Translate

2017. május 13., szombat

"Amikor elárad majd benned Isten nyugalma"



A ÉV HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA
Szombathely – Kálvária 2017. május 13-14.

Ma már kevesen emlékeznek Zámbó Jimmy-re, a tragikus körülmények között meghalt énekesre. Neki van egy dala, amelynek a címe Egy nyugtalan szív. Ennek a refrénje:

„Amíg élek nem nyugszom meg már
Amíg élek nem pihenek már
Amíg élek nem nyugszom meg már
soha már.”

Babits Mihály egyik versciklusának a címe a Nyugtalanság völgye. E verseket olvasgatva találtam rá már nagyon régen a Zsoltár férfihangra, című versére, de amelynek alcímére soha sem figyeltem fel: consolatio mystica, magyarul misztikus vigasztalás. A vers első versszaka

Tudod, hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.

Misztikus vigasztalás ez. Olyasféle, mint amiben Jézus részesítette az apostolait az utolsó vacsorán „Ne nyugtalankodjék szíveket, higgyetek az Istenben és higgyetek bennem is… Atyám házában sok hely van. Elmegyek és helyet készítek nektek.”

Azt mondják, hogy a nyugtalanság a haladás motorja, mert a jelen állapotba soha sem tud belenyugodni az ember. Sem a tudományban, sem a politikában, sem a gazdaságban, sem az élet bármely területén. Ez a természetes nyugtalanság. De dolgozik bennünk egy másik fajta nyugtalanság is, mi lesz az után, mármint a halál után. Ennek a nyugtalanságnak a forrása ma az Isten, aki belénk oltottat vágyat az örök élet után.

Sokszor előre megérezzük az elkövetkezendő veszedelmet. Valami van a levegőben, rossz sejtelmeim vannak, szoktuk ilyenkor mondani. Ilyesfélét érezhettek az apostolok is az utolsó vacsorán. Jézus viselkedése szokatlan volt. Minden megnyilatkozásából kitetszett, hogy eddig nem tapasztalt új dolog van készülőben. Az apostolokat elfogta valami belső, megnevezhetetlen nyugtalanság, maguk sem tudták, hogy mi. Nyugtalanok voltak, mert Jézus helyzete, emberi szemmel nézve nagyon ingatagnak látszott. Hírek jártak szájról, szájra, hogy Jézus körül egyre inkább szorul a hurok, a hatalom birtokosainak a szervezkedése Mesterük ellen. Lelkük mélyén érezték, hogy összeomlóban van minden, amire eddig építettek: emberi módon elképzelt karrierjük és jövőjük. Most úgy tűnik, hogy mesterük nem állítja meg az összeomlást, hanem maga is belemegy a pusztító veszedelembe.
Ugyanakkor nem vették észre, hogy Jézus már a jövőt építi, egy új jövőt, amit még csak nem is sejtettek, legkevésbé azt, hogy ők lesznek majd ennek a Jézus által meghirdetett új jövőnek az alapkövei, amelyre ráépíti új közösségét, az egyházát.

Ez volt az a pillanat, amikor Jézus nem pillanatnyi helyzetre ad vigaszt, hanem felvillantja az az örök távlatot, amely miatt Isten elindította a Jézus-történés folyamatát. „Ne nyugtalankodjék szívetek.” De nem ma, holnap, vagy holnapután, hanem a „higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek” tanítással a nyugalom lehetőségének új távlatát fogalmazza meg.
Lehet, hogy egyik-másik apostolnak eszébe jutott Jézus korábbi szava „amint engem üldöznek, titeket és üldözni fognak.” Akkor meg hogyan segít a hit, amikor az üldözöttség állapota, mint valami sötét veszedelem, ott lebeg felettük?

Jézus garanciát is biztosít, de nem is az idő-tér világában. Garancia az ő szava, amely minden biztonság alapja. „Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek.” És hozzá tesz egy mondatot, amely felülmúl minden emberi képzeletet „Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?”

