Szombathely -
Kálvária 2015.04.05.
Harang és kürtő szólal, a siket,
Vak éjszakát riasztva hosszú jajjal.
Az élet fölzeng: itt a drága hajnal![1]
Vak éjszakát riasztva hosszú jajjal.
Az élet fölzeng: itt a drága hajnal![1]
A harmadik nap,
pontosan úgy, ahogyan megígérte: harmadnapon feltámadok! Megtörtént. Úgy 2000 évvel
ezelőtt azon titokzatos hajnalon. Sem tanúk, sem tv stábok, sem hírforgalmazó
cégek nem voltak jelen. Mégis megtudta az egész világ, sőt, mi több, ünnepli a
keresztény világ. Az emberiség egyharmada. A többi is meg fogja tudni, amikor
annak eljön az ideje.
Az Istennek semmi
sem sürgős. Mint ismeretes, malmai lassan őrölnek. Tudja ő jól, hogy mindennek
eljön az ideje. Annak is, hogy a feltámadás örömhíre betöltsön minden emberi
szívet. Mi még nem tudjuk, ő már tudja, hogy mikor. Odafent nem ismerik ezt a
fogalmat, mikor? Nem számolják a perceket. Naptára sincs az Istennek. Minek. Ő
a nélkül is ismeri a múltat, a jelent és a jövőt.
Szent Fiának,
Jézusnak a megtestesülése is öröktől elhatározott tény volt.
Szent Fiának,
Jézusnak a szenvedése és kereszthalála is öröktől elhatározott tény volt.
Szent Fiának,
Jézusnak a harmadnapi feltámadása is öröktől elhatározott tény volt. És
megtörtént, amikor annak meg kellett történnie.
Harmadnapon
feltámadott…
Gátat szaggatnak titkos, nagy
erők,
S eltörpül minden emberi
gazság,
Mert a halálon diadalt arat
Az Élet, az Út és az Igazság!
Nyíljatok ki mind, fehér
virágok,
Illatozzátok be a világot,
Minden bús szívben öröm
fakadjon,
Ének zendüljön minden hű ajkon,
Magasba törő, ujjongó ének:
Győzött a Krisztus,
Győzött az Élet!
Pedig az a valóság, amelyben élünk, mintha másról szólna.
Önpusztító emberekről, gyilkosokról és gyilkosságokról, a birtoklás után vágy
kegyetlen valóságáról.
Amerre járok, mindenhez bűn tapad.
Bárhová tekintek: mocsok, bűn
áradat.
Mocskos utcák és falak, mocskos
terek,
Bemocskolt lelkű, fásult, szánalmas
emberek.[2]
Ferenc pápát idézem, aki az elmúlt három szent nap
misztériumáról ezeket mondta:
„Néha úgy tűnik, hogy az éjszaka sötétje behatol a
lelkünkbe; néha úgy látjuk, hogy „már
nincs mit tenni”, és szívünknek nincs többé ereje szeretni…
De éppen ebben a sötétben gyújtja meg Krisztus Isten
szeretetének tüzét: fénysugár töri át a sötétséget, és új kezdetet hirdet.
Valami elkezdődik a legmélyebb sötétségben. Tudjuk, hogy az éjszaka éppen akkor
a legsötétebb, mielőtt megvirradna. De éppen ebben az éjsötétben győz Krisztus,
ekkor lobbantja fel a szeretet tüzét.
A fájdalom köve elhengeríttetik, és tér nyílik a reménységre.
Ez a húsvét nagy titka! Ezen a szent éjszakán az egyház átadja nekünk a
feltámadt Krisztus világosságát, hogy többé ne legyen bennünk az a siránkozás,
hogy „már nincs mit tenni”, hanem
inkább az a reménység, amely megnyílik a jövőt
hordozó jelen számára:
… Keresztényként arra kaptunk meghívást, hogy a hajnal
őrszemei legyünk, akik észre tudják venni a feltámadt Krisztus jeleit, miként
az asszonyok és a tanítványok, akik a hét első napjának hajnalán a sírhoz
futottak.”[3]
Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a
valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott.
Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak,
hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra
kinyílt.
Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa
magányát:
- Nem unod a várakozást?
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.
- Miért?
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.[4]
- Nem unod a várakozást?
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.
- Miért?
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.[4]
Amikor úgy
érezzük, hogy az élet minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az,
ha kinyílunk és nyitottak maradunk. Odaátra, a természetfeletti, ahova Jézus
átment, azon a hajnalon. Nyitottnak lenni a feltámadottra. Aki nem
nyílik ki, mint a rózsa, elhervad.
Szép tavaszi nap volt. A fiatalasszonyt megállt egy
pillanatra a lépcsőknél, amelyek az aluljáróba vezettek. Az aluljáróban ült az
idős virágárus néni. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss
virágokból készített csokrait.
A néni mosolygott; idős, ráncos arca valamilyen titokzatos benső
örömtől sugárzott. A fiatalasszony nem sokat gondolkodva lehajolt, kiválasztott
egy csokrot és közben azt mondta a virágárus néninek:
- Maga már évek óta itt ül. És mindig mosolyog.
- Asszonyom, aki ilyen magas életkort megélt, az nem
kerülheti el a bajokat. Tudja, kedvesem, olyan ez, mint Jézus és a nagypéntek.
S akkor elhallgatott.
- Mint micsoda?- kérdezte a fiatalasszony.
- Mondom, mint Jézus és a nagypéntek... Amikor Jézus
pénteken meghalt a kereszten, ez volt az emberiség legrosszabb napja. S amikor
jönnek a bajok, nekem mindig ez jut az eszembe.
De ilyenkor az is eszembe jut, mi történt harmadnap,
húsvétkor. Jézus feltámadt a halálból. Amikor a dolgok rosszul mennek, már
megszoktam, hogy várok három napot, mert akkor valahogy minden jóra fordul.
Mert a három elég arra, hogy mindig feltámadjon a jobbik
énünk.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése