"Valakinek, aki szeret, Aki tiszta, aki szabad És aki lát: Add kezébe a jerikói trombitát".[1]

C ÉV ADVENT 3. VASÁRNAPJA

Szombathely – Kálvária 2015. 12. 12.

Rómában megnyílt egy kapu december 8-án, A Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, az irgalmasság kapuja. Erre a napra lezárták Róma légterét, repülő nem szállhatott le és nem szállhatott fel. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Nem azért mert a világpolitikának kormányrúdját kezükben tartó hatalmasok, vagy a világgazdaságot mozgató titokzatos személyek érkeztek Rómába. Jámbor zarándokok tömegei jöttek a szent városba, akik tanúi akartak lenni egy ritka eseménynek, amikor egy közel 80 éves öregember, lila palásban kinyitja a Szent Péter templom kapuját, amelyet az irgalmasság kapujának nevezett el, hogy ezzel a szimbolikus cselekedettel megnyissa az irgalmasság kegyelmi esztendejét. Ugyanakkor azt akarta, hogy a világegyház minden egyházmegyéjében, a részegyház vezetője a megyéspüspök is ünnepélyesen nyissa meg az egyházmegye anyatemplomának a kapuját.

Szép, szép! De nincs most sürgősebb és fontosabb dolga a katolikus egyháznak, minthogy szimbolikusan kinyisson egy kaput? Bőrünkön érezzük a terrorizmus a gyilkos keresztényüldözés szörnyűségeit. Látjuk, hogy a hitetlenné váló világban a szabadság és demokrácia örve alatt mennyi minden ember ellenes történik. Nem itt kellene inkább felemelni a szavát a katolikus egyháznak, amely mégis csak erkölcsi tekintély?

A pápa jól tudja, hogy Istennek más a logikája. Mélyen belevéste szívébe mesterének a szavait, „nálam nélkül semmit sem tehettek!” Ezért fordult most végtelen bizalommal és könyörgő szóval Istenhez, könyörüljön meg ezen a szerencsétlen önpusztító és vesztébe rohanó emberiségen.

Reményik Sándornak vagy egy érdekes verse. A címe Önmagamba falazva. Első versszaka

Mi ez? Hol vagyok én?
Hogy kerültem ide
Megint?
Falak, falak:
Égigérő falak
Vesznek körül

Az utolsó versszak

Voltam szabad -
Az egészség mámorát kortyolgattam,
Szürcsölgettem a munka gyönyörét,
A szeretet ős-ózonát.
S falak, falak...
Valakinek, aki szeret,
Aki tiszta, aki szabad
És aki lát:
Add kezébe a jerikói trombitát.

A mindenható Isten most, mint egykor a Józsué és népe kezébe, hogy rombolják le a hit erejével Jerikó falait, most Ferenc pápa kezébe adta a jerikói trombitát, „aki szabad, aki lát”. Jerikó falainak leomlása nem a trombitaharsogás eredménye, hanem az Isten műve. Csak ő, a történelem ura képes megtenni, amire mi emberek képtelenek vagyunk.

A kaput azért nyitják meg, hogy be lehessen rajta menni. Ide nem úgy lökik be az embert, mint a börtön, vagy az internáló táborok kapuján, ahol a büntetés, vagy éppen a halál várt a belépőre. Aki ezen a jelképes kapun belép, arra az irgalomra lel, megbocsátás, a hazatalálás irgalmára.

Aki belép, és aki maga is irgalmazni tud.

A világban annyi minden történik, amelynek híre, képe másodpercek alatt a képernyőkön keresztül behatol a legmeghittebb családi otthonokba, félelmet és rettegést ébresztve a szívekben. Ilyenkor nem a történések lényege látható, hallható, hanem a felszín, a szenzáció, aminek hírértéke van, amit el lehet adni.

A hírérték csak annyi volt, lezárták Róma légterét, rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, mindez, azért mert Ferenc pápa megnyitotta az irgalmasság kapuját, s ezzel az irgalmasság évét.

Lépjünk túl a felszínen, a hírértéken, lépjünk be a kapun, amely mögött ott rejtőzik a lényeg. Nem a fizikai belépésen van a hangsúly, az csak jelképes, hanem azon, amit ez belépés a nyitott kapun jelez: kezdetét veszi az irgalmasság éve. Az az esztendő, amikor valaminek történnie kell az emberi kapcsolatokban, amire égető szükség van: Az irgalmasságra, a megbocsátásra, aminek örök és kimeríthetetlen erőforrása az irgalmas Isten.

Az irgalmasság kapujának megnyitását követő napon, december 9-én, reggeli miséjében Ferenc pápa már kinyitotta az irgalmasság évét értelmező jelképes könyvet is. Azt mondta „ez a jubileumi esztendő alkalmas időszak arra, hogy az egyház meg tanulja egyedül azt választani, „ami Istennek leginkább tetszik.”

Mi tetszik Istennek? Ferenc pápa erre így adta meg a választ: „megbocsátani gyermekeinek, irgalmat gyakorolni velük, hogy utána ők is meg tudjanak bocsátani testvéreiknek, és így Isten irgalmassága fáklyaként világítson a világban.”

Idézte Szent Ambrusnak a 6. században élt milánói püspöknek a gondolatait aki, a teremtés történetére utalva, felhívta a figyelmet arra, hogy a teremtés minden napjának leírása végén ez a mondat olvasható „Isten látta, hogy ez jó.” Amikor azonban a teremtés koronájaként megteremtette a férfit és a nőt ezt mondta „látta Isten, hogy ez nagyon jó!” Szent Ambrus felteszi a kérdést, „miért örült ennyire az Isten a férfi és a nő megteremtése után?” A szent püspök szerint, mert végül volt valaki, akinek megbocsáthat.

Isten örül annak, hogy megbocsáthat, mert Isten lényege az irgalom! Ferenc pápa a konkrét feladatot is meghatározza. „ebben az évben meg kell nyitnunk szívünket, hogy Istennek ez a szeretete, ez az öröme teljesen betöltsön minket az ő irgalmával. A jubileumi esztendő akkor lesz „alkalmas időszak, ha megtanuljuk azt választani, „ami Istennek leginkább tetszik”. Vagyis az ő irgalmát, az ő szeretetét, az ő gyengédségét, az ő simogatását.

Ferenc pápa 2013-ban történt megválasztását követően, röviddel Szent Péter székének elfoglalása után bejelentette, hogy elérkezett a katolikus egyház évszázadok által megkövesedett struktúrájának az átalakítása. Hangsúlyozta, hogy ez nem cél, hanem eszköz, amelynek abban kell segíteni, hogy megtapasztaljuk Isten irgalmasságát.

„Csak egy irgalmas egyház tud ragyogni!” –hangsúlyozta. Ugyanakkor óvott a cselekvés csapdájába való belezuhanástól. A pápa tudatában van annak, tényleg sok tennivalója van a világméretű, több mint egy milliárd tagot számláló katolikus egyháznak. Sőt kimondja, ő az első, aki fáradhatatlanul emlékeztet erre. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy az irgalomról való megfeledkezés gyökereinél mindig az önszeretet áll, ami a világban úgy jelentkezik, mint kizárólag a saját érdekeinek és dicsőségének keresése, a vagyon halmozása, ami a keresztények életében gyakran a képmutatás köntösébe öltözik.

Mindez szemben áll az irgalmassággal. Az önszeretet idegenné teszi az irgalmat a világban, oly annyira, hogy gyakorta még korlátokként és bűnként felismerni is képtelenek vagyunk. Szinte lebénít, és nem tudjuk kimondani „uram, bűnös vagyok, jöjjön hozzám a te irgalmad!”

Advent 3. vasárnapja, az öröm vasárnapja, mert a szentmise kezdő szavai Szent Pál apostolnak a Filippi közösséghez írt leveléből idéznek: „Örüljetek az Úrban szüntelenül: újra csak azt mondom, örüljetek, az Úr közel van!”[2]

Az irgalom az öröm forrása. Istennek örömet okoz irgalmazni, miért ne okozhatna nekünk is örömet? Vajon naivság azt gondolni, hogy ez megváltoztathatja a világot? Emberileg gondolkodva őrültség, ám, ahogyan Szent Pál általa alapított korinthusi közösségnek írta „Isten balgasága bölcsebb az embereknél, és Isten gyengesége erősebb az embereknél.”[3] .

okéatya

---

[1] Reményik Sándor Önmagamba falazva

[2] Fil 4, 4 - 5

[3] 1Kor 1,25