Ez már nem emberi vigasz, hanem annál sokkal több, misztikus vigasztalás. Ez a vigasztalás nem a teremtett világ adta lehetőségeivel vigasztal. Ez a vigasz már túl van a földi világ horizontjain, ez már az Isten vigasza, aki önmagával vigasztal.

Emberlétünk tele van nyugtalansággal, aminek a forrása a bizonytalanság, amely áthatja egész életünket. A „nem tudjuk, mit hoz a holnap” állapot.
A gyermek számára az apa és anya kölcsönös szeretete a biztonság. Traumaként éli meg, ha ez összeroppan. A házastárs számára biztonság a párja, akivel együtt indultak el új életet építeni. A dolgozó ember számára biztonságot jelent a munkahely, amely, ha elveszik olyan, mintha szőnyeget rántottak volna ki a lába alól.

A mi földi világunkban semmi sem biztos, csak, amint mondani szoktuk, egyedül a halál. Amíg élünk bármikor bármi megtörténhet, meg annak az ellenkezője is. Soha nem tudjuk, mit rejt méhében az idő, és mit fog megszülni a holnap. A nyugtalanság mindig abból adódik, hogy nem tudjuk, mi következik, de azt tudjuk, hogy ami következik, azt nem tudjuk befolyásolni.

J. S. Bach[1] óta kevesen írtak olyan zenét, amely nyugalmat áraszt és megnyugtatja a hallgatóit, inkább olyan zenét írnak, amely felkorbácsolja az ember érzékeit. Különösképpen érvényes ez a legújabb kor rock zenéjére, amellyel az ifjúságot kábítják.

Jézus ismerte az emberi kiszolgáltatottságot. Azért is vállalta a kiszolgáltatott földi életet, hogy minden korok embere számára végleges biztonságot nyújtson. Ez a biztonságcia pedig ő maga. Aki Jézusra épít, az sziklára épít. Aki pedig sziklára építi az életet, süvölthet a szél, jöhet az ár, megrendülhet alatta a föld, biztos talaj van a lába alatt.

A teremtés könyvében olvassuk „Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után.”[2] Isten ebben a teremtő pihenésben akarja részesíteni képe mását, az embert. Ennek ellenére

Vannak percek, amikor nincs bennünk Isten nyugalma
Testünk elcsábul minden kihívásra
Úgy érezzük szorít, s karmol a harag
S visszavágni késztet minden pillanat[3]

A nyugalom Istenhez tartozik, de megadta a lehetőséget, hogy része legyen az embernek is az ő nyugalmában. Isten az ószövetség népének a nyugalom napjául a szombatot, Jézus az újszövetség népének pedig a vasárnapot adta. A vasárnap a megpihenés napja, amely részesedés Isten nyugalmában. A mai zaklatott és hajszolt korban különösen fontos ez, pihentető idegeket nyugtató.
A kiegyensúlyozott földi élet meghatározója a nyugalom és a tevékenység helyes aránya. A hívő ember számára a nyugalom pillanatai a szentmise, az imádság, bármiféle elcsendesedés Isten színe előtt. A sietve végzett szentmise aligha teszi lehetővé, hogy a résztvevők az önmagában nyugvó Istennel találkozzanak.

Az elhunytakért fohászkodva szoktuk mondani „adj Uram örök nyugodalmat nekik…” Kívánjuk ezzel azt, hogy legyen részük Isten nyugalmában. Ha a földi élet a mennyországi élet tanulásának az ideje, akkor az Isten nyugalmában való részesedést is itt és most tanulni kell.


 S amikor elárad majd benned Isten nyugalma
Hiába próbálkozik a méregnek lángja
Nem lesz abból tűz, már szikraként elhal
S nyugalmad oly kincs lesz, mint a fénynek a nappal.[4]

okéatya

[1]1685-1780
[2] Ter 2,2
[4] uo.
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Blogarchívum