„Öleld magadhoz ezt az őrült századot!”

B ÉV KRISZTUS KIRÁLY VASÁRNAPJA

Szombathely – Kálvária 2015. 11. 22.

„Öleld magadhoz ezt az őrült századot!” írta Sík Sándor piarista költő Krisztus királyhoz fohászkodva még a 20. században, remélve, hogy Krisztus Király, ha már egyszer a Mindenség Királya, csak rendet tesz megannyi eszét vesztett ember - teremtménye között. Joggal nevezte „őrült századnak” azt a korszakot, amelyben százmilliók haltak meg értelmetlen halállal a két világháborúban, a koncentrációs táborokban, Szovjetunióban, Kínában, a Pol Pot rezsim gyilkos világában, meg ki tudja még hol, megalázva, meggyalázva, meggyötörve.

Alig múlt el 15 esztendő a 21. századból, világgá kiálthatná a költő újra és újra, „öleld magadhoz ezt az őrült 21. századot”, mert titokzatos gazdasági és politikai erők hatására felfordult és felbolydult ennek a századnak az ember is, amikor minden jel szerint a terror kezd lenni az úr.

Ezek után felteszem a kérdést: nem ellentmondás-e egy ilyen korszakban, amikor elszabadulni látszik a pokol, Krisztust, mint királyt ünnepelni? A király fogalmában, legalább is az erőskezű király fogalmában benne van, hogy a király törvényt hoz, igazságot szolgáltat és megvédi az ország népét minden külső és belső ellenségtől. Ebben a két „őrült században”, a királynak nevezett és a liturgiában királyként emlegetett és ünnepelt Krisztus, valójában nem tűnik másnak, mint valamiféle szimbolikus királynak, akiből nem egy ül Európában hatalom nélküli szimbolikus trónján.

Vagy mégse?

A názáreti Jézust nem egyszer akarta királlyá tenni a nép. Ilyenkor szép csendesen eltűnt az emberek látóköréből. Amikor a mintegy 5000 ember evett és jóllakott a csodálatosan megszaporított hallból „az emberek látták, hogy Jézus csodát művelt, beszélni kezdtek róla egymás közt: „Bizonyosan ez a próféta, akinek el kell jönnie.” Amikor Jézus észrevette, hogy megindulnak feléje, hogy erőszakkal királlyá tegyék, visszavonult a hegyre egészen egyedül.”[1]

Tette ezt azért, mert neki egészen más elképzelése volt a királyról, az uralkodóról, a nép urairól. Márk evangélista jegyezte Jézus erre vonatkozó tanítását. „Akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért[2]

Földi életének a legmegalázottabb és legkiszolgáltatottabb helyzetében, a mérhetetlen római birodalom reprezentánsa előtt mondta magát királynak. Pilátus megkérdezte, „tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok – mondta Jézus. – Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.”[3]

Jézus akkor mondja magát királynak, amikor „életét adja váltságul sokakért.” Úgy tűnik ennek a Jézus királynak nem volt más ambíciója, mint a szolgálat. Ám nem hagyott kétséget a felől sem, hogy mi a földi életének a célja „Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.”

A római görög kultúrában pallérozott elméjű Pilátus, a hatalom képviselője, nem érti ezt, ezért teszi fel a kérdést „mi az igazság?” A válasz már nem érdekli.

Bibliai értelemben az igazság az Istennek a „szilárd hűsége.” A héberben ugyanabból a szóból származik, mint az ÁMEN, amelynek a jelentése stabil, hűséges, igaz, erőteljes. Egészen pontosan az igazság, a nagybetűs Igazság egy személy, maga az Isten. Ezért mondhatta Jézus „én vagyok az út, az igazság és az élet”. Személyében maga az igazság öltött testet.

A sátánt Jézus a „hazugság atyjának” nevezi. Aki „nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól” Hozzáteszi „Ha az igazságot mondom, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől van, hallja az Isten beszédeit; ti azért nem halljátok, mert nem az Istentől valók vagytok.” Mondta egy alkalommal a vele vitatkozó okosaknak.[4]

Jézus megkeresztelésekor és színeváltozásakor az égi szózat így hangzott: „Őt hallgassátok.” Az igazságot.

Jézus és tanítványai, koruk vallási előírásainak megfelelően ismételgették naponta többször is „Shema Israel”-t! Jelentése: Halld Izrael! Ez Jézus ajkáról úgy hangzott, mint akiben Isten nyilatkoztatja ki magát. Pilátus a jogász eszével messze nem érti ezeket a finom összefüggéseket. Ám Jézus tanítványai, a leírt örömhír első olvasói értették a szavak jelentését és az összefüggéseket. Tudtak a sorok között is olvasni.

Néha nagyon furcsák tudunk lenni mi emberek. A gyerek azért veszekszik a testvérével, szüleivel, akárkivel, mert úgy érzi, neki van igaza. Az okos felnőtt

mint az édes anyaszem
Simogató szigorral várja végig
A tehetetlen gyerektoporzékolást

Talán valahogy így tesz az Isten is.

A felnőtt azért tud ölre menni, akár szellemileg, akár fizikailag, mert meg van győződve, hogy ő az igazság birtokosa. A hívő ember leborul az Isten előtt és egész lényébe befogadja az Igazságot, az Istent. Ettől kezdve nem önmagához, hanem Istenhez viszonyítja a történéseket.

Ma mai vasárnapon, a tavaly elkezdődött egyházi év utolsó vasárnapján, királyként ünnepli a liturgia Krisztust. Azt a királyt, aki Sík Sándor verse szerint, aki

„…..feltakart piros szíveddel áll a vérző föld felett”.

„Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben”.  

Abban a kábító szinte cunami szerű hullámverésben, amelyet a föld különböző pontjain indítanak el politikai és gazdasági érdekek, reklámok és hazug kampányok. A mérhetetlen mennyiségű híranyagok összecsapnak, s az ember hovatovább már képtelen arra, hogy kihallja belőlük az igazságot. De nem is lehet kihallani, mert ezek csupán rész igazságok szokatlan összevisszaságban.

A szavaknak, a hazugságoknál ebben az irtózatos kavalkádjában nem érdemes mást tenni, hogy odafigyelni az „Egyetlen álló tiszta Csend”- re, amely maga az Isten.

Jézus keresztre feszítése zajjal járt. Az üvöltő emberek, a trappoló léptek, az ostorcsapások, a kalapácsütések kegyetlen zajával. A harmadnapi feltámadás a hajnal csendjének volt a része. A feltámadt király, aki véres kereszthalálával tanúságot tett az igazságról, jól tudta, hogy az Igazságot az semmiféle emberi gonoszság zaja nem nyomhatja el. A győzelem hosszú távon az övé lesz.

Öleld magadhoz ezt az őrült századot:
A kisdedekért, akiket szeretsz,
A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben
S a rothadás csíráztató setét ölén
Tisztább tavasznak pattogják ígéretét,
Mert sejtjeikben napbanéző, hozzád-húzó emberösztön énekel:
Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg!
Hadd bontsa fel rózsás fejét az új kelet,
Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász,
Hadd hullámozza ég felé megint a föld
Az ezredeknek ősdalát:

A nagy Királynak, kinek minden él, 

okéatya

---

[1] Jn 6, 14 - 15

[2] Mk 10 42 - 45

[3] Jn 18, 37

[4] Jn 8, 44 - 47