Valamit nem értek

Régóta hiszek Benned, Istenem,

s egyre halkulnak bennem a „Miért’’-ek,

de homályos elmém bárhogy derül is,

valamit most sem értek.

Tudom, szereted minden művedet,

mert minden műved magában remek,

szereted a virágot, hisz színében

a mennynek színei tündöklenek,

szereted a csillagot - tiszta, fényes,

s a követ is: ház lesz, véd, enyhet ád,

a harmatot, a forrást: makulátlan,

s mert szótlan terem, a füvet s a fát,

az állatot, mert törvényed szerint él

(s az embernél még a vad sem vadabb)

a szitakötőt, fecskét, sast, galambot,

méhet s minden zümmögő bogarat,

mik a szivárvány száz színét ragyogják

s hímporuk, pelyhük, tolluk lágy, puha,

szereted a gyermeket, arcán ott még

az ártatlanság égi mosolya,

szép minden műved, hát hogyne szeretnéd,

gyönyörködsz bennük. . . Mind, mind értem ezt

de engem, aki szégyenedre válok,

ezt nem értem, hogy engem mért szeretsz?

Bódás János