Isten nem veszik el a részletekben…

C ÉV ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA

Szombathely – Kálvária 2015. 11. 29.

A mai evangélium üzenete: Isten egészben látja a dolgokat, és nem veszik el a részletekben.

A bibliai jelenetek művészeti ábrázolásai hatnak a gondolkodásunkra. De hatással vannak, legalább is a vallási ismeretekben nem nagyon járatosak esetében, egy-egy bibliai fogalom értelmezésére is. A képek nagyon meg tudnak győzni valamiről, formálni tudnak olyan elképzeléseket is,

amelyek nincsenek benne az adott szövegben. Mindenki ismeri Ádám és Éva történetét, akik ettek a tiltott fa gyümölcséből. Éva mondta a kísértőnek „Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” A szentírás nem nevesíti a gyümölcsöt. Amikor elkezdték megfesteni ezt a jelenetet oda festettek egy almát. Ettől kezdve mindenki úgy tudja, hogy az a bizonyos fa ott az édenkertben almafa volt.

Félelmetes jövőt festett elénk a ma vasárnap evangéliuma: „Jelek lesznek akkor a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a földkerekséggel történik, mert az egek erői megrendülnek.”[1] A félelemérzetet csak növelte, ami ennek az eljövendő jelenségnek az ábrázolásáról megszületett a festészetben, az irodalomban, és a filmekben.

Ki ne ismerné, legalább képről Michelangelo nagyszabású művét, amely a Vatikánban, a Szixtus kápolnában látható, az Utolsó Ítéletet. Vagy ki ne látott volna apokaliptikus képeket, mint Pl. Dürer Az apokalipszis 4 lovasát, amely hozza a halált, a pusztulást a megsemmisülést. Vagy ki ne olvasta volna a középkor költőjének Celanoi Tamásnak a Harag napja c. utolsó ítéletről szóló énekét, amit gyönyörű versezettel fordított le Babits Mihály

Ama nap, a harag napja,

e világot lángba dobja:

Dávid és Szibilla mondja.

Mily irtózat, fog az lenni,

ha a Bíró el fog jönni

mindent híven számba venni.

Harsonának szörnyű hangja

hull a millió sírhantra

kit-kit a Trón elé hajtva

2012-ben kitört a világvége hisztéria, merthogy itt véget ér a maják naptára. Ekkor született meg az alábbi vers:

A naptár véget ér, az időnk most lejár,
Porrá hamvad minden, felforr az óceán.
Fekete füst gomolyog, a szürke ég felé,
Az utolsó órán, a vég kezdetén.
Hat nap alatt épült, hat perc alatt pusztul el,
A jóslat beteljesül, ez volt az égi jel.
Eltűnik örökre, jeltelen sírba száll
Az áldott, vérbő élet, s az emberi tudás.

Ezek az irodalmi és művészeti alkotások, valamint az apokalipszis témakörében keletkezett filmek is, mind azt a képzetet alakították ki, hogy a világ vége az anyagi világ összeomlását, az emberiség pusztulását jelenti. Ha szó szerint értelmezzük a pl. Jézusnak éppen a ma hallott jövendölését a világ végéről, bizony összeszorul a szívűnk és az mondjuk, inkább beszéljünk másról.

Beszéljünk! De ne másról, hanem ugyanarról. Csak éppen másképpen, más összefüggésben, más megvilágításban, mint amit a szövegek, a bennünk kialakult képek nyomán, első hallásra sugallnak.

A szentírási szövegek értelmezésénél jó szem előtt tartani azt a tényt, hogy azokat emberek írták, de isteni sugallatra. Emberi fogalmakat használtak, és emberi fogalmakkal kellett megfogalmazniuk isteni üzenetet. Talán ezért is a szent szerzők nem ragaszkodtak a tárgyszerű leíráshoz, hanem, a szemléletesség kedvéért túlzó módon fejezték ki gondolataikat, amiket ők sem gondoltak szó szerint értelmezni.

Maga Jézus is alkalmazta ezt a beszédmódot, ha valamit nagyon ki akart hangsúlyozni. Pl. „ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le… ha szemed megbotránkoztat téged, vájd ki…”[2] Esze ágában sem volt bárkit is öncsonkításra biztatni. Csak valamit ki akart emelni, alá akart húzni, avagy valamiféle súlyos mondanivalónak szánta.

Ha a ma hallott, félelmet keltő evangéliumi szakaszt betű szerint értelmeznénk, egyrészt félreértenénk annak üzenetét, másrészt elferdítenénk a jelentésüket.

A világvége kép korabeli irodalmi kifejezésforma alapján megfogalmazott alkotás, amibe az emberfia eljövetele illeszkedik bele. Tulajdonképpen Isten látható alakban való megjelenésének az érzékeltetése szolgál. Egyúttal kifejezi azt is, hogy Isten a világmindenség ura, aki ha visszavonja világfenntartó erejét összeroppan az egész univerzum. Az égi, és ezzel párhuzamosan a tengeri erők megrendülése, amelyet az emberek baljós jeleknek vélnek, nem a világ fizikai összeomlásának, hanem az üdvtörténetben bekövetkező nagyon fordulatnak az előhírnökei.

Nem kozmikus eseményekről, hanem kozmikus képekről van szó, pl. amikor ilyesmiket olvasunk „jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban.”[3] Mindez egyrészt érzékeltetése Isten hatalmas erejének, másrészt jelzi, hogy Isten az emberiség történetében új fejezetet nyit. Ezzel a krisztushívők arra kapnak felhívást, hogy kapcsolódjanak be Isten tervébe.

A világvégéről szóló jövendölés Jézusnál mindig összekapcsolódik Jeruzsálem pusztulásával, amely mint tudjuk bekövetkezett Kr.u. 70-ben, de amely egyúttal jelzi a próféták által megjövendölt új világ születését. Ugyanakkor az a Jézus, aki alázatos szolgaként mutatkozott be, majd úrként jelenik meg újra. Bár az úr kifejezés nem jelenik meg a szövegben, de van megfelelője, a „felhő”, amely Isten kizárólagos jelképe a szentírásban. Ez jelzi azt, hogy Jézus milyen hatalmat és méltóságot nyert a feltámadással, aki, mint Isten jelenik meg.

A szöveg egyértelműen beszél a végkifejletről is: „Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.”[4] Ez a mondat pedig nem más, mint tömény isteni optimizmus. A dicsőséges Krisztus eljöveteléről nem krónikaszerű tudósítás van az evangéliumokban, hanem hitet feltételező meghirdetés. Ezt bizonyítja a mai evangélium fontos mondata. „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel fejeteket, mert közeledik szabadulásotok.»[5] A szörnyűségek, világösszeomlások után nem a halálos csend lesz az úr, hanem elkezdődik valami új.

Az Isten nem a történelem és az anyagi világ létezésére tett pontot, hanem elindította a „felszabadítás” műveletét a bűn, a sátán uralma alól.

Ettől kezdve már nem beszélhetünk végkatasztrófáról, hanem elkezdődő folyamatról. A kereszténység kilép a zsidóság szorításából s ahelyett, hogy aláhanyatlana győzelmesen halad előre.

Advent első vasárnapja ennek az új kezdetnek a megtapasztalása.

Jézus feltámadásával egy korszak lezárult, és elkezdődött egy új. Az apokalipszis nem a végső és végleges összeomlás, hanem csak az általunk ismert világ vége és az evangéliumban meghirdetett világ kezdete. 

okéatya

---

[1] Lk 21, 25

[2] Mt 5, 29-30

[3] Lk 21, 25

[4] Lk 21, 28

[5] Lk 21, 28