JÉZUS
TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEPE
A
mai evangélium történetének előzményei:
„Heródes
negyedes fejedelem mindenről hallott, ami csak történt, és nagy kétségek
gyötörték. Némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból, mások azt,
hogy Illés jelent meg, ismét mások pedig, hogy a régi próféták közül támadt fel
valaki. Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát, akiről
ilyeneket hallok?” És kereste a módját, hogy lássa.” (Lk 9,7-9)
JÉZUS TESTE
ÉS VÉRE ÜNNEPÉNEK EVANGÉLIUMA
A csodálatos kenyérszaporítás
(Lukács 9,10-17)
„Az apostolok visszatértek, s
mindenről beszámoltak neki. Akkor elvonult velük egy csöndes tájékra, Betszaida
városának környékére. Amikor a nép megtudta, utánament. Szívesen fogadta őket,
és beszélt nekik az Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek, azokat
meggyógyította. A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Hagyd,
hadd menjen el a nép - figyelmeztették -, hogy a környékbeli falvakban és
tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában
vagyunk.” "Ti adjatok nekik enni” - válaszolta. „Nincs, csak öt kenyerünk
és két halunk - mondták. - El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót
vegyünk.” Volt ott vagy ötezer férfi. Erre azt az utasítást adta tanítványainak:
„Telepítsétek le őket olyan ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek, letelepedtek
mindnyájan. Most kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az
égre, megáldotta, és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Mindnyájan
ettek és jól is laktak, s végül még tizenkét kosárra való maradékot szedtek
össze.”
Egyházunk
ajándéka 2013. év úrnapjára a kenyérszaporítás története.
Talán
meglepő, hogy éppen ma olvassuk fel ezt a történetet. Úrnapa, az Úr Jézus
testének és vérének az ünnepe, amikor az eucharisztia[1] ünneplése van a
középpontban. Mintha ez a kenyérszaporítás csodája nem illenék ebbe a képbe.
Vagy mégis?
Előzmények:
Jézus tanítványaival „egy csöndes tájékra” vonult vissza. Ennek egyik oka, hogy
Heródes kereste a módját a Jézussal való találkozásnak. Mivel Jézus nem akart
vele találkozni, tanítványaival kisétál a nyilvánosság, így Heródes látóköréből
is. A döntés mögött ott lehetett az is, hogy ő is, apostolai is elfáradtak,
kimerültek, újra fel kellett töltődniük energiával. Ember tervez, ám az Isten
ez alkalommal is másképpen gondolta.
A Jézus szavára
éhes emberek utánuk mentek, akiket a mester nem küldött el, hanem „szívesen fogadta őket, és beszélt nekik az
Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek, azokat meggyógyította”.[2]
Jézus
nemcsak beszélt az Isten országáról, hanem a kenyérszaporítással ezt szemléltette
is.
Az Isten
országát nem csak a szavaival, de tetteivel is hirdette. Ez történt most is. Nem
tudjuk, hogy ezúttal mit mondott az Isten országáról. De a csodálatos
kenyérszaporítást úgy is felfoghatjuk, hogy az az Isten országának a hirdetése
is lehet. A testi és lelki éhezők táplálása lényeges eleme az Isten országa
születésének és építésének. Az „éhezők” táplálása folytatódik majd odaát is,
mivel a mennyország az igazságra, a szépre, a jóra, a szeretetre éhezők
táplálása, melynek forrása maga az Isten.
Az esemény
akkor történt, amikor éppen esteledett, mondhatnánk úgy is, hogy vacsoraidőben.
Az idő múlását észre nem véve egyszerre csak arra eszméltek, hogy „hanyatlóban volt már a nap.” A két
lábbal a földön járó apostolok oszlatni szeretnék a népet. Indokuk is van rá,
szállás és vacsora kell nekik, amit ők a pusztában képtelenek megtalálni. Jézus
számára azonban nem a „tömegoszlatás”, hanem a helyzet kezelése a megoldás.
Jézus
helyzet kezelése, mint mindig, úgy most is, meglepő és váratlan „Ti adjatok nekik enni,”[3]
mondta apostolainak. Teljesíthetetlennek
látszó utasítás, hiszen a hatalmas tömegben egyetlen élelem árus található,
akinek egész készlete két hal és öt kenyér volt. Ez az ételmennyiség egy
családnak szerényen bár, talán elég lenne, node öt ezer embernek? Emberi
szemmel nézve így is van. Csakhogy az Istennél másképpen függnek össze a
dolgok. Ha Jézus öt ezer embert akar táplálni, akkor nyilván az eszköze is meg
van hozzá.
Jézus
pontosan tudja, mit akar tenni, ezért adja az utasítást „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” [4]
Ha Isten országa a közösségben valósul meg, ez nem lehet egy bizonytalan,
be nem látható és kezelhetetlen tömeg. Jézus szereti a jól körülhatárolt és
kezelhető közösséget. Mintha Jézus egyházának területi felosztásának, az egyházmegye,
a plébánia, a gyökerei körvonalazódnának itt. A katolikus egyház területi
berendezkedésű. Minden egyházmegye, minden plébánia meghatározott területi egysége
élén van az ott élő hívekért felelős püspök, ill. plébános.
Jézusnál
semmi, így a kenyérszaporítás sem öncélú esemény. Sokkal inkább az Isten
országának tettekben való hirdetése. Nem csupán arról volt szó, hogy a fáradt
és éhes emberek lakjanak jól. A hatalmas tömeg táplálása Isten országának
eseményben, az emberi tapasztalat számára elérhető módón történő megvalósulása.
Az éhezők
táplálása Isten országa kibontakozásának fontos eleme. Lukács kiemeli a
kenyérszaporítás és a tanítás közötti összefüggést. Sőt, azzal, hogy Jézus „föltekintett az égre, megáldotta (az öt
kenyeret és a két halat), és
tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek”[5]
mintha egyértelműen az eucharisztiára utalna.
A kenyerek
megáldása nem egy mágikus gesztus. Sokkal inkább annak felismerése, hogy úgy a
kenyér, mint minden más táplálék Isten ajándéka. Ahogy a szentmisében imádkozza
a pap „áldott vagy urunk, mindenség
Istene, mert a te bőkezűségedből kaptuk a kenyeret és bort.” Igaz, hogy
benne van az emberi munka is, a kenyér esetében a vetés, az aratás, az őrlés, a
sütés… ám az alapanyag, maga az élelmiszer az Isten ajándéka. Itt nyer értelmet
az étkezéskor mondott ima, amiben arra kérjük az áldást, amit tőle kaptunk „áld meg, amit adtál nékünk…” A kenyér
és a bor, amit a hívek képviselői, a ministránsok a szentmisében az oltárhoz
visznek az emberi munka gyümölcse ugyan, de végső soron Isten ajándéka. A
kozmosznak, benne a nap körül keringő életet biztosító földnek nem a tulajdonosa,
hanem felelős kezelője az ember.
A
tulajdonos a teremtő Isten, aki előtt felelősek vagyunk minden itteni
történésért.
Figyelemre
méltó, hogy a szentmisének ama részét, ahol a pap a kenyeret és bort átveszi a
ministránstól és felemelve imát mond, korábban felajánlásnak mondták. A II.
Vatikáni Zsinat liturgikus reformja óta a szentmisének ez a része „az adományok előkészítése”. Ebben benne
van, hogy nem mi adunk valamit a magunkéból az Istennek, hanem a korábban már
tőle kapott ajándékot, a kenyeret és a bort ajánljuk fel neki. Amikor a
ministráns a kenyeret és bort az oltárhoz viszi, átadja a papnak az egész
világmindenséget és az emberi munka gyümölcsét jelképező eledelt és italt teszi
oda. Ami végül is nem a mi gazdagságunkból származik, legyen az fizikai, lelki,
vagy szellemi gazdagság, Nem abból adunk, ami a miénk, hanem abból, aminek
gondozói vagyunk.
A
szentmisének folytonosan ismételt eseményei képesek arra, hogy a benne
részvevők gondolkodását átformálják, miszerint felelősek vagyunk a „Gazdának” a
ránk bízott javakért. Nem csupán a gazdaságosan megtermelt javakért, hanem azok
igazságos elosztásáért is. Hogy mindenkinek jusson annyi, amennyire szüksége
van. Éppen úgy, mint a kenyérszaporításkor… Nem azért szegény az ember, mert
szűkmarú az Isten, hanem mert vannak önző és a másikét hatalommal, erőszakkal
vagy éppen fondorlattal is elvevők.
Az utasítás „Ti adjatok nekik enni” szól minden
idők egyházának és emberének. Ti adjátok enni a lélek táplálékát, az
eucharisztiát, a kenyérben és borban jelenlévő urat. Ti adjátok enni a szellem
táplálékát, az evangélium igazságait, ti adjátok enni test táplálékát az
éhezőknek minden karitatív tevékenységben.
A
csodálatos kenyérszaporítás és az úrnapja közötti összefüggés kulcsát végül is
szent János evangélista adja meg. Máté, Márk és Lukács az utolsó vacsora
leírásakor Jézus szavait idézik „ezt
cselekedjétek az én emlékezetemre”. János, az utolsó vacsora egy másik
eseményével, a lábmosással kapcsolatban idézi Jézus szavait „amit én tettem, tegyétek ti is” Vagyis
mossátok egymás lábát, szolgáljátok egymás a szeretetben. Ez a két kijelentés
világosítja meg, hogy kettős módon ünnepeljük az úr emlékezetét, egyrészt az
eucharisztiával, másrészt a szolgáló szeretettel.
„Telepítsétek le őket olyan ötvenes
csoportokban.” Isten
országa nem szervezetlen tömeg. Talán
valahol előre jelzése annak Isten országának építésében fontos szerepük van a
papoknak, akik a lelki és test táplálékot, az Úr igéjét és testét kiosztják. Ők
a felelősek az „ötvenes csoportért”, azaz egy meghatározott, jól körülhatárolt
területen lakó hívőkért.
A felszólítás „osszák ki a népnek””[6],
ma is érvényes. Jézus ma is
ugyanazt mondja „osszátok ki a kiéhezett
világnak az Isten szavát és kenyerét.”
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése