B év évközi 21. vasárnap
Szombathely – Kálvária 2021.08.21-22
„Uram, kihez
mennénk?”
Mindenkinek meg vannak a maga emberi gyengeségei, amire
ki-ki igazában akkor ébred rá, amikor visszatekint életének egy hosszabb szakaszára.
Én magam is erre akkor ébredtem rá, amikor jó pár évvel ezelőtt belső
késztetést éreztem, hogy életgyónást végezzek. A lelkiismeret vizsgálat alatt
előjöttek a folyamatosan visszatérő, rossz szokások, nem megfelelő döntések, és
ne szépítsük, mondjuk úgy, ahogy van, bűnök. Ezért is ajánlatos időnként
életgyónást végezni, mert ilyenkor, egybe látva egy hosszabb életszakaszt
tűnnek elő ismétlődő bűneink, vagy éppen emberi gyengeségből fakadó rossz
döntéseink. Ezeknek a beismerésével önmagunk és az Isten előtt, ugyanakkor a
megváltozás akaratával, gyógyulunk. Gyógyul beteg emberi lényünk.
Jutott eszembe mindez, amikor elolvasva a ma evangéliumot
kérdeztem meg magamtól, hogy milyen jézusi üzenetet hallok ki belőle.
Jézus kafarnaumi beszéde után, amikor kijelentette, „én vagyok az élet kenyere, aki ebből a
kenyérből eszik örökké él”, a földszintesen gondolkodó elme azonnal
reagált: „Kemény beszéd ez. Ugyan kit
érdekel?” Vagyis, ha szembesül a természetfeletti valósággal, amelyet nem
tud beilleszteni megszokott logikájába, életvitelébe, gondolkodásába, máris
tiltakozik.
Itt van Júdás esete, akit „áruló” jelzővel látott el az utókor. Jézus, „kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek benne, és ki
az, aki el fogja árulni őt.” Amikor aztán Jézus a legszűkebb körnek, a 12
apostolnak is feltette a kérdést „Ti is
el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az
örök élet igéi nálad vannak”.
Senkinek sem tűnt fel, hogy Júdás is ott maradt a többi tizenkettővel.
Pedig neki ugyancsak volt vaj a füle mögött, hiszen
köztudott volt róla, hogy nem éppen tisztakezű. János evangélistánál olvassuk:
Jézus „Betániába
ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek
neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. Mária vett egy font
valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és
megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. Az egyik tanítvány, az
iskarióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: „Miért nem adták el
inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” De
nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert
tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak.”[1]
Az utolsó vacsora leírásánál pedig így fogalmaz János:
„Vacsora közben
történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében
a gondolatot, hogy árulja el.”[2]
Aki folyamatosan bűnben marad, és nem az Isten fénye
hatoljon be a lelkébe, annak a sátán hatol be a gondolatvilágába, sőt
meghatározója lesz a döntéseinek, mint ahogy Júdás esetében is történt. A baj
az, hogy akkor nem is érzi bűnnek az ember, pedig az, és táptalaja lesz újabb
és újabb kisebb nagyobb bűnöknek.
A többi apostol sem volt makulátlan, de képesek voltak
arra, hogy Jézus szavainak a hatására megváltozzanak. Jézus pontosan tudta,
hogy a meghívott apostolok tele vannak emberi gyengeséggel, sőt bűnökkel
terheltek, de számára az volt a fontos, hogy képesek-e megváltozni és
folyamatosan az ő abszolút biztos igéjéhez igazítani a döntéseiket, az
életüket.
Furcsa lények vagyunk, mi emberek. Szeretnénk, ha
mindenki jónak látna bennünket. Ehelyett, ahogy a lélekbúvár pszichológusok
mondják, játsszuk a mai mindennapi, ahogyan Eric Berne világhírű pszichológus
1964-ben megjelent könyvében elnevezte a mi „emberi játszmáinkat”. Felfedezését, miszerint életünket gyakran
egyáltalán nem a józan ész vezérli, vagy éppen a lelkiismeret, hanem valamiféle
mögöttes „program”. Ez a, idézőjelbe mondom, program” összegyűjti az örömöket,
a fájdalmakat, a veszteségeket, kudarcokat, és, nagyon leegyszerűsítve, azt
hiteti el és mondatja velünk amilyenek szeretnénk lenni, vagy amilyeneknek
látszani. Ezért van az, hogy nagyon nehezen viseljük, és azonnal védekezünk, ha
valaki rámutat emberi hibáinkra, mulasztásainkra, gyengeségeinkre.
Biztos vagyok benne, de jómagam is megtapasztaltam, ha
időnként életgyónást végzünk, előtte alapos lelkiismeret vizsgálattal, akkor
feloldódnak efféle lelki csomóink. A komoly lelkiismeret vizsgálat segít
önmagunk megismerésében és segít elsajátítani az alázat erényét.
Júdás azért jutott el az árulásig, mert, bár Jézus
tanítványa volt, mégis tovább játszotta a maga kis tolvaj játszmáit. Amikor
aztán már tényleg szembesült önmagával, azzal, aki, nem látott más kiutat,
minthogy kioltsa az életét. Más szóval beleesett abba csapdába, amit a sátánnal
közösen építettek.
Figyeljük csak meg, a szentgyónásaink nem igazi
nagytakarítások, a „megváltozok és Istenhez igazítom az életemet”
elhatározással, hanem csak afféle tessék-lássék lelki takarítgatások. Pedig
elmondjuk mindig „ígérem, hogy a bűnöket
kerülöm.” Aztán mintha mégse kerülnénk, ugyanaz a program dolgozik bennünk,
játsszuk tovább a mindennapi játszmáinkat, maradunk annak, aki voltunk.
Jézus tanítására pedig, mintha csak azt mondanánk kemény
beszéd ez, kit érdekel. Péter mondta ki a megoldást: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.”
A gyógyító igék. A testet, lelket, az egész embert
gyógyító igék.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése