HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA
2018
Szombathely-Kálvária 2018. április 7-8.
„Legyetek hát
irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.”[1] mondta Jézus, amikor a Hegyi Beszédben
az ellenségszeretetről beszélt.
Máté evangélistánál olvassuk, a szolga, akinek ura elengedte
tartozását „kiment, találkozott
egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni
kezdte és követelte: add meg, amivel tartozol.”[2]
És senki sem mondta neki „Engedd
el a nyakát!”
Az isten irgalmasság csak szép gondolat marad az emberi
irgalmasság megtapasztalása nélkül. Jól tudta ezt Jézus is, és ezért gyakorolta
minden esetben az irgalmasságot. Benne testesült meg a Mennyei Atya földön járó
irgalma.
Húsvét 2. vasárnapja az isteni irgalmasság vasárnapja. Szent
Fausztina szerzetes nővér magánkinyilatkoztatásaiban, látomásaiban párbeszédet
folytatott Jézussal, melyben Jézus kérte, hogy húsvét utáni első vasárnapja
legyen az isteni irgalmasság napja. II. János Pál pápa 2000. április 30-án
kihirdette az isteni irgalmasság ünnepét az egész világra.
Részlet a naplóból, Jézus kéri Fausztinát: "Kívánom, hogy az Irgalmasság ünnepe
menedék és menekvés legyen minden lélek, főleg a szegény bűnősök részére. Ezen
a napon megnyílik irgalmam mélysége, (...) Az a lélek, aki gyónáshoz és
szentáldozáshoz járul, teljes bűnbocsánatot nyer, és mentesül a büntetés
alól." Az isteni irgalom elnyerésének vannak további feltételei.
Teljes bizalom Isten jóságában
Gyakorló felebaráti szeretet
A szentgyónás utáni megszentelő kegyelem állapota,
Szentáldozás.
Ezek a feltételek azt tükrözik, hogy egyetlen lélek sem
nyerhet megigazulást, amíg nem fordul Jézushoz bizalommal, mondta Jézus
Fausztinának.
Pintér Béla keresztény dalszerző egyik dalának a szövege:
Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj.
Hagyni kell, hadd vigye a szél!
Homokba írni a bűnt, amivel megbántott más.
Mielőtt megjegyezhetnéd.[3]
Az Új Ember 2018. április 6. számában jelent meg egy
figyelemre méltó írás Uzsalyné Pécsi Rita Pécsi Rita feleség, anya, tanár,
neveléskutató tollából az irgalomról, ami lényegében a megbocsátás. Már a
címére is felkapja a fejét az újságot lapozó olvasó „Engedd el a nyakát! – „Megbocsátani? Ezek után? Amikor még bocsánatot
sem kér?”
A továbbiakban követem a szerző gondolatmenetét.
Elképzelhető,
hogy valakivel olyan nézeteltérésem keletkezik, amelynek feloldhatatlan
következményei vannak. A másik ember igazságtalansága jogos neheztelést vált ki
belőlem. Ahányszor eszembe jut, vagy meglátom őt, mindig fájdalmat érzek. Nem
tudok szabadulni ettől a maró érzéstől, és valahányszor átgondolom a dolgot,
jogosnak érzem az indulataimat. Várom, hátha majd közeledik felém, de a
bocsánatkérés föl sem merül benne, talán már szóba sem áll velem. Én pedig úgy
érzem, hogy a vétség elismerése nélkül nincs mit megbocsátani…
Pedig a megbocsátani nem tudás sok baj okozója lehet.
A szakemberek mondják,[4] hogy
a fölgyülemlett harag idővel számos testi tünet okozója is lehet: vesebajok,
keringési zavarok, allergia, miegymás. Végül pedig akár gyűlöletté is
sűrűsödhet bennünk a harag.
Jó tudni, hogy a megbocsátás nem érzelem, hanem döntés
kérdése, amit a másik fél közreműködése nélkül is meghozhatunk. Sajnos azonban
a megbocsátás nem törli el a következményeket, és arra sem számíthatunk, hogy
elmúlik tőle a fájdalom.
Miben áll ez a
döntés? A lényege, hogy elfogadom a másik embert, annak ellenére, és azzal
együtt, amit tett. Elengedem az ítéletet, az igazságtételt. Igaz, hogy ezzel
még nem lesz feltétlenül a barátom. Nem járunk majd sörözni vagy kávézni, de
köszönök neki, ha szembejön velem, és nem ítélem meg, nem keresem a
lehetőséget, hogyan fizethetek meg neki, és nem kívánok rosszat neki ― vagyis, megteszem,
amit példabeszédbeli szolga nem tett meg, elengedem a nyakát.
A könnyebb
megértés kedvéért képzeljük most el ezt a két embert egy tanmese szereplőiként.
Az egyik legyen nyúl, a másik meg sas.
Így szól a nyúl a sashoz:
― Ide figyelj,
sas! Te nem vagy ép! Itt ez a káposztaföld, de te naphosszat ott körözöl a nagy
semmiben! Ott fönt játszod magad, mikor idelenn minden kényelem adott: friss,
ropogós eledel, barátságos domboldal, kellemes üregek… Egyszerűen érthetetlen
az, ahogyan élsz!
Fordítsuk le,
mit is jelentenek a nyúl iménti szavai:
„Én rendben vagyok, de te! Képtelenség megérteni, ahogyan gondolkodsz, ahogyan
élsz, ezért természetesen elítélem azt, amilyen vagy.”
A sas eközben így morfondírozik magában:
― Ez a nyúl nem
komplett! Itt az arany élet lehetősége! Fölülről láthatná a dolgokat, mint én,
ám ő inkább bebújik egy sáros lyukba, és ízetlen káposztát rágcsál. Azt hiszi,
így megérthet bármit is a tágas világ csodálatos szabadságából?
A sas tehát így
gondolkodik ugyanerről a helyzetről: „Én
rendben vagyok, ez világos. A te álláspontod viszont egyszerűen primitív!”
Nagyon fontos,
hogy nyúl és a sas is, mindketten elfogadják magukat, a saját énjüket. Ez így
van jól. Nem kell letagadnunk az álláspontunkat. Nem kell megtagadnunk sem a
„nyúlságot”, sem a „saslétet”. Folytassuk most képzeletbeli párbeszédünket!
A nyúl tovább berzenkedik:
― Nem tudom
megérteni! Tényleg nem tudom megérteni ezt a sast!
Nem hazudik
magának, nem mondja azt, hogy „mindenkit szeretni kell, én is úgy szeretem a
sasokat”. Jól teszi, hogy őszintén kimondja: „A sas szerintem nem tudja, mi a
jó!” A sas is nyugodtan gondolhatja: „Jó, hogy sas vagyok, sosem lennék nyúl!”
Majd így
dünnyög magában a nyuszi:
― Istenem,
megpróbálom őt a te szemeddel látni! Egy kicsit legalább! Ne haragudj, de máris
az jut az eszembe: hogyan tudtál ilyen állatot kitalálni? És ráadásul még azt
mondod rá, hogy jó?
Bár, ha jobban
belegondolok, a sas élete is neked szentelt élet… Tőled jön, és hozzád megy ő
is. Márpedig ki teremtette a sast? Te, Atyám! Akkor az az undok róka is? És az
a rémes sakál is a te teremtményed?…
Igen, mindenki
Isten teremtménye. Az az „idióta” is, akivel nekem ennyi bajom van, aki
megbántott, aki otromba és modortalan volt, aki lenéz, kigúnyol, elgáncsol…. Az
ilyen emberek a sasok, rókák, férgek és pókok az én nyúl-életemben!
Tehát helyesen
cselekszünk, ha azt mondjuk: „Istenem, őt is te alkottad! Nehéz megérteni és
elfogadni, hogy kedvesnek, jónak tudod látni őt.” Ha eljutunk idáig, ezzel
kilépünk a saját nézőpontunkból, és megpróbálunk más szemmel ― a teremtő Isten
szemével ― tekinteni a másik emberre. Ez mindig nagy erőfeszítést követel. Ám
ha sikerül megtennünk, abban a pillanatban megszakad a földhözragadt logika.
Ezután azt
mondja a nyúl:
― Sas, te
tényleg lehetetlen alak vagy. Semmi baj nem volna, ha nem lennél, legalábbis
nekem nem hiányoznál! De be kell látnom, bármit is gondolok rólad, Atyám
eredeti elképzelése valósul meg benned. Ő szeret téged. Tudod mit? Nem értelek,
de engem ez már nem érdekel! Menj Isten hírével! Legyél sas!
Figyeljük csak
meg! Nem azt mondja a nyúl: „keblemre,
sas! Te vagy a legklasszabb teremtés, akivel találkoztam!” Egyszerűen azt
tudja mondani: „Menj Isten hírével!”
És aki képes
ezt mondani, az „elengedte a másik nyakát”.
A szeretet,
aminek egyik megjelenési formája a megbocsátás, sem csupán egy édeskés érzés,
hanem döntés és elköteleződés, a másik ember javának akarása. Ezen a ponton
nagyon közel jutunk ahhoz, hogy a haragunk átfordulhasson az ellentétes
irányba, és szeretetdöntéssé alakulhasson. Lehet, hogy erre utal a jézusi „szeressétek ellenségeiteket” már-már
lehetetlennek látszó parancsa is? Ám ezt, azt hiszem, csak akkor tudjuk
megtenni, ha néha kipróbáljuk, milyen szívből kimondani: „Menj békével, menj Isten hírével!”
Az isten
irgalmasság csak szép gondolat marad az emberi irgalmasság megtapasztalása
nélkül.
okéatya
[1] Lk 6,36
[2] Mt 18,
28
[4] Prof.Dr.Bagdy Emőke A “Testi betegségek
lelki okai” című rövid előadásában pontosan levezeti néhány népbetegség lelki
okát, pillanatok alatt megérted mit művelsz a testeddel ha harag van benned, és
nem vagy hajlandó feldolgozni. Ha vesztesnek érzed magad, nem vagy kész a
megbocsájtásra, hogyan hatnak rád az ebből termelődő hormonok… Az egész egy
nagy körforgás, amit te magad indítasz el, és te magad vagy képes leállítani is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése