Márton, az européer léptékű szent

Június 16-n  éppen 100 éve annak, hogy gróf Mikes János püspök kérésére az akkori toursi érsek hozzájárult, hogy szent Márton püspök fejereklyéjének  egy darabját Szombathelyre hozzák, amit azóta is a székesegyházban, a szent Márton hermában őriznek  Akkor három napos ünnepség volt a városban. A centenárium alkalmából számos esemény történt Szombathelyen. Ezek egyike volt a Berzsenyi Dániel megyei könyvtárban megnyílt kiállítás, amely képeslapokon, bélyegeken és a könyvtárban található dokumentumokon idézi fel, hogyan gondolkodott az utókor szent Mártonról. A kiállítás megnyitására engem kértek fel. Az alábbiakban nem a vasárnapi evangéliummal kapcsolatos gondolataimat, hanem a kiállítás megnyítóján elmondott beszédemet osztom meg az olvasóval. 

Szent Márton számomra egyike a legnagyobb formátumú férfiaknak azok közül, akik a pogány ókor és a keresztény középkor közötti átmenet idején éltek.

Már maga az élete is kalandos. 15 évesen katona lesz, 18

évesen megkeresztelkedik, majd a szent életű Hiláriusznak, Poitiers püspökének, a tudós és hithű egyháztanítónak a tanítványa lesz. Fantasztikus érzékkel a legjobb tantó mestert választja. Ezután misszionárius, majd, mintegy az élete felén egy rövid ideig remete. 45 évesen megalapítja a ma is működő Ligugé-i kolostort, 55 évesen Tours püspökévé választják, majd megalapít még egy kolostort: a jelentős Marmoutier-i apátságot.

Márton volt az egyik első „européer”,[1] az európai léptékű, a keresztény hitre épülő egységes Európában gondolkodó ember. A pannóniai Savariában született, az itáliai Paviában nevelkedett, Franciaországban katonáskodott, Wormsban (a mai Németország területén) keresztelték meg, hogy aztán Poitiers-ben működjék, és Illíriában, a mai Dalmácia és Szlovénia területén hirdesse Krisztus igéjét. Mindemellett fő működési területe a franciaországi Tours-i egyházmegye volt.

Útjai során a kilométerek ezreit hagyta maga mögött…

Képzeljük csak el ezeket az utazásokat az akkori út- és közlekedési viszonyok mellett! A rómaiak ugyan megépítették híres úthálózatukat, és 40 kilométerenként postakocsi állomásokat állítottak fel, ahol cserélni lehetett a lovakat, ám a közbiztonság meg sem közelítette

a mait. Mindenhonnan veszély leselkedett az utazókra, azon kívül

lépten-nyomon vámot kellett fizetniük. Biztosan jól jött Mártonnak,

hogy már 15 éves korában katonai kiképzésben részesült. A rómaiak nem bántak kesztyűs kézzel a katonákkal a kiképzés során. Mártont is a legkeményebb fegyelemben képezték ki.

Később is éltek hasonló európai formátumú emberek. Az angliai

Canterbury- ről elnevezett Canterbury Szent Anzelm (1033 – 1109) például Piemontban született, Burgundiában, pontosabban a befolyásos Cluny apátságban tanult, a normandiai Le Bec apátságba lépett be bencésnek, ahol később apát is lett, s csak ezután került Canterburybe és lett Anglia

prímása.

Szent Tamás (1224 – 1274), a nagy domonkos teológus Aquinóból származott, s aztán az onnan nem messze fekvő Montecassinón tanult. Később Kölnben találjuk, ahol tanul és tanít, majd pedig Párizsban, mint híres professzort. Végül a halál a Fossanova-i ciszterci kolostorban éri, útközben Nápolyból a Besançon-i zsinatra.

Azért emelem ki Szent Márton européer jellemét, hogy végre észrevegyük, milyen keresztény és európai örökség részesei vagyunk, s hogy manapság annak megteremtésén fáradozunk, ami a középkorban a közös keresztény kultúra révén meglévő adottság volt.

A felsorolt személyek olyan européerek voltak, akik nemcsak a gazdasági és politikai egyesítés haszonélvezői kívántak lenni, hanem akik maguk is hozzájárultak az egységes európai kultúrának a görög-római antikvitáson és a keresztény hiten alapuló megteremtéséhez.

Most viszont térjünk vissza Mártonhoz, aki roppant sok energiával rendelkezett, és mérhetetlen elkötelezettséggel és következetességgel tette, amit lelkiismerete szerint a legjobbnak tartott. Ám jó tudnunk a titkát is! Energia forrása, rátermettsége, és elkötelezettsége mellett a szüntelen és folyamatos Isten kapcsolata, az imaélete volt.

Gondoljuk csak meg! 15 évesen beléptek a hadseregbe. A római császárok puhányokkal nem folytathatták volna hódításaikat, nem tudták volna megvédeni a birodalom határait. Olyan emberekre volt szükségük, akikben volt kitartás, akik bátrak voltak, akik tudtak magukon segíteni, de akik egyben egységes fegyelem alatt, közösségben nevelkedtek, és magas fokú szolidaritást tanúsítottak egymás iránt.

Szemmel láthatólag ilyen valakit keresett magának Isten is. A missziós munkára, az Egyház építésére és a kolostorok megalapítására ilyen energikus és szilárd jellemű, de ugyanakkor hiteles, imádságos és belső életet élő emberre volt szüksége.

Ebben a vonatkozásban Szent Márton talán Szent Pálra emlékeztet. Ő is olyan jellemvonásokkal rendelkezett, amelyeket Isten felhasználhatott arra, hogy az örömhír Izrael és Szamária határain túl is elhangozzék, és az Egyház megvesse lábát a Földközi-tenger egész térségében.

Tudjuk, hogy Pál teljes meggyőződéssel üldözte kezdetben a keresztényeket, azaz Jézust. Jézus azonban nem mondott le róla, sőt különleges eszközévé választotta őt. Isten azt akarja, hogy minden ember eljusson az üdvösségre, s hogy mindenki felismerje: a boldogság és béke nem érhető el másként, csak az általa felkínált üdvösségen keresztül.

Az örömhír hirdetésében Isten gyáva nyulakkal semmit nem tud kezdeni. Bátor és merész emberekre van szüksége minden korban, akik az adott társadalomban mindig fellépnek az őszinteség, igazságosság és önátadás értékét hirdetve, s minderről a saját életükkel tesznek tanúbizonyságot.

Szent Márton mind a mai napig tartó hírnévre tett szert azzal, hogy megosztotta katonaköpenyét egy koldussal. Ez a nagylelkűsége és nagyvonalúsága vezette el őt a keresztségre is. Mivel Szent Márton ennyire nagylelkű volt, megismerhette Krisztust, Isten emberré lett nagylelkűségét, és kérhette a keresztséget. Krisztus magával ragadta őt és nem engedte el többé.

Krisztus lett számára az új „hadúr”, akinek katonáskodását magára vette.

olyan úr, aki nem leigázza, hanem békében összeköti a népeket; olyan úr, aki nem rabszolgaságba dönti, hanem a szabadsággal ajándékozza meg az embert.

Szent Benedek kétszáz évvel Márton után Regulájában[2] azt írta, hogy az igazi szerzetest az jellemzi, hogy szüntelen Istent keresi és Krisztusnak semmit elébe nem tesz. Ez az, ami Szent Mártont is állandóan hajszolta a szó szoros értelmében. Keresztül-kasul bejárta Európát, hogy az evangéliumot hirdesse, s egyben szerzetesként Krisztust a legszemélyesebb módon kövesse.

Az ember soha nem lesz „kész”, újabb meg újabb kihívásokkal találkozik az életben. Fiatalkorunkban az életünket és hivatásunkat keressük. Aztán megteremtjük „egzisztenciánkat”, családot alapítunk, vagy belépünk egy

szerzetes közösségbe. Hétköznapjainkban viszont újabb és újabb kihívásokkal szembesülünk: más emberekkel, más nézőpontokkal találkozunk, megtapasztaljuk, mi az a szenvedés és halál, mi az emberi bukás és csőd.

Átéljük a középkorú és öregedő ember krízisét. Szükséges azonban, hogy minden ilyen helyzetben a Krisztus melletti döntésünk lendítsen bennünket tovább. Néha úgy tűnik, csak sötétben tapogatózunk. Ám maga Krisztus az, aki ilyenkor kihívás elé állít minket. Mert tovább kíván vezetni bennünket, még szabadabbá szeretne tenni: szabadabbá

az evangélium, szabadabbá az emberek számára.

Szent Márton ebbe a hatalmas kalandba vágott bele, ami nem volt könnyű és egyszerű, de rendkívül izgalmas volt. Ezt mutatja Szent Márton élete. Életünkben a boldogságot keressük. Mitől lesz az ember boldog? Azt hiszem, Szent Márton tudta a választ, mert egészen haláláig boldog ember volt.

Nyugtalan, de szüntelenül együttes mozgásban Krisztussal. Nem kellett az élet értelmét fürkésznie. Krisztussal való kapcsolata, egysége, tartást adott az életének. Mert Isten nem a mozdulatlan mozgató, hanem mozgás és élet, mégpedig élet a bőségben.

Szent Márton személye nem csupán emlék, Szombathely városának a büszkesége. Sokkal inkább követendő minta is. Emberségében, tisztességében, elkötelezettségében és hitében. Minta, akit követni érdemes.

okéatya

---

[1] Européernek nevezzük az európai műveltségű, képzettségű és gondolkodású, széles látókörű személyeket

[2] Regula a bencés szerzetesek számára írt rendi szabályzat