„Az teszi széppé a sivatagot, hogy valahol egy kutat rejt...”

A ÉV NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA

Szombathely – Kálvária 2014. március 23.

Istenem, add, hogy ne ítéljek

Mit tudom én, honnan ered,

Micsoda mélységből a vétek,

Az enyém és a másoké,

Az egyesé, a népeké.

Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Ebben a történetben nem történik semmi más, minthogy valaki vizet kér.

„Adj innom!”, mondta Jézus a délidőben vízért jövő asszonynak Jézus. Az asszonynak, aki, mint kiderült, öt férfit fogyasztott el, és a hatodik, akivel együtt él, az sem a férje. Ahol történt, ősi bibliai hely. Jákob kútja, úgy ahogy az János evangélista leírta, az egyetlen mély, természetes kút a környéken, és a kút helyére vonatkozó hagyomány egyértelmű és határozott.[1]

„Adj innom!” A történetből nem derül ki, hogy végül is ivott-e Jézus. De nem is ez a fontos. János evangélista, aki egyedül jegyezte le az utókor számára erre nem tér ki. De kitér arra a gyógyító beszélgetésre, amelyet Jézus az asszonnyal folytatott.

„Istenem, add, hogy ne ítéljek!” Sem a férjüket váltogató asszonyokat, sem a nyilvános, sem a nem nyilvános bűnösöket, sem az elsivatagosodott emberi kapcsolatokat. Már csak azért sem, mert, amint Saint- Exupery a Kis herceg szájába adta a szavakat „az teszi széppé a sivatagot, mondta a kis herceg, hogy valahol egy kutat rejt...”

Exupéry jól ismert regényében, A kis hercegben. A pilóta már nyolcadik napja hiába próbálja megjavítani a repülő elromlott motorját, vízkészlete fogytán van. A Kis Herceg ötletére felnőttként azt gondolja, hogy képtelen vállalkozás vaktában elindulni a határtalan sivatagban kutat keresni, de azért mégis elindulnak. Csendben vándoroltak órákon át, lement a nap és felragyogtak a csillagok az égen. A kis herceg egyszer csak azt mondta: „Néha a szívnek is jó a víz.” Majd hozzátette: „Az teszi széppé a sivatagot, hogy valahol egy kutat rejt.” Mivel a kis herceg elaludt a fáradtságtól, a pilóta a karjába vette és így folytatta tovább útját, mígnem hajnalra rábukkant a kútra. Amikor felhúzták a friss vizet, a kis herceg így szólt: „Éppen erre a vízre szomjazom. Adj innom.” S ekkor a pilóta megértette, hogy milyen vizet keresett a gyermek. A kis herceg ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál. A csillagok alatti vándorlásból született. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék.”

Talán ez az a víz, amit Jézus az „örök életre szökellő forrás”-nak nevez.

Ez pedig nem a H2O, a két rész hidrogén, egy rész oxigén, amelyet mi is fogyasztunk, amelyben mi is fürdünk, mosunk... Az a víz, amely után már nem lehet megszomjazni.

A lélek örök szomjúságát oltó vízről van itt szó.

A szeretet utáni szomjúságról, a megértés utáni szomjúságról, a békesség utáni szomjúságról, az elfogadás után szomjúságról, a védettség utáni szomjúságról… Ezt helyezi kilátásba Jézus „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé.”

Mit is adott Jézus?

Értelmet a földi életnek. Kinyilvánította, hogy az Isten szeret bennünket. Kilátásba helyezte, hogy megossza velünk az ő örömét. De az még odébb van. Addig is folyamatosan faragni, formálni kell a jellemünket. Mert ugye folyamatosan csak ítélünk, bírálunk. Csupán azért, mert a felszínt látjuk, és nem a lényeget. Ilyenkor sóhajtsunk fel, valahogy így:

Istenem, add, hogy ne bíráljak:

Erényt, hibát és tévedést

Egy óriás összhangnak lássak –

A dolgok olyan bonyolultak

És végül mégis mindenek

Elhalkulnak és kisimulnak

És lábaidhoz együtt hullnak.

Mi olyan együgyűn ítélünk

S a dolgok olyan bonyolultak.

Délidő volt. Jézus elfáradt. Leült. Ahogy Aranyszájú Szent János mondta: "nem egy trónra, se nem párnára, hanem egyszerűen a földre", Jákob kútja mellé. Amíg pihent, egy szamariai asszony jött vízért.

Jézus már a kútnál volt, amikor az asszony megérkezett. Isten mindig az első, Ő az, aki vár ránk, vagy bennünket megtalál. Mindig a legjobbkor. Az Úr találta meg Zakeust, nem pedig Zakeus az Urat. Ő találta meg Pált a damaszkuszi úton, amikor még Pál nem is kereste Őt. Figyeljük meg azt is, hogy a szamariai asszony egyedül érkezik a kúthoz. A többi asszony bizonyára megvetette könnyelmű erkölcsei miatt, és nem akarnak vele együtt lenni. Ezért is ment a kútra délidőben, amikor senki sem szokott vízért menni. Majd csak este.

Jézus nem finnyás a kapcsolatok terén. Mondták is rá, hogy a „vámosok, az utcanők és mindenféle bűnösök barátja”. Nem a bűnös állapotot akarta legalizálni, hanem ki akarta hozni onnét az embert. A mocsárba süllyedő ember sem tud magán segíteni. Isten pontosan tudja, hogy a bűn mocsarába süllyedt ember sem tud a maga erejéből kijönni.

Pál sem tudott volna, Zakeus sem tudott volna, Máté a vámos sem tudott volna, Péter sem tudott volna…

A nagyböjti szent idő lehet akár az az alkalom is, amikor Jézus keresi az alkalmat, hogy találkozzon velünk. El kell menni a magunk Jákob kútjához. Lehet ez egy jól megélt nagyböjti kegyelmi pillanat, egy komoly felkészülés után elvégzett szentgyónás, a józan eszünkre hallgatás. Isten lehetőségei végtelenek. Mindig megtalálja, és megérinti életem azon pontjait, ahol legnagyobb szükségem van rá. Felkínálja az élő vizet, amely az örök életre szökellő vízforrás.

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –

Versben, s mindennapi beszédben

Csak a szükségeset beszéljem.

De akkor szómban súly legyen s erő

S mégis egyre inkább simogatás:

Ezer kardos szónál többet tevő.

S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.

Mindenre ámen és igen.

Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.

Ámen. Igen. És a gonosztól van

Minden azonfelül.[2]

okéatya

---

[1] http://www.felfedezesek.hu/index.php?content=felfedezesek&cid=1&id=214

[2] Reményik Sándor Ne itélj