B év advent 4.
vasárnapja
Gyönyörűen szemléletes a mai evangélium. Minden benne van,
ami a lényeghez tartozik. A Szentlélek ihlette ősegyház hite, Lukács kutató
munkája, aki mindennek részletesen utána járt. A hírhozó hiteles, Isten
pecsétje van rajta, az üzenet tiszta és világos, évszázadok jövendöléseinek
fájáról éretten lehulló gyümölcs, a jegyes Szűz pedig alázatos és elfogadó: „legyen szavaid szerint!”
Jártam Názáretben az Angyali Üdvözlet bazilikájában,
amelynek padozata alatt látható az a kis sziklába vájt szobácska, ahol, a
hagyomány szerint, az üzenet elhangzott, és a misztikus esemény, s az Ige
testté levése megtörtént. Megrendülve hallgattuk végig a történetet, amit nem
kellett magyarázni, mert úgy éreztük, hogy lélekben mi is részesei lehetünk, s
ez által tanúi lehettünk az eseménynek.
Ami történt, messze meghaladja az emberi tapasztalatot.
Mária hitében élte meg a valóságot, benne öltött testet az Örök Ige, akit ő
alázatos hittel elfogadott.
Ma bennünket is meghív egyházunk lelki zarándoklatra,
Názáretbe. Szítsuk fel magunkban a kegyelmet, hogy belépve karácsony kapuján,
örvendező szívvel állhassunk a gyermek jászla mellé.
Isten népének általánosságban férfialakok uralta
történelmében szokatlan és forradalmi esemény, hogy az angyali üzenet egy
asszony felé irányul, aki arra kap meghívást, hogy közvetlenül járuljon hozzá
Isten tervének megvalósításához.
A megtestesülés
pillanata ez. Üdvtörténeti esemény,
melynek során az Ige testté lett, az emberré lett Fiúisten titkának emberi aggyal is
valamilyen szinten értelmezhető leírása. Mélységébe behatolni nem tudunk, megérteni
nem áll módunkban. De nem ez a fontos. Fontos, hogy „Isten emberré lett, és közöttünk lakik”.
Az angyal szavai a Megváltóra vonatkozó üzenetek egy
részének a beteljesülése. Gyökerei az idő mélyébe mennek vissza.
„Íme, a szűz fogan,
fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.”[1] Jövendölte a Izaiás próféta. „Méhedben fogansz és fiút szülsz”, mondta
Gábor angyal a megrettent názáreti leánynak.
„Messzire kiterjed
majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet
megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által.”[2]
Őrizte meg az Írás a prófétai szót. Sámuel próféta pedig így jövendölt „Ő házat épít nevemnek, én meg minden időkre
megszilárdítom királyi trónját. Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz.”[3]
És íme, a beteljesülés:
„Az Úr Isten neki adja
Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és
királyságának nem lesz vége''.
„Van, ami az Úrnak
lehetetlen?[4] Tette fel a kérdést az angyal Ábrahámnak,
valamikor a Kr. e. 2000 év tájékán. És
íme, most ugyanaz már nem kérdésként, hanem kijelentésként hangzik, mint a maga
a beteljesülés „Istennél semmi sem lehetetlen”
Mária új nevet kap az Istentől „kegyelemmel teljes”, ami nem is annyira név, mint a sajátos küldetésének
a lényege. Isten terve arra rendeli őt, hogy életét is megváltoztassa. Ebben a
küldetésben nem marad magára. Az «Úr veled van» kifejezés a meghívás-elbeszélés
része, és azt az oltalmat és segítséget jelzi, amelyet az Úr ad küldötteinek,
és most Máriának is, jövendő feladataik elvégzéséhez. A zsidó számára a név
azonosult a nevet hordozó személlyel. Ahogy a latin közmondás tartja, nomen est omen. Az új küldetéshez új név
vált szükségessé. Ennek jelentése sokrétű: A név kötelez. A nevében ott van a sorsa.
Karácsony kapujában a közeledő Istenünk személyére
irányítjuk a figyelmet. Találgatjuk: Kicsoda Jézus Krisztus? Valóban Ő az Isten
Fia?
A mai ember adatokra és számokra támaszkodik. Ezekből
próbálja összeállítani Jézus életrajzát és meghatározni személyiségét.
Ugyanakkor az evangéliumokban ismételten olyan adatokra
bukkanunk, amelyek kiesnek a tapasztalati tények fajtájából, és lehetetlenné
teszik Jézus életrajzának összeállítását csupán evilági szempontok szerint.
A bibliai tudósításokból kitűnik, hogy Jézus Krisztus élete
túlvilági dimenziókkal rendelkezik és ezekkel a mai történetírás alig képes
valamit kezdeni. Jézus Krisztus Istentől jön és Istenhez tér vissza.
Nem megérteni akarjuk őt, hanem találkozni vele. Találkozunk
a szemmel be nem fogható tengerrel, és nem értjük. A találkozás pillanata szép
emlék marad. Találkozunk a nemrég megszületett kisbabával, nem értjük a
gügyögését, de a találkozás jó érzése megmelegíti a lelkünket.
A karácsony titokzatos találkozás Istennel. Egyszerűen
találkozni akar velünk, aminek ezt a módját eszelte ki.
A levél, amiket eddig küldözgetett nem elég. Isten a tettek
mezejére lép. Emberré lett a Jézus, hogy lehetővé tegye a találkozást… Mert
kell a közelség, az érintés, a mosoly, kellenek a látó szemek. Kell a
találkozás emberi élménye. Talán azért, hogy a lélekben megrajzolt képet a
valóságban tudjuk kiszínezni, az álomba beköltözzön a valóság, az ünnepnapok
mellett meglássuk a hétköznapokat is. Őt magát, a betlehemi gyermeket, akiben
megjelent közöttünk az Isten.
XVI. Benedek emeritus pápa Rómában, a Spanyol-lépcső
közelében álló Szűz Mária szobornál mondott beszédet. A szobrot IX. Pius
1854-ben, a szeplőtelen fogantatás dogmájának kinyilvánításakor állította. Ide
szoktak eljönni a pápák minden évben, december 8-án, szeplőtelen fogantatás
ünnepén. Itt a beszédben többek között ezeket mondta.
„Ha az angyali
üdvözlet most történne meg, a mai újságokban nyoma sem lenne, mivel Szűz Mária
és az angyal találkozása teljes csendben történt”
„Pedig néha a nyugodt
csend többet ad, mint a lázas tevékenység, amelyben képtelenek vagyunk
megállni... Egyedül Isten szeretete töltheti be azt az űrt, amelyet ma az önzés
az emberek, a családok, a nemzetek és a világ történetében okoz”.[5]
A gyermek, akinek születése kapujában vagyunk. Lépjük át a
kaput. Nyissunk rá karácsony örömére.
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése