Translate

2015. március 7., szombat

„Szeressétek e drága házat: szeressétek a templomot.”



B ÉV NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA
Szombathely – Kálvária 2015. 03. 08.


A templom a keresztény közösség vallási életének a központja, kapcsolódási pont Isten és ember között.

Az evangéliumokat olvasva, mindig a szelíd Jézus képe bontakozik ki lelki szemeink előtt, aki ezt a magatartási formát állítja követői elé „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű[1]. A mai evangélium viszont egy harcias Jézus mutat be. Mindig is érdekeltek az evangéliumok egyes részeinek irodalmi és zenei feldolgozásai, mivel az írók, költők, zeneszerzők különleges érzékenységük és megfogalmazási készségük okán, valahogy mindig a lényegre tapintanak rá.

A kereskedők templomból való kiűzetése kapcsán a fülembe cseng Kodály Zoltán 1934-ben írt csodálatos vegyes kari műve, amelynek a Jézus és a kufárok címet adta. A szövegét, némi prozódiai átalakítással Károli Gáspár[2] 15. századi, korabeli, számunkra már archaikus magyar nyelven megírt bibliafordításából vette

Elközelge húsvét és felméne Jézus
Jeruzsálembe a templomba
És ott találá ökrök, juhok, galambok árusait,
És ott terpeszkedtek a pénzváltók.
És kötélböl ostort fonván kihajtá öket a templomból,

A Jézus korabeli jeruzsálemi templom külső udvarán valóban folyt kereskedés és pénzváltás: itt árulták az áldozatokhoz szükséges állatokat és itt váltották át az idegen pénzeket zsidó pénzre, amellyel a templomadót megfizették. Az állatokra az áldozatbemutatás okán, a pénzváltásra pedig azért volt szükség, mert a római birodalom bármely részéről érkező zsidó zarándokok olyan pénzt hoztak, amelyre a császár képe volt verve. A császár képét pedig nem lehetett bevinni a templomba. A kereskedők és pénzváltók jelenléte tehát szükséges és természetes volt, különösen húsvét előtt, amikor úgy a távoli országokból, mint Izrael különböző településeiről nagyszámú zarándok érkezett Jeruzsálembe, az ünnepre.

Ha pedig szükséges volt a pénzváltók és állatkereskedők jelenléte, mi baja volt ezzel Jézusnak? Egyetlen indoka volt „ne tegyétek atyám házát kereskedés házává!”

A mai evangélium hallatán nekünk is jó okunk van arra, hogy az Isten házáról tegyünk középre néhány gondolatot.

Minden ókori, újkori és jelenkori népek és kultúrák kialakítottak maguknak szent helyeket, amelyeket gyűjtő fogalommal templomnak nevezünk.A templom szó az ókori görög – római kultúrára megy vissza, jelentése az istentisztelet háza „istentiszteletre körülhatárolt hely”. A latin templum szó jelentése eredetileg magaslat volt, amelyről az augurok, a madarak röptéből jósolók, a jósmadarak röptét figyelték.

A templom szó található meg a latin eredetű kontempláció[3] fogalomban is, amelynek a jelentése, fontolgat, tervez, szemlélődik. Innét ered a kontempláló, elmélkedő szerzetesrend fogalom, ami, az Isten dolgairól történő folyamatos elmélkedést jelenti.

Isten választott népe Isten parancsára, már az egyiptomi rabszolgaságból, az ígéret földjére tartó 40 éves vándorlása folyamán, szent sátort épített, amit birtokba vett az Isten. „Akkor felhő borította be a találkozás sátorát és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot.”[4]

Az ígéret földjére történt megérkezés után Jeruzsálemben, a Sión hegyén Kr. e.  1000 körül Salamon király épített Istennek lakóházat, templomot.[5] Felszentelésének központi eseménye volt, hogy ünnepélyesen elhelyezték a templom Szentek szentjének nevezett részében a szövetség ládáját, amelyben a Tízparancsolatot tartalmazó két kőtábla volt, amelyet Mózes kapott az Istentől a Sinai hegyen.

„S a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére vitték, a templom hátulsó térségébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. … A ládában nem volt más, csak a két kőtábla, amelyet Mózes a Hóreben beletett”.[6] Látható jele is volt annak, hogy az Isten birtokba vette a templomot „Amikor a papok kiléptek a szentélyből, történt, hogy a felhő betöltötte az Úr templomát, annyira, hogy a papok a felhőtől nem tudtak bemenni, ellátni a szolgálatot, mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr templomát.”

Nyilván ez a jelenet lebegett Jézus szemei előtt, amikor a pénzváltók és kereskedők kiűzésekor kiáltotta „ne tegyétek atyám házát kereskedés házává! … Írva vagyon: az én házam imádságnak háza minden népek között.”

Azt a templomot, amelyet most Jézus megtisztít, Heródes uralkodásának 18. évében kezdte felújítani. Ez 20 körül történhetett Krisztus előtt. Amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, a Kr.e. 6. század végén, a Salamon által épített,de sajnos elpusztult templomot csak szegényesen építették fel. Heródes kedvezni akart a zsidó népnek, ezért határozta el a templom díszes felújítását. Ez csak Kr.u. 63-64-ben fejeződött be, és alig pár év múlva, 70-ben Titusz csapatai véglegesen elpusztították. Jézus idejében a templom 46 éves volt, erről tudósít az evangélium, ezért a templom megtisztítása 27-28-ban lehetett.

Legvalószínűbb, hogy a pogányok udvarában történhetett. Itt kínáltak eladásra különféle állatokat, amelyeket áldozatok bemutatására szántak. Különösen nagy volt a kínálat a húsvéti ünnepek előtt, amikor Josephus Flavius szerint mintegy 15 000 bárányt áldoztak fel. A zarándokok, akik nagy távolságról jöttek Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre, itt az árusoknál könnyen vehettek egy bárányt az ünnepléshez. Úgy tűnik, Jézus magatartása a galambárusokkal szemben enyhébb volt. Az ő asztalaikat nem forgatta fel, csak felszólítja őket, vigyék el innen asztalaikat. Ez valószínűleg azért van, mert a galambáldozatokat a szegények számára írta elő a törvény.[7]

A pénzváltókra azért volt szükség, mert a templomi díjakhoz csak a tiruszi fél sékelt lehetett használni fizetési eszközként. Az átváltásnál ezek a kereskedők igazságtalanul nagy nyereségre tettek szert, így Jézus haragja azok ellen fordulhatott, akik a zarándokokat tisztességtelenül megkárosították.

Minden templom, bármilyen hitű és felekezetű vallási közösséghez tartozzék is, valamiképpen az „imádság háza”, az Istennel való találkozás helye.

A katolikus templomok ennél többet jelentenek. Az eucharisztiában közöttünk lakó Jézusnak és a szentmiseáldozat bemutatásának a szent helye. A templom elsősorban az Isten háza. Ugyanakkor egy vallási közösség hitét, önbecsülését, élni akarását is kifejezi.

Keresztény hitünk alapján joggal kérdezzük, szüksége van-e Istennek kézzel épített lakóhelyre itt, a földön. Hiszen azt valljuk róla, hogy betölti az eget és a földet. Ő több mint az egész világegyetem. Túl van a tér és az idő határain. Ha tetszik, nagyobb a világmindenségnél, de főleg egészen más dimenzióban létezik.

Tulajdonképpen nem Istennek van szüksége földi házra, a templomra, hanem nekünk, embereknek alapvető szükségletünk, hogy darabokat szakítsunk ki a térből és az időből, szent helyeket és időket jelöljünk ki és ünnepeket tartsunk. Ezzel fejezzük ki, hogy van Valaki, aki ugyan nem része a térnek és az időnek, de aki velünk, térben és időben élő emberekkel találkozni akar, kapcsolatba akar lépni. Sőt, mit több mi is találkozni akarunk vele, úgy is személy, úgy is, mint Isten népének a közössége.
Ha Isten maga belénk oltotta ezt az igényt, ő maga is akarja, hogy templomaink legyenek.

De már a Teremtés könyvében is azt olvassuk, hogy Jákob, aki álmában hatalmas létrát látott, amely a mennyország bejáratához támaszkodott, a létrán angyalok jártak fel és alá, a legfelső fokánál pedig az Isten állt, felkiált: „Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza, és itt van az ég kapuja”[8]

Katolikus templomainkról azonban még ennél is többet vallunk. Krisztus ugyanis az Oltáriszentségben szent testével egészen különleges módon is jelen van. Egészen különös és valóságos módon van jelen a szentmisében, amit az oltáron bemutatunk.

Jézus valóban itt van, a templomban, valóban vár minket, valóban azt akarja, hogy fogalmazzuk meg előtte örömeinket és gondjainkat. Jöjjünk el a templomba, amikor annak itt van az ideje, vagy amikor erre belső indíttatás érzünk, és mondjuk el neki csendben, egyszerűen csak azt is, hogy szeretjük őt. Bár Ő mindent tud, de mégis akarja, várja, mintegy szomjazza a mi vallomásunkat is. Szent Pétertől is megkérdezte: „szeretsz-e engem”? Tudta, hogy Péter szereti őt. De mégis hallani akarta tőle. És Péternek sem ártott a nagy megbízatás előtt, ha az ismételt vallomással újra tudatosítja magában, hogy ez a legfőbb kérdés.

A templom, bárhol a világban, de legfőképpen itt, a saját templomunkban, legyen mindig Istennel való találkozás helye, szélesre tárt kapu az örök boldogság felé.
Még az 1989-es rendszerváltás előtt történt, hogy egy diákcsoport meglátogatott egy templomot, mert érdekelte őket, hogyan néz ki az belűről. A templom bemutatása után, a helyi lelkész megkérdezte.
– Van valakinek esetleg kérdése hozzám?
Mire az egyik vagány fiatalember kihívóan, nagy hangon, nagyfiúsága biztos tudatában, hetykén így szólt:
– Tessék már nekem megmondani, mi az, hogy szent?!
A lelkész láthatóan zavarba jött, megállt a levegő, nem számított efféle kérdésre, így – elhárítva a válaszadást – rám mutatott:
– Ön pedagógus, mi az, hogy szent?! Nem a szentek, hanem a szó, mint fogalom, mit takar?!
A kísérő tanár, mivel ő is ateista nevelést kapott „visszadobta a labdát”, mondván:
– Ön a lelkész, Önnek kell megmagyarázni!
A kényes helyzetet mentendő a diákokat kísérő fiatal tanár azzal zárta le ezt a gyerek részéről nyilván provokatív felvetést, hogy most nem, de otthon, az iskolában majd megbeszéljük. Megbeszélték! Maguk a diákok fogalmazták meg, hogy szent az, amivel nem engedünk viccelődni, aminek megsértésére fokozottabban érzékenyek vagyunk, ami mindennél értékesebb az életünkben.

Ház ez a templom, ami mindennél értékesebb az életünkben.

okéatya



[1] Mt 11, 29
[2] 1529 - 0591
[3] contemplari, contemplatus (‘megfigyel, megfontol’) nyomán, a con- (‘együtt, össze’) és templum (‘magaslat, szent hely’) elemekből
[4] Kiv 40,34
[5] I Kir 6 - 8 fejezetek
[6] 1 Kir 8,9
[7] vö. Lev 5,7
[8] V.ö. Ter 28, 10 - 22

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum