Translate

2018. február 17., szombat

"...fentről valaki letekint, s mintha az űr is fénnyel ragyogna!"



NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA
Szombathely, 2018. február 17.

Olyan világban élünk, amikor a gonoszság, talán mondhatom így is, számos új csatornán tör be az életünkbe. Különösen az internetet, okos telefont használók tapasztalják ezt meg. Bekapcsolom a telefonomat, ami azonnal jelzi, hogy üzenetem van, meg azt is, hogy un. bolond misét tartanak Németországban, farsangi mulatság mise formájában, egy katolikus templomban. Bohóckodik a pap, bohóckodnak a résztvevők. Mit ne mondjak, gyomorforgató. Barsi Balázs, az ismert ferences lelki író erre úgy reagált, ezzel megkezdődött az egyházszakadás.

Hamvazószerdán Floridában egy kicsapott diák bemegy a régi iskolájába, bekapcsolja tűzriasztót és a kirohanó diákokat gépkarabéllyal kaszabolja, 17-en meghalnak, sebesültek tömege testben és lélekben. Nézem a képeket. Egy anya, homlokán még a reggeli hamvazás keresztje, zokogva öleli magához zokogó gyermekét... Mondják a hírekben, hogy USA-ban 10 év óta minden hétre esik egy iskolai lövöldözés, ahol eddig 300 diák vesztette életét.

Aztán folytatódik tovább a szentatya szavainak kiforgatásával, egyházi botrányok kitálalásával, iskolai gyilkosságokkal, megerőszakolásokkal, a keresztények megalázásával, megkínzásával, ezer módon történő üldözésével, családok szétesésével, és még sok minden mással.

Ha csak ezeket látom, óhatatlanul belém ivódig, ilyen aljas a világ. Nekem pedig ebben az aljas és mocskos világban kell élnem.

Bezzeg régen, az én gyermekkoromban… Mondják az öregek, a sokat tapasztaltak. Hát az én gyermekkorom sem volt különb. Tobolt a háború, az önkény, a rémuralom. Csak éppen gyerek fejjel a családi védettségben nem érzékeltem akkor a világban lévő szörnyűségeket.

A gonoszság titka jelen van és gőzerővel dolgozik a világban ezerféle leleménnyel, trükkel.

A tudomány és a technika haladása az ember hatalmát soha nem sejtett mértékben megnövelte, de ettől az ember sem jobbá, sem boldogabbá nem vált. A lelkekben ott marad a szorongás, a félelem. Emberek tömegei kerülnek nap, mint nap megalázó és kiszolgáltatott helyzetekbe, ami mögött, mintha ott vigyorogna a sátán kaján képe.

Katasztrófa és horror filmek tömkelege arról látszik hírt adni, hogy a világban eluralkodott a gonosz, amelyek azt sugallják, rettegj a végcsapástól, melyről nem tudod, mikor és hogyan szakad ránk a pusztulás.

Talán jogosnak érezzük a kérdés felvetését: miért engedi meg ezt Isten, aki az önmagáról való vallomása, a kinyilatkoztatás alapján a végtelen jóság, az örök szeretet? Erre a kérdésre nincs válasz. Legfeljebb az, hogy a sátán, miután el nem érheti, az emberben birkózik tovább az Istennel.

Georges Bernanos 1926-ban megjelent, A sátán árnyékában című regényében döbbenetes módon ábrázolja, hogyan rombolja a sátán az istenit az emberben, mert őt magát el nem érheti.

Azzal, hogy Isten üzenetében hiszünk, szörnyülködünk a szörnyűségeken, nem oldódik meg a világ problémája, amelyektől szenvedünk. A tanúságtevő és hiteles Isten hit annál jóval többet tesz: más emberré változtat minket. Oly emberré, aki többé már nem retteg, mert tudja, hogy az Isten szeret és hűséges.

Jézus idejében is tombolt a gonoszság. Csak akkor másképpen hívták, meg az már történelem. Az akkori ismert világot leigázó római világbirodalom zsákmányt és ingyen munkaerőt akar a rabszolgákban, meg folyamatos adót a leigázott népektől. Zsarolta, szipolyozta őket ahol csak tudta.

Jézus is egy gyűlöletben tobzódó és vérben úszó világba született bele, hiszen maga is majdnem részese lett a hatalmát féltő Heródes betlehemi vérfürdőjének. Neki magának is szenvedve kellett megküzdeni azért az igazságért, amelyet egész emberi lényével képviselt.

Ezt az első küzdelmet, és tegyük mindjárt hozzá, győzelmet is, a mai evangéliumban Márk három tömör mondatban intézi el „a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki.”[1] Márk nem írja le közelebbről Jézus megkísértését, feltételezhetjük, hogy messiási hivatalának gyakorlását érintő csábításról van szó. Mielőtt tehát Jézus megkapja messiási hivatalát, kísértést kellett szenvednie, nem is akármilyent.  

Jézus számára ezzel még a kísértések nem fejeződtek be. Szent Pálnál ezt olvassuk Jézus „ki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.”[2]

Szívünkben állandóan ég a vágyakozás lángja, tisztességesebb és emberségesebb világban szeretnénk élni. Mégis úgy látszik, hogy amíg e világon élünk, nyomorúság és kísértés nélkül nem lehetünk. Ahogyan már az ószövetségi szentírás megfogalmazza, „küzdelem az ember élete a földön.”

A fegyvert maga Jézus adta a kezünkbe „ez a fajta nem megy ki másképpen, mint imádsággal és böjttel.”[3]

Szenvedélye előestélyén az olajfák hegyén, a maga végső csatáját megvívó Jézus csak ennyit mond a kábult apostoloknak „virrasztok, és imádkozzatok, hogy kisértésbe ne essetek.”[4]

Jó tudatosítani néhány tényt: a világ, amelyben élünk még nem a mennyország. A gonosszal folytatott szüntelen küzdelemnek a színtere, ahol véres csata folyik, a jónak és rossznak a világ végéig tartó kegyetlen küzdelme.

Nincs az az életszentség útját járó, pap, szerzetes vagy világi, ifjú vagy idős, férfi, vagy nő, aki ne lenne folytonosan a gonoszság ostroma alatt.  Ezek a kisértések mégsem haszontalanok, mert az ember a kísértésben megalázódik, megtisztul, és közben tanul új, isteni módon gondolkodni és élni.

A szentek is mindnyájan mindenféle nyomorúságon és kísértésen mentek keresztül, de növekedtek is a jóban.  Akik pedig megalkudtak, megromlottak és végképp elpártoltak.

Pődör György szombathelyi költő, Az utolsó megkísértés című versében olvastam

Tékozló életünknek nagy az ára,
de ha el kell majd jutnunk Golgotánkra,
ott ne magunkat mentsük dadogva!

Ahogy a véges világ szele megint,
érezzük, fentről valaki letekint,
s mintha az űr is fénnyel ragyogna!

A 2018-as év nagyböjtjének a kezdetén vagyunk. Amennyit ebbe beleteszünk, lelki hasznunk csak az lesz igazán. És hogy ettől jobb lesz-e a világ, legalább az a kicsi, ahol élünk? Majd az is majd elválik, amikor az Isten mérlegén megméretik az idő.
okéatya


[1] Mk 1, 12-13
[2] Zsid 4, 15
[3]
[4] Lk 22, 40

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum