A „KÜLÖNÖS” IDEGEN.
Az események már nem Jeruzsálemben, hanem, mintegy 100 kilométerre, északra, Jézus nyilvános működésének helyszínén Galileában, egészen pontosan a Genezáreti tó partján történnek. A történetet maga a szemtanú, a szeretett tanítvány, János jegyezte le.
Péter, a mesterember, visszatér a szakmájába: „megyek halászni”, mondta és a többi vele ment. Úgy tűnt, hogy a messiási álmok után vissza kell térni a hétköznapi valóságba, meg kell dolgozni ismét a mindennapi kenyérért. Mivel a csodatevő Jézustól soha nem kértek életük megkönnyítésére csodatételeket, hát nem lettek szerencsésebb halászok azzal, mivel Jézust követték. Úgy kell küzdeni a megélhetésért újra, mint azelőtt.
Jézus azonban nem felejtette el, hogy Pétert emberhalásznak szánta. Utánament, és emlékeztette ama első csodálatos halfogás után mondottakra, miszerint Jézus őt emberek halászaivá tette.[1] Mindez, évekkel később, a feltámadás után Péter természetes környezetében, a Genezáreti tó partján, szűkebb hazájában történt. Jézus türelmes pedagógus. Meg különben is, mindent akkor kell kimondani, amikor annak elérkezik az ideje.
„Hozzatok a halakból…”
„Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: ,,Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!”[2]
Úgy tűnik, hogy Jézus maga készített nekik reggelit. Csakhogy az az egy hal nem lett volna elég a hét, minden bizonnyal rendkívül éhes halásznak. Talán ezért mondta Jézus „hozzatok a halakból, amelyet most fogtatok.” Egyszer már megtette azt, hogy öt kenyeret és két halat úgy meg tudott szaporítani, hogy abból 5 ezer férfi jól lakott. Most miért nem hét darab sült hallal várta őket?
Talán azért, mert mint jó pedagógus együttműködésre akarta őket tanítani. Én megtettem a magamét, tüzet raktam, halat sütöttem, kenyeret szeltem, most ti is tegyétek hozzá a magatok munkáját. Ahogyan a magyar mondás is fogalmaz „segíts magadon, az Istenis megsegít!”
Jézus ma is elvárja követőitől, hogy dolgozzanak becsületesen és akkor megáldja a munkájukat. Ha mi emberek nem tesszük meg a magunkét, nincs mit megáldania Jézusnak. Milyen szép volt, amikor a régi magyar vallásos parasztember, befejezte a kukorica kapálását, megállt a földje végében, levette a kalapját, összekulcsolta a kezét, rátámaszkodott a kapájára és azért imádkozott, hogy áldja meg a munkáját és adjon bőséges termést.
Ezt kérjük a házáldással is vízkereszt tájékán, Isten áldása legyen a ház minden lakóján… Erre az áldásra igencsak szükségünk van.
Ez vonatkozik az élet minden területére ma is.
A munkára, a pihenésre, az egészségre, a betegségre, az örömre, a fájdalomra stb. Mindazon élethelyre és érzelmi állapotra, amibe nap, mint nap kerülünk.
Isten csodálatos teremtő szeretete okán sok mindenre képesek vagyunk. De a képességeink és lehetőségeink is az ő ajándékai. Egyedül az emberen áll vagy bukik, hogy milyen irányban indul el, mi az, amit ebből ki tud hozni. Úgy szoktuk mondani, lelkiismeretes és becsületes munka az adott élethelyzetnek megfelelően. Valami ilyesfélét jelenthetett a felszólítás „Hozzatok a halakból, amelyet fogtatok”.
A másik rendkívül figyelemre méltó eleme a mai evangéliumnak Jézus és Péter párbeszéde.
Sajnos a mi szép és kifejezésekben gazdag magyar nyelvünk szegényebb, mint a görög nyelv bizonyos szavak vonatkozásában. Jézus háromszor kérdezi meg Pétert „szeretsz engem?”[3]. Csakhogy a szeretet állapotát, míg a magyar (német, francia stb.) egy szóval tudja kifejezni, a görög nyelv két szóval fejezi ki. Az egyik az agapeo, a másik a phileo.
Utána néztem az eredeti görög szövegben, ahol a következőket tapasztaltam.
Jézus első két kérdését a görögül megírt János evangélium az agapeo igével fejezi ki, amelynek a jelentése a teljes fenntartás és feltétel nélküli szeretettel. Erre a szeretetre csak az Isten képes. Ebben az is benne van, hogy képes vagy-e értem még az életedet is adni. A másik ige a phileo, amely a baráti, emberi szeretet jelenti.
Péter, talán a háromszori megtagadás szomorú tapasztalata után most mind a három kérdésre a phileo igével válaszol, mintegy jelezve, szeretlek uram, de nem az isteni, hanem az emberi szeretettel, mert csak erre vagyok képes. Jézus harmadik kérdése, szeretsz-e engem, már a phielo igével hangzik. XVI. Benedek írja e részt így kommentálja „Péter nem értette meg, hogy Jézusnak elég az ő emberi szeretete, mert ez az egyetlen, amire képes. Úgy tűnik, inkább Jézus alkalmazkodik Péterhez, mint Péter Jézushoz. A mester alkalmazkodása ez tanítványhoz, mert látja a háromszori megtagadásból fakadó fájdalmát”.
Jézus erre a péteri vallomásra, és nem rátermettségére, felkészültségére, tapasztalatára építve bízza Péterre a legfőbb pásztori tisztséget
„legeltesd bárányaimat!” szavakkal. A kérdéssel „jobban szeretsz-e mint ezek?” Talán valami ilyesmit akar mondani „csak akkor tudom rád bízni vezetés felelősségét, ha képes vagy arra, akár emberi szeretettel is, hogy jobban szeress, mint bárki más”.
Szent Ágoston ezt a részt értelmezve írta:”azzal, hogy engem szeretsz, ne gondold, hogy te vagy a pásztor. Úgy legeltesd a nyájat, mint az enyéimet, és ne úgy, mint a tieid lennének.” Vagyis érezd át a másokért való felelősség rendkívüli súlyát.
A többi apostol, akik tanúi voltak a párbeszédnek, megértették a lényeget.
Ezen túl Péter a vezető, akinek akaratában a Mester akarata testesül meg.
Talán jelenlegi Szentatyánk, Ferenc pápa, a megválasztása után, mielőtt kimondta az igent, végigfutatta az atyán a gondolatot, jobban szeretem-e Jézust, mint „ezek”, akik a péteri szolgálatba beszavaztak. Mert, ha nem, akkor jobb, ha visszamegyek Argentínába.
Nekünk, gyalog keresztényektől Jézus talán csak annyit kérdez: szeretsz-e engem? Azért vagy-e itt a templomban, azért veszel-e magadhoz a kenyérben, azért várakozol-e a gyóntatószék előtt, azért veszed-e komolyan a tanításomat, mert szeretsz engem. És nem kötelességből, megszokásból, illendőségből, figyelmességből, hanem mert szeretsz engem.
Ezt a kérdést életünk folyamán százszor, ezerszer fel kell tennünk magunknak: miért? Szeretetből? Jézus iránt? Mert, ha igen, akkor fényt kap vallási életünk és értelmet egész emberi létünk.
Befejezésül Müller Péter gondolataiból idézek:
„A szeretet természetes állapot. Olyan, mint a testi ember számára a levegő. S amikor megszületünk, hiányzik ez a "levegő". Szeretet nélküli légszomjunk van. Az egész lényünk magányosan didereg.”[4]
Így van ez ember és ember, de még inkább az Isten és ember kapcsolatában.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése