A ÉV ÉVKÖZI 8. VASÁRNAP
Szombathely-Kálvária 2017. 25-26.
Csendes tétlenség, vagy cselekvő hit?
A mai
evangélium fő témája korunk egyik alapérzése, az aggódás, ill. Jézusnak az arra
adott válasza. Az aggódás, akár akarjuk, akár nem, ott van minden
élethelyzetben. Ha nem a felszínen, akkor a tudatunk mélyén mindig dolgozik.
Pedig, a közmondás szerint „ha egy kérdés
megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás sem
segít.” Egyébként is két fajta helyzet van a világon. Az egyik az,
amelyiken tudunk változtatni, a másik az, amelyiken nem, mint ahogy a
csillagokon és a halálon sem. Éppen ezért energiapazarlás olyasmiken aggódni,
amiken nem változtathatunk.[1]
Jézus a
mai evangéliumban idegi energiatakarékos gondolkodásra akar elvezetni, amikor
arra biztat, hogy „ne aggódjatok, hogy
mit esztek, mit isztok, a ruházat miatt, hogy mibe öltöztök…” Már hogyne
aggódnánk, hiszen az evés, ivás, ruházat minden ember alapvető szükséglete. Mondhatnánk,
hogy könnyű volt Jézusnak, akiről tehetős asszonyok és még sokan mások „vagyonukból gondoskodtak”[2]
Arra
már kevesen gondolnak, hogy Jézus úgy kezdte az életét, hogy beleszületett a
hajléktalanságba, amikor még arra sem kapott helyet, hogy e világra szülessék. De
átélte már alig másfél évesen a migráns állapotot is, mert a hatalmát féltő
Nagy – Heródes gyermekgyilkos különítménye elől külföldre, Egyiptomba, kellett
menekülnie, ahol vélhetőleg 6 – 8 éves koráig kényszerült élni. A már tanító
Jézus így fogalmazta meg hajléktalan állapotát „a rókának oduja van, az ég madarának fészke, de az Emberfiának nincs
hová lehajtsa fejét.”[3]
„Ne aggódjatok…” mondta Jézus a Hegyi
Beszédben. Ő jól tudta, hogy az aggódás rendszerint nem jár önmagában. Az
aggódás szorongást szül, a szorongás, kétségbe esést, a kétségbe esés pánikbetegséget,
a pánikbetegség pedig rosszabbnál rosszabb döntéseket. Ez már az a csapda,
amiből igen nehéz kimászni.
„Ne aggódjatok…” mondta Jézus a Hegyi
Beszédben és hallgatói figyelmét más irányba tereli. Az ég madaraira,
amelyeknek erdő – mező a terített asztaluk, a gyönyörű mezei virágokra, amelyek
tündökölnek szépségükben, pedig nem dolgoztak éjt nappallá téve, az Úr napját
is feláldozva, egészen elégve a munka lázában.
Érdemes
elolvasni Gyökössy Endre lelkész, pszichológus Negatívumok pozitívumai című könyvecskéjét. Ebben kifejti, hogy
mint lelkigondozó és életápoló egyre több olyan emberrel találkozik, akik maguk
sem tudják miért, de aggódnak, szoronganak, és szinte hipnotizáltan merednek a
növekvő és sűrűsödő árnyakra, amelyek ilyen, olyan formában naponta jelennek
meg előttük… Könyvében arról is írt, hogy nincs olyan árnyék, amely mögött ne
ragyogna fény, mert árnyék csak ott van, ahol fény van. Kifejti, hogy mindenki,
akarattal, vagy akaratlanul is azzal azonosul, amire néz, amire dermedten
rámered. Aki árnyékra mered, arra rámered az árnyék és beárnyékolja az életét.
Aki a fénybe mártja az arcát, életét, kifényesedig és megmelegszik, mint a
napozó ember, sőt magával viszi a fényt és a meleget. Ezért is adta könyve
mottójául ezt a mondatot: Az árnyék
mögött fény ragyog, a nagyobb mögött még nagyobb, amire nézek: az vagyok.
Valami
ilyesmire biztat Jézus, amikor arra azt javasolja, hogy a szorongató aggodalom
helyett inkább tereljük másfelé a sötét gondolatainkat. Az ég madarára, a mező
csodaszép virágára, bármire,ami szép, jó és értékes.
Ugyancsak
Gyökössy Endre írta, hogy egy lelkész –pszichológus barátja különös kísérletet
végzett magával, amikor a gond lélektanával foglalkozott. Állandóan volt nála
egy kis notesz, és bármi gond gyötörte, rögtön beírta. Még azt is, hogy „Most attól félek, lekésem az autóbuszt.”
Egy éven keresztül naplót vezetett a gondjairól. Szilveszter este elővette, és
kipipálta azokat, amelyek bekövetkeztek. Kiderült, hogy aggodalmai 80%-a nem
következett be! Csak a 20%-a. És mi azért a 80%-ért, ami nem következik be,
kapunk idegösszeroppanást, gyomorfekélyt és különböző testi-lelki betegségeket!
Az
aggodalmaskodásnak van természetes ellenszere, ami az élet értékes és szép
dolgaira való figyelés. De van természetfeletti ellenszere is. Egy fohász, szép
csendben, talán csak gondolatban, vagy akár egy sóhajtásban: Istenem tudom,
hogy szeretsz és gondod van rám… Isten pedig így vagy úgy, előbb, vagy utóbb de
elsegít a megoldáshoz… Aki aggódik, az a problémára néz, aki hisz, az Istenre
tekint, mert nála van a megoldás… Ebben nagyon kell hinni. Ahogyan Rabindranath
Tagore hindu bölcselő fogalmazott "a
hit olyan madár, amely érzi a világosság közeledtét, és már akkor dalra fakad,
amikor még sötét a hajnal."
Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott
selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót, ahogy küzdött, hogy testét
kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen
megállt. Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes.
A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót.
A pillangó könnyen kijutott. De a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai
összezsugorodtak. A férfi tovább nézte és várta, hogy kinyíljanak a kicsi szárnyak,
megnőjjenek és képesek lesznek elvinni a pillangó testét. De semmi nem történt!
A pillangó soha nem volt képes repülni.
A férfi, az ő jóindulatával nem értette, hogy a szűk
selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül kijutni szükséges a
pillangónak. Ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a
selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.
Néha talán nem is kis nehézségekre van szükségünk az
életben, hogy megerősödjünk. Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez
megbénít minket és nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk.
A gondviselő Isten erőfeszítéseket kíván tőlünk.
Egyszer valaki így vallott az imájáról.
Kértem erőt… és kaptam nehézségeket, amelyek erőssé
tesznek.
Kértem bölcsességet… és kaptam problémákat, hogy
megoldjam őket.
Kértem jómódot… és kaptam agyat és izmot, hogy
dolgozzak.
Kértem bátorságot… és kaptam akadályokat, hogy
legyőzzem azokat.
Kértem szerelmet… és kaptam bajban lévő embereket,
hogy segítsek.
Kértem jóindulatot… és kaptam lehetőségeket.
Semmit nem kaptam meg, amit akartam… De mindent
megkaptam, amire szükségem volt.
„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a
holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”[4]
A
gondviselő Isten tényleg gond – viselő Isten. A te, az én, a mi gondjainkat
veszi magára sűrű kemény fába tömörítve, amit úgy hívnak, hogy kereszt.
Gondviselés
latinul pro – videncia, ami előre tekintést, előre figyelést jelent. Én csak
visszatekintve életem egy-egy szakaszára látom, hogy Isten gondomat viselte. Ő
előre látja, hol és mi módon fogja gondomat viselni. Csak rá kellene bízni
magunkat és beleugrani a sötétbe.
Egy
hegymászó magashegyi éjjeli túrán megcsúszott és zuhant, zuhant, a kötél
tartotta meg, amely a derekára volt erősítve. Lebegett ég és föld között a
kötél végén a sötétben. Fohászkodott, ments meg Uram, segíts rajtam. Mintha egy
belső hangot hallott volna: old ki a kötelet, alád tartom a tenyeremet. Nem
tette meg. Félt. A sötétben nem látta mi van alatta. Virradatkor a keresésére
indult társai találták még. Másfél méterre a föld felett lebegett, holtan.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése