C ÉV SZENTÍRÁS
VASÁRNAPJA
Szombathely – Kálvária 2016. 09. 25.
Szeptember utolsó vasárnapja, a szentírás vasárnapja. Bár
minden szentmisében felolvasunk a szentírásból. Megpróbáljuk értelmezni, mintegy
megkísérelve, hogy megtaláljuk benne a korunk emberének szóló üzenetet, ma
mégis különös ünnepélyességgel hozztuk be a templomba és helyezzük el az oltár
közelében. Ezért ma nem a szentírásból,
hanem a szentírásról illő elmondani
néhány gondolatot. Annak idején, a teológián 8 félév volt a biblikum nevű
tantárgy, amelyben „körüljártuk”
Isten könyvét a legkülönfélébb szempontok alapján. Azt a tudást, amit akkor
heti 8 órában, 8 féléven keresztül megszereztem, jórészt el is felejtettem.
Arra viszont jó volt, hogy elsajátítsam azt a fogalom készletet és alaptudást,
amelynek segítségével megtanultam a biblia megértésének a módját.
Igazában a bibliát megismerni soha nem lehet. Mégis annak olvasásával
györöködhetünk Isten emberi ésszel fel nem fogható titkaiban. Gyönyörűen írta Túrmezei
Erzsébet a Könyvek könyvének csodálata
című versében:
Égi dimenziók, örök arányok
Isten diktálta, ember-írta Könyve!
Benne nem emberi eszem zseblámpa fényében, hanem Istennek, a
végtelen létezőnek soha ki nem alvó fényében, az örökkévalóság távlatában ismerhetjük
meg a teremtett világ értelmét és jövőjét. Mindennapi életünk kudarcainak,
összeomlásainknak és kibontakozásainknak szerepét és jelentőségét. Ebből a
könyvből tudhatjuk meg, hogy a halállal csak az ember fizikai teste hal meg, de
lelke tovább él. Ez a könyv igazít el örök érvényű tanításaival az élet
zűrzavaros dolgaiban, és ad tanításokat egy egészségesebb, tisztességesebb
emberi életre. Ezt a könyvet lehet el nem fogadni, visszautasítani, tévesen
értelmezni, az attól még az Isten könyve marad. Isten könyvének üzenetét pedig
sem az idő, sem az elmúlás nem rejtheti el véglegesen. Ez a könyv arra is megtanít,
hogy a szenvedésnek van értelme, sőt, mi több olyan kincs, amely a legjobb
befektetés, emberi szóval, az Isten bankjában…
Szent Ágostonnak,[1] a
4. század derekán született egyházatyának, kettős megtérése volt. Egy
intellektuális, és egy erkölcsi. Az intellektuális megtérése azt jelentette,
hogy a kora keresztény íróinak olvasásával ez a zseni felismerte a szentírás
üzenetének fontosságát. Egészen egyedül álló módon mélyen át is látta azok
üzenetét, mégis szüksége volt egy élményre, hogy amit ésszel felismert, az az
életének is részévé váljék.
Erről a misztikus kerti élményéről így írt a Vallomások című
művében:
„Egyszer csak fiú,
vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt, s ezt ismételgette Tolle,
lege! Tolle, lege! Vedd, és olvasd! Vedd, és olvasd!
Visszanyomtam könnyeim
áradatát, s felugrottam, mert semmi mást, mint égi parancsot láttam e jelben,
hogy nyissam ki a Szentírást, s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet.”
Felkapva a könyvet Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt
levelében ezeket a sorokat kezdte el olvasni:
„Az éjszaka előre
haladt, a nappal pedig elközelgett. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit,
és öltsük magunkra a világosság fegyvereit. Mint nappal, járjunk
tisztességesen. Nem tobzódásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és
kicsapongásokban, nem vívódásban és versengésben, hanem öltsétek magatokra az
Úr Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket érzéki vágyakban!”[2]
Annyira mélyen járta át ez az élmény, hogy Ágoston ettől a
pillanattól lemondott asszonyi társáról, a szeretőjéről és teljesen Krisztus
felé fordult. Számos könyvet írt, amelyek még ma is nagyon olvasottak. A nagy hittudós
XVI. Benedek pápa őt vallotta szellemi atyjának. Többször leírta, hogy Szent
Ágoston műveinek olvasása segített neki a szentírás mélyebb és alaposabb
megismerésében.
Nos, ez a Szent Ágoston ezt írta a Bibliáról:
“… Ez a könyv soha be
nem csukódik, ez az írás soha fel nem göngyölődik … A Szentírást a lent lakó
emberi nem gyöngesége fölé rendelted, hogy legyen mire föltekintenie, s
megismernie könyörületességedet, amely az idők beláthatatlan folyamán keresztül
folyton tanúságot tesz rólad, az időknek is alkotómesteréről. … Igéd hirdetői
átköltöznek e világból a másikba, Írásod ellenben a világ végezetéig minden nép
kincse marad…”
A Szentírás, amelyben „Isten
szíve dobog”, valamilyen módon szinte minden gondolkodót, írót és tudóst
megérintett.
Blaise Pascal,[3]
francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus, teológus, moralista és vitatkozó
számos fontos, a tudományt előbbre vivő alkotásokat hagyott az utókorra a
fizika, a matematika, a teológia a filozófia, és az irodalom témakörében. Pl. a
matematika terén másokkal együtt ő dolgozta ki a valószínűség elméletét.
Tanulmányozta a folyadékokat és tisztázta a vákuum és a nyomás fogalmait.
A nyomás mértékegysége az ő tiszteletére lett pascal.
Pascal gondolatai ma is kincsek az élet értelmét keresők
számára. Tavaly jelent meg többedik kiadásában az élet értelmét kereső
gondolatainak a gyűjteménye Gondolatok címmel. Ebből idézek:
„Csak háromféle ember
van. Az egyik fajta az, amelyik megtalálta Istent és szolgálja. Ezek értelmesek
és boldogok. A másik, amelyik minden igyekezetével keresi, de még nem találta
meg. Ezek boldogtalanok és értelmesek. Végül a többi, aki úgy él, hogy nem
keresi, és nem is találta meg. Ezek balgák és boldogtalanok.” Valahogy,
mintha a mindennapi élettapasztalatom is ezt látszana bizonyítani.
Nos, ez a tudós ember így írt a Bibliáról
„Jézus Krisztus nélkül
nem tudjuk mi az életünk, mi a halálunk, mi az Isten, és mik vagyunk mi magunk.
Így a Szentírás nélkül, melynek egyetlen tárgya Jézus Krisztus, nem ismerünk
semmit, és mind Isten, mind a magunk természetében csupán sötétséget és
zűrzavart látunk.”
Szent Ágoston és Blaise Pascal biblia tapasztalata mellé még
hadd tegyem oda még az általam sokat idézett Túrmezei Erzsébet vallomását a
szentírásról. De előtte engedtessék meg néhány szó róla, magáról.
Túrmezei Erzsébet 1912-ben születet a Tolna megyei Tamásiban
szülei hetedik gyermekeként. Már 6 évesen verseket írt. Egyetemi tanulmányait a
Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar – német szakos diplomát
szerzett. Már egyetemista korában a Fébé, Evangélikus Diakonissza közösséghez
kötődött. 1941-ben avatták diakonisszává. A diakonissza az evangélikus egyházon
belül egyfajta szerzetesközösség, amelynek célja a szolgálat a legkülönbözőbb
karitatív intézményekben.
Műve, műfordításai német, angol és finn nyelvből több
kötetben jelentek meg.
Számos versben örökítette meg vallási élményeit, vallási
tapasztalatát. Versei számomra, és sokak számára hitelesek. Nos, ez az irodalomtudós
diakonissza így írt a Vallomások a
bibliáról című versében Isten könyvéről:
„Legyőzhetetlen!
Égi dimenziók, örök arányok
Isten diktálta, ember – írta Könyve!
Küzdünk ellened porszemek, parányok…
tapossuk vérbe, sárba, könnybe,
és nem bírunk veled.
Te élsz körök felett és föld felett”[4]
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése