Translate

2017. április 29., szombat

"Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál időt nekem."



A ÉV HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA
Szombathely-Kálvária 2017. április 29-30.

A feltámad Krisztussal való találkozás a gyógyulás útja. A lélek gyógyulásáé. Ezt élte át az a két ember, akinek a történetét úgy ismerjük, az Emmauszi tanítványok. Lukács evangéliuma csak az egyik nevét említi, akit Kleofásnak hívtak. A csalódás okozta élmény gyötörte a lelküket. Csalódtak, mert várakozásaik, reményeik, jövőképük, amelyet a názáreti Jézusra építettek, romokban hevert. A názáreti Jézust keresztre feszítették, meghalt, eltemették, nincs tovább. Ettől kezdve nekik sincs jövőképük.

Ez a fajta keserűség saját életük kudarcai okán, talán nincs tőlünk sem távol.

Miért mentek Emmauszba, a Jeruzsálemtől légvonalban mintegy 24 km-re fekvő helyiségbe? Erről nem szól Lukács beszámolója, de a helyzetből és lelki állapotukból lehet rá következtetni. Minden bizonnyal haza mentek, ahonnét a Názáretből származó rabbi reményt keltő tanítása, kimozdította őket. A csalódás, a reményvesztettség űzi most őket otthonukba. Úgy számolnak, hogy estefelé érkeznek meg, a sötétség beálltakor, így majd nem kell az otthon maradottak kárörvendő pillantásával találkozniuk. Meg aztán ott legalább tető lesz a fejük fölött, és most ez a legfontosabb.

Valamiképpen mindannyian, életünk folyamán akár többször is, átéljük ezt az élményt. Az élet válságainak, mélypontjainak tapasztalatai hasonlóak. És ilyenkor menekülni szeretnénk valahová, ki hova tud… haza, vagy éppen a magányba, az egyedüllétbe, most mindenki hagyjon békét, egyedül akarok lenni állapotba. A minden összeomlott élmény minden ember életében elkerülhetetlenül előfordulhat. Talán ez az oka, hogy az emmauszi tanítványok iránti rokonszenvünk még ma sem veszített vonzerejéből.

Az egész életünk út. Kinek-kinek meg van a saját, személyes életútja a fogantatás pillanatától az életből való eltávozásig. Ha évek múlásával visszatekintünk életünk különböző útszakaszaira, látjuk abban bizony voltak, tévutak, kerülő utak, egyenes utak, de voltak benne zsákutcák is, a „nincs tovább” élménye.

Ezek az utak nemcsak külső események voltak, hanem belső életutak is, élmények, tapasztalatok, amelyek aztán leszűrődtek, letisztultak. Erre mondjuk, ha a mai eszemmel láttam volna akkor. … De hát nem azzal láttunk…

Az emmauszi tanítványok útja inkább szökés és kapkodó elutazás volt ez, mint átgondolt elhatározás, és most az úton vannak, fedél nélkül, új partot keresve.

Ekkor történt valami. Melléjük szegődött AZ ISMERETLEN. A lépteit sem hallották, egyszerre csak ott volt velük és megkérdezte „miről beszélgettek egymással útközben?’’ Kérdezni sem kellett volna, mert rájuk volt írva a csalódottság.

Ha olyan emberekkel hoz össze az élet, akik életük mélypontjain vannak, rendszerint csak közhelyek jutnak az eszünkbe. Ilyesfélék lesz ez még másképpen, a felhők felett mindig süt a nap, fel a fejjel, ne csügged, meg ilyenek. Ha mélyebb kapcsolatban vagyunk vele, megöleljük, megfogjuk a kezét, együttérzően a szemébe nézve, mintegy átvesszük a fájdalmát.

Jézus úgy képes vigasztalni a sötét órán, mint senki más. Mint, ahogyan tette most is, a Jeruzsálemből Emmauszba vezető úton. Az lsten meglepő módon akkor lép az ember mellé, ha az élete nullpontjára érkezett. A szenvedései pedig a végsőkig igénybe veszik erőit, és már semminek sem látja az értelmét. Pedig mikor úgy gondolja ez ember, hogy messze eltávolodott tőle, akkor van hozzád a legközelebb.

Jézus akkor szólal meg segítő szavával, amikor a legnagyobb szüksége van rá, mint most is, az Emmauszi tanítványok esetében.

A biblia írónak egyik őstapasztalata, hogy nincs az a történelmi, vagy személyes élethelyzet, amelyben ne lenne jelen az Isten.[1]A Kivonulás Könyve pl. arról tudósít, hogy Isten védő, óvó, utat mutató felhőben vezette népét a rabszolgaságból az ígéret földjére. Minden megjelenése, minden látomás, amit átéltek a próféták, vagy az Istentől kiválasztott személyek a történelem folyamán, arról tanúskodik, hogy minden félelem és kiúttalanság közepette Isten gondviselése körülöleli az embert. Neki semmi sem fontosabb, mint az, hogy erőt adjon, mert bírnunk kell a harcot vitézül. Isten nem szüntet meg kegyetlen helyzeteket, de erőt ád, hogy képesek legyünk „a jó harcot megharcolni.”[2]

A jó harcot kivétel nélkül mindenkinek meg kell harcolni. Ebben Jézus sem volt kivétel. Az Olajfák hegyén, amikor mintegy előre átélte a megalázó ítélet és a kereszthalál gyötrelmét, így imádkozott „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette.”[3] Bármennyire az örök Atya öröktől szeretett fia volt, mégis végig kellett neki járnia a gyötrelmek útját. Ennek ellenér érvényes volt rá, és érvényes minden idők emberére, amit Jeremiás próféta könyvében olvassunk „örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat.[4]

Martin Gurtl-nak van egy csodálatos imája. Hadd adjam most át neki a szót.

Így szól az Isten:

Annyiszor akartam már beszélni veled,
de nem hagytál időt nekem.
Annyiszor akartam már mondani neked:
"Itt vagyok számodra!"
De Te féltél,
Annyiszor akartam már mondani neked:
"Ne félj, mert én veled vagyok!"
De Te nem hittél nekem,
Hanem távolinak és halottnak gondoltál.

Annyiszor akartam már beszélni veled,
de nem hagytál szóhoz jutni,
hiszen szabadságodban áll,
hogy eldöntsd,
meghallgatsz-e,
vagy ha akarsz, kikapcsolsz.
Ha kész vagy arra,
hogy meghallgass,
akkor azt szeretném mondani Neked:
"Örök szeretettel szeretlek Téged."

Akár elfordulsz tőlem, akár odafordulsz
hozzám:
Szeretlek Téged!
Szeretlek Téged, mert élsz.
Szeretlek, mert ember vagy.
Szeretlek, mert fejlődsz.
Szeretlek, mert hozzá tartozol a Földhöz.
Szeretlek, mert hely és idő keretei között,
adott helyen és adott időben
kell megvalósítanod magad.

Szeretlek, mert nem élhetsz
remény és hit nélkül.

Örök szeretettel szeretlek.
Rám bízhatod magad.
Van időm számodra.
Bármikor, bárhol, bármilyen gyakran,
Éjjel vagy nappal,
gyere hozzám, ülj le,
nem kell semmit elmondanod.
Látlak.
Ha akarod, beszélhetsz.
Beszélj, kiálts, átkozódj, imádkozz,
imádj, fuss el, gyere újra,
örök szeretettel szeretlek.
Mielőtt a világra jöttél volna,
irántad való szeretetem már működött.
Szeretlek.
Azért maradsz fenn, mert szeretlek.
Nem fogsz meghalni.
Nem semmisítelek meg,
mert szeretlek.
Bármit teszel, veled megyek.
Amint az anya akkor sem hagyja el
gyermekét,
ha az valami rosszat tesz,
Így nem hagytalak el semmilyen esetben sem,
mert szeretlek.
Engedd magad szeretni!
Nyílj meg, engedd, hogy szerethesselek!
Engedd, hogy szerethessenek a dombok,
amelyeket látsz.
Engedd, hogy szerethessenek a hegyek,
engedd, hogy szerethessen a virágzó rét,
és engedd, hogy szerethessen a forrásvíz.
Engedd, hogy szerethessenek az emberek,
akik rád mosolyognak,
engedd, hogy szerethessenek az emberek,
akikkel együtt vagy.
Engedd magadat szeretni!
Engedd, hogy szerethessen a Föld,
és engedd, hogy szerethessenek a csillagok.

Örök szeretettel szerettelek Téged,
embernek fia, ismerem történetedet,
semmi sincs rejtve előlem.
Várom, hogy igent mondj rám.
Nem szeretnélek kényszeríteni.
Időről időre áthaladok az úton, ahol jársz,
nem félek, reménnyel telve várok,
hitedre, irántam való bizalmadra.
Semmi részem nincs abban,
ha Te félsz tőlem,
de én, a Te Istened
mindent megteszek azért,
hogy elnyerjem bizalmadat.
ÁMEN[5]

okéatya
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Blogarchívum