmazta meg „ég és föld elmúlik,
de az én igéim el nem múlnak.” [8]
Más szóval, a tér és idő, és benne mi is, elmúlnak, de ő örök.
Talán ez lehetne egy nagyon konkrét üzenete a mai
evangéliumnak: mi, Krisztushívő keresztények, erre az idő kezdete előtt létező,
az időben megjelenő, az örökkévalóságba visszatérő Logoszra, Jézusra építünk. Ez
a ráépítés folyamatos cselekvést jelent. Ahogy Szent János evangélista első
levelében írta „az örök élet, igéjét” másképpen
megfogalmazva, az örök élet logoszát, Krisztusát hirdeti nekünk. Ő az ember
gondolkodását és döntéseit, vagyis az emberi életet átalakító „ige”
Nem mulandó eszmékre, nem emberi bölcsességekre, hanem
az örök igéit bennünk elültető Krisztusra épül a hitünk. Ennek hozadéka a
folytonos fejlődés, ami nem működik a mi szabad akaratunk nélkül. Ettől kezdve
a vallásgyakorlásunknak kézzel fogható eredményének kell lenni. Jobb, igazabb,
becsületesebb és tisztességesebb emberi válva, igazodni Krisztushoz, aki maga
az abszolút tiszta, örök, és megbízható igazság.
„Mindenható
Istenünk, engedd, hogy folytonosan beragyogja és megújítsa szívünket a mennyből
közénk jövő Megváltónk, a világ Világossága.”[9]
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése