A ÉV NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA
„Ó,
Istenem! Kérlek, nyisd meg a szemem!”[1]
Szombathely
– Kálvária 2014.03.30.
Igaz, hogy a mai evangéliumban János leírta a születésétől
vak meggyógyításának a történetét, a hangsúly mégsem ezen van. Sokkal inkább a születésétől
vak meggyógyításának az utóéletén, amikor is kiderül, hogy a testi vakságnál
sokkal súlyosabb állapot a lelki vakság.
De ez már nem a meggyógyított vak, hanem azok drámája, akik
szembehelyezkednek Jézussal. A dráma lényege, hogy nem az érdekli őket, amit
tapasztaltak, hanem az, hogy a eddigi ismereteikbe nem tudják beilleszteni a
történetet. Képtelen új módon látni Isten utjait. Hivatkozási alapjuk Mózes, és
az általa adott törvény, de nem figyelnek arra, aki miatt Mózes a törvényt
kapta, akiről a próféták jövendöltek. Görcsösen ragaszkodnak a múlthoz, de nem
látják kibontakozni belőle a jövőt. Ezt érzékelteti Jézus rejtélyes mondata ,,ítélkezni jöttem erre a világra, hogy akik
nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.''
Mert amíg a testi vakságon tudott Jézus segíteni, a lelki
vaksággal szemben tehetetlennek látszott. Ennek ui. van egy nagyon fontos
előfeltétele: a lelkileg vak, akarjon látni. A testileg vak, minden megtesz
azért, hogy lásson, míg a lelkileg vak abban a tévhitben van, hogy ő lát.
Ez az ő tragédiája.
Jézus mellébeszélés nélkül megmondta „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak,
azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.”[2] Érthető a magukat
a nép szellemi elitjéhez tartozó gondolók méltatlankodása „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus válasza világos és egyértelmű
„Ha vakok volnátok nem volna bűnötök. De
azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”
A testi értelemben vett vak beismeri a vakságát, a szellemi
értelemben vett vak, nem. Jézus a születésétől fogva vaknak, minkét vakságát meggyógyítja,
először a testi, majd a lelki vakságát.
A vakság rendkívül kemény sorscsapásnak tűnik, mégsem árt
elgondolkodni az alábbi furcsa eseten. Néhány évvel ezelőtt egy bizonyos
operációs technika segítségével néhány vak visszanyerte a látását, ám a
következmény meghökkentő volt: a látóvá
vált ember ebben világban „új
látásukkal" korántsem igazodtak el olyan jól.[3]
A vakság kikerülhetetlen felszólítás arra, hogy „belső szemünkkell" lássunk, vagyis
megtanuljuk a dolgokat bensőleg szemlélni. Magában rejti a lehetőséget, hogy a
megismerés folyamatában ne befolyásoljon bennünket többé a dolgok külső
megjelenése.[4]
Hát, nincs könnyű dolga a vakságából meggyógyítottnak sem! Miből
él egy munkanélküli koldus? Hisz látón nem ülhet többé a templom ajtajában
kéregetve! A látás radikális következményekkel jár. A mi névtelen ex-koldusunk
nemcsak kenyérkeresetét veszíti el, hanem kitaszítják a közösségből. Jézus
azonban nem hagyja magára. A kiközösített felkarolja, mint ahogy a vakot
felkarolta. És újrarajzolja a közösség határait. A kirekesztőket kirekeszti, akik
valójában önmagukat zárták ki könyörtelen és szeretet-nélküli teológiájukkal,
majd Jézus a kirekesztettekből új közösséget alkot. A látó vak lesz annak első
tagja. A gyógyulásnak ára van. Tanúskodni kell a gyógyító mellett. Az uralkodó
kultúrával szemben. Ma is. Talán azért maradnak oly sokan vakok, hogy ne
kelljen tanúskodniuk.
Egy vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap,
táblával, a következő szöveggel:
“Vak
vagyok. Kérem, segítsenek!”
Arra ment egy újságíró, és látta, hogy a kalapban alig van
pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy
megkérdezte volna, elvette a táblát, és a másik oldalára írt egy mondatot.
Délután visszatért a vak emberhez, és látta, a kalapban sok pénz van. A vak
felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt,
akkor mit. Az újságíró így válaszolt:
“Semmi
olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.”
Mosollyal az arcán távozott. A vak soha nem tudta meg, hogy
a táblán ez állt: “Tavasz van, és én nem
láthatom.”[5]
Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül, és
meglátod, minden jobbra fordul!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése