HÚSVÉT 2013
„LÁNGOLT A SZÍVÜNK,
AMIKOR…”[1]
Zengjen
hát hangos hálaének
A
mindenség nagy Istenének!
Ünneplő
lelkünk égbe szállva
Olvadjon
össze hő imába.
Ég,
föld derüljön fel ragyogva,
A
Golgothának szent halottja
Feltámadott!
Feltámadott [2]
C.S. Lewis,
ír származású írónál olvastam
„
Ez az a pont, ahol a följegyzések olvastán összeszorul a szívünk. Ha az
egész nem igaz, akkor jobban ki van találva, semmint gondoltuk volna: erre sem
"vallásos", sem tudományos, sem babonás fölkészültséggel nem
számíthattunk. Ha viszont igaz, akkor egy teljesen új létmód bukkant fel a
világegyetemben.”[3]
A
természetfeletti dicsőségre feltámadott Krisztus létmódja, ahova általa
mindannyian meghívást kaptunk.
Ma azt a
nyilvánvaló igazságot szeretném, ha együtt gondolnánk végig, hogy az
apostoloknak csak húsvét élményében „esett le a tantusz”, ált össze a kép,
értették meg az írásokat, különösen Jézusnak a feltámadásáról korábban elhangzott
megnyilatkozásait. A feltámadást követő evangéliumi részekben újra és újra
visszatér az Írásra hivatkozás. Ma is ezt olvassuk: „Eddig ugyanis még nem értették meg az Írást”.[4]
De menjünk szépen
sorjában…
Tanúja nem
volt, nem is lehetett Jézus feltámadásának, mert nem érzékelhető módón, a
térben és időben történt. Jézus Krisztus feltámadása természetfeletti esemény
volt.
Azt sem
tudjuk pontosan mikor történt azon a bizonyos harmadik napon. A hívő képzelet
Jézus feltámadását húsvét hajnalra, tehát napfelkeltére teszi. Pedig, éppen a
mai evangélium első sorában hallottuk „Mária
Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor
még sötét volt, a sírhoz ment.”[5]
Tehát amikor a keleti horizonton még el sem kezdett pirkadni a hajnal.
Ennek is
üzenete van. Vannak sötétségek, amelyeket nem fény és hőforrásunk a nap tör át.
Az isteni fény az, ami áttöri az emberi sötétséget.
Erről világosan tanít pont Jézus
feltámadásával kapcsolatban
AZ ÍRÁS.
A szentírás
szövegei nagyon gyakran túlmutatnak a megszokott hétköznapi jelentéseken. A
sötétség – világosság fogalompárnak is mély tartalma és üzenete van. Mit is írt
János evangéliumának a prológusában? „A
világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.”[6]
Ezt Jézus később
így fogalmazza meg „az emberek jobban
szerették (előnyben részesítették) a sötétséget, mint a világosságot, mert
tetteik gonoszak voltak.”[7]
Annak
ellenére, hogy az emberek előnyben részesítették a sötétséget, mégsem tudják
megakadályozni a világosság áttörését a sötétségen. Ahogyan Jézus ugyancsak
Jánosnál, de másutt mondja „bízzatok,
mert legyőztem a világot.”[8]
Mintha azt mondaná „bízzatok bennem, én
legyőztem azt a szellemi sötétséget, amely miatt csak tapogatóztok, de nem
láttok tisztán. Én a fénnyel ajándékozlak meg benneteket.”
Tehát „még sötét volt”. De annyit már lehetett
látni, hogy a „kő el volt hengerítve”. Mária Magdolna nem élt a lehetőséggel, nem
ment be a sírba, hanem jelentette az illetékeseknek, Péternek és Jánosnak.
Az oda futó
és a sírba először belépő Péter, és az őt követően János is azt tapasztalták,
hogy Jézus holteste sehol, ám a halotti lepel és a fejét takaró kendő ott van.
Úgy látszik a fiatalabbnak, János gyorsabban fogott az esze, mert körülnézve „látta és hitt”. Számára ez a
tapasztalat, minden kétséget elsöprő erejű volt. Lehet, hogy végigfutott az
agyán, ellopták. Ám akárha ellopták volna a holtestet (amint azt abban az
időben Jézus ellenségei előszeretettel terjesztették), akárha tetszhalálból
magához térve ő maga jutott volna ki valahogyan a sírból, ruha nélkül mégsem
mehetett volna el.
Viszont a
feltámadott, megdicsőült testnek már nincs szüksége emberi értelemben vett ruhára.
Ismeretes,
Lázár esete. A negyednapja eltemetett halott Jézus szavára feltámadt és kijött
a sírjából, de a halotti lepel még rajta volt. Bár feltámadt, de teste
megmaradt halandónak, tehát szüksége volt a ruhára. Jézus viszont nem e világra
támadt fel, mint Lázár. Feltámadása nem a korábbi földi életének a folytatása
volt.
Időzzünk el
egy kicsit a mai evangélium utolsó mondatánál „eddig a tanítványok még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell
támadnia halottaiból megjegyzése. ”[9]
Találunk
erre máshol is utalást. Pl.
Nem is
olyan sokkal korábban, az állatkereskedők és a pénzváltóknak a templomból
történt kiűzetése után feltették Jézusnak a kérdést „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt
válaszolta: „Bontsátok le ezt a
templomot, és harmadnapra fölépítem.” zsidók ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom,
s te három nap alatt újjáépítenéd?” De ő saját teste templomáról beszélt. [10]
Amikor Jézus
föltámadt a halálból, már a feltámadás fényében tanítványai visszaemlékeztek erre
az eseményre és Jézus szavaira „hittek az
Írásnak és Jézus szavainak”.
Vagy,
amikor Jézus szamárháton bevonul Jeruzsálembe. Ezzel kapcsolatban emlékeztet János,
a szerző arra, hogy ”tanítványai először
nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele,
azt megírták róla. [11]
És végül
legyen itt az Emmauszi tanítványok tapasztalata, akiknek egy „idegen”, Mózesen elkezdve az összes prófétánál
megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.”[12]
Vagyis feltárta előttük a róla szóló jövendölések belső összefüggéseit.
Jön hozzám
egy 18 éves fiatalember. Mondja, hogy szentgyónást akar végezni. Elmondja azt
is, hogy nemrég barátja hívására részt vett egy zarándokúton, ahol valami
megérintette a lelkét, maga sem tudja mi, és most szeretne visszatérni
gyermekkori hitéhez. A zarándoklat volt az ő emberi tapasztalat, élménye. Itt
érintette meg a lelkét az Isten. Ekkor ébredt fel benne a vágy, hogy új fényben
lássa eddigi életét és a körülötte lévő világot.
János, és
minden értelmes ember számára, akik kutatták az írásokat, ez volt sorrend:
tapasztalat, hit, és ezt követte a feltámadt Krisztusnak a lélek zugait
bevilágító fénye.
Hadd
idézzek még egy mondatot C.S. Lewis, ír származású írótól.
„Isten nem vonja vissza, amit
teremtett, hanem újrateremti. A tér, az idő, az anyag és az érzékek régi földje
kigyomláltatik, és fölszántva új terménnyel vettetik be. Lehet, hogy mi már
eluntuk ezt a régi földet, de Isten nem. Nemcsak, hogy új természetet alkot, de
azt a régiből alkotja meg. Nekünk pedig az átépítés viszontagságai, kényelmetlenségei,
reményei és izgalmai közepette kell élnünk egy olyan házban, ahol valamit
folytonosan bontanak, és helyébe folytonosan valami új épül.”[13]
Jézus
Krisztus feltámadása a halálból a Keresztény hit központi igazsága. Egyházunk
2000 éves története folyamán sajnos nem kevés erő összpontosult arra, hogy
kiirtsák a feltámadott Krisztusba vetett hitet. Valamilyen módon mindig el
akarták temetni újra, és újra.
Temették
ideológiákba,
tagadás
útszéli árkába,
tudomány
sziklái alá.
Harmadnapon
feltámadott!
Temették
gyilkos hitvitákba,
szent
háborúk szennyes vizébe,
sötét
élet-cáfolatokba.
Harmadnapon
feltámadott!
Temetgetik
ma is... Hiába.
Nem
rejti el se föld, se ég már,
szív
bűne, vagy ész érve, semmi,
mert
Ő MAGA AZ ÉLET ![14]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése