B év advent 2. vasárnapja
Szombathely – Kálvária
2014. december 5.
Talán ismerik Franz Kafka, cseh író A törvény kapuja című
írását. Ebben megrajzolta a halandó ember sorsát. A történet szerint
egy vidéki ember a törvény kapujának őre elé állt és bebocsátásért esdekelt. A
kapuőr a további őrségekre figyelmeztette az embert: a sok-sok kapura és az
egyre erősödő kapuőrségekre. Ha az ember célba akar érni, ezeken mind át kell,
hogy haladjon. Végül is az ember a kapu előtt tölti egész életét, mert nem mer
belépni. Halála előtt az egész itt töltött idő minden tapasztalata azzá az
egyetlen kérdéssé sűrűsödik össze a fejében, amelyet eddig még nem tett fel az
őrnek. Magához inti őt, mert merevülő teste már nem tud felemelkedni.
Most még mit akarsz megtudni? Kérdi az őr. Hogyan
lehetséges, hogy ennyi év alatt rajtam kívül senki sem kért bebocsáttatást?
Kérdezte az ember? Az őr látja, hogy az ember már a végét járja, s már alig
hall, ezért ordítva mondja: Itt rajtad kívül senki be nem léphetett volna. Ezt
a bejáratot csak a te számodra jelölték ki. Most megyek és bezárom.
Emberünk se belépni nem tudott azon, se távozni nem volt
képes onnan.
Adventben elérkeztünk mi is egy kapuhoz, az üdvösség útjának
kapujához. Kérdés, hogy be merünk-e lépni rajta, vagy ott halunk meg a kapu
előtt?
A mai evangéliumban mi is egy szigorú tekintetű őrszemmel
találkoztunk, aki egy nálánál hatalmasabbra utal, hasonló képen, mint a kafkai
elbeszélésben. Adventünk szigorú őre János, a keresztelő. Hangja kemény és
dörgő. Kinézete félelmetes a ruhája teveszőrből készült, amit bőrszíj tart
össze. Tápláléka sem kívánatos, sáskákkal meg vadmézzel táplálkozott.
Ez az ember kemény szavakkal figyelmezteti a halandó embert:
„Aki a nyomomba lép, hatalmasabb nálam.
Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját”[1].
A nyomába lépő az Igazság lelkét helyezi kilátásba, aki „Tűzzel fog megtisztítani.”[2]
Kafka kapuőre és a dörgő hangú Keresztelő János között óriási
a különbség. Míg az előbbi olyan ijesztő, hogy emberünk nem mert belépni kapun,
addig János, bármilyen félelmetes és ijesztő, mégis felcsillant egy
lehetőséget, és cselekvésre szólít,,Készítsétek
az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.''[3] Másutt
pedig azt mondja: „merítkezzetek meg,
hogy megtisztuljatok.”
Más szóval, János
jövendölésében a vándorember lehetőség nyílik, szavaiban bátorítás van, és nem
kell egy életen át kapuőr lábainál várakoznia.
Mi most ádvent kapujában vagyunk. Ha belépünk rajta,
feltárul előttünk Isten csodálatos műve, a karácsony misztériumától Krisztus
király vasárnapjáig.
A kérdés ez: merünk-e belépni advent kapuján? Avagy a
Kapu mellett észrevétlen állok,
Jönnek, egyre jönnek, szakadatlan,
Időtlen se itt, se ott nem vagyok,
A kapu már feneketlen katlan.
(Müller Márta Örök körforgás)
Jó tudni, hogy úgy a szentírásban, mint az egyház
gyakorlatában a kapunak jelentése van, és üzenetet közvetít.
A Szentírásban először
Jákob mondja a helyről, ahol álmában az égig érő létrát látta: „félelmetes ez a hely, Isten háza és a menny
kapuja.”[4]
Ezekiel látomásában
a Templom Keleti kapuja az Úré, csak Ő vonulhat át rajta.[5]
A 118. zsoltárban, a sátoros ünnep zsoltárában az Úr kapuja részben a templom
kapuját, részben az élet kapuját jelenti. „Tárjátok
ki nekem az igazság kapuit, bemegyek, hogy hálát adjak az Úrnak. Ez az Úrhoz
vezető kapu, az igazak mennek be rajta.”[6]
Anyaszentegyházunk
is kapu, amely Krisztushoz vezet. Ennek szimbóluma a templom kapja.
Pintér Bélának[7]
van egy érdekes színműve, amelynek a címe: A sehova kapuja. A darab a sehova
nem vezető vallási szekta életét mutatja be. Sehova vezető kapukkal tele van az
életünk. Nem mindegy, hogy melyiken lépünk be.
El kell dönteni, megállunk-e kapu előtt, amely csak nekünk
készült, vagy belépünk, és feltáruljon előttünk egy új világ, az acsarkodások,
rágalmak, kizsákmányolások, megalázások, értetlenségek helyett, a Isten szeretetének
csodálatos világa?
Mi, amikor megszülettünk beléptünk a földi élet kapuján. Itt
kaptunk egy meghívást, ezúttal Jézus Krisztustól, aki meghívott egy másik kapun
való belépésre, az ő követésére.
Ám Jézus figyelmeztet, különbséget kell tenni a kapu és kapu
között, mivel mindegyik máshova vezet. „A
szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz,
sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet,
kevesen vannak, akik megtalálják.” [8]
Lehet számolni azzal is, hogy ez a kapu már zárva lesz
tétlenkedők, az alvók számára, akik késve indulnak el, vagy éppen elfogyott az
„üzemanyag”, mint az ostoba koszorúslányok olaja, és nem tudtak idejében oda
érni. A kapu zárva van, és nem nyílik ki már soha. Hiába kiabálnak és döngetik:
Uram, uram, nyisd!
Advent, a kapu, amelyen keresztül belépünk egy csodálatos
világba. Merjünk belépni rajta. Hogyan? Anthony de Mello írásaiból idézek.
A Mester így szólt az üzletemberhez, aki tanácsért fordult
hozzá: Ahogy a hal elpusztul a szárazföldön, úgy pusztulsz el te is, amikor
belegabalyodsz a világ dolgaiba. A halnak vissza kell térnie a vízbe, neked
pedig a magányba.
Az üzletember megrémült.
- Fel kell adnom az üzletemet, és kolostorba kell vonulnom?
- Á, dehogy! Tartsd meg az üzletedet, s térj vissza a
szívedbe.
Hát erről van szó adventben. Térj vissza a szívedbe. Ha
pedig visszatértél, beléptél a kapun. Hogyan is mondta a Franz Kafka
történetében az őr a belépni gyáva embernek? „Ezt a bejáratot csak a te számodra jelölték ki, itt egyedül csak te
léphetsz be.”
Mindannyiunknak meg van a saját útja, a saját kapuja. Csak
személyes döntésünkkel tudunk belépni. Senki más nem teheti meg ezt helyettünk. Aki
pedig lelkileg béna, se belépni nem tud azon, se távozni nem képes onnan. Ott
leheli ki a lelkét az üdvösség kapuja előtt.
Nem baj, ha szűk a kapu,
S a tekercs bármit ró ki rám,
Magam vagyok a sorsom ura,
Lelkem hajóján kapitány.[9]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